Tolnai Népújság, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság 2009-05-03 / 17. szám

8 2009. MÁJUS 3., VASÁRNAP GAZDASÁG Tévépiac: pezsgés után pangás jöhet sugárzás Visszaüthet, ha a kábelszolgáltatók csökkentik a csatornák számát Akár komolyabb vissza­esésbe is fordulhat az el­múlt évek fellendülése a hazai televíziós piacon. Molnár Sándor Míg 2004 óta a magyar nyelvű adók száma - köszönhetően a te­matikus csatornák térnyerésé­nek - 46-ról nyolcvan fölé emel­kedett (szakértők szerint elérte a telítettségközeli állapotot), ipar­ági bennfentesek úgy vélik, a kö­vetkező években nemhogy nem bővül tovább a kínálat, de még az is jó eredménynek tekinthető, ha legfeljebb néhány adó tűnik el évente. Ami a krízist illeti, a gondok már érezhetők. A válság ugyan­is a gyengélkedő forinton, a drá­gább finanszírozáson, valamint az előfizetők feléledt spórolási hajlamán keresztül nagymérték­ben fokozta a műsorterjesztőkre, köztük a - tematikus csatornák „terítésében" meghatározó sze­repet játszó - kábelszolgáltatók­ra nehezedő költségnyomást. „Ha ég a ház, érthető, hogy a kábelcégek spórolnak, ahol tud­nak” - mondja Rajkai László, a Magyar Kábeltelevíziós és Hír­közlési Szövetség elnöke, utalva arra, hogy a műsorterjesztők - védve ezzel előfizetőik pénztár­cáját is - a többi között kínála­tuk szűkítésével is tudnak a költ­ségeiken faragni. Minél keve­sebb csatorna szerepel ugyanis a A válság miatt nő a hamis szoftverek száma Az illegális szoftverkereskede­lem az utóbbi években a fekete- gazdaság és a pénzmosás egyik húzóágazatává vált. „Fennáll an­nak a veszélye, hogy a feketegaz­daság előnyt szerez a jelenlegi pénzügyi és gazdasági válságból - mondja Georg Herrnleben, a Business Software Alliance (BSA) Közép- és Kelet-Európa, valamint Közel-Kelet és Afrika régió igazgatója. ■ A Nemzeti Nyomozó Iroda a múlt héten az eddigi legnagyobb rajta­ütést hajtotta végre. A szervezet ugyanakkor fi­gyelmeztet: a gazdasági recesz- szió arra csábíthatja a vállalko­zókat és vásárlókat, hogy szerzői jog nélküli hamis termékeket és szoftvereket szerezzenek be. A BSA adatai szerint éves szin­ten az illegálisan terjesztők mintegy százmilliárd forintnyi kárt okoznak a gazdaságnak. A Nemzeti Nyomozó Iroda # (NNI) a múlt héten az eddigi leg­nagyobb szabású rajtaütés ered­ményeként 43 szervergépen mintegy 250 terabájtnyi illegális tartalmat, így szoftvereket, fil­meket és zenéket foglalt le. A szerverparkot üzemeltető ma­gyar-ukrán tulajdonú vállalko­zás emelt díjas SMS-üzeneteken keresztül tette elérhetővé a vi­lágviszonylatban is rekordmeny- nyiségűnek számító illegális tar­talmat. A NNI több mint száz rendőrt mozgósított, és hat sze­mélyt őrizetbe is vett. ■ kínálatban, annál kevesebb jog­díjat kell fizetni. És tekintve, hogy - előfizetőnként és csator­nánként jellemzően havi 30-100 forintos - a jogdíjak teszik ki a cégek költségeinek 40-50 száza­lékát, némi kínálatszűkítéssel máris jelentős megtakarítás ér­hető el. A műsorterjesztők kínálatából történő kiesés azonban - külö­nösen, ha nagy ügyfélszámmal rendelkező kábeltársaságról van szó - a műsordíjak elmaradásán keresztül igen komoly érvágást jelenthet a „műsorosok” számá­ra. A tematikus csatornák több­sége ugyanis a műsordíjbevétel­ből él, a reklámból befolyó összeg jobbára csak kiegészítő jellegű (igaz, a nagyobb csatornáknak ma már jelentős reklámbevé­telük van). Mindez főként a kisebb, gyen­ge tőkeellátottságú, egycsatornás szolgáltatókat döntheti be - véli Hajós Balázs, a Deko, az Extreme Sports Channel, a Filmmúzeum, a JimJam, a Minimax, a Spekt­rum, a Sport 1, a Sport2, a TV Paprika, valamint a Zone-csa- tornákat üzemeltető Chello Central Europe üzletfejlesztési és terjesztési igazgatója. Műsoraik ugyanis könnyebben nélkülöz­hetők a kábelszolgáltatók számá­ra - véli a szakember, hangsú­lyozva azt is, hogy a gazdasági feltételek romlása is érzékenyeb­ben érinti őket. Tévécsatornák a címlapon HÁROM TÉVÉCSATORNA IS a hazai sajtó címlapjára ke­rült az elmúlt hetekben. A Chello által üzemeltetett Zone Euívpa a megszűnésé­vel a túlnyomórészt kortárs európai filmeket sugárzó, eredetileg is a lengyel piacra készült csatorna május else­jétől csak Lengyelországban lesz fogható. Ennek azonban nincs köze a válsághoz, a Zone csatomacsoport ugyanis április elsejével ke­rült a Chellóhoz, ám a mű­sorszolgáltatónak már van hasonló profilú adója, a Filmmúzeum. a széles Gábor érdekeltségei közé tartozó Vitai TV szerve­zetileg beolvad az ugyancsak a nagyvállalkozó portfolió­jába tartozó Echo TVfie. A jő vőben sűrűbbek lesznek a műsorcserék is; a Vitai TV ed­dig is számos, jobbára hírjel- legű műsort vett át. NEHEZEN ÁTLÁTHATÓ a helyzet a Budapest Televíziónál. Mi­közben a sajtóhírek arról szólnak, hogy a csatorna je­lentős tartozást halmozott fel, a televízió közölte: nem fizetésképtelen, és csődvédel­met kér. Az ORTT várhatóan visszavonja a tévé műsorszol­gáltatói jogosultságát. HIRDETÉS 4 Társasházi pályázat 1 millió forint vissza nem térítendő támogatással környezetvédelem közösségépítés életminőség-javítás kategóriákban 2009. július 10. A pályázat során összesen nettó 5,1 millió forint értékű, vissza nem térítendő támoga­tást osztunk szét 9 nyertes pályázó között. OTP Bank Társasházi Pályázat 2009. 1550 Budapest Pf. 195 A tájékoztatás nem teljes körű. További rész­letes információért kérjük, tájékozódjon az OTP Bank Nyrt. bankfiókjaiban és honlapján ( www.otpbank.hu ). Részletes ismertetőt az OTP Bank támogatásával létrejött www.hazforum.hu oldalon találhat, ahol a társasházakat és lakásszövetkezeteket érintő egyéb aktuális hírek is olvashatók. www.otpbank.hu 06 1/20/30/70 3666 666 • 06 40 366 666 (•> otpbank Az EBRD beszállt a WAZ médiacsoportba Az Európai Újjáépítési és Fejlesz­tési Bank (EBRD) 40 millió eurót (több mint 10 milliárd forintot) fektet be a WAZ Médiacsoport ke­let-európai érdekeltségébe. A Ke­let-Európa fejlesztésén dolgozó bank és a német médiavállalkozás közös célja a politi­kailag és gazdasági­lag független média további fejlesztésének támogatá­sa a régión belül. A hagyományos médiumokba való beruházás mellett a WAZ-csoport és az EBRD hangsúlyozza a közép- és kelet-európai gazdaság támoga­tásában az internet, főleg a mobil- szolgáltatók és az online vállal­kozások szerepét. Bodo Hombach, a WAZ Média- csoport ügyvezető igazgatója, aki pár évvel ezelőtt az EU délkelet­európai stabilitási paktumának speciális irodáját vezette, a követ­kezőket mondta ezzel kapcsolat­ban: „az EBRD ragaszkodása az átláthatósághoz és a korrupció to­lerancia nélküli elutasításához, alapja a jó partnerségnek. Ez az üzleti-eükai magatartás nagysze­rű járulékos elem egy médiavál­lalkozás számára. A média, mi­közben másoktól példamutató te­vékenységet vár el, muszáj, hogy önmagát is felügyelje és nagyon szigorúan felügyeltesse. Senki más nem alkalmasabb erre és ta­pasztaltabb e téren, mint új part­nerünk, az EBRD. Számunkra ez legalább annyira fontos, mint a pénzügyi hozzájárulás”. „A minőségi tartalmat közvetí­tő függeüen médiumok hozzájá­rulnak a demokrácia erősítésé­hez, és a tudásalapú gazdaság fel­építéséhez. Ez országaink jövője szempontjából elengedhetetlenül fontos” - mondja Thomas Mirow, az EBRD elnöke. Az EBRD kezdet­ben 20 millió eurót ruház be a WAZ- csoporthoz tartozó Wiener Ost-Hol- dingba. További 20 millió eurót a jövőbeli tőkeemelésre tartalé­kolnak. A WAZ Médiacsoport Délkelet- és Kelet-Európábán 37 napilap, hetilap, valamint 59 folyóirat birtokosa. Nyomdák, kiskereske­delmi terjesztő vállalatok, rádió- és tv-adók, valamint tv-produk- ciós vállalatok és internetplatfor­mok alkotják a portfoliót. Magyar- országon a WAZ többségi tulajdo­nában van többek között a négy dunántúli napilapot kiadó Pan­non Lapok Társaság és a HVG. ■ ■ Stabil háttér a Pannon Lapok és a HVG mögött. < Ö H Bodo Hombach 1 1 f 4 A következő években nemhogy nem bővül tovább a kínálat, de még az is jó eredménynek tekinthető, ha legfeljebb néhány adó tűnik el évente

Next

/
Oldalképek
Tartalom