Tolnai Népújság, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-03 / 79. szám

2009. ÁPRILIS 3., PENTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG EGESZSEG - SZÉPSÉG 11 Akik keveset alszanak, azoknak az erei jobban meszesednek A Chicagói Egyetem Kórházá­nak munkatársai szerint azok­ban, akik átlagosan több időt szenteltek az alvásnak, az ötéves megfigyelési periódus alatt ke­vesebb új meszes szívkoszorú­ér-lerakódás keletkezett. Az ösz- szefüggés meglepően erősnek bizonyult. A koszorúerek me­szes lerakódásai megbízhatóan jelzik előre a jövőbeni szívbeteg­séget, ezért erre már nagyon ko­rán érdemes odafigyelni. Az ötéves vizsgálati időszak alatt az alanyok mintegy 12 száza­lékában jelentek meg új meszes területek. Míg az éjjelente öt órá­nál kevesebbet alvók csoportjá­ban ez az arány 27 százalék volt, az öt és hét óra közötti alvásidejű csoportban már csak 11 százalék, a hét óránál többet alvók csoport­jában pedig mindössze hat ■ Már egy órával több al­vással is csökkenthető a meszesedés veszélye. A szakemberek elismerték: a jelenség számukra is rejtélyes, és egyelőre csak elméletekkel ren­delkeznek arra nézve, miért okoz ilyen különbséget az eltérő alvás­idő a szívkoszorúér-elmeszesedés kockázatában. Az egyik teória a vérnyomás szerepét emeli ki: mi­vel alvás alatt általában csökken a vérnyomás, a többet alvók 24 órára kivetített átlagos vérnyomá­sa is alacsonyabb lehet. A sokat szundikálók viszonylagos védett­ségét egy másik felvetés azzal ma­gyarázza, hogy ezek az emberek a kortizol nevű stresszhormon- nak rövidebb ideig vannak kitéve, ugyanis e hormon termelődése al­vás közben visszaesik. Persze nemcsak az érelmesze­sedés a kevés alvás átka: a rövid éjjeli pihenés növeli az elhízásra, a cukorbetegségre és a magas vérnyomásra való hajlamot is. ■ Profi mükörömépítés, köröm- díszítés, kéz- és lábápolás, pedikűr, tavaszi lábkőrönt- diszités. Rágottköröm- probléma megoldás Reflexzóna-, talpmasszázs, kézmasszázs. Dóra Köröm Stúdió Kiesné Martos Dóra Szekszárd, Garay udvar Tel.: 70/369-7589 ,1ttM Harc a halálos négyes ellen testsúly Karbantartása megelőzi a betegségek kialakulását Az ember genetikusán mintegy 120 évre van kódolva, mégis ritka még a 90 éves életkor is. A helytelen táplálko­zás és életmód egy lap­pangva kialakuló anyagcserezavarhoz, az úgynevezett metabolikus szindró­mához vezet. Venter Marianna Mi is az a metabolikus szindróma, vagy ahogy emle­getni szokták „a halálos né­gyes”? A glükóz intolerancia, a magas vérnyomás, a magas vérzsír és a hasi típusú elhí­zás alkotják ezt a tünet­együttest. Glükóz intoleranci­áról akkor beszélünk, amikor az éhgyomri vércukorszint 6,1 mmol/1 felett van, magas vér­nyomásnál az érték 130/85Hgmm feletti, magas vérzsírnál pedig a szérum triglicerid 1,7 mmol/1 feletti. Hasi elhízáskor a has körfoga­ta a köldök vonalában mérve férfiaknál 102, nőknél pedig 88 centiméter fölött van. Mindezen tünetegyüttes ki­alakulásában az elhízás szin­te kulcsfontosságú, hiszen magas vérnyomásra, magas koleszterinszintre, és II. fokú cukorbetegség kialakulására hajlamosít. Szerepe van a ko­rai szív-érrendszeri megbete­gedésekben, infarktusban, tu­morok kialakulásában. így tehát azok esetében, akiknél már kialakult a metabolikus szindróma, de valójában mindenki másnál is a cél a fent felsorolt para­méterek lehetőleg normál ér- J téken tartása. Ha a fenti érté- » kék és a testtömegindex is meghaladja a normál szintet, az egészség helyreállítása ér­dekében az első lépés lehet a testsúlycsökkentés. Ennek eléréséhez legfonto­sabb az egészséges táplálko­zás és a mozgás. Mindig van­nak diéták, csodaszerek, de ha csak ezeket szedjük, így táplálkozunk, hatás addig van, míg alkalmazzuk, utána lassan visszajönnek a kilók. A sikeres fogyókúra záloga az életmódváltás, és nem a gyógyszerek. El kell határoz­ni, hogy fogyni akarunk. Tel­jesíthetetlen célokat ne tűz­zünk ki. A lassú, fokozatos súlyvesztés mindig hatáso­sabb. A gyógyszerek, fogyó­kúrás szerek segítenek, hogy elinduljon a fogyás, de mellé változtatnunk kell életmó­dunkon. Az étkezés optimalizálásá­hoz ismernünk kell a táplál­kozási piramis elvét. A pira­mis alján találhatóak azok az ételek, amelyekből a legtöb­bet, míg a tetején azok, ame­lyekből a legkevesebbet kel­lene ennünk egészségünk megőrzése érdekében. A pi­ramis talapzatát a teljes kiőr­lésű pékáru, valamint a növé­nyi olajok alkotják. Utána kö­vetkeznek a zöldségek és a gyümölcsök. Feleannyi alka­lommal célszerű a különböző magvak, negyedannyi alka­lommal a szárnyas húsok valamint a hal fogyasztása. A felettük elhelyezkedő tejter­mékekből ajánlatos még en­nél is kevesebbet enni egy nap. A piramis csúcsán a vö­rös húsok, a fehér rizs, a fehér tészta, a fehérkenyér, a burgo­nya, a vaj, a szóda és az édes­ségek állnak. A kutatás eredményei azt mutatták, hogy aki a piramist szem előtt tartva étkezik, an­nál 20 százalékkal csökken a krónikus megbetegedések ki­alakulásának kockázata, to­vábbá nőknél 28, férfiaknál 39 százalékkal csökken a szív- és érrendszeri megbete­gedések rizikója. Fogyókúrával kapcsolatos kérdésekben keresse orvosát, gyógyszerészét, netán diete­tikusát, akik az április végén megjelenő szabadforgaimú fo­gyasztószerről is szívesen tájé­koztatják. Több többszörösen telítetlen zsírsav (főleg növényi eredetű az étetekben), mint telítetlen zsír (állati eredetű táplálékokban) Napi 15 gramm rost teljes kiőrlésű gabonából nyerve (gabonapehety, teljes kiődésű kenyér) Nőknek: maximum fél-másfél pohárnyi alkoholtartalmú ital naponta, Férfiaknak: maximum másfél-két és fél pohárnyi alkoholtartalmú ital naponta. A napi optimális folyadékbevitel 2 liter. HIRSAV Harminc új donor jelent meg az iskolai véradáson sikeres volt a Vöröskereszt és a szekszárdi 5. számú Ál­talános Iskola közös véradó akciója, így várhatóan évente kétszer lesz folytatása. Az al­kalmon 67-en jelentek meg, 53-an adták a vérüket, közü­lük 30-an először. Az osztá­lyok versenyeztek, ki tud több donort szervezni. Első helyen a 3.b, a másodikon a 3.a, a harmatukon a 4.c osz­tály végzett. Jutalmul édessé­get, gyümölcsöt kaptak, (hé) Kertünk sokoldalú zöldsége a spárga van néhány zöldség, amit fél­ve lopunk be az étrendünk­be, például a spárgát. Holott komoly segítséget jelent kar­csúságunk megőrzésében, mivel könnyen oldható rost­jai serkentik az anyagcserét, csökkentik a koleszterinszin­tet. A benne található folsav- nak köszönhetően hatékony védelmet nyújt a rák eUen. Bó-vitamin-tartalma az im­munrendszer erősítésében játszik szerepet, (he) Már most védekezzünk a káros sugarak ellen! itt A tavasz, a nap egyre erő­sebben süt. Óvatosnak keU lenni, hiszen testünk egyre nagyobb felülete marad sza­badon, és a nap káros suga­rai eUeni védekezést érde­mes már most elkezdeni. Kü­lönösen arcunkra figyeljünk oda! A megoldást azok az arckrémek jelentik, amelyek nemcsak hidratálják bőrün­ket, hanem az UVA- és az UVB-sugárzás eUen is védel­met nyújtanak, (he) A szájvíz csökkenti a kellemetlen szagot hiába a napi többszöri fog­mosás, nem tudjuk teljesen elpusztítani a szájüregben ta­lálható baktériumokat, ame­lyek a tápanyagok lebontása során kellemetlen szájszagot okoznak. Ilyenkor próbálkoz­hatunk a fertőtlenítő szájvíz­zel. Ezt házüag is előálh'that- juk víz és 3 százalékos hidro- gén-peroxid oldat fele-fele arányú vegyítéséből. De a gyógyszertárakban akár ké­szen is kaphatók, (he) KÖZKÍVÁNATRA. 2009-BEN ELINDULT AZ EGÉSZ ÉVEN ÁT TARTÓ RECEPTVERSENY'. gy ízvadászat Önnek csak annyit kell tennie, hogy beküldi legkedvesebb receptjeit, me­lyekből a legjobbak naponta megje­lennek a Tolnai Népújság hasábjain. A megye elismert konyhafőnökeiből álló zsűri kiválasztja a három legjob­bat, melyek beküldőire fantasztikus- nyeremények várnak! Mi több, az Önök által beküldött re­cepteket a megye legjobb mestersza­kácsai készítik el, és a kiválasztott re­cepteket január 15-től november 1-jéig mindennap közöljük a Tolnai Népújságban. Küldjön egy receptet, és nyelje meg egyik fődíjunkat! Húsvétig 10 % árengedmény minden Vichy; Clinians, Pharmaceris kozmetikum árából. 7100 SZEKSZÁRD KOSSUTH UUOS U. 66. Nyitva tartás: H-P: 8-18-ig Szombat: 8-12-ig Tel: 74 415-106,74 419-177 FAX: 74 511-800 Mezoterápia iMliíSlill * Zöldségfélékből jóval többet ehetünk, mint tésztából, édességből r így érdemes összeállítani az étrendünket az úgynevezett piramis elv alapján • Négyszer annyi hal és baromfi, mint vörös hús, • Napi ötször zöldség, • Napi 4 darab gyümölcs a kedvenceid közül J • 1 alkalommal növényi eredetű $S| fehérje olajos mKM magvak vagy szója Jf ár­formájában, KämmÜL

Next

/
Oldalképek
Tartalom