Tolnai Népújság, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-07 / 157. szám
Fokról fokra kamionkonvojjal Afrika Renault teherautókkal vettünk részt a Cape to Cape expedíción Sokszor a szállítást végző csövek a hibásak A norvégiai Északi-foktól a dél-afrikai Fokvárosig halad a Renault Trucks nagyszabású expedíciója, a Cape to Cape. Karlovitz Kristóf Nagy kalandtúra és még nagyobb marketingvállalkozás ez, amelyen e sorok írója képviselte a hazai sajtót, a Djibouti-Ad- dis Abeba szakaszon. A Renault Trucks vezetői mernek nagyok lenni! Harmincezer kilométer, márciustól júliusig, a jeges tundrától a tikkasztó sivatagig (-30 és +50 Celsius-fok között), mélyföldektől a magashegységekig (-120 métertől 4000 méter fölé), hat Sherpa terepjáróval és hat Kerax nagyteherautóval. Mindez feszes tervezéssel és végrehajtással, hiszen pontosan megadott helyeken és időpontokban váltják egymást a turnusok. Az egész utat, elejétől a végéig csupán a járművek teszik meg, valamint négy fő: az expedícióveze- tő, az asszisztensnője és két minden hájjal megkent veterán. A sofőrökből és segéderőkből álló Renault Trucks-csapatok kéthetenként váltják egymást, a megFeljebb, a 3000 méteres magasságig kanyargó murvás-poros utak mentén szalmatetős kerek kunyhókban kis termetű fekete emberek laknak. Vállon viszik ki a faekét a földre, pici, sovány ökröcskékkel szántanak. Ha megállunk, odagyűlnek, de nem tolakodnak, kedvesen mosolyognak. Etiópia persze nem a faekéről híres, hanem az egyik legrégibb keresztény kultúráról. Ennek adózott tisztelettel a Cape to Cape expedíció Lalibela felkeresésével. Itt találhatók a Világ- örökség részét képező sziklatemplomok. Ezeket tömör vulkanikus kőzetből faragták ki. Méretük és kidolgozottságuk éppoly megkapó, mint a néhány hívő áhítata. Másutt, egy erdei pihenőnél, mellém szegődik egy fiúcska. Kifogástalan angolsággal ismerteti a lábunk alatt elterülő tavat. Kérdésemre elmondja, hogy az iskolában tanul angolul, és mint diák, köszönettel fogadna egy golyóstollat. Szerencsére van nálam. Aztán eltűnődöm: hány magyar fiúcska lenne képes hasonlóan kedvező benyomást tenni egy külföldire? Nem túl szép, ha olajfolt marad az aszfalton az autó után, ráadásul üyenkor a szervoolaj tartályából fogy a folyadék. Először meg kell keresni a folyás helyét. Le kell mosni-törölgetni az alkatrészeket, beindítani a motort, menni pár kört, majd újra vizsgálódni. Érdemes alaposnak lenni, mert könnyű belefütni abba, hogy például a szervopumpa vagy a kormánymű lesz a kikiáltott vétkes, kemény hatszámjegyű összegért felújíttatja a tulajdonos, majd az olajfolyás ugyanúgy megmarad! Hasonlóképp figyelni kell a hűtött motor- vagy váltóolajú autók A rossz cső esetén. Az olajfogyást ugyan jelzi a műszerfal, a váltóolajét viszont nem. A szervoolajat vagy az automata sebességváltó olaját vezető csövek idővel elöregednek, főként a csatlakozásoknál indul meg a szivárgás. A csere elkerülhetetlen az olajfolyás megszüntetéséhez, azonban a márka- szervizekben nem a legolcsóbb mulatság gyári alkatrészt vásárolni - az utángyártott pedig ritka. A megoldást ügyes magyar vállakózások adják, amelyek gyártanak hidraulikacsöveket, és képesek felújítani a régit, úgy, hogy azokról felhasználják a csatlakozókat. ■ A harmincezer kilométernyi kalandtúra jelentős része az afrikai kontinensen halad keresztül hívott újságírók egy-egy hétig vehetnek részt az utazásban. A korábbiaktól eltérően ezúttal nemcsak bevált püóták vezethettek, hanem a Renault Trucks nemzetközi hálózatából jelentkezett és beválogatott munkatársak is. Jómagam a Djibouti és Addis Abeba közötti etapon vehettem részt - saját GPS-em 1955 kilométernyi megtett utat mutatott. Etiópia a kultúrák és civilizációk kavalkádja. Az országúton személyautót szinte egyáltalán nem látni, viszont egymást érik a kamionok - rengeteg a kínai gyártmány. Miközben mi az Euro 5-tel voltunk elfoglalva, ők szépen beterítik alacsonyabb műszaki színvonalú termékeikkel az afrikai piacot. A közlekedés nagyon békés, mindenki előzékeny, lehúzódik, akár le is áll, hogy helyet adjon, barátságos és toleráns az alapállás. Üdítő a magyarországi agresszív nyomulás után! Az persze igaz, hogy elkél a türelem Afrika e részén autózva. Csacsik, tevék, apró lovakkal húzott kétkerekű kordék is közlekednek, no meg sok a gyalogos ember, vagy a hátán víztartályt cipelő gyerek. HIRDETÉS Új RelaxNet M mobilinternetcsomag Kedvezményes havi díj 1995Ft Új mobilinternet-előfizetéss 2 éves hűségnyilatkozattal A valódi mobil szélessáv élménye „.■■wn»...» ..............Iliim rÜÉiin mkitoi..... www.t-mobile.hu 0 Ft túlforgalmazasi | díj Netezz végtelen nyugalommal! A T-Mobile új RelaxNet mobilinternet-csomagjaival nyugodtan netezhetsz, amennyit csak akarsz, kiszámítható költségek mellett. Ráadásul fél éven keresztül a havi díj felét elengedjük, ha most fizetsz elő 2 éves hűségnyilatkozattal! Válaszd a RelaxNet M mobilinternet-csomagot 3 GB bennefoglalt adatforgalommal, amelynek felhasználása után továbbra is szabadon mobilinternetezhetsz túlforgalmazási díj nélkül, legfeljebb 128 kbit/s letöltési / feltöltési sebességgel a havi számlázási ciklus lezárultáig. Együtt. Veled Mobile A Relaxif'Jet mobilmiemei■<. omagok 2009. július t-jótól 2009. szeptembu 30-ig igényelhetitek. A havidij-kedvezményre vojic»Iko?ó akciós ajánlat 2000. jijlnr. 1 jótol 2009 jó ,us 31-ig érvényes. A kedvezmény „z akiiválás hónapjában és az azt követő 6 hónanhúi. vehető igénybe. Az akciók további teljes koré ec re./: ■ !«-•. f> • »telei a T-Pontokban üzleteinkben és ügyfélszolgálatunkon érhetők el: M?0, Ob-1/265-9210. H Életmód rovatunk heti oldalainak témái ► KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Divatos védelem KTM módra AKIK NEM SZERETIK a nehéz motoros bőrszerelést, azok örülni fognak a KTM új Street Hawk ruhájának, amelybe dzseki és nadrág is tartozik. A könnyű, vízhatlan, mégis „lélegző” anyagú termékek beépített protektorokkal teszik biztonságosabbá a motorozást. Itthon a Verso legújabb modellje IMMÁR HAZÁNKBAN IS kapható a Toyota új kompakt egyterű modellje, az öt- és hétüléses változatban Is elérhető Verso. Az ötszemélyes, 1,6 Uteres benzies, valamint 2,0 literes dízelmotoros változatban, míg a hétüléses verzióban 1,6 és 1,8 literes benzines, 2,0 és 2,2 literes gázolajos egységgel érhető el az autó. Elektromos Volvók dízelmotorral 2012-től kívánja megkezdeni a Volvo a Drive Towards Zero dízelelektromos modellek forgalmazását Svédországban, ezért már most elindították a V70-es prototípusok tesztelését. A jövő elektromos Volvóit 1,6,2,0 vagy 2,4 literes dízelmotor hajthatja egy 15 lóerős elektromotorral karöltve, utóbbit a csomagtér padlójában elhelyezett lítiumionos akkumulátorcsomag táplálja. Háztartási áramból öt óra alatt érik el a telepek a maximális töltöttséget, de a fékezéskor keletkezett energiát is hasznosítja a rendszer. Svédországban, ahol szinte tökéletes Még tesztelik a villany-Volvót bioetanol-infrastruktúrát is kiépítettek, valószínűsíthető, hogy az elektromos hálózatot is alkalmassá tudják tenni a fogyasztói igények kielégítésére. ■ Robogás konnektorról MÁR NÁLUNK IS KAPHATÓ a Világ első teljesen elektromos hajtású járműve. A REVA egy indiai autó, önsúlya 655 kiló, ebből 265 kilót tesznek ki az akkumulátorok. Egy feltöltéssel 80 kilométert megy, ennek költsége 400 forint körüli. Alapáron 3,7 millió forintba kerül. ► * 4 l > i