Tolnai Népújság, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-20 / 67. szám
2009. MÁRCIUS 20., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT Zörényi Bence aranyra cserélte tavalyi ezüstjét a diákolimpián Lendületbe jött az Atom kosárlabda Saját otthonában verte meg a címvédőt a Paks Javítva előző évi teljesítményén Zörényi Bence tavalyi ezüstjét aranyéremre cserélte az országos darts diákolimpia hétvégi budapesti döntőjében. A Nagy Sándor Szabadidősport Egyesület 13 éves igazolt versenyzője alig hagyott esélyt ellenfeleinek. Az első összecsapáson ugyan még elveszített egy pontot, ám a negyeddöntőig már veszteség nélkül menetelt tovább. Ott ugyan még engedélyezett egy játékot ellenfelének, de az elődöntőt és a döntőt ismét fölényesen nyerte. Rajta kívül Nagy Ramóna vállalta a szereplést. A15 éves lánynak nem volt szerencséje a sorsolásnál. Mindössze két vereséget szenvedett, a finálé későbbi két résztvevőjétől, s végül ötödik helyen végzett. ■ H. E. Paksi és bonyhádi ökölvívók sikerei a hétvégi kupákon A nagyberki Nemzetközi Szalacs- ka Kupán vettek részt hétvégén a Paksi SE és a Bonyhádi Box Klub serdülő és junior korú versenyzői. A tornán 16 egyesület 57 ökölvívója indult, köztük a szabadkai boxcsapat, így nemzetközivé vált a viadal. Ezt megelőző hétvégén Ker- csekligetben szálltak ringbe a PSE kezdői. A verseny különlegessége az volt, hogy csak azok indulhattak, akik addig három mérkőzésnél többet nem vívtak. A paksiak nemcsak magas létszámukkal, hanem technikai tudásukkal is kiemelkedtek a 9 egyesületet 56 indulóját felvonultató versenyen. eredmények, Kezdők versenye, gyermek korcsoport: 1. Györgye Norbert (36 kg). Serdülő: 1. Gungl Bálint (41 kg), 1. Pozsár Béla (43 kg), 1. Blága Csaba (72 kg), 1. Lacza Mihály (+72 kg). Junior: 1. Bogár Marcell (54 kg), 1. Horváth Csaba (57 kg). Ifjúsági: 1. Palkó Patrik (64 kg). Szalacska Kupa, serdülő: Sárközi Tamás (38,5 kg, PSE), 2. Vidács István (43 kg, PSE), 2. Nagy Krisztián (59 kg, Bonyhád). Junior: 3. Schneider Márk (46 kg, Bonyhád), 2. Bán Levente (66 kg, PSE), 3. Kiss Gergő (66 kg, PSE). ■ Dzunics Braniszlav, a győztes hadvezér. Amióta átvette az Atomerőmű SE irányítását megtáltosodott a korábban többször botló paksi kosárcsapat Dzunics Braniszlav tud valamit. Amióta ő az Atomerőmű SE edzője, valósággal megtáltosodott a háromszoros bajnok és négyszeres kupagyőztes férficsapat. Rónai Gábor Szenzációs győzelmet aratott az ASE szerdán a bajnoki címvédő Falco KC otthonában. A paksiak Nick Williams és Charles Gosa vezérletével 103-86-ra nyertek a Savaria Arénában. Abban a csarnokban, amelyben az Atom még tavaly elhódította a Magyar Kupát, s abban a csarnokban, amelyben azóta sem tudott győzni senki. Egészen szerdáig - megint az ASE törte meg a remek hazai szériát. Amióta Sabáli Balázst Dzunics Braniszlav váltotta a kispadon az Atomerőmű SE nyolc mérkőzést játszott: hét győzelem és egy vereség a mérleg. Az az egy kudarc a tréner bemutatkozó mérkőzésén csúszott be, az éllovas Albától azonban nem volt szégyen kikapni. Meg aztán akkor még ismerkedett egymással edző és csapata. Úgy tűnik, mostanra remekül összecsiszolódtak. Azóta az Atom győzött többek között Körmenden, és Zalaegerszegen, hazai pályán pedig szinte padlóba döngölte a mostanság pazarul játszó Szolnokot.- Valóban remek győzelmet arattunk, nagyon örülök neki, hogy ekkora fegyvertényt tudtunk véghez vinni - mondta Dzunics Braniszlav. - Hogy mi volt a siker titka? Nincs titok, igazi csapatként játszottunk, ez vezetett a győzelemhez. Persze - tegyük hozzá - a diadalhoz az is kellett, hogy Nick Williams és Charlse Gosa parádézzon. A két légiós összesen 56 pontot szerzett, több mint felét az atomosok pontjainak. Különösen utóbbi játékosnál örömteli a feljavulás, a pazar idénykezdés után ugyanis „Csárli” néhány fordulón át gödörben volt.- Gosának voltak egészség- ügyi gondjai, nyilván az is kihatott az akkori gyengébb teljesítményére - folytatta Dzunics. - Mostanra minden rendben van körülötte, s bár még fáj a lába, nagyon hasznos tagja a csapatnak. Férfi kosárlabda NB 1 1. Albacomp 21 17 4 1902-1629 0.905 2. PVSK-Pécs 21 15 6 1708-1499 0.857 3. Atomerőmű 21 15 6 1772-1594 0.857 4. Falco KC 20 14 6 1876-1676 0.850 5. Kecskemét 21 12 9 1655-1575 0.786 6. Sopron 21 12 9 1784-1702 0.786 7. Dombóvár 20 11 9 1635-1612 0.775 8. ZTE KK 20 10 9 1699-1692 0.775 9. Szolnok 20 11 9 1520-1532 0.775 10. Körmend 21 9 12 1702-1764 0.714 11. Nyíregyháza 20 8 12 1673-1694 0.700 12. Kaposvár 21 7 14 1659-1673 0.667 13. Debrecen 21 3 18 1552-.1974 0.571 14. Hegyvidék 20 0 20 1406-1927 0.500 Felvetettük „Bánénak” azt is, miért a második félidők sikerülnek jobban az ASE-nak.- Figyelünk az erőnlétre, kemények az edzések, ezek eredményezik, hogy míg a riválisok rendre visszaesnek a szünet előtti nagy tempó miatt, mi éppen akkor kapunk erőre, ez pedig általában elég a győzelemhez - vágta rá Dzunics. Az ASE tehát lendületben van, a drukkerek már-már arról beszélnek, hogy előre ki lehetne osztani a bajnoki címet a paksiaknak. Ráadásul ha a most még sérült Gulyás Róbert felépül, egyenesen verhetetlen lesz az Atom.- Nagyon jó, hogy lendületbe jöttünk, a csapat elkapta a fonalat, a játékosoknak visszatért az önbizalmuk - zárta a paksi szakvezető. - Persze mindig csak a következő mérkőzésre koncentrálunk, most éppen a dombóvárira. Azt kell ugyanis megnyernünk. Nincs gond a DKC-nál Két bajnoki vereség, kiesés a Magyar Kupából. Nem csoda, hogy vészharangokat kongatnak a dombóvári drukkerek. Kétségtelen, hogy a Planet Leasing Dombóvár KC mostanság nem úgy játszik, mint a bajnokság elején, ennek ellenére korai temetni a gárdát. A cél továbbra is a nyolc közé kerülés.- Nincs baj, de mostanság nincsen szerencsénk. Persze, Sopronban sok segítséget kaptak a hazaiak a játékvezetőktől, de összevetésben így is mi vagyunk a jobbak. Megyünk tovább, tesszük a dolgunkat, és továbbra is az a célunk, hogy ott legyünk a legjobb nyolc , között - mondta Báliad József, a dombóváriak szakvezetője. Nyolcban Sebastian Boenisch (balról) és Daisuke Matsui jelenete a St. Etienne-Werder Bremen labdarúgó UEFA Kupa-mérkőzésen. A németek a hazai 1-0 után idegenbeli 2-2-vel léptek tovább. Az Olympique Marseille az Ajax testén át, 4-3-as összesítéssel jutott a negyeddöntőbe. A HÉTVÉGE SPORTMŰSORA Péntek KOSÁRLABDA: Női NB I, 22. forduló: SEAT-Foton Győr-Atomerőmű- KSC Szekszárd 19. NŐI FUTSAL: NB 1,13. forduló: Kiskunfélegyháza-Tolna-Mözs 20. Szombat KÉZILABDA: Női NB l/B, Nyugati csoport, 15. forduló: Szombathelyi ESE-UKSE Szekszárd 18. Női NB II, Délnyugati csoport, 15. forduló: Tolna KC-Hosszúhetény 18. KOSÁRLABDA: Férfi NB I, 22. forduló: Planet Leasing Dombóvár KC-Atomerőmű SE 18. LABDARÚGÁS: NB I, Soproni Liga, 20. forduló: Paksi FC-MTK 18. NB Ili, Dráva-csoport, 18. forduló: Bonyhád Völgység LC-Komló 15, Dombóvári FC-Rutin-Szentlőrinc 15, Szekszárdi UFC-Nagybajom 15. Horfer Serleg megyei I. osztály, 18. forduló: Tolna-Bátaszék, Du- naföldvár FC-Kakasd, Zomba- Ozora 15. Megyei Ili. osztály, 15. forduló: Szakály-Döbrököz 15. Megyei lll/B osztály: Pusztahencse- Mucsfa 15. NŐI LABDARÚGÁS: NB ll-es nagypályás bajnokság, 16. forduló: Sop- ron-Völgység NSE Bonyhád 12. Vasárnap KÉZILABDA: Férfi NB II, Délnyugati csoport, 15. forduló: Mecsekvidé- ke-HSC Hőgyész 17. Női NB II, Délnyugati csoport, 15. forduló: TAM-BAU Tamási KC-Balatonbog- lár 18, UKSE Márker Szekszárd- Mohács 18. KOSÁRLABDA: Férfi NB l/B, Nyugati csoport, 22. forduló: Enter- net-B-BETON-Bonyhádi KSE 18. LABDARÚGÁS: NB III, Dráva-CSO- port: Paksi FC II-Mohács 15. Horfer Serleg megyei I. osztály, 18. forduló: Őcsény-Dunakömlőd, Bölcske-Dunaszentgyörgy, Szed- res-Majos, Tevel-Decs, Simontor- nya-Gerjen 15. Megyei II. osztály, 20. forduló: Kisdorog-Sióagárd, Kölesd-Magyarkeszi (zárt kapuk mögött!), Dunaföldvár-Mórágy, Pincehely-Németkér, Nagymá- nyok-Cikó, Aparhant-Tolnanéme- di, Madocsa-Kéty, Kajdacs-Báta- apáti 15. Megyei III. osztály, 15. forduló: Györköny-Újireg, Ireg- szemcse-Tengelic, Kaposszek- cső-Fadd, Gyönk-Hőgyész 15. Megyei lll/B osztály: Bonyhádva- rasd-Szakcs, Harc-Gyapa, Báta- Kocsola, Pálfa-Nagydorog, Zá- vod-Regöly, Dalmand-Tamási, Izmény-Váralja 15. 15 HIRSAV Fölényes szekszárdi siker a pécsi egyetemisták ellen kosárlabda Kiütéses győzelmet (94-28) aratott a női NB II-ben az Atomerőmű- KSC Szekszárd csapata a PEAC felett. A KSC legeredményesebb játékosa, a 30 pontig.jutó Pető Réka volt, Hajdú Zsanett 21 ponttal, közte öt hármassal zárt. Szurkolók nélkül játsszák a kölesdi összecsapást labdarúgás Zárt kapuk mögött játsszák a Kölesd-Magyarkeszi találkozót a megyei II. osztályú bajnokság hétvégi fordulójában. A hazai klub képviselői ezúton kérik drukkereiket, hogy ne látogassanak ki a vasárnap délután 15 órakor kezdődő találkozóra! Stuttgartban lép pályára Dárdai csapata, a Hertha labdarúgás Dárdai Pál listavezető csapatának, a berlini Herthának a hatodik helyezett Stuttgartnál esedékes szombati fellépése ígéri az egyik legizgalmasabb találkozót a német Bundesliga 25. fordulójában. Hajnal Tamás Dortmund]'a a Werder Brement fogadja szombaton. Dárdaiék Stuttgartba utaznak Nyerniük kell a négy közé kerüléshez a tolnaiaknak. r női futsal Az első négy közé kerülés szempontjából roppant fontos mérkőzést vív pénteken este a Tolna-Mözs csapata Kiskunfélegyházán. Herczig Gábor együttesének győznie kell ahhoz, hogy a felsőházban folytathassa az első osztályú küzdelmeket. Völgységi siker: győzött a Bonyhád a nyitókörben női labdarúgás Győzelemmel kezdte az NB Il-es nagypályás bajnokság tavaszi küzdelmeit a Nyugati csoportban szereplő Völgység NSE Bonyhád, amely a nyitó- mérkőzésen 2- 1-re nyert a Fészek Csempebolt ellen. A völgységi gólokat Bernhardt Barbara és Ferencz Éva lőtte. Aranycsata a Szuszában: az Újpest fogadja a Lokit labdarúgás Pénteken a listavezetői pozíció lesz a tét az Új- pest-Debrecen rangadón a Soproni Liga 20. fordulójának nyitómérkőzésén. A Löki és a lilák egyaránt 39 ponttal állnak az első és a második helyen. Az összecsapás 19 órakor kezdődik és a DunaTV élőben közvetíti. @ TOVÁBBI SPORTHÍREK, cikkek: www.teol.hu