Tolnai Népújság, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-13 / 37. szám
2009. FEBRUÁR 13., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT 15 iiwwi^iirrriyTO^sggggnHffwiiiiiraiiiBrTiir^ Három paksi versenyző indul, egy búcsúzik a Hungária Kupán Oldalajtón át az élvonalba? kézilabda A licencdíj és az osztályozó torna lehet a kiskapu Az elmúlt néhány évben kialakult szokás szerint minden páros évben a hölgyek, páratlan esztendőkben pedig az urak küzdenek meg a 44. Hungária Kupán, így tehát idén a férfiakon a sor. Ráadásul az idei nem szimpla Világkupa-viadal, hanem már a londoni olimpiára való kvalifikációs sorozat egyik állomása. Ennek megfelelően rangos névsor állt össze a szombati rajtra, 43 ország 360 dzsu- dokája adta le jelentkezését. Köztük számos olimpiai és világbajnoki érmes. Idéntől új szabályokat és új kontrollt alkalmaznak a viadalokon, egy speciális mérőeszközzel minden eddiginél szigorúbban ellenőrzik a versenyzők öltözékét. Ahogy már korábban beszámoltunk róla, az Atomerőmű SE versenyzői közül a nehézsúlyú Bor Barna és Dúsa Ákos, valamint a 81 kilogrammban induló Csoknyai László szereplése már korábban biztossá vált. Rajtuk kívül Antoni Zoltánnak és Kovács Mártonnak volt még lehetősége kivívni az indulás jogát. Előbbinek ez nem sikerült, Kovácsot viszont tartalékként nevezték a 66 kilósok mezőnyébe. A paksiak közül korábbi eredményei alapján akár Braun Ákos is indulhatna, ám ő lemondta a versenyen való szereplést. A hagyományoknak megfelelően idén is a Hungária Kupán jutalmazzák a dzsúdóért sokat áldozó sportolókat, sportvezetőket, edzőket és szponzorokat. Ezenkívül a Magyar ludo Szövetség ezt az alkalmat ragadta meg arra, hogy hivatalosan elbúcsúztassa az olimpiai és világbajnok Kovács Antalt. A szekszárdi Gemenc JK kiválósága, Szepesi Dávid sérülés miatt hosszú kihagyásra kényszerült, s úgy döntött, hogy kihagyja a viadalt. Az országos bajnokságon viszont már szeretne ottlenni. ■ 'UH, Horváth Szimonetta és az UKSE Szekszárd csapata a tavaszi szezonnyitón az éllovas Győri ETO KC otthonában lép pályára. Visszavágásra készülnek. A PAKSI FC KÖZLEMÉNYE Tisztelt Szurkolók! A PAKSI Ft.' örömmel tudatja Önökkel, hogy a Fehérvári úti Sportpálya öltözőépületének átalakítása befejeződött. Ennek kapcsán a klub a lelátót az általa vásárolt székekkel látta el, ezzel elősegítve az ülésrend körül kialakult zavarok megoldását. A szurkolók által korábban vásárolt székeket a klub természetesen visszaszolgáltatja, amennyiben igényt tartanak rá. Ezzel a lehetőséggel, 2009. febniár végéig lehet élni. A következő, 2009/2010-es szezonra, az eddigiek mellett olyan, az öltözőépület lelátójára szóló bérletek is kibocsátásra kerülnek majd. melyek a megvásárlónak, az adott székre biztosítják az ülőhelyet, az összes hazai bajnoki mérkőzésen. Azon szurkolóink, akik korábban ezen a lelátón saját maguk által vásárolt székekkel rendelkeztek, elővásárlási jogot élveznek majd. Ezeket a változtatásokat a klub már a tavaszi idénytől szerette volna bevezetni, azonban a kommunikációban támadt probléma és az idő rövidsége miatt a vezetőség úgy döntött, hogy ezen intézkedések bevezetésével megvárja a következő bajnoki szezont. Köszönjük megértésüket, további jó szurkolást! Több, az NB I/B-ben szereplő csapat klubvezetője módosítaná a bajnokság versenykiírását, ami leg- hamarább csak a 2009/ 2010-es bajnoki évadban léphet érvénybe. Balázs László A Győri Audi ETO KC II csapata vezeti az NB I/B Nyugati csen portját, két ponttal a Veszprém Beton KC és öttel az UKSE Szekszárd előtt. Róth Kálmán csapatából többen is (Kovacsics, Deá- ki, Kisfaludi) az NB I-ben illetve a Bajnokok Ligájában játszanak, nem is rosszul... Ugyanakkor a tavaszi szezonban valószínűleg már kevesebb szerep jut nekik a második vonalban, így a kisalföldi gárda eredményei döntően befolyásolhatják a bajnokság végeredményét. Évközben nem lehet változtatni a versenykiíráson - ha a Győr lesz a bajnok, nem juthat fel az élvonalba -, így a legközelebb nyáron módosulhat a szabályzat, amit több klubvezető is szorgalmaz.- Egy edzőbizottsági ülésen többen felvetették a problémákat. Az eddigi gyakorlat szerint a legjobb kieső bennmarad az első osztályban, a második vonalból csak az első helyezett juthat fel. Az is köztudott, hogy több NB I-es klubnak anyagi gondjai vannak, nyugaton pedig négy csapat feljutási álmokat dédelget (Veszprém, UKSE Szekszárd, Siófok KC, ÉTV Érdi VSE). Megfogalmaztunk egy beadványt, amely a februári elnökségi ülésen ott lesz a tagok előtt, ennek alapján a nyári vb-ülésen, amikor a 2009/2010-es kiírást készítik, ezeket a szempontokat figyelembe kell venni - nyilatkozta Bartalos Béla, a Siófok KC szakmai igazgatója. - A jövő szempontjából fontos, hogy tiszta, átlátható viszonyok legyenek a sportágban. A, MKSZ elnöksége nyitott, tud a problémákról, lényeges, hogy minél több egyesület jelezze azokat. Megoldás lehetne a futballból már ismert licencdíj: egy csapat csak akkor indulhasson az NB I-ben, ha bankgaranciával igazolni tudja, hogy a meghatározott összeg a rendelkezésére áll. A siófoki klubvezető ugyanakkor hozzátette, hogy minden a pályán és nem a zöld asztal mellett dől el. Az egykori kiváló kapus - akinek a nevével kezdődött tíz éven át a válogatott összeállítása - azt mondta a játékosainak, ha nem tudnak legyőzni egy ifjúsági csapatot, akkor nincs keresnivalójuk az élvonalban... mkszárdi csapat is érdekelt lehet a változásokban, hiHárom csapat lép pályára a szekszárdi CPH Kupán Vasárnap végre a szekszárdi közönség is láthatja a március 1-jei tavaszi rajtra készülő UKSE Szekszárd csapatát. Február 15-én rendezik meg a városi sportcsarnokban a CPH Kupát. A házigazda együttes mellett a Veszprém Beton KC és Keleti-csoport 10. helyén álló Csorvási SK lép pályára, a program: Veszprém Beton KC-Csorvási SK 11 óra. UKSE Szekszárd-Veszp- rém Beton KC 13 óra. Csorvási SK-UKSE Szekszárd 15. fövő héten, február 20-án az NB I-ben szereplő Pikker-PTE- PEAC csapata ellen vívja utolsó felkészülési mérkőzését az UKSE Szekszárd. szén a célok között szerepel, hogy egy év múlva a bajnoki címet kell megcélozniuk. A szekszárdi vezetés jó kapcsolatban van az említett klubok potentátjaival: közös az érdekük, közös a céljuk, az élvonalba vágynak. Csak a megfelelő embert kell megtalálniuk, aki képviseli az érdekeiket.- Támogatom a beadványt. Ne akarjon úgy indulni egy csapat a legfelsőbb osztályban, hogy üres a pénztárcája. Van erre példa a mostani mezőnyben is - reflektált a felvetésekre Varga Jenő, az UKSE Szekszárd ügyvezetője. - Jómagam úgy látom, hogy az egész magyar kézilabda nyűglődik, két együttes van az országban amely erős háttérrel rendelkezik, a Győr és a Debrecen. A többiek napi megélhetési gondokkal küszködnek. Vannak ötleteink, korlátozni kellene a visszajátszók számát, hiszen ezek a játékosok a többi fiatal tehetség elől szip- kázzák el a lehetőséget. De megoldás lehetne az osztályozó is. Az UKSE-nél az elképzelések megvannak; tárgyalunk a játékosokkal, a háttér megteremtésén fáradozunk, de még gyerekcipőben járunk. Hét éve hunyt el a triatlon-világbajnok emlékezés A szekszárdi Szabó János előtt tisztelegnek a sportrajongók Ma lenne harmincéves Szabó János szekszárdi triatlonista. A sportoló az 1995-ös veszprémi ifjúsági duatlon Európa-bajnoksá- gon tagja volt az aranyérmes magyar csapatnak. Még ugyanebben az esztendőben Mexikóban ifjúsági triatlon világbajnoki címet szerzett ugyancsak csapatban. A Dynamic TC Szekszárd sportolója egy év múlva már juniorként a clevelandi triaüon világbajnokságon csapatban nyert ismét aranyérmet. A quadriatlon kontinensversenyén második helyen végzett a juniorok között, Magyarországon viszont nem talált legyőzőre. Egy évvel később már az Európa-bajnokságon sem, aranyérmes lett a négytuSzabó János sikeres sportoló volt, s a tanulást sem hanyagolta el sában. Az 1998-as esztendőben legjobb magyarként 12. lett a svájci olimpiai távú triatlon-vb- n. A magyar szövetség 1998-ban és 1999-ben is a legjobb junior korú sportolónak választotta. Szabó János 2002-ben fallab- dázás közben halt meg egy pécsi sportközpontban. A fogorvosnak tanuló 23 éves triatlonos váratlan halálát a csecsemőmirigy és az érrendszer születési rendellenessége okozta. Emlékére a Magyar Triatlon Szövetség 2005- ben a szekszárdi sportcsarnok előterében márványtáblát avatott. A sikeres sportolóra és a népszerű emberre emlékeznek barátai, tisztelői ma 17 órakor az emléktáblánál. ■ MiirrtiVm Szombaton pótolják be az elhalászott kupameccset labdarúgás Megegyezett egymással az Aparhant és a Mórágy együttese, hogy február 14-én, szombaton játsz- szák le az első fordulóból, a pálya rossz állapota miatt elhalasztott meccset a IV. Tolnai Népújság-Horfer Serleg Kupában. A találkozó 14.30- kor kezdődik Aparhanton. « Pontosítás: ereklyeként elvihetők a lelátó székei labdarúgás Szerdai számunkban leírtakkal ellentétben természetesen nem kell fizetniük a szurkolóknak az általuk korábban megvásárolt székekért. A Paksi FC stadionjának főlelátójáról leszerelt ülőalkalmatosságaikat elvihetik haza, akik ereklyeként szeretnék megőrizni. Bourdais volt a legjobb, Hamilton is megmutatta forma-1 Sébastien Bourdais, a Toro Rosso francia pilótája autózta a legjobb időt a For- ma-l-es istállók jerezi tesztelésének negyedik napján. A második leggyorsabb a vb- címvédő Lewis Hamilton volt; a McLaren-Mercedes brit versenyzője először vett részt tesztelésen a vb-sikere óta. Dárdai Herthája a Bayern ellen játszik hazai pályán labdarúgás A hosszú kihagyás után újra edző Dárdai Pál csapata, a harmadik helyezett Hertha BSC és a második Bayern München ösz- szecsapása emelkedik ki a német bajnokság hétvégi, 20. fordulójának programjából. A meccset szombaton 15.30-kor (SportKlub) vívják. Dárdai Pál Is bevetésre kész @ TOVÁBBI SPORTHÍREK, cikkek: www.teol.hd Utánpótlás- és női teremtorna is lesz Pakson Hétvégén újra labdarúgók veszik birtokukba az ASE Gesztenyés úti csarnokát. A szombati Gszelmann Teremlabdarúgó Kupán 12 éves kortól vehetnek részt a gyerekek. A résztvevők között vannak a rendező Atomerőmű SE utánpótláscsapatán kívül, a Paksi SE és a PVSK fiataljai, valamint kozármislenyi, bajai és kaposvári gyerkőcök. A mérkőzések 8.30-kor kezdődnek. A másnapi Renimpex Kupán nincs korbeli megkötés, a torna célja a női labdarúgás népszerűsítése lesz. A megyei csapatok mellett - ASE, Bonyhád, Szekszárd, Tolna - Pécsről is érkeznek hölgyek. Az első találkozó 9 órakor kezdődik. ■ 4 I i