Tolnai Népújság, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-27 / 49. szám

2009. FEBRUÁR 27., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 KÖRKÉP Császár Ferenc a szerkezetlakatos tanulókat oktatja a dombóvári 516-os Ipari Szakképző Iskolában. Az itt végzetteknek nem okoz gondot az elhelyezkedés. Kapósak a műszaki szakik hiányszakmák Középfokú végzettséggel is könnyű elhelyezkedni A megye elnöke Budapesten írta alá a szerződést Közel 400 millió forint támoga­tásban részesül a következő években a Szent László Szak­képző Iskola és Kollégium, mint Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK). Az erre vonat­kozó támogatási szerződést Bu­dapesten írta alá a ESZA Kht. székházában dr. Puskás Imre, Tolna megye közgyűlésének el­nöke. A támogatás összegét a TISZK-modell teljes körű kiépí­tésével kapcsolatos tevékenysé­gek ellátására fordítják. Ennek megfelelően az EU támogatásá­val, az ESZA társfinanszírozá­sával megvalósuló Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében megtörténik a Szent László Szakképző Iskola, mint TISZK-intézmény szervezeté­nek kiépítése, vezetői irányítási rendszerének kidolgozása, a hátrányokkal küzdő tanulók fel­zárkóztatása. A program meg­valósításra vállalkozó Szent László Szakképző Iskola Szek- szárdon négy, Bonyhádon kettő, Tamásiban pedig egy tagintéz­ménnyel rendelkezik. ■ Sz. Á. Nyugta sem volt, feketén dolgoztak, milliós a bírság Busók közt járt az APEH a múlt hét végén, Mohácson. Ennek eredménye: 47 ellenőrzés, ami­ből huszonegyben tártak fel va­lamilyen szabálytalanságot. Ti­zenhármán nem adtak nyugtát, három vállalkozónál feketén al­kalmazták az eladót, a többinél kisebb mulasztásokat tapasz­taltak a revizorok. Marton Fe­renc, az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának szóvivője elmondta, a kétnapos ellenőrzési akciót követően több mint 5 millió forint mulasztási bírságot szab ki az adóhivatal. Emellett várhatóan három üz­let 12 napos lezárását rendeli el az adóhatóság. A régiós ellen­őrzési akcióban 8 revizorpáros dolgozott, köztük volt Tolna me­gyei is. Marton Ferenc hozzá­tette, tapasztalataik alapján egy év alatt megháromszorozódott a szabálytalankodók aránya: ta­valy ugyanannyi ellenőrzés kö­zül csak 14 százalékban, az idén 45 százalékban találtak va­lamilyen szabálytalanságot a revizorok. ■ M. I. A felsőfokú túlképzéses szakmák ellenpólusaként jelentős diplomás hiány­szakmák alakultak ki. Utóbbiak közé tartozó a gépészmérnök. A műszaki végzettség középszinten is nyerő a munkaerőpiacon. Venter Marianna Országosan és megyei szinten is hiány van szakemberekből. Fő­képpen a műszaki végzettségű diplomásokat és szakmunkáso­kat keresik. Szerencsések azok, akik ilyen végzettséggel rendel­keznek, szinte biztos, hogy talál­nak állást. Az paksi Energetikai Szakkö­zépiskola igazgatója, Szabó Béla szerint a szakemberhiány eddig elsősorban a gépészszakmát érintette, most viszont már a vü- lamos szakterületet jellemzi. Előbb a középfokú szakemberek iránt nőtt meg az igény, később már a felsőfokú képzettséggel rendelkezőknél is. Az okokat illetően úgy véleke­dett, hogy a gépészszakma presztízse is esett, de nem tett jót a szakképzési rendszer folyama­tos változása sem. E téren azon­ban már más a tendencia, újab­ban közel kétszeres túljelentke­zés van a gépész szakmacsoport­ban, ami néhány éve nem volt jellemző. Az iskolában jól teljesí­tő fiatalok megfelelő szakmai tu­dás birtokában jó eséllyel talál­nak munkát, tette hozzá. Azt, hogy a műszaki képzett­ségű fiatalok jó eséllyel indul­nak a munka világában, Vida Já­nos, a dombóvári 516-os Ipari Szakképző Iskola igazgatója is igazolni tudja. Mint elmondta, a szerkezetlakatos- és az épülethe- gesztő-képzésben részt vett fia­talok mindegyike el tud helyez­kedni, mégpedig helyben. Ugyanez vonatkozik az autósze­relőkre is, évente 12-13 tanuló végez, akik találnak munkát a környéken lévő hat márkaszer­viz egyikében. A technikus sza­kot végző környezetvédelmi szakemberek, elektrotechniku­sok sem lesznek munkanélküli­ek. Az igazgató tapasztalata sze­rint maximum egy-két hónapos kitérő, vagy várakozás után min­denki talál állást magának. A munkáltatók részéről az igény folyamatosnak látszik a kö­zép-, illetve felsőfokú műszaki végzettségű munkaerő iránt. Ko­vács József, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója minap a Ma­gyar Tudományos Akadémián be­szélt arról, hogy számos lépést tettek azért, hogy pó­tolják a nyugdíjba vo­nuló műszakiakat. Mint mondta, az Energetikai Szakkö­zépiskola, mint az MVM bázisis­kolája, jó alapot jelent ehhez, de szoros együttműködést alakítot­tak ki az egyetemekkel, főisko­lákkal. Az atomerőmű-specifikus tudás megszerzését pedig hely­ben biztosítják az új munkatár­saknak.- Nem jellemző az álláskere­sők között a felsőfokú műszaki végzettségű munkavállaló - mondja Homyák István, a regio­nális munkaügyi központ pécsi kirendeltségének osztályvezető­je. - A tavalyi tapasztalatok azt mutatják, ha akadt is ilyen, vi­szonylag hamar el tudott helyez­kedni. Ugyanez igaz a középfokú szakképzettségű munkavállalók­ra. Még most, a gazdasági válság idején is igény van gépészmér­nökökre, villanysze­relőkre, hegesztőkre. A képzőhelyek és a munkáltatók véle­ménye tehát egybe­cseng az országos tapasztalattal Tolna megyében is. Annak, aki továbbtanulás előtt áll, érdemes elgondolkodnia a műszaki pá­lyán, legyen az közép-, avagy fel­sőfokú. Végezetül adalékként álljon itt a Budapesti Műszaki Egyetem felmérése a 2006-ban végzett hallgatóiról. Az idén feb­ruárban nyilvánosságra hozott felmérés tanúsága szerint a vég­zettek 92 százaléka munkavi­szonyban áll, vagy vállalkozó. Havi bruttó átlagjövedelmük 328 000 forint. Összehasonlítás­képpen: a KSH szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatott szellemi foglalkozásúak havi bruttó átlagjövedelme 255 580 forint. Túltelítettség és hiányszakmák jelenleg a megyében végzettség Középfokú Hiányszakma Gépszerelő Túltelített Mezőgazdasági gépszerelő Atomerőművi gépkezelő Ruházati gépkezelő Felsőfokú Gépészmérnök Általános asszisztens Szakorvos Könyvelő FORRÁS; FN.HV ■ A válság ide­jén is szükség van rájuk. Emlékünnepet tart a POFOSZ két okból is Megalakulásának 20. évforduló­ja és a kommunizmus áldozatai­nak világnapja alkalmából a Ma­gyar Politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) szombaton 10 órától emlékünnepet szervez Szekszár- don, a polgármesteri hivatalban. Köszöntőt mond Horváth István polgármester, majd dr. Deák Gá­bor, a POFOSZ elnökségi tagja tart megemlékezést. A kommuniz­mus áldozatainak világnapja al­kalmából dr. Pálos Miklós, a me­gyei közgyűlés alelnöke osztja meg gondolatait a résztvevőkkel, majd Töttős Pál, a POFOSZ me­gyei elnöke ad át kitüntetéseket A hivatal aulájában a márványtáblá­nál Vitéz Túrós István elnökségi tag mond beszédet ■ Sz. A. A menyasszony nyert Fergeteges farsangot tartott együtt a varsádi, a kajdacsi, a miszlai és a gyönki nyugdíjasklub szerda délután. Mint azt Kótainé Nagy Katalin, a varsádi Őszirózsa Nyugdíjasklub vezetője el­mondta, a vendégeket Kácsor Károlyné híres fánkjával várták az Élet Há­zában rendezett mulatságon. Volt jelmezverseny is, amelynek győztese Töttősi Ádám lett, aki menyasszonyként aratott nagy közönségsikert. Hatmilliót osztottak fel a rendezvények között tolna A városi nagyrendezvé­nyekre szánt hatmillió forintos ke­ret felosztásáról is döntött a tolnai képviselő-testület tegnapi ülésén. Idén öt új rendezvény, összesen ti­zenhét városi program zajlik majd a településen. Nemcsak a rendezvények száma, hanem az erre a célra fordítható összeg is nőtt tavalyhoz képest A legnagyobb támo­gatást a szeptemberi önkormány­zati bálnak ítélték, összesen 800 ezer forintot. A háromnapos nyá­ri fesztivál ebből a szempontból a második lett: hétszázezer forintot ad erre a város. Ez a rendezvény a pályázati úton támogatott prog­ramok közé tartozik, azaz, a ren­dező szervezetnek önrészt is biz­tosítania kell az esemény lebonyo­lításához. Az új programok közül Tolna most vasárnap esedékes 20 éves jubileuma 400 ezer, a német nemzetiségi-, illetve a romanap 300-300 ezer, az adventi rendez­vény 400, a szüveszte- ri-újévi köszöntő pe­dig 450 ezer forintot kap. Némi vita csak a mözsi falunap és a mözsi lovasnap a tavalyihoz ké­pest egyébként magasabb, 300- 300 ezer forintos támogatásáról alakult ki. A mözsi településrészi önkormányzat 50 ezer forinttal emelte volna a falunap támogatá­sát, ezt azonban a többség nem támogatta. ■ S. K. A lakáshitel és az adórendszer reformja segíthet dombóvár - Nem sújtotta a vüágot 1929 óta hasonló méretű gazdasá­gi válság - mondta Veres János pénzügyminiszter tegnap Dom­bóváron. Aláhúzta, Németország­ban is hatalmas visszaesés ta­pasztalható és ez, sajnos, korlá­tozza a magyarországi exportle­hetőségeket, és az ír csodának is vége. A kormánypárti politikusok a napokban országszerte hasonló fórumokon ismertetik a válság megfékezésére irányuló intézke­déseket. A pénzügyminiszter el­mondta, hogy a nehéz helyzetbe jutott lakosságot több döntésük­kel is igyekeznek segíteni. A la­káshitelt fizetni képtelen csalá­doknak például havonta 10 ezer forintos törlesztőrészletet kell csak kigazdálkodniuk, a diákhitel összegét megemelték és a banko­kat 600 milliárd forinttal segítik. Problémaként jelölte meg, hogy az országban jelenleg 57 százalékos a foglalkoztatási ráta. A rendszeres szociális segélyezés reformjával és a munkabarát adó­rendszer kialakításával igyekez­nek minél több embert visszajut­tatni a munka világába. Hozzá­tette, hogy ehhez uniós forrásból tudnak többletpénzt biztosítani. A miniszter előadását az épület előtt csoportosuló néhány kor­mányellenes bekiabáló próbálta megzavarni, de komolyabb inci­dens nem történt, rendőrök bizto­sították a rendezvényt. ■ K. K. Veres János pénzügyminiszter Két ménéi pályázó került az első nyolc közé Elkészültek az első szerződések az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-dunántúli Operatív. Prog­ram Szálláshelyfejlesztés című pályázati kiírásában. A nyolc pá­lyázó ezzel vállalta, hogy a gazda­sági válság ellenére garantáltan megvalósítja elképzeléseit. Közöt­tük két Tolna megyei is található. A simontornyai Fried Kastélyszál­ló kihasználtságát kívánja növel­ni wellness-szolgáltatásainak bő­vítésével. A dombóvári T-Gasztro Kft a gunarasi Hotel Európa bőví­tését vállalta. Pécsett a Laterum Hotel a kon­ferencia-turizmus feltételeinek megfelelő beruházásokat valósít meg, míg a Matias Hotel magas kategóriájú, akadálymentes léte­sítménnyé alakul. Harkányban a négycsillagos Dráva Hotel fejlesz­tése valósul meg. A siófoki Hotel Azúrban teljessé válik a szolgálta­tások köre, Zamárdiban Wellama- rin Wellness Szálloda néven egy teljesen új, négycsillagos szálloda épül, Balatonmáriafürdőn pedig egy több éve nem üzemelő panzi­ót újítanak fel. Még ebben az év­ben várhatóan további 22 pályázó val köti meg az ügynökség a tá­mogatási szerződést ■ Á. Sz. I ■ A város bálja kapja a leg­többet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom