Tolnai Népújság, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-11 / 59. szám
2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. MÁRCIUS 11., SZERDA DOMBÓVÁR ÉS TÉRSÉGE A dombóvári Víztorony buszmegállót nemrégiben újították fel. A fém és üveg szerkezetű építmények jobban ellenállnak az időjárás viszontagságainak. Fedett váróról álmodnak körkép Hiába fejlesztik a buszmegállókat, gyakori a rongálás ,l$SlfiS5W Elsők lettek Kuglóf cica történetével tengeuc Első helyezést ért el a tengelici Szivárvány Bábcsoport a VEI. Országos Evangélikus Bábversenyen. A téma idén a gyermekek a Bibliában volt. A csoport a Kuglóf cica barátot keres című darabot adta elő Füller Tímea vezetésével. A történetbeli cica a legkisebb az osztályban, így nem akar iskolába menni. Ismerősei a nagy Góliátot legyőző kis Dávid példájával vigasztalják. (hé) Új elnököt választott a civil egyesület pincehely Csomorné Szőts Csilla az új elnöke az Uit- geest Barátai Egyesületnek. A holland testvértelepüléssel kapcsolatot ápoló klubot eddig Balezer János alpolgármester vezette, aki egy új rendelet miatti ossze- férhetetlenség következtében mondott le. A 70 tagú egyesület már készül az április 25-én érkező 46 tagú, zömében gyerekekből áEó küldöttség fogadására, (vl) iskolaérett ovisok mérkőztek a Gárdonyiban dombóvár Sportvetélkedőt rendeztek a dombóvári Gárdonyi Géza iskola tornacsarnokában a város óvodásainak. A Szivárvány óvoda 48 ifjonca négy csoportban adott számot ügyességéről. A rendezvényen gárdonyis sporttagozatos tanulók is bemutatkoztak. (ts) A Szivárvány ovi csemetéi TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Dombóvár ügynökségvezetőjét: Lösch Ferenc 20/969-20-15 Kurdon két helyen is a szabad ég alatt várakoznak a buszra, míg Kocsolán a megállók rongálói ellen küzd az önkormányzat. Nakon közmunkások végzik a várók karbantartását A dombóváriakat az önkormányzat fejleszti évről évre. Kazinczi Kata A szabad ég alatt várakoznak az emberek, akik busszal Kurdról Lengyel felé utaznak. Biztonságukat még buszváró sziget vagy öböl sem óvja. Szentpáli Árpádné, Kurd polgármestere abban reménykedik, hogy a Dombóvári és Hőgyészt összekötő útszakasz rekonstrukciójának köszönhetően a közút menti buszmegállókat kicserélik majd, és az így feleslegessé vált várókat áthelyezhetik például Lengyel irányába. A Kurdról Gyulaj felé közlekedők szintén fedetlen helyen várnak a buszukra. Az Ifjúság utcában már egészen más a helyzet. Ott egy autóbaleset következtében tönkrement buszvárót két évvel ezelőtt építettek át. A polgármester elmondása szerint az utazóközönség vigyáz a megálló épségére: nem ragasztják tele plakátokkal és nem is rongálják meg. A falu központjában található fa- szerkezetű, üveglappal kerbe- zárt buszmegálló karbantartásával viszont már több problémája akad az önkormányzatnak. Éjszakánként többször kitörték már az üveget, és bár kuka van, mégis rendszerint a földre szemetelnek az arra járók. Hasonló a két kocsolai busz-' megálló helyzete is. Trick Jánosné polgármester arról számolt be, hogy a közmunkások segítségével minden év őszén kimeszelik és kijavítják őket, de munkájuk mit sem ér. Tavasszal már kezdhetik élőről a felújítást. Nem elég, hogy a buszvárók falait rendszeresen feliratokkal és rajzokkal firkálják össze, még bele is piszkítanak. Idén ősszel pótolták a váró padjait, amelyeket ismeretlenek már ismét tönkretettek. A volt mozi használaton kívüli széksorait szerelték be a váróba, a lefestésük tavaszra maradt. Mint azt Rácz Róbert naki polgármester elmondta, településükön is előfordul, hogy a váróba piszkítanak vagy szemetelnek. A közmunkások feladata a buszmegállók tisztítása és karbantartása. Az öt naki váró mindegyike fedett. Ezeket öt évvel ezelőtt készítette egy kurdi vállalkozó, az önkormányzat saját forrásból finanszírozta. lágónakon ezzel szemben pályázati forrásból kivitelezték a buszmegállókat. A két építményre összesen 1,2 millió forintot költöttek. Korábban csak a Dombóvár felőli oldalon volt kialakított váró, de két éve már a város felé igyekvők is fedett helyen várakozhatnak. Több ütemben fejlesztették a buszmegállókat Kaposszék- csőn. Csapó Gyuláné polgár- mester arról számolt be, hogy 2005-ben uniós forrásból öt buszvárót korszerűsítettek a falu különböző területein és a Liget lakótelepen. 2007-ben a Nyár és a Táncsics utca lakói kérése teljesült, mikor a vasúti megállóhoz közeli váróhely elkészült. Ezt az önkormányzat finanszírozta, közel 600 ezer forintba került. Dombóváron összesen hetvenkettő buszmegállót használ az utazóközönség. A fejlesztéseket Varga Péter, a Városgazdálkodási Iroda vezetője foglalta össze: 2006-ban tizenhét, 2007-ben pedig két új buszváró épült a városban. Tavaly Szarvasd-Pusztán került elhelyezésre az egyik buszmegállónál egy új, vasszerkezetű, üvegezett esőbeálló, a meglévő fedett buszvárót pedig felújították. A buszmegállók száma néhány térségi településen Dombóvár 72 Kurd 4 Kocsola 2 Nak 5 Kaposszekcső 6 Gyulaj 3 Jágónak 2 FORRÁS: TN-GYŰJTÉS Az államtitkár és a régió elnöke is támogatja az utat DOMBÓVÁR. BUDAPEST Puch László közlekedési államtitkár és Feigli Ferenc, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke is támogatja a Mágocs és a Dombóvár közötti elkerülő út megépítését. Erről hétfőn tárgyaltak a parlament épületében Tóth Gyula dombóvári ország- gyűlési képviselővel és Szabó Loránd polgármesterrel. Mint arról már beszámoltunk, egy kormánydöntés értelmében több kiemelt projekttől megvonják a támogatást, vagy elhalasztják kivitelezésüket. Szabó Loránd véleménye szerint a kivitelezés halasztása még elfogadható, de nem ért egyet azzal, hogy az elkerülő út ne épüljön meg. Ellenzi továbbá, hogy a kiemelt projektek támogatási összegeit gazdaságélénkítés címén a vállalkozások által lehívható támogatásokra csoportosítsák át, mert szerinte félő, hogy a jelenleg rendelkezésre álló regionális pályázati lehetőségeket sem tudják majd kihasználni. Az elkerülő út megépítésével viszont tőke áramolhatott volna a térségbe, ez pedig számos munkahely létrejöttéhez vezetett volna. A polgár- mester elmondta, hogy az államtitkár és a regionális elnök támogatása mellett a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség is úgy vélekedik, hogy a régiótól egyetlen forintot sem szabadna megvonni. ■ I. N. Megerőszakolta rokona élettársát egy lakókocsiban kaposszekcső Megerőszakolta unokaöccsének élettársát Kapos- szekcsőn, a Liget lakótelepen egy 54 éves férfi. Az elkövető egy használaton kívüli lakókocsiba csalta áldozatát, majd többször megütötte, megrugdosta és megfenyegette őt. Ezt követően letépte a sértett ruházatát, és erőszakos módon közösült vele. A férfi négy órán át tartotta fogva a nőt, a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az elkövető letartóztatását a Dombóvári Rendőrkapitányság kezdeményezte. A férfi korábban már többször követett el hasonló bűn- cselekményt, legutóbbi büntetéséből tavaly decemberben szabadult. ■ K. K. ■ A legnagyobb fejlesztés 2006-ban volt a városban. Regionális döntőben a Vadmacskák és a Vadócok projektnap Az egyik csapat a diákéletről humorizált, a másik a vendéglátásban jeleskedett Több mint hetven borminta szállt ringbe Gyulajon dombóvár A Vadmacskák és a Vadócok állították össze a két legjobb projektet Dombóváron az 516. számú Ipari Szakképző Iskola 16 csapata közül, így a közelgő kaposvári régiós versenyen ők képviselhetik az intézményt. Az iskolai fordulóban a diákok négyfős csapatokba szerveződtek, és egy előre megadott témában készítettek műsort, melynek idei szlogenje: „Itt a mi helyünk”. A Vadmacskák egy 15 perces szórakoztató összeállítást adott elő. Béres Sarolta, a csapat felkészítő tanára elmondta, a kilencedikes lányok igyekeztek saját korosztályukat megszólítani, az iskola 521 diákjának örömére. Altfater Kitti, a csapat egyik tagja elmondta, hogy a műsoruk egy tanóra paródiája. Az előadást ének és tánc is színesítette. A lányok macskajelmezt öltöttek, és napjaink popzenéjére illetve népzenei átdolgozásokra mutatták be, milyen manapság a ■ Az iskola 2006 óta vesz részt az országos projektvetélkedőn. diákélet. Az előadás interaktív volt, hiszen a második részében a tanulók közül többet is megszólítottak, akiket jó válasz esetén csokival jutalmaztak. A projektet a csapat két hét alatt dolgozta ki. A műsor programjáról szóló plakátokat az egész iskolában kiragasztották és a sajtót is bevonták az előadás népszerűsítésébe. A Vadócokat 10. a osztályos diákok alkották és a vendéglátás témakörét dolgozták fel, többek között ízletes ételeket készítettek Deák Ágnes tanár vezetésével. A két csapat a közelgő kaposvári regionális döntőből az országosba is továbbjuthat. A csapattagok továbbra is folytatni szeretnék a színjátszást, az iskolában működő Tűzmadarak és Vadmacskák Színi Tanodájában. Emellett célba veszik a környék általános iskoláit is. Terveik szerint több helyen is bemutatják majd műsorukat, ezzel népszerűsítve iskolájukat. ■ I. K. £ •C — £ Béres Sarolta felkészítőtanár és a Vadmacskák csapata a vetélkedőn gyulaj Megdőlt a részvételi rekord a gyulaji borversenyen. Míg a korábbi években negyven-ötven nedűvel neveztek a szőlősgazdák, addig idén összesen hetvenhá- rom borminta versenyzett, ami huszonöt termelőtől érkezett. A megmérettetésre a helyi gazdák mellett dombóváriak is jelentkeztek. A küenctagú szakavatott zsűri elnöke a dombóvári F. Bodó Imre volt. A zsűri huszonnyolc bornak ítélt arany minősítést, tizennégyet jutalmazott ezüsttel, huszonkettő pedig oklevelet kapott. A bírálat másnapján batyusbált rendeztek a művelődési házban. A hajnalig tartó mulatságon Balaskó Miklós helyi zenész szolgáltatta a talpalávalót. ■ K. N. i t »