Tolnai Népújság, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-15 / 138. szám
2009. JÚNIUS 15., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG BULVÁR - TV-MŰSOR Ősszel jön a Csillag születik az RTL Klub műsorán Hosszú az út a képernyőig portré Gyakornokként Tatár Csilla nehéz kameratáskát cipelt A hagyományos „Ki mit tud?”-ok világát idéző Csillag születik című műsor az utóbbi évek legsikeresebbje volt ebben a műfajban. A show-t ismét Stohl András és Ördög Nóra vezeti majd. Az elődöntőkbe jutó tehetségek az idén nagyobb eséllyel haladhatnak majd tovább, hogy a fődíjért versenyezhessenek. ■ A tehetségkutató show-ra minden műfajban várják a jelentkezőket telefonon, e-mailen. Az önjelölt csillagok előadó- művészi műfajokban (ének, zene, tánc, próza, humor) mutathatják meg, mit tudnak, jelentkezésüket a csillag@rtlklub.hu e-mail címen vagy a 06-30-555- 5571-es telefonszámon, SMS- ben várják. Két éve a nehéz körülmények között élő csantavéri kisfiú, Utasi Árpád álma teljesült a műsornak köszönhetően, egy tánccsoport (a 4 for Dance) pedig nemzetközi karriert épített a Csillag születik után. VUágszerte tűnnek fel élvonalbeli előadók az ismeretlenből, elég csak a vüág operaszínpadjait meghódító Paul Pottsra vagy a videomegosztó oldalakat is lefagyasztó Susan Boyle-ra gondolni. Az RTL Klub is keresi a rejtőzködő tehetségeket, akikből csillag születhet. ■ Mesébe illő Tatár Csilla sikertörténete: a szép fiatal lány elindul, hogy szorgalmával bebizonyítsa, menynyire alkalmas mindenfajta tévés munkára. Mára a TV2 Mokkájának nézőit is meghódította. Czanik Mária- Szerkesztő, riporter és műsorvezető. Ismeri a televíziózás minden csínját-bínját?- Szerénytelenség lenne ezt állítani. Folyamatosan kell tanulnom, hiszen mindig újabb műsorok, feladatok jönnek.- Nagyot alakított a Hal a tortán sorozatban.- Pedig sem a fogások, sem a vendégeim nem voltak könnyű esetek. Nem váltam konyhatündérré, hiszen a férjemmel „ellentétes műszakban” dolgozunk - ő „ este, én reggel -, hét közben | nincs is lehetőségünk közös va- £ csorára. A hűtőben viszont csak egészséges ételek lehetnek. Nincs cukros üdítő meg gyorséttermi kaja.- Ennyire szigorú?- Nálunk családi vonás a sportos életmód és a helyes étrend. Anyukám szertornázott, apukám evezett, én úsztam, baletNévjegy SZÜLETETT: 1983. május 27. család: házas, férje Gönczi Gábor műsorvezető (RTL Klub) TANULMÁNYAI: Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola; Szegedi Tudományegyetem PÁLYAFUTÁSA: A Satellite Tv- nél gyakornok, az RTL Klub Fókusz szerkeszt&riportere. Hét éve a TV2 munkatársa. toztam, és most naponta futok, jógázom, de bármilyen sportot szívesen kipróbálok.- Mindez meg is látszik „képernyőre termett” alakján.- Érettségi után a TV2-nél gyakornokként kameratáskát cipeltem, később szervezhettem riportokat, írhattam forgatási tervet, végül interjúzhattam.- A műsorvezetés volt az álma?- Van bennem jó adag exhibicionizmus, emiatt is jöttem erre a pályára.- Könnyebb a stúdiómunka?- Másmüyen. Egy rövid riport elkészítése kemény munka: a szervezéstől a szerkesztésen át a vágásig akár napokat is igénybe vehet. A stúdióban viszont két órán keresztül végig topon kell maradni, percnyi kihagyás nélkül, ez pedig szintén alapos felkészülést igényel.- Kora reggel láthatják a nézők. MUyen az élete a Mokka után?- Februárban diplomáztam a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola kommunikációs szakán, úgyhogy ma már marad időm testedzésre, olvasásra, angoltanulásra, kiállításokra. És ami számomra nagyon fontos: a barátaimra. 15 ■ V . Barátok közt A HÉTEN TÖRTÉNIK: Nikolettet nem lehet rávenni, hogy elmondja a titkát. Miklós terhelő információt akar szerezni Attiláról, de a férfi Miklós értésére adja: jobban teszi, ha nem packázik vele. Kinga megtudja, ki a titokzatos levél frója. 20.35 RTL KLUB Get Carter megtudja Jack Carter, hogy a bátyja, Ritchie meghalt egy közúti balesetben. Azt mondják neki, a testvére részeg autóssal ütközött. Jack azonban rájön, Ritchie-t meggyilkolták. Megszállottan keresi a felelősöket. 21.00 VIASAT3 Stallone és Rachael Leigh Cook Rex felügyelő rex súlyos lövést kap egy bevetésen. A kutyát az állatkórházba viszik, ahol életmentő műtétet hajtanak végre rajta. Az egész rendőrség izgul érte. Rex felépül, Lorenzo felügyelőtől azonban elveszik az ügyet. Egy bűnöző Fabri meggyilkolására készül. 21.10 TV2 'H fi H H Cfi H H ►a 'H rfWTtír Tlif¥TC!IIB I £jL£j Vl/ilU-MusiUli *0 nJ H n3 'H fi A fVf “Hét AJÁNLÁSÁVAL 5.30 Top Shop 6.00 Reggeli Ébresztóshow 10.05 Top Shop 11.25 Dlsney-rajzfilm Donald kacsa mozija 12.00 Híradó Déli kiadás 12.10 06-91-33-55-33 13.30 Fél kettő © 14.40 Világgá mentem © (amerikai vígjáték, 1994) 16.25 Második esély© (amerikai sorozat) 17.25 A harc törvénye © (amerikai a kciófi I m-sorozat) 18.30 Híradó Esti kiadás 19.05 112 - Életmentők © 20.00 Fókusz © 20.35 Barátok közt (magyar sorozat) © 21.20 CSI-Miamihelyszínelők (amerikai krimisorozat) © Kísértő múlt 22.15 A szökés © (amerikai akciófilm-sorozat) Az ütőkártya 23.20 Santa Fé © (amerikai vígjáték, 1997) R.: Andrew Shea Fsz.: Gary Cole, Tina Majorino, Sheila Kelley 1.20 Reflektor © Sztármagazin 22.15 A szökés (amerikai akciófilm-sorozat) 6.00 Magellán (ismétlés) © 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka. Stahl konyhája 9.10 Kvízló délelőtt 10.10 Sztárnyomozó 10.15 Babar (rajzfilmsor.) 11.30 De Gaulle katonái © (sp.-fr.-német film, 2/1.) 5.50 Nap-kelte 9.00 Utánam, srácok! (6/6.) 9.35 Magyar népmesék (magyar rajzfilmsorozat) 9.45 Szomszédok © 10.55 Parlamenti napló 11.45 A sokszínű vallás 12.00 Híradó délben. Sporthírek 13.15 Kvízió Telefonos játék 14.20 Mentőhelikopter © 15.20 Az áruló© (am.-kolumbiai kalandfilmsor.) 16.20 Hal a tortán © 17.25 Rejtélyek kalandorai © (amerikai-kanadai sorozat) 12.20 Srpski ekran 12.50 Unser Bildschirm 13.20 Roma magazin. Domovina 14.20 Átjáró. Pénz-vidék 15.20 Wekerle 100! 15.55 Konföderációs Kupa 2009 Brazília-Egyiptom 17.50 Bűvölet (240/87-88.) © 18.30 Tények Hírműsor 19.05 Monk - Flúgos nyomozó (am. krimivígjáték-sor.) © Utána: Aktív extra 20.05 Okosabb vagy, mint egy 5.-es? (szórakoztató kvízshow, ism.) 21.10 Rex felügyelő© (olasz-német-osztr. krimisor.) 22.10 Gyilkos számok © Közben: Kenósoisolás 23.10 Különleges ügyosztály ® (amerikai krimisorozat) 0.05 Tények este 0.35 Manhattanre leszáll az éj (amerikai krimi, 1997) © 2.25 A Küszöb © (amerikai misztikus sorozat) 18.45 Életképek© (magyar sorozat) 19.30 Híradó este 19.50 Balatoni nyár 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.05 Konföderációs Kupa 2009 USA-Olaszország 22.25 Hétfő este Benne: Híradó SMS: 06-90/631-331 Üzenet: 06-30/30-30-422 23.00 Memento ’89 23.10 Visszajátszás © Sorozata rendszerváltásról 23.40 Tűzvonalban © (magyar krimisorozat) 0.35 TS - Motorsport Technikai magazin 23.10 Különleges ügyosztály (amerikai krimisorozat) 23.10 Visszajátszás (sorozat a rendszerváltásról) 5.50 Nap-kelte 9.00 Slovenskl utrlnkl 9.25 Együtt 9.55 Szünidei matiné 10.55 Zenelánc 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben 6.40 Veronica Mars (ism.) 7.40 San Francisco utcáin 8.35 Halálbiztos diagnózis 9.25 Gyilkos sorok (ism.) 10.15 Miért éppen Alaszka? 11.05 Topmodell leszek! 11.55 Segítség, szülő vagyok! (ismétlés) 12.10 Záróra 13.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 Arborétumok, gyűjteményes kertek 16.40 Nap-nyugta 18.10 Hely a nap alatt 18.30 A holnap munkája 12.45 Tv-dokik 13.35 Halálbiztos diagnózis 14.25 Gyilkos sorok 15.20 Veronica Mars 16.10 Két pasi - meg egy kicsi 16.40 Joey (ism.) 17.10 Segítség, szülő vagyok! (am. valóságshow) 18.55 Esti mese 19.05 Calteck és a magyarok 19.30 Dublini doktorok © (ír sorozat - 56/38.) 20.30 Híradó este. Sport 21.00 Gyilkos a nyomodban © (amerikai thriller, 2006) 85' Esz.: Julie Benz, Chris Kramer, Paula Costain 22.30 Attila kincsei © (magyar dokumentumfilm) 18.00 Topmodell leszek! 18.55 Szex és New York light (amerikai sorozat) 19.30 Pimaszok... (amerikai vígjátéksorozat) 20.00 Két pasi - meg egy kicsi (amerikai vígjátéksor.) 20.30 Joey (amerikai sorozat) 21.00 Get Carter (amerikai krimi. 2000) Fsz.: Sylvester Stallone 24.00 Záróra 0.50 Sant'Angek) - Egy kórház hétköznapjai © (olasz sorozat-28/9.) 1.40 Konföderációs Kupa 2009 Brazília-Egyiptom USA-Olaszország 23.00 Esküdt ellenségek- Különleges ügyosztály 24.00 Sírhant Művek 1.00 Hellraiser - Pokolról pokolra (am. horror, 2002) Fsz.: Dean Winters, Ashley Laurence, Doug Bradley 18.55 Esti mese Caillou (kanadai rajzfilmsorozat) 20.00 Két pasi - meg... (amerikai vígjátéksorozat) 7.10 Kirakat (ismétlés) 7.40 Top speed (ismétlés) 8.05 A történelem útvesztői 8.30 Hogyan működik? 9.00 Nyári matiné 9.55 Tippivel a világ körül 10.30 Család-barát 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó. A Duna 14.40 Irány Thaiföld! 15.10 Apaképek 16.15 Heuréka! Megtaláltam! 16.45 Ausztrália csak egy lépés Írországtól (23.) 17.10 Török kezdőknek (23.) © 17.35 Mese 18.00 Híróra 18.25 Térkép 19.00 Külvárosi rendőrök © (olasz sorozat -126/86.)' 20.00 Közbeszéd Aktuális háttérműsor 20.30 Sportaréna 21.00 Mundi Romani (magyar ismerettel), sor.) 21.25 A misszió © (magyar dokumentumfilm) 23.15 Váltó 23.25 Sport 23.30 Múlt idő ’89(10/4.) 24.00 Csatatúra: Emlékek a harcmezőkről © (olasz dok.-film-sorozat) 0.55 Chaplin szereti a zenét 14.40 Irány Thaiföld! (magyar ismeretteijesztő sorozat) AUSCA RADIOJ 91,1 MHz nonstop. Hírek- 6.00,7.00,8.00, 10.00,12.00,14.00,16.00,18.00,20.00. 6.00-8.00 „Hatra Morgó” - reggeli információs magazin, lapszemle, évforduló-, születésnaptár, bűnügyi krónika. 8.00-18.00 Zenei műsorok, helyi hírek, állásajánlat, programajánló. 18.00-19.00 Kívánságműsor, (szerdán 22.00 óráig) 22.00- Nonstop zene. áÁskd ‘AftflíSifflHI FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenésmagazin. 12.00-18.00 DélutániTurmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. N-JOY RADlS^™ FM 98,7 MHz. 6.00 N-Joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Élő kívánságműsor. 20.00 Zenegép. 22.00 N-Joy Light. FORTUNA Országos hírek+helyi hírek 6.00-17.00 óráig óránként, illetve 12.45-kor. 6.00-9.00 Fortuna Dzsúz. 9.00-13.00 Fortuna Jam - benne 11 órától Kívánságjárat. 13.00- 17.00 Pepperoni. 17.00-20.00 Kívánság- műsor. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. REGIO RADIO A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántúlon - a régió hírműsora tudósításokkal, közlekedési információkkal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 között 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.30-15.00 FrissJuice-élőshowmúsorVar- gaZoltánnal. 15.00-18.00 Dél-után...-zenés magazin a régió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 KHz. 17.45 Dél-dunántúli Krónika. 18.00- 19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.0022.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.0010.30.20.00- 20.30 Horvát műsor, 10.3012.00. 19.30-20.00 Német műsor, 13.0014.00. 20.30-21.30 Szerb műsor. HÍR tv 4Ä. 'í s- m Mfflm 14.05 Európai híradó. 14.30 Napról napra. 15.05 Péntek 8.16.05 Célpont. 16.30 Paletta. 17.00 Hiradó. Sport 17.30 Panaszkönyv. 18.05 Vonalban. 19.00 Híradó. Sport 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó21.21.35 Lapzárta. 22.05 Ősök tere. 22.30 Pálya. 23.05 BBC- hfradó. 23.30 Panaszkönyv —— 9.55Atét 11.30 Laci bácsi konyhája. 11.55 Híradó. 13.50 Többet ésszel! 16.30 Kőbá- nya-híradó. 16.55 Híradó. Fórum. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. Időjárás. 19.25 Egyenes beszéd. 20.30 Újságíróklub. 21.30 Haszon. 22.35 Világkép. 22.55 Híradó. 23.05 700-as klub. 23.45 Többet ésszel! HÁLÓZAT Ü BUDAPEST TV MlfilMAX DISCOVERY 18.00 Pacific Blue. 19.00 Megyejáró. Bor- sod-Abaúj-Zemplén megye. 19.20 így látom én - Eur-óra-percek. 19.25 Kitekintő. 19.30 Lisa csak egy van. 20.30 Hírháló. 21.00 Lángoló ring (am. akciófilm, 1991). 22.50 Eur- óra-percek. 23.00 Lisa csak egy van. 24.00 Veszélyes vizeken (am. thriller, 1993) 7.35 Vanillya jóga. 8.00 Firkász csajok. 9.45 Babaváró (ism.). 12.00 Híradó. 12.05 Tele- jósda. 14.05 Köz-Élet Extra. 15.40Telejósda. 17.45 Firkász csajok. 18.45 Mesezug. 19.30 Esti híradó. 20.00Telejósda. 20.45 Kaschmir Gold. 21.20 Több mint egészség 22.20 Tele- jósda. 23.00 Ketten beszélgetnek. 8.30 Atlétika. 11.00 Magyarlabdarúgás. Fer- encváros-Vecsés. 14.00 Női kosárlabda-Eb. 15.45 Televíziós vásárlás. 16.30 Női kosár- labda-Eb. 18.45 Mai helyzet. 19.00 Női kosáriabda-Eb. 21.15 Jégkorong. NHL, nagydöntő. 24.00 Férfi kézilabda. Horvátor- szág-Magyarország évóadó fenntartja! 6.00 Mesefilmek. 16.50 Ormányos család. 17.05 Koala Brothers. 17.15 Woofy. 17.20 Loopdidoo. 17.30 Arthur. 17.55 Mesék Mátyás királyról. 18.05 Vipo. 18.15 Viva Pinata. 18.30 Animalia. 18.55 Pat és Stan. 19.00 Magyar népmesék. 19.00 Gyerekdalok. 19.05 Inami. 19.30 Bibi és Tina 14.00 A túlélés törvényei. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Piszkos munkák. 17.00 Állítólag... 18.00 Újjáépítők. 19.00 Miami Ink. 20.00 Végzetes másodpercek. 20.30 Hogyan készült? 21.30 Valódi szuperemberek. 23.30 Ross Kemp Afganisztánban. 0.30 Valódi tetthelyek > * Tatár Csilla sportos családban nőtt fel