Tolnai Népújság, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-06 / 81. szám
2009. ÁPRILIS 6., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR 3 JEGYZET IHÁROSI IBOLYA A butaság nem bűncselekmény megdöbbentő módon elsza- porodtak az indulatok az országban. Tapasztalható ez a politikai közbeszédben éppúgy, mint a mindennapokban, utcán, boltban, mindenütt. Beindult a bűnbakképző mechanizmus. Valakit csak kell hibáztatni. Vannak, akiknek mindenről a cigányok jutnak eszükbe. Már nemcsak az idegengyűlölők, a rasszisták, hanem egyébként normális emberek is indulatos és általánosító megjegyzéseket tesznek. Nemcsak a rendőrkapitány, aki munkája során sok bűnözővel kerül kapcsolatba, hanem az emberi jogok országgyűlési biztosa is kínos magyarázkodásra kényszerült. Állítólag félreértették. Lehet, hogy úgy volt, de talán nem kellett volna félre- érthetően fogalmaznia. megjelent a politikában is a fenyegetőzés, hogy lesz itt számonkérés, ha változik a kormány. Szinte érthetetlen. Aki bűncselekményt követett el, azt fel kell jelenteni, el kell ítélni. Nem kormányváltás után, hanem most. De a butaság, tehetségtelenség, a rossz helyezetfelismerés, a téves döntés nem bűncselekmény, sem kormányon, sem ellenzékben. Akkor sem, ha a politikus sok kárt okozott. Nem kötelező az intelligencia-teszt a megválasztás előtt. A világgazdasági válság miatt hány bankár ellen folyik büntető eljárás a téves hitelezési gyakorlat miatt? És, ha folyna, akkor például meddig kellene lemenni? Minden fiókvezetőt be kellene börtönözni? Vagy az ügyintézőket is? Ugye, milyen igazságtalan, még a gondolatmenet is? különben is, a börtön nem a bosszú eszköze, a bíróság nem az emberi méltóságától, hanem a szabadságától fosztotta meg az elítéltet. Ráadásul, aki letöltötte a büntetését, kijön és itt folytatja az életét, közöttünk. A legkeresettebb bűnözők rendőrség A 160 eltűnt 70 százaléka a következmények elől bujkál Gomán György, nyolc körözés, döntően csalások miatt A börtönben is várják. Becsák Krisztián, két körözés, rablás miatt. Nemzetközi elfogatóparancs van ellene. Nem gyilkosok, de azért nem is nullkilométeres bűnözők szerepelnek a körözöttek megyei toplistájának élén. Ihárosi Ibolya A Tolna megyében eltűnt felnőttek nagy többsége harminc napon belül előkerül, mondta Gáspár Ildikó, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának főelőadója. Néhányuk- nak viszont sosem akadnak a nyomára. A tapasztalatok szerint aki 90 napig nem megy haza, vagy nem találják meg, az már nem kerül elő élve. Jellemző, hogy az ősszel, télen eltűnteket tavasszal, hóolvadáskor, vagy esetleg a tavaszi áradásokkor találják meg. A kérdésre, hogy miért mennek világgá az emberek a rendőrtiszt elmondott néhány tipikus esetet. Jellemző, hogy a szülők fiatal felnőtt gyermeküket keresik, aki a hétvégi szórakozásából nem ment haza. Gyakoriak a már válófélben lévő, de közös lakásban élő párok bejelentései. Ilyen esetekben rendszerint pár nap múlva előkerül az eltűnt, miután jól kiszórakozta magát. Előfordul, hogy idős emberek, vagy betegség miatt nehezebb gondolkodású felnőttek szó nélkül elindulnak rég nem látott ismerőseiket, rokonaikat megkeresni. Arra is van példa, hogy valaki nem ok nélkül vált köddé, s nem is szeretné, ha hollétére fény derülne. Ilyen esetekben a bejelentőt csak arról tájékoztatják, hogy rokonukat megtalálták, de a tartózkodási helyet nem adják ki. Jelenleg hozzávetőleg 160 körözés él, ennek mintegy 30 százaléka az eltűnt. A többit valamilyen bűncselekmény miatt keresik. Jórészt lopások, rablások tetteseit. A megye területén a legtöbb körözést a megyeszékhelyen adják ki, az e tekintetben a legnyugodtabb területnek Dombóvár tekinthető. A legrégebbi, bűn- cselekmény miatt kiadott, még Már sose fogjuk megtudni, hova tűnt a juhász, aki évtizedekkel ezelőtt tűnt el egy mező közepéről. Ott maradt a gumicsizmája, a Szokol rádiója és a kutyája. Ugyanakkor tény, hogy koronatanú volt egy ügyben, amelynek az elítéltjei akkortájt szabadultak. • Rendőri körökben ismert a katonatiszt esete is, aki Szek- szárdon elindult biciklivel, ma is hatályos körözés 2000, illetve 2001-ből való. A két eset közös jellemzője, hogy külföldiekről van szó, akik nagy valószínűséggel elhagyták az országot. Az elkövetett bűncselekmények súlya azonban nem indokolja a nemzetközi elfogatóparancs kiadását. A megyei, úgynevezett TOP10- es listán nem feltéüenül a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetői szerepelnek, de azért nem nullkilométeres bűnözők. Tolnában ugyanis az emberölések, súlyosabb rablások elkövetőit általában igen gyorsan elfogják. Megyénkben 2006-ban fordult elő utoljára, hogy emberölést próbáltak meg eltűnésnek feltüntetni. Inkább azok szerepelnek a lisegy darabig még látták az úton, majd mintha a föld nyelte volna el, nyoma veszett. Már a rendszerváltás után történt, hogy eltűnt egy vállalkozó, akinek román és ukrán üzleti kapcsolatai voltak. Őt az eltűnése napjának 17 órájáig tudták nyomon követni, majd elindult Budapestről, de máig nem tudni hova érkezett meg. tán, akiket több bűncselekmény miatt keres a rendőrség. A névsor gyakran frissül, mert átlagosan kéthavonta fognak el egy-egy igen keresett személyt. Ennek ellenére van, akit a lista létezése, azaz 2006 óta nem találnak. A közelmúltban két országos körözési akció is lezajlott, melyeknek keretében Tolna megyében összesen mintegy 600 embert igazoltattak a rendőrök. Tíz- tizenkét keresett bűnöző akadt fenn a rostán. Az eltűntek aktáit húsz §vig nem zárják le. A bűncselekmény miatt, vagy á börtön elől bujdosókat addig keresik, míg tetteik el nem évülnek. Akit viszont megtalálnak, azoknak a nevét haladéktalanul le kell venni a körözési listáról. A Tolna megyei TOPIO lista első fele FARKAS JÓZSEF 70 éves- magán- és közokirat hamisítás ASZTALOS BALÁZS 26 éves- szemérem elleni erőszak LAKATOS KÁLMÁN 46 éves- csalás és zsarolás DALVÁRI SZILÁRD 35 éves- lopás BALOGH GYULA 35 éves '- zsarolás ■ Van, aki nem akarja, hogy megtalálják. Régi történetek, legendás esetek ESPH Megújulhatnak az óvodák, az iskolák és a bölcsőde PAKS Százmilliós felújítást tervez az önkormányzat a paksi közoktatási intézményekben. Az infrastrukturális fejlesztéshez az Önkormányzati Minisztériumtól remélnek támogatást. A benyújtott pályázat alapján 24,8 millió forint sajáterőt biztosít a város és 86,5 millió támogatást igényel, amiből a Bóbita Bölcsőde, a Napsugár Óvoda Munkácsy utcai tagóvodája, a Benedek Elek Óvoda Hétszínvirág tagóvodája, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és a Deák Ferenc Általános Iskola fejlesztését tervezi megvalósítani. (vt) Elismerések a várossá válás évfordulóján DOMBÓVÁR Csillag László lett Dombóvár díszpolgára. Szombaton a várossá válás 39. évfordulójának ünnepségén vette át a díszpolgári címmel járó emlékplakettet. Elismerő díszjelvénnyel Gábor Sándor cukrászmestert tüntették ki. A hagyomány- őrzésért, a fiatalok közötti közösségformáló munkáért és a számos magas színvonalú fellépésért a civil díjat idén a Kapos Táncegyüttes nyerte, (kk) Gábor Sándor díszjelvényt kapott Sárköziek is szerepeitek a bakonyi fesztiválon ' DECS-PÖRBÖLY A deCSÍ Csíl- lagrózsa Hagyományőrző Néptánc Együttes és a pör- bölyi tánccsoport, illetve a népdalkor is szerepelt a XVI. Bakonyi Amatőr Nép- művészeti Fesztiválon. Szalai Anikó, a pörbölyiek csoportvezetője elmondta, ők negyvenperces gálaműsort adtak Tárkányban. (bk) A túlzott szexiség ma már nem divat? romantika Ötven év után ismét kifutón mutatták be a trendi ruhákat tolna Ötven év után ismét divat- bemutatót rendeztek Tolnán. A Bezerédj szabadidőközpontban rendezett program mintegy kétszázfős közönséget vonzott. A fél évszázaddal ezelőtti bemutatót a tolnai szabó szövetkezet rendezte. Az akkori szervezők közül Szauter Györgyné a szombati eseményen is jelen volt. A mostani főszereplő viszont a tolnai Nemes Nikolett volt. A 21 éves hölgy Budapesten divat-stílustervezőként végezte el a modell- és divatiskolát. Az est első részében saját tervezésű ruháinak tapsolhatott a közönség, köztük több férfiember is. Akik közül még a trendi ruhák terén reménytelenül jáIdén a divatban cél a vidámság, a bohó életöröm megjelenítése ratlanok is megtudhatták, hogy az idei tavaszi-nyári irányzat a romantika, a remény és a természetesség jegyében alakul. Kiderült, hogy itt az ideje a természetes és pasztellszíneknek, de a vicces, színes holmik is teret kapnak. Számukra is világossá válhatott, hogy az öltözködésben már nem divat túlságosan komolyan venni magunkat. Idén a cél a vidámság, a fiatalos, bohó életöröm megjelenítése. A legnagyobb hatású információ azonban mégiscsak az volt, hogy nemcsak a komolyságnak járt le az ideje, hanem az eltúlzott szexiségnek is. Ez utóbbi tételt viszont számosán kétkedve fogadták. ■ S. K. Nemi erőszak miatt ült a megrontással vádolt férfi BÁTASZÉK Megrontás és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a Szekszárdi Városi Ügyészség az 53 éves bátaszéki férfi ellen, aki megrontotta még gyerekkorú nevelt lányát. Ugyancsak kiskorú veszélyeztetése a vád a férfi élettársa, a lány anyja ellen, aki nemhogy nem tett semmit gyermeke védelmében, de előfordult, hogy hármasban is éltek nemi életet. Mint dr. Ökrös Magdolna, a megyei főügyészség szóvivője elmondta, a vádiratban szereplő adatok szerint az italozó életmódot folytató férfi először 2005 szeptemberében fajtalan- kodott és létesített nemi kapcsolatot az akkor még csak 13 és fél éves nevelt lányával. Nem erőszakkal, hanem a kiszolgáltatott lány beleegyezésével. A férfi a történteket nem is titkolta el élettársa, a lány anyja előtt. Mindez rendszeresen folytatódott három éven át, 2008 nyaráig, míg egy ismeretlen bejelentő a hatóságok tudomására nem hozta a történteket. Az előzetes letartóztatásban lévő férfi büntetett előéletű, a nemi erőszak miatt kiszabott börtönbüntetéséből 2003-ban bocsátották feltételesen szabadlábra. A megrontást a törvény ebben az esetben, ha hozzátartozója ellen követi el valaki, 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti. ■ 1.1. i á i Balogh Gyula, öt körözés, zsarolás, európai elfogatóparancs. A börtönben is hiányolják. Orsós Zoltán, hat körözés, több bíróság is keresi és a börtönben is várják