Tolnai Népújság, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-25 / 47. szám
2009. FEBRUÁR 25., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 MEGYEI TÜKÖR Gyorsan kell lépni, ha beüt a baj állásvesztés Előbb a munkaügyi központ, később az önkormányzat fizet A gazdasági válság eredményeképpen, sajnos, egyre többen veszítik el az állásukat. Mit kell tennie annak, aki így jár, hová forduljon, és mire számíthat? Venter Marianna A munkaviszony megszűnésének napja utáni legelső munkanapon már be lehet jelentkezni nálunk - mondta Szabácsyné Kapási Anita, a regionális munkaügyi központ szekszárdi ki- rendeltség és szolgáltató központ ügyfélszolgálati osztályvezető-helyettese. Még az sem feltétel, hogy a kezében legyen a munkaviszony megszűnését igazoló irat, a kérelmet már beadhatja. Amit feltéüenül csatolni kell a kérelem beadását követően: érvényes személyi igazolvány, lakcímkártya, adóazonosító, tébé- kártya, magánnyugdíjpénztári záradékolt belépési okirata, vagy a tagsági kártya. A járadék megállapításánál az utolsó négy évet veszik figyelembe. Tehát vinni kell az ez idő alatti munkahelyekről az „igazolólap a munka- nélküli járadék megállapításához” elnevezésű iratot, az utolsó munkahelyről pedig még az „adatlap a tartási kötelezettségekről” elnevezésű irat is szükséges. Vállalkozók esetében pedig az Apehtől kért igazolást kell csatolni. Emellett kell még a bankszámlaszám, ha külön számlára szeretné utaltatni az ellátást. Az ellátást mindig utólag, a következő hónap közepén kapja kézhez az álláskereső. Aki tehát márciusban jelentkezik be, az április közepén kap először ellátást. Amikor a munkaügyi központ által nyújtott lehetőségek kimerültek, az önkormányzati ellátottsági körbe kerülnek az állásukat vesztett emberek. Mint azt Miszlerné Kajtár Piroska, a szekszárdi polgármesteri hivatal szociális ügyintézője elmondta, idén január 1-jétől kétféle ellátást kaphatnak. Az egyik a rendszeres szociális segély, a másik pedig a rendelkezésre állási támogatás. A rendszeres szociális segélyt azok kapják, akik 55. életévüket Az állás elvesztése után fontos az időtényező. Minél előbb lépnek az érintettek, annál hamarabb van esélyük arra, hogy ellátást kapjanak. ■ Az állásvesztés krízisállapotot idézhet elő. betöltötték, egészségkárosodottak, nincs meg a megfelelő szolgálati idejük a nyugdíjba vonuláshoz, illetve 14 éven aluli gyermeket nevelnek, akinek napközbeni felügyeletét nem tudják megoldani. A rendszeres szociális segély összege maximum 57 815 forint lehet. A rendelkezésre állási támogatást azok kapják, akiket nem tudnak bevonni a közcélú foglalkoztatásba, vagy akik nem tudnak képzésben részt venni. A támogatás fix összegű, 28 500 forint. Pozitív változásnak tekinthető a tavalyi évhez képest, hogy idén januártól férj és feleség is kérheti, ha mindketten bekerültek ebbe a körbe. Tavaly csak egyikük igényelhette. Mint Miszlerné Kajtár Piroska hangsúlyozta, a kulcsszó az önkormányzati ellátás tekintetében a közfoglalkoztatás. A cél, hogy az álláskeresők ne otthon üljenek, fizikailag és mentálisan ne épüljenek le és tartozzanak egy közösségbe. így köny- nyebben kerülhetnek, illetve szokhatnak vissza a munka világába. Hiszen a segély szó egy átmeneti állapotra utal, és azt is kellene jelentenie. Az egyénnek is meg kell tennie mindent, hogy újra dolgozhasson, a társadalomnak pedig szolidárisnak kell lennie az állásukat vesztett emberekhez. Az ügyintéző elmondta, hogy a munkaügyi ellátások megszűnte után azonnal adják be kérelmüket az érintettek az ön- kormányzathoz. Az ügyintézési határidő harminc nap, de igyekeznek a lehető legrövidebb időn belül meghozni a határozatot, és utalni az ellátást. Aki februárban beadja a kérelmet, márciusban már pénzhez juthat. A folyamatot nem akadályozza az esetleg hiányosan beadott kérelem sem, ha azt időben pótolják. Az önkormányzatnál rendkívüli segély igényelhető még egyedi esetekben a 18 éven aluMennyi járadék és segély jár 2009-ben? Álláskeresők járadéka I. szakasz minimum 42 900 Ft/hó maximum 85 800 Ft/hó II. szakasz 42 900 Ft/hó Álláskeresők segélye 28 600 Ft/hó Vállalkozói járadék minimum 25 650 Ft/hó maximum 51300 Ft/hó Keresetpótló juttatás 42 900- 71 500 Ft/hó (FORRÁS: DDRMK) li gyermekekre. Kilencven naponként lehet kérni, az összege gyermekenként 5 ezer forint. A felnőttek szintén 90 naponként kérhetnek átmeneti segélyt, ennek összege szintén 5 ezer forint egy főre.- A munkanélkülivé válást követő érzelmi állapot hasonló a gyászreakcióhoz - mondja Kita- nics Márk pszichológus. Krízisállapotot idéz elő, és sajnos, egészen mély, elhúzódó depresszió alakulhat ki belőle. A környezet maximális toleranciája mellett fontos, hogy szakszerű segítséget kapjon az állását vesztett ember. A veszély az, hogy minél hosszabban elhúzódik ez az állapot, annál kisebb az esélye annak, hogy vissza tud illeszkedni a munka világába. Egy idő után nem arról van szó, hogy nem akar dolgozni, hanem arról, hogy képtelen rá. A lényeg, hogy nem szabad a munkanélkülivé vált embert magára hagyni, kifejezetten aktív segítséget igényel. Új titkára van a vadászkamarának tolna megye Új titkára van az Országos Magyar Vadász- kamara Tolna Megyei Területi Szervezetének. A tisztet Király István agrár- és vadgazdálkodási mérnök tölti be, a posztot pályázat útján nyerte el. Az új titkár megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkezik, mostani megbízása előtt több mint tíz évig dolgozott a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnál vadászati felügyelőként, (fké) Hely, ahol élünk, folytatódik a sorozat TOLNA-Mözs Élénk érdeklődés kíséri az ősszel kezdődött, A hely, ahol élünk című ismertterjesztő sorozatot a mözsi művelődési házban. Az eddigi előadások helyi régészeti leletekről, a XVIII. századi betelepítésről, a mözsi hagyományokról szóltak. A negyedik előadás ma lesz. Grandpierre Attila író, költő, történelemkutató, fizikus 17 órától a székelyek történetéről referál. Márciusban a cigányság történetéről lesz szó. (sk) Honlap is segíthet a kutyájukat keresőknek bátaszék Megnövekedett a kóbor kutyák száma a városban. Az éhes és zavart állatok veszélyt jelenthetnek a lakosságra. A megelőzés érdekében egy ebbefogó gyűjti össze a gazdátlan négylábú- akat, és a Bát-Kom 2004 Kft. Baross utcai udvarában helyezi el őket. A telepen 14 napig tartják az állatokat, utána elaltatják őket. A befogott kutyákról készült fotók a www.bataszek.hu oldalon is láthatóak lesznek, (se) A befogott ebeket lefotózzák @ TOVÁBBI hírek: www.teol.hu Versenyben préselnek Palackzsugorítókat kaptak a bonyhádi iskolák és óvodák tegnap délután. A Laurus Alapítvány egy európai uniós kömyzetvédelmi pályázaton nyert ötmillió forintot tízszázalékos önerővel egy környezetvédelmi kampányra. Ennek része, hogy az intézmények részt vehetnek egy palackzsugorító versenyen. Képünkön Dudás Olga, az alapítvány elnöke, aki azt is elmondta, hogy az akció március 22-ig tart, de az eszközöket az iskolák, óvodák megtarthatják. A legtöbb palackot préselők napelemes kísérleti dobozokat kapnak nyereményként. Iskolatej után érik az iskolagyümölcs fogyasztás Nagyobb településen érdemes felmérni, hogy igénylik-e a gyerekek Erre az évre is meghirdette a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az iskolatej- programot. Pályázhatnak általános iskolák, óvodák, szak- és középfokú intézmények fenntartói, települési önkormányzatok, kistérségi társulások. A tejtermékek skálája széles: zsírszegény, zsíros és félzsíros tejet, ízesített tejféleséget vagy ömlesztett sajtot kaphatnak a diákok. Az iskolatej- programban részt vevő intézményeknek legalább egy, a programot népszerűsítő plakátot kell elhelyezniük az intézmény főbejáratánál. Szekszárd iskolapéldája annak, miként célszerű megszervezni az akciót A megyeszékhely a kezdetektől részt vesz a programban. Mielőtt pályáznának, felmérik az igényeket, mondta el Majnai Gábor osztályvezető. Ennek megfelelően alakult ki, hogy minden másnap: hétfőn, szerdán és pénteken kapnak egy pohár tejet a gyerekek. A megyeszékhely az idén kedvezőbb pozícióba került, mert a besorolás szerint a tanulók után várhatóan a költségek 51-55 százalékát igényelhetik vissza a minisztériumtól. Negyedévenként számolnak el, a visszajáró összeg egy része uniós támogatás, tehát függ az euró átváltási árfolyamától. Kivétel az 5- ös iskola gyógypedagógiai tagozata, mert az ott tanuló gyerekek minden nap kapnak tejet, és a teljes nettó vételár visszajár. Az 1489 általános és középiskolás számára az iskolatej az idén mintegy 6,5 millió forintba kerül. Ebből várhatóan 3,6 milliót lehet utólag visszaigényelni. A külön- bözetet a fenntartó fizeti. Báta is évek óta részt vesz az iskolatej-ak- cióban. Nyolcvan iskolás és 34 óvodás minden nap kap két deciliter poharas tejet. A tej az elmúlt évben mintegy egymillió forintba került, ebből mintegy hatszázezret visszakaptak. ■ 1.1. Készülőben az európai iskolagyümölcs-program is az európai Unió bizottsága most alakítja ki a jogszabályi hátterét az iskolagyümölcs- programnak. Ennek keretében ingyenes gyümölcsöt és zöldséget kívánnak biztosítani az óvodás, iskolás gyerekek számára. A program célja, hogy helyes étkezési szokások kialakitasara ösztönözze a fiatalokat, ugyanis tanulmányok bizonyítják, hogy az egészséges táplálkozási szokások gyermekkorban alakulnak ki. Aki gyermekkorban sok gyümölcsöt, zöldséget fogyaszt, az később is lelkes fogyasztó marad. i )