Tolnai Népújság, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-08 / 83. szám

4 KÖRKÉP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. ÁPRILIS 8., SZERDA Elkészült az új, közös irodaház szekszárd Elkészült az AÍisca Terra és a Vízmű kö­zös, 280 négyzetméteres iro­daháza. Az igényesen kialakí­tott irodahelyiségek mellett étkezős konyha, vizesblokk is helyet kapott az épületben. De van itt orvosi szoba is, ame­lyet mindkét vállalat dolgozói igénybe vehetnek. Egy másik épületbe került a szociális blokk, amelyben öltöző, zuha­nyozók, konyha és étkező is található. Ezt a részleget is kö­zösen használják az AÍisca Terra és a Vízmű dolgozói. Most zajlanak azok az építke­zések, amelyek befejezése után átköltözhet valamennyi műhely, az irattár és a vízmű­ves raktárak. ■ Jelentősen csökken­nek a vízmű működési költségei. Kővári Ildikó kommuniká­ciós munkatárs arról tájékoz­tatott, hogy a cégek közötti el­számolás korrekt. Külön almérőket szereltek fel annak érdekében, hogy mindkét cég a konkrét fogyasztása után fi­zesse a közüzemi díjakat. Az összeköltözés után jelentősen csökkennek a Vízmű műkö­dési költségei, hiszen a hajda­ni 200 fős állományra mérete­zett fűtött köbméterek meny- nyisége jelentős mértékben csökkent. A dolgozók jelenle­gi létszáma 115 fő, ehhez mé­retezték elhelyezésüket is. Kő­vári Ildikótól azt is megtud­tuk, hogy a két közműcég ed­dig is sok feladatot végzett kö­zösen. A Vízmű közreműködik a hulladékszállításban, besegí­tett télen a síkosságmentesí­téskor, az AÍisca Terra gépei pedig segítik a munkát a szennyvíztelepen a szenny­víziszap feldolgozása során. A vízmű munkatársai a napok­ban költöznek át az AÍisca Terra telephelyén kialakított új munkahelyeikre. A költö­zés ideje alatt a Toldi utcai kö­zös ügyfélszolgálat zavartala­nul működik. ■ Budavári K. Nyert a város, bővül a szennyvízhálózat teljessé válik a megyeszék­hely szennyvízhálózata. Hor­váth István, Szekszárd pol­gármestere kedden arról szá­molhatott be, hogy a város pályázati támogatást kap ah­hoz, hogy nyolc kilométer ve­zetéket építhessen, és így öt­száznegyven ingatlan csatla­kozhasson a hálózatra. A fej­lesztés több utcát érint a sz& lőhegyi, a Sárköz utcai, a fel­sővárosi, a belvárosi körzet­ben és ezeken kívül is. A kö­zel félmilliárdos beruházás várhatóan 2011 augusztusá­ban fejeződik be. HIRDETÉS ____________________________________________ Javítsunk együtt gyermeke osztályzatain! Egy vagy több tantárgyból: •Ráerősítünk a diák iskolai tanulmányaira, •Felkészítjük dolgozatra, feleletre, felvételire •Segítünk a tanulásban, megértésben, házi feladatban Gyermeke magabiztosan, felkészülten mehet minden nap iskolába! Általános, és középiskolások részére. Képzett szaktanárok minden tantárgyból egy helyen, Szekszárdon! BA60LYVÁR TANODA Kérjen bővebb tájékoztatást! Tel.: 74/316-442 Szekszárd, Rákóczi u. 2. Van már ereje a napnak. Bizonyos kozmetikumok, kenőcsök, gyógyszerek a napfény hatására bőrgyulladást is okozhatnak. (Képünk illusztráció) Nemcsak a pollen veszélyes allergia A rovarcsípéstől a vegyszerekig sok dolog okozhatja Az elmúlt évtizedekben az allergiás megbetegedé­sek gyakorisága ijesztő ütemben nőtt. Ma Ma­gyarországon felső légúti allergiában érintett a la­kosság 15-25 százaléka, a bőrallergia minden ötödik ember életét keseríti meg. Venter Marianna A jó idő beköszöntével lekerül­nek a hosszú ujjú, vastag ruhák, bőrünk közveüenül érintkezik a napfénnyel és környezetünkkel. Ez a nagyon kellemes állapot azonban komoly veszélyeket is rejthet magában. Tavasszal és nyáron a pollen­allergia mellett a bőrgyógyásza­ti allergiás betegségek bizonyos fajtái nagyobb számban fordul­nak elő - tudtuk meg dr. Hardicsay Klára bőrgyógyász- kozmetológus szakfőorvostól. A vegyi anyagok közül a mezőgaz­daságban, szőlőben, kiskertek­ben használt permetezőszerek, műtrágyák a bőrre kerülve gyakran okoznak piros, viszke­tő, gyakran nedvező bőrkiütése­ket. Az építkezések, karbantar­tások során a cement krómtar­talma, a sárga festékek brómtar- talma, a piros festékek higany­tartalma és a terpentin okozhat problémát, a mész, a téglapor pedig irritatív bőrgyulladást válthat ki. Bizonyos anyagok, például a kozmetikumok, külsőleg alkal­mazott kenőcsök, beszedett gyógyszerek egy része a napfény hatására bomlik és nem az ere­deti anyag, hanem a bomláster­mék okozhat bőrgyulladást. Na­pon való huzamosabb tartózko­dás esetén ezért célszerű a bőr­amellett, hogy számos fém (nátrium, kálium, kalcium, stb.) szervezetünk elengedhe­tetlen építőeleme, sok fém an­nak ellenére, hogy önmagá­ban nem képez veszélyt a szer­vezet számára, képes immun­reakciókat elindítani. A fémal­lergia leggyakoribb formája a kontakt dermatitis. Az európai népesség több mint 10 százaié ka - döntően a hölgyek - nik­kelre allergiás. Egyéb allergiát okozó fémek lehetnek többek között a kobalt, a réz, a króm, ről a kozmetikumokat eltávolí­tani, a parfümök használatát pe­dig kerülni. Gyógyszerek szedé­se esetén pedig figyelembe kell venni az orvos tájékoztatását, il­letve a betegtájékoz­tatóban leírt fényér- zékenyítő hatás lehe­tőségét. A tavaszi-nyári szezonban sokaknak okoznak allergiás tüneteket a rovarcsípé­sek. Elsősorban a méh, a darázs, a szúnyog és az apró fekete ker­ti bogarak. A csípések hatására a palládium, a platina, a hi­gany, az arany. Az allergiás fo­lyamatok beindításához sok­szor pár mikmgramm mennyi­ség is elegendő. A fémallergia leggyakrabban bőrtünetekkel jelentkezik. Vö­rösség, viszketés, duzzanat, hámló, kiszáradt bőr. A másik előfordulási forma a légutak gyulladása, ami legtöbbször a fémporok, oldatok belégzése során alakul ki. Megjelenési formája nátha, garatgyulla­dás, és asztma lehet. a bőrön gyulladás, vizenyő, visz­kető bőrpír alakulhat ki. Egyes kerti- és gyomnövények nedve a bőrre kerülve napfény hatására hólyagos kiütéseket okozhat. A szezonálisan előforduló allergiás megbetegedések el­len óvatossággal vé­dekezhetünk a leg­hatékonyabban. A kertben vegy­szerrel dolgozók minden eset­ben pontosan tartsák be a hasz­nálati utasítást. Emellett gon­doskodjanak arról, hogy bőrük ne érintkezhessen a vegysze­rekkel és nem árt, ha légzőmaszkot viselnek, például permetezéskor. Fokozottan kell figyelni a gyógyszerek, kenőcsök, kozme­tikumok tárolására és alkalma­zására, a gyógyszeres dobozon álló „fénytől védve tárolandó” fel­iratot pedig illik komolyan ven­ni. Akinek tudomása van arról, hogy valamely rovar csípésére allergiás, az mindig tartsa keze ügyében a szükséges gyógysze­reket. Az embereknek egy na­gyon kis százaléka ugyanis olyan erős allergiás reakciókat mutat például méhcsípés esetén, amely szélsőséges esetekben akár életveszéllyel is járhat. Nem szezonális, de gyakori a fémallergia ■ A bőrünk ne érintkezzen a vegyszerekkel. Megközelítették a szekszárdi borok minőségét dunakömlőd Spiesz József ta­rolt az idei dunakömlődi borbí­rálaton. Egy nagyarany, négy arany, három ezüst minősítést zsebelt be. A vörösboroknál egyébként még egy nagyarany minősítés született. Spiesz Jó­zsef 2008-as cabernet sauvignonja mellett Fehér Jó­zsef egy óborra kapott 19-nél magasabb pontszámot a zsűri­től, amelynek élén Tilky Péter állt. Spiesz József elmondta, hogy inspirálta a kömlődi gaz­dákat a zsűrielnök dicsérete, mi­szerint a kömlődi vörösborok lettek idén a környéken a leg­jobbak, még a szekszárdiakat is megközelítették. A versenyen egyébként a már említett két nagyarany mellett nyolc arany, tizenhat ezüst és nyolc bronz je­lezte, hogy jól sikerültek a vö­rösek, amelyekből 39 minta ke­rült a bírálók elé. A fehérborok közül négy ért el arany minősítést, hét ezüstöt, ti­zenhárom pedig bronzot. Rosé ka­tegóriában három ezüst, három bronz, a Schillereknél egy ezüst, egy bronz talált gazdára. ■ V. T. A Legötletesebb termék díját kapták a decsiek A „Legötletesebb termék” díját nyerték el a Junior Achievement Magyarország Alapítvány húsvé­ti vásárán decsi harmadikosok. A vásár mindig verseny is, a decsi gyerekek most különleges ültetőkártyákat készítettek és vittek Budapestre, a Lurdy Ház­ba. Minden ültetőkártyához tar­tozik egy ajándék, melyet a ven­dég magával vihet, így ez az aján­dék később emlékezteti az együtt töltött szép napra. Diákvállalko­zást 2003 óta működtemek alsó tagozatos gyerekek a decsi isko­lában. Természetesen ebben az évben is megalakult, tagjai 3. a osztályos tanulók. A tagok ter­mékeket gyártanak és értékesíte­nek, mint az igazi vállalkozók. A Budapesten sikerrel szerepelt di­ákvállalkozás tagjai: Peszt Ráhel, Racskai László, Renczes Vivien, Vincze Zalán, Baka László, Ignácz Szilvia, Kalányos Márk, Wirth Erika és Sárközi Liza. A di­ákvállalkozók munkáját Tóth Anna és Tóth Judit pedagógusok segítették. ■ B. A. Családias környezetben fejlesztik a kicsiket A közösség fejlesztő erejét nem lehet pótolni. Csausity Éva, a Mustármag Családi Napközi ve­zetőjének tapasztalata szerint az a kisgyerek, aki családi napközi­ből kerül az óvodába, gyakran ügyesebben játszik, mint a vele egykorúak, egyedül is fel tudja húzni a cipőjét és szépen eszik. A napközik elsősorban azért ala­kultak, hogy az édesanyák akkor is vissza tudjanak menni dolgoz­ni, ha gyermekük hely vagy in­tézmény híján nem mehet böl­csődébe, a bébiszittert pedig nem tudják megfizetni. De más elő­nyeik is vannak. Épp ezért sorra alakulnak a megyében, elsősor­ban a kistelepüléseken, ahol nincs bölcsőde. Ezeken a helye­ken lehetőség van arra is, hogy a kisgyerekre csak alkalmanként vigyázzanak, amikor a szülők­nek elintéznivalójuk akad. A szakemberek kis csoportok­ban, illetve egyénre szabottan fejlesztik a kicsiket,, felkészítve őket az óvodai évekre. Csausity Éva elmondta, Kiss Jánosné da- dussal hét apróságra vigyáznak. A többnyire két év körüli gyere­kek szeretik a meséket, ennek köszönhetően hamar megtanul­ják, miként fejezzék ki magukat kerek, egész mondatokban. A főszerep ugyanakkor a zenei ne­velésé, a szép dallamok ugyan­is az érzelmekre hatnak, és köz­ben kitartásra, fegyelemre is ne­velnek. ■ B. K. Szekszárdon a Kecskés F. u. 9-ben található Mustármag Családi Napköziben családias hangulatban - reggel 7- től délután 17-ig - élik napjaikat az 1-3 éves korú gyerekek. Kis létszámú csoportban ritkábbak a fertőző beteg­ségek, nagyobb lehetőség van az efvéni fejlesztésre. Kiemelt figyelmet fordítunk a zenei nevelésre. Nyílt napok! 2009. 04.14-20-íg (előzetes bejelentkezés szükséges) Beiratkozás: április 22-23. Tel.: 06/30-3680510 Web.: www.mustarmagnapkozi.5mp.eu A

Next

/
Oldalképek
Tartalom