Tolnai Népújság, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-07 / 82. szám

3 2009. ÁPRILIS 7., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG TAMÁSI ÉS TÉRSÉGE A megilletődött kezdés után hatodikak lettek TAMÁS) Először jutott a játékos sportverseny diákolimpiái orszá­gos döntőjébe a tamási Würtz Ádám iskola csapata, s végül nyolc gárda közül a hatodik he­lyen zártak a szombathelyi meg­mérettetésen. A csoport kilenc fi­úból és kilenc lányból állt, de kö­zülük egyszerre csak tizenketten állhatták be a testnevelésórákról ismert sorversenyekhez. Az isko­lai feladatoknál jóval komolyabb felkészülésre volt szükség. A 8-10 éves fiatalokat izgalommal töltöt­te el a hatalmas Savaria Arena látványa és a verseny tétje. Emi­att az első két feladat végrehajtá­sa nem sikerült a legjobban, de az izgalom csökkenésével egyre jobb teljesítmény nyújtottak. Volt olyan versenyszám, amelyben a tamási diákok bizonyultak a leg­jobbnak. Lanczki Gusztáv felké­szítő elmondta, nem volt könnyű dolguk, mert az első három helye­zett csapat magasan kiemel­kedett a mezőnyből. Büszke a gyerekek teljesítményére, akik ugyan el voltak kenődve, ám kis idő elteltével már a következő ver­seny foglalkoztatta őket. ■ H. E. Szorgosan készül a svájci tornára a regölyi csapat regöly Aranyérmet szereztek a regölyi gondozottak a múlt szom­baton Pálfán rendezett labdarú­gótornán. A Fogyatékosok Reha­bilitációs Intézményének gárdája öt csapat közül lett a legjobb. Du­nai Jánosné, az intézmény igazga­tója elmondta: a gondozottak szorgosan edzettek, és ezt teszik most is, hiszen készülnek az újabb futball erőpróbára, ami Genfben lesz május végén. A regölyiek már többször eljutottak a svájci városba, ahol dobogós he­lyezéseket értek el, és birtokosai lettek egy olyan kupának, amit Schumacher ajánlott fel. ■ Sz. Á. esély Példátlan mennyiség, jó minőség a kistérségi versenyen Nem tartozik a legismer­tebb boros területek közé Tamási térsége. Ám az idei kistérségi verseny is bizonyította, hogy arrafe­lé is készülnek jó nedűk. Steinbach Zsolt Példátlan mennyiségű, három- százegy borminta versenyzett az idei tamási kistérségi borverse­nyen, amelynek eredményhirde­tése a hétvégén zajlott a tamási Kossuth téren, mintegy ötszáz érdeklődő előtt. Módos Ernő, az egyik legelis­mertebb szekszárdi borász rá­mutatott: a minták közül ötven­két aranyérmes lett, azaz a mi­nőséggel nincs különösebb baj. Igaz, a húsz, a versenyből kizárt bor jelzi, akadnak mellényúlá­sok is. Tamási környéke a Tolnai Borvidék egyik körzete. Módos Ernő elmondása szerint a jó adottságú területek közé tarto­zik, amely inkább a fehérszőlő termelésére alkalmas. A szak­ember megítélése szerint az itte­ni gazdák zöme nem áruterme­lésre készült fel, több­ségük ösztönösen borászkodik. Ugyan­akkor úgy látja, hogy az elmúlt tizenöt­húsz év alatt folyamatos a szak­mai fejlődés. Szerinte a kistérség­ben elsősorban a saját fogyasztás biztosítása, illetve a turizmus mi­att van gazdasági jelentősége a bortermelésnek. Módos Ernő szerint a legkisebb termelők így nem kényszerülnek a legneve­sebb pincékkel megküzdeni a hi­permarketekben. A tamási amatőr borász, Bálizs István is ilyesfajta esélyt lát a borászkodásban. Esetében ez még inkább érthető, hiszen főállásban a tamási fürdő uszo­damestereként dolgozik. Remé­li, hogy a fürdő fejlesztése nyo­mán még több vendég érkezik majd a városba, és még több jó bort fognak megvenni. Az iregszemcsei Papp László nedűje lett a nagydíjas a fehér­borok között Ő főállás­ban borászkodik, sző­lője pedig Nagyszokolyon van, így némileg más szempontok alapján közelít a szakmához. Az általa ter­melt szőlő nagy részét kénytelen eladni. A tárolókapacitás növelésé­re, esetleg palackozó építésére ugyanis nincs tőkéje. A felsőnyéki Debella László szerint ma a magyar borászat vál­ságban van, amiből szerinte ki­utat jelentene, ha a magyar fiata­lokat sikerülne megnyerni a mi­nőségi, kulturált borfogyasztás­■ A gazdák többsége ösz­tönös borász. nak. Ehhez azonban sok idő és sokak szemléletváltozása is kell. Mindenesetre arra biztatja a bo­rászokat, hogy valahogy bírják ki azt a két évet, amíg az unión be­lül a magyar gazdák is a nyugati­akkal azonos támogatást kapnak. Aranyérmes nedűk száma a borversenyen Iregszemcse: 4 Simontornya: 9 Hőgyész: 11 Szakály: 1 | Pincehely: 1 | Tamási: 16 Felsőnyék: 2 1 Nagyszokoly: 2 1 Regöly: 2 | Ingyen látogatható a megyei zongoraverseny SZÉKSZÁRD A megye összes zeneiskolája benevezte legki­válóbb növendékeit a zongo­raversenyre, amelynek a szekszárdi Liszt Ferenc Ze­neiskola ad helyet. A ver­seny április 8-án, szerdán, fél tízkor kezdődik. A zsűri tíz korcsoportban értékeli a versenyzőket, majd jutal­mazza a legkiválóbb növen­dékeket. A verseny nyilvá­nos, a belépés díjtalan, (ii) Az erdőket takarították a vadászok és gyerekek PÁLFA Az Országos Magyar Vadászkamara felhívásához csatlakozva hirdetett termé­szettakarítási akciót a Két Határ Vadász Egylet. A pál- fai általános iskola diákjait hívták segítségül, hogy kö­zösen tegyenek a természet szépségének megőrzéséért. A hulladékszedésben részt­vevő gyerekeket megvendé­gelték, mindenkinek aján­dékkal kedveskedtek, sőt tortával jutalmazták azt az osztály, amelyiket legtöbb tanuló képviselte a tisztasá­gi akción, (vt) Nem apad a véradókedv a paksi kistérségben PAKS Kedden és szerdán tartja az idei első városi vér­adást a Vöröskereszt paksi alapszervezete. Ferencziné Vesztergombi Klára titkár abban bízik, hogy túlteljesí­tik a tervet, ahogy ez leg­utóbb Dunafóldváron és Németkéren is történt. Pak­son a lakosságszámot és az eddigi részvételi adatokat fi­gyelembe véve 200-250 do­nor megjelenésével lenne elégedett a városi titkár. A tavalyi utolsó ennél lénye­gesen jobb volt, háromszázti- zenkilencen nyújtották kar­jukat, hogy vért adjanak, (vt) ______fi Telefon/fax: 74/573-980, 1 Ö.ÁÖ mobil: 30/4747-186 TAM-BAU Kft. http:// www.tambaukft.hu e-mail: info@tambaukft.hu Építőipari kivitelezés (magas- és mélyépítés), -Gépi földmunka, gépbérlet, Hfllk - Bontási munkák, ■/. b betontörés. MiP - Közúti áruszállítás, La. M trélerezés,-Transzportbetongyártás, kiszállítás, pumpálás, építőanyag-kereskedelem, zsákos anyagok, kavics- és zúzaléktermékek, betonelemek, stb. ' ISO 9001 KONFonwrrAsj ‘ szombat-71* -12“ 7090 Tamási, Dózsa Gy. u. 100. Tel.: 06-74/570-013; Mobil: 06-30/620-5128; 06-30/620-7473 E-mail: taroasiátopacpito.hii if (Élt www.topaepito.hu Tevékenvséeeink: • Építőipari kivitelezés (magas- és mélyépítés) • Generálkivitelezés • Gépi vakolás • Bontási munkák, betontörés- Transzportbeton-gyártás, szállítás, betonpumpálás- Építőanyag-kereskedelem Minden megrendelőt és érdeklődőt szeretettel várunk a Dózsa Gy. u. 100-ban. HY» praaeía! * és Társa f Építési Kft. I ___.______ To lnai Né A hír velünk jár! Vasárnap is ház hozni együnk! yyizfi»- TjStr, I A vasárnapi lap! """ tempó Apróban óriás! Hirdetés felvétel: TE Oldalad, TE Olvasod TE0L.hu A TOLNA MEGYEI ONLINE 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Telefon: 74/511-503 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu Velence Esküvői Szálon Tamási, Szabadság út. 35. Tel.: 06 30 41173 07 Menyasszonyi és alkalmi ruhák kölcsönzése és méretre készítése már a helyszínen, ékszerek, kiegészítők, székszoknyák, limuzin, autószolgálta­tás sofőrrel. Teljes körű rendezvényszervezés, dekorációk, esküvői tanács­adás. Minden ifjú párt szeretettel vár Bakóné Noé Noémi A A közönségdíjat és a Tamási Város Bora címet is Bálizs István (jobbról) nyerte el. A díjat Módos Ernő (balról) és Ribányi József polgármester adta át. Büszkék lehetnek boraikra

Next

/
Oldalképek
Tartalom