Tolnai Népújság, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-13 / 61. szám
mM KOZELET Háromévi börtönre ítélte egy bagdadi bíróság azt az újságírót aki decemberben cipőjével próbálta megdobni George Bush amerikai elnököt. Muntaszir az-Zaidit külföldi vezető elleni támadás címén ítélték eL Az újságíró cselekedetét „a megszállásra adott természetes válaszként” indokolta. HIRSAV 2027-től emelnék 65 évre a nyugdíjkorhatárt a korábban bejelentettnél hosszabb idő, tíz év alatt emelkedne 62-ről 65 évre a nyugdíjkorhatár - áll az új kormányjavaslatban. E szerint 2025 helyett 2027-től lenne 65 év a korhatár, de nem változott az eredeti elképzelés abban, hogy 2016- tól indulna el a fokozatos emelés. Öt év fogház a sofőrnek a bélmegyeri balesetért A HÁROM EMBER HALÁLÁT okozó bélmegyeri buszbaleset sofőrjét öt év letöltendő fogházbüntetésre ítélte első fokon a Gyulai Városi Bíróság. A 2007 szeptemberében a Békés megyei település mellett egy kanyarban sodródott ki a Volán járata. A sofőr a vizes úton a megengedett 70 kilométer/óra helyett 87-88 kilomé- ter/órás sebességgel haladt. Ötödször is felmentették Molnár Csabát a hivatali visszaélés és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének vádja alól felmentette Molnár Csaba alezredest és Bácsi János őrnagyot, az Országos Rendőr-főkapitányság egykori pénzmosás elleni osztályának munkatársait első fokon a Fővárosi Bíróság csütörtökön. Az ítélet nem jogerős, az ügyész fellebbezett. Megint csak felmentették Hadsereg nélküli biztonság hír & háttér NATO-tagság: tíz éve sziklaszilárd a szövetség Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár Gyurcsány Ferenccel is találkozott a magyar NATO-tagság tízéves évfordulóján rendezett konferencián Két új taggal bővül a NATO áprilisban: Horvátország és Albánia csatlakozik a katonai szervezethez. Hazánk támogatja a balkáni terjeszkedést. Vég Márton Tíz esztendővel ezelőtt csatlakozott hazánk az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez (NATO). „NATO-taggá válásunk része volt visszatérésünknek az európai közösségbe, ahová a kommunizmus előtt tartoztunk, s amiért már 1956-ban hősies, de magára hagyott szabadság- harcot vívtunk” - olvasták fel Sólyom László levelét az évforduló alkalmából rendezett nemzetközi konferencián. „Horvátország és Albánia is a NATO teljes jogú tagjává válik áprilisban” - mondta el az Országházban Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár. A kihívások között említette az afganisztáni szerepvállalást, az Oroszországgal folytatott viszonyt, valamint azt, hogy a NATO megtalálja a megoldást az új kihívásokra, így az internetes bűnözésre is. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pedig arról beszélt, hogy a biztonsági kérdések közül a legtöbb nem kezelhető katonai eszközökkel. Ezek között van az energiabiztonság, a klímaváltozás és az édesvízkészletek problémája. A magyar-NATO-kapcsolatok felvételét 1990. június 27-től számítjuk, amikor Jeszenszky Géza akkori külügyminiszter személyében először látogatott magyar kormánytag a NATO brüsszeli központjába. A következő kulcsdátum 1997. július 8., amikor a szövetség Magyarországot meghívta a csatlakozási tárgyalásokra. A NATO-csatlakozásról szóló hazai népszavazás meggyőző eredménnyel zárult, így hazánk 1999. március 12-én a NATO teljes jogú tagjává vált Alig néhány nappal később lehetőség is nyüt a szövetségesi elkötelezettség bizonyítására, miután a Szekeres Imre visszaszólt Barack Obamának A NÉGYNAPOS AMERIKAI látogatáson tartózkodó Szekeres Imre honvédelmi miniszter kifogásolta, hogy Barack Obama elnök korábban a magyar és az ukrán gazdasági problémák begyűrűzésére figyelmeztette a legfejlettebb országokat. Szekeres szerint az Obama-adminisztráció vette a jelzést. „A Pentagon elégedett az afganisztáni magyar szerepvállalással, nem kéri Budapest meglévő kötelezettségeinek fokozását, így az áprilisi NATO-csúcson nem teszek új felajánlást’’ - fogalmazott Szekeres, miután Washingtonban tárgyalt Robert Gates védelmi miniszterrel is. NATO a koszovói válság nyomán elindította légi hadműveletét. Magyarország 2006 óta működtet 350 fős tartományi újjáépítési csoportot Afganisztán északi részén, Baglán tartományban. A legújabb vállalás, hogy negyvenfős lövészszakaszt küldünk Afganisztánba az augusztusi elnökválasztás biztosítására. Ők önként jelentkeztek a közel húszezer fős állományból. A problémákra 2007-ben brit konzervatívok világítottak rá, akik felfüggesztették volna Magyarország NATO-tagságát az alacsony védelmi kiadások miatt. „Beléptek a NATO-ba, zsebre vágták a biztonsági garanciákat, majd csökkentették védelmi kiadásaikat” - hangzott a kritika. A helyzet azóta sem javult sokat. A nemzeti katonai stratégiából kiderül, hogy a kormány 2013-ig a GDP 1,3 százalékát meghaladó mértékben növelné a védelmi kiadásokat. A 2009-es költségvetésből mintegy 300 milliárd forint jutott a honvédelmi tárcának, ez a GDP 1,17 százalékát jelenti. t Szabó: itthon is megtörténhet egy iskolai lövöldözés? A gyermekjogok megsértése és a fiatalokat körülvevő erőszak elleni összefogásról kezdeményezett szakmai egyeztetést az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Szabó Máté a civil- és állami szervezetek együttműködésén alapuló, hosszú távú cselekvési tervet dolgozna ki, hogy a gyermekekkel szembeni, illetve a gyermekek közötti erőszaknak gátat szabjon a jogtudatosság és a jogtisztelet. A cél a kommunikáció és az erőszakmentesség, tehát a tolerancia, a szolidaritás, a kreativitás és az autonómia értékeinek érvényesítése. Szabó szerint a nevelőt is nevelni kell, és tanítani kell a szülőséget is. Az ombudsman kijelentette: a médiának is jelentős szerepe és felelőssége van abban, hogy a gyerekek értelmetlen gyilkolásra, öngyilkosságra adják a fejüket. „Bár Magyarországon még nem történt a németországihoz hasonló iskolai lövöldözés, mégis figyelembe kell venni, hogy az eszközök itthon is hozzáférhetők, és a fiatalok mentalitása is hasonló” - mondta az állampolgári jogok biztosa. ■ E. S. Neten fenyegetőzött az ámokfutó EGY NÉMET INTERNETES oldal chatszobájában előre figyelmeztetett mindenkit az a 17 éves tinédzser, aki 15 embert ölt meg szerdán Németországban. „Vannak fegyvereim, és holnap reggel elmegyek a volt iskolámba. Hallani fogtok rólam. Jegyezzétek meg a helyszínt: Winnenden” - írta Tim Kretschmer. A fiú közölte, hogy elege van nyomorult életéből, és hamarosan megmutatja, mire képes. csütörtökön Svédországban őrizetbe vettek egy 17 éves fiút, aki azzal fenyeget& zött, hogy ugyanolyan ámokfutásba kezd Lundban, mint a német fiatal. A rendőrök a fiú lakásában egy légpuskát találtak. Lengyel tagadja a rendőrszidalmazást mentelmi jog Hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják a honatyát MDF: Hock lemondott, Pettkó András kilépett A rendőrök kirángatták az autójából, földre tepertők, fojtogatták, majd az I. kerületi rendőrkapitányságra vitték - vallotta Lengyel Zoltán, volt fideszes képviselő büntetőperének tárgyalásán. A ma már az MDF frakciójában ülő honatyát hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják. 2007. július 8-án késő este ugyanis a rendőri intézkedés alá vont férfi megütötte a vele szemben szabályosan intézkedő rendőrt, és nem tudta igazolni azt sem, hogy országgyűlési képviselő. Lengyel ügyvédje, Magyar György szerint a rendőri intézkedés aránytalan volt. A rendőrök szerint a képviselő sértő kifejezéssel illette őket, amit Lengyel nem ismert el. Abban sem volt egyetértés, hogy a honatya zúzódásait a rendőrök, vagy földre vetve magát Lengyel saját maga okozta-e. Arról is vita támadt, hogy a képviselő élettársa mikor adta át a diplomata-útlevelet a kapitányságon. A rendőrök ugyanis azt mondják, miután megkapták az iratokat, azonnal elengedték a honatyát. Lengyel azonban állítja, hogy képviselői mentelmi jogának igazolása után is hosszabb ideig fogva tartották, ítélet a következő tárgyalási napon, május 26-án várható. ■ É. S. ■ Aránytalan intézkedést emleget az ügyvéd. Lengyel Zoltánt (jobbra) rendőrökkel is szembesítették a bíróságon Lemondott elnökségi tagságáról tegnap az MDF-es Hock Zoltán, képviselőtársa, Pettkó András pedig kilépett a párt európai parlamenti választási kampánystábjából. Hock a pártot nem hagyta el. Mint mondta, nem értett egyet a párt EP- listájával és irányváltásával, ezért döntött úgy, hogy a továbbiakban nem vesz részt az elnökség munkájában. Pettkó András szerdán azzal lepte meg az elnökséget, hogy kilépett a párt EP-választási kampánystábjából, melyben az ajánlószelvény-gyűjtésért felelt volna. Pettkó nem támogatta a párt EP-listáját, bár az országos választmányi ülés előtt még azt mondta: bármi legyen is a döntés, az MDF-nek azért kell küzdenie, hogy minimum egy képviselőt az Európai Parlamentbe juttasson. Herényi Károly frakcióvezető az ülés után közölte: Dávid Ibolya azt javasolta, hogy az országos választmány június 13-ra, az EP- választás utánra hívja össze a párt országos gyűlését. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke tegnap közölte, hogy még nem kapott hivatalos tájékoztatást Csáky Andrástól arról, hogy a képviselő jövő hétfői hatállyal kilép az MDF-frakcióból. ■ ■ Csáky még nem lépett ki hivatalosan. f < ♦