Tolnai Népújság, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság 2009-03-01 / 09 . szám
8 2009. MÁRCIUS 1, VASARNAP UTAZÁS Kevés osztrák és német turista volt a Balatonnál csaknem tíz százalékkal csökkent tavaly az Ausztriából, és ló százalékkal a Németországból a Balatonra látogató turisták száma - derül ki a KSH legfrissebb adataiból. A statisztika szerint viszont kétszer annyian érkeztek a magyar tengerhez Bulgáriából, Ausztráliából, s mintegy harmadával többen Horvátországból. Kólaautomaták és bódék csúfítják el Velencét A LAGÚNÁK VÁROSÁBA látogató turistáknak a jövőben szokatlan látvánnyal kell megbarátkozniuk: Velence utcáin egy világszerte ismert kólagyártó cég automatái kínálnak felüdülést. A súlyos adóssággal küszködő városnak szüksége van a bevételre, ezért városképet elcsúfító gyorsbüféket is fel fognak állítani. Tán azt éneklik: óh, kóla mio! Vonzza a turistákat Mumbaiba a sikerfilm A nyolc oscar-düjal jutalmazott Gettómilliomos című film sikere egyre több turistát vonz Mumbainak abba a negyedébe, ahol a sztori szerint a film főszereplője felnőtt. Ezzel egy időben fellángolt a vita, etikus-e az efféle „szegénységturizmus”. Nyírségi és szabolcsi tájékoztató kártyák KÖNNYEN HASZNÁLHATÓ, kártyarendszerű kiadvány készült a turisták tájékoztatására Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye látnivalóiról. A szállodákban kapható, képeslap minőségű kártyákon a település neve mellett fotó mutatja be az adott látványosságot, a kártya másik oldalán pedig háromnyelvű tájékoztató, térkép és egyéb hasznos információk találhatók. Egy alpesi falu mesevilágában sport és wellness „Ha a gyerekek jól érzik magukat, kezdődhet az igazi pihenés” Az osztrák wellnessfürdőben a kulcsszó a kényeztetés: a benti, mediterrán luxuskörnyezetben egészen távolinak tűnik az üvegfalon túli havas világ A családi üdülések akkor sikeresek igazán, ha felnőttek és gyerekek is megtalálják a számukra legvonzóbb programokat. Ausztriában, St. Johann város Alpendorf üdülőövezetében a családok paradicsomába csöppentünk. Nyemcsok László Magas hegyek közé beágyazva, csupán 50 kilométernyire délre Salzburgtól - a legnagyobb osztrák síparadicsom, a Ski Amadé kellős közepén - található St. Johann. Igazi mesebeli alpesi falu hangulatos utcákkal, mosolygós helybéliekkel, remek éttermekkel és kávézókkal, és szenzációs programválasztékkal. A városkából rövid autózással - gyalog is csak negyedóra - érhető el Alpendorf, a település „szállodakerülete”, ahol minden igénynek megfelelő szállás található a moteltől az apartmanházakon át a luxus- szállodákig. Nem mellesleg a hotelek többségében wellness- részleg is található, s ami még ennél is fontosabb: az apartmanok többsége szerződésben áll valamelyikkel, hogy az ő vendégeik is használhassák a medencéket. Ez ilyenkor, a téli szezonban nagyon jól tud esni az egész napos síelés után. Merthogy a téli sportok szerelmesei Alpendorf- nál jobb helyre nemigen kerülhetnek az osztrák Alpokban. A Ski Amadé számai lenyűgözőek még a legtapasztaltabb magyar sí- zők számára is: 860 kilométernyi, gyakorlatilag egybefüggő sípálya, 270 felvonóval. Ez nyolc önálló pályarendszert foglal magába, ám ezek egyrészt átjárhatók (még ha nem is egy nap alatt), és ugyanazzal a síbérlettel használhatók. Vagyis Alpendorfban nem lehet azzal védekezni reggel: majd később kinézek, úgyis ismerem már az összes pályát. Ehhez a mondathoz minimum nyolc egyhetes turnus szükséges... Alpendorf zászlóshajója a Schwarz dinasztia négycsillagos szállodája, a Hotel Alpina. Schwarzék a szállodai vendéglátás és az éttermi szolgáltatások terén az úttörők közé tartoznak Salzburgban és környékén. Ifjabb Erwin Schwarz, a 150 szobás hotel egyik tulajdonosa elmondta: náluk kulcsszó a kényeztetés. A gyomrot illetően erről egyszerre három étterem gondoskodik, de a kényeztetést a legkisebbeknél, a gyermekeknél kezdik. A szálloda mottója: „Ha a gyerekek jól érzik magukat, kezdődhet az igazi pihenés!” Ezt játszótér, gyermekmedence, tapasztalt síoktatók garantálják. A felnőtteket az Asian Beauty&Spa szépségszalon kényezteti. Az itt pihenők azt is hihetik, hogy nem az Alpokban, hanem egy elegáns thaiföldi vagy Sri Lanka-i dzsungelhotelbe csöppentek. Az ázsiai fürdők, a trópusi monszunfürdő, az Ázsia-gyöngyházkagyló, a Japán trilógia és az Érzékek fürdője mind-mind arra valók, hogy jól érezzük magunkata bőrünkben. Aki több sportra vágyik, teniszezhet, fallabdázhat, fedett Magyaros vendéglátás alpendorfban gyakori a magyar szó, és nem csak a vendégek szájából. Az Alpina hotelban is több magyar dolgozik. A pécsi Varga Csaba fatüzelésű kemencében sült pizzával, a soproni Bokori Zsolt bármixer pedig remek koktélokkal lepett meg bennünket. De még a környék legnagyobb hüttéjét is magyarok üzemeltetik, igaz, ők a felvidékről, Nyitráról érkeztek. A zene itt egész nap szól, és kora délutántól késő estig fergeteges a hangulat. Akárcsak egész St Johannban. golfpályán ütögethet, vagy a fitneszstúdióban gyúrhat. De a legszebb az egészben, hogy a pezsgőfürdőben ülve a wellness üvegtetején át is látjuk a sífelvonón ülőket, és ha mi ülünk ott léccel a lábunkon, vágyakozva nézhetünk le a lu- bickolókra. Egyik jobb irigység, mint a másik. St. Johannban a sporton túl is vidám az élet, legendásak a téli ünnepek és mókák. Szinte minden napra esik valamilyen mulatság, ha máshol nem, hát a nemzetközi és helyi ételeket felvonultató éttermekben vagy az Alpina hotel borpincéjében. Az év egyik nagy eseményén már túl vagyunk, hiszen Mikulás napját az ország egyik legnagyobb krampuszfelvonulása teszi minden évben emlékezetessé. Az osztrák krampuszok nem a magyar, harisnyás leányzókat takarják, hanem kőkemény ördögfajzatokat, akik a mohácsi busókhoz hasonlóan ijesztgetik és hajku- rásszák a vendégeket. Ezen a helyen egyedül ők nem mosolyognak. A kivilágított szálloda olyan benyomást kelt, mint egy kis ékszerdoboz HIRDETÉS ... itt várva várt tavasz, kibújtak az első tavaszi virágok, melyek büszkén hirdetik a jó időt... A természettel együtt, testűnk-lelkünk is megújulásra vágyik, melyhez elengedhetetlen egy fürdőzéssel és pihenéssel egybekötött wellness hétvége, ahol a szépítő kezelésekkel, élményfürdőkkel és változatos sportprogramokkal tehetjük teljessé a kikapcsolódást, felfrissülést. A tökéletes helyszínt nem érdemes tovább keresni, hiszen szállodánk megnyitotta uj. VITALIUM medical wellness központját. A Vitalium wellness kezelések széleskörű exkluzív kínálatával, kényeztető aromafürdőkkel, relaxáló és revitalizáló klasszikus és távol-keleti masszázsokkal várja Vendégeit! Akciós ajánlatunk a tavaszi hónapokra: 2 éjszaka félpanzióval, a szálloda spa részlegének használatával már -tői foglalható! v>v. Bővebb információkért látogasson el honlapunkra! ■látozott számban foglal! Hotel Európa fit**** ' 8380 Hévíz. Jókai u. 3. • Tel.: 06 83/501-100 Fax: 06 83/501-101 • sales@europafit.hu Csődbe vihet a hiányzó utasbiztosítás rizikó Egy helikopteres mentés legalább 900 ezer forintba kerül A magyar turisták számára az utasbiztosítás még mindig a megspórolható kiadások közé tartozik. A külföldön pihenő magyarok mintegy 60 százaléka úgy lépi át a határt, hogy semmilyen módon nem készül fel az olyan váratlan helyzetekre, mint a poggyász elvesztése vagy egy baleset. Csak összehasonlításképp: Nagy-Britannlában tízből kilenc külföldre utazó zsebében ott lapul az utasbiztosítási kötvény. Horváth Péter, a Magyar Biztosítók Szövetségének utasbiztosítási tagozatvezetője szerint a magyar turistákban még mindig nem tudatosult, hogy mit kockáztatnak a néhány ezer forintos kiadás megtakarításával. „Sokan csak egy hétvégére ugranak át Ausztriába síelni, s úgy gondolják, hogy erre az időre nem érdemes biztosítást kötni - mondta. - Holott a baleset- veszély a kétnapos kinttartózkokülföldi utazásoknál érdemes kiváltani az Európai Egészségbiztosítási Kártyát, amely az EU-tagországokon kívül Izlandon, Liechtensteinben, Norvégiában, Svájcban és Horvátországban is használható. Ám jó tudni, hogy ez nem helyettesíti az utasbiztosítást, mivel csak sürgős eldás alatt sem kisebb. Ha valaki eltöri a kezét vagy a lábát, s esetleg helikopterrel kell a hegyről lehozni, csak a mentés költsége 3000 euróba kerül.” látásoknál nyújt segítséget. Igénylése ingyenes, érvényességi ideje egy év, és a lakóhely szerinti megyei egészségbiztosítási pénztáraknál lehet hozzájutni A kártyát és az utas- biztosítást azért is érdemes kombinálni, mert az üdülő helyeken többnyire magánorvosok gyógyítanak. Persze nem mindegy, hogy milyen biztosítást választunk. Csupán a minél kedvezőbb ár alapján nem szabad dönteni, mivel minden utasbiztosítás egy komplett csomagot takar, amely a legkülönfélébb helyzetekre nyújt anyagi fedezetet - különböző értékhatárokig. A turistának át kell gondolnia, mire is lehet szüksége, s ennek alapján érdemes dönteni. Ha síelni indulunk, akkor egy 8 nap 7 éjszakás út biztosítása egy személyre 3100 forinttól 12 ezer forintig terjedhet. Itt a legolcsóbb biztosítás esetében 15 millió forint az orvosi ellátás felső határa. A legdrágább terméknél pedig 150 millió forintig állja a költségeket a biztosító. ■ D. T. Az EU-kártya nem helyettesíti a biztosítást