Tolnai Népújság, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-07 / 5. szám

3 2009. JANUÁR 7., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR JEGYZET STEINBACH ZSOLT Húshagyó kedv törvényes eszközökkel ki­fosztott élelmiszerboltok. Amelyeknek vásárlás okán kiürült polcait vonakodnak feltölteni a boltosok. Valami ilyesmi látszat keletkezett a két ünnep közötti és utáni elnyúló, hosszú hétvégés időszakokban. Legalábbis azokon a helyeken, ahová mi mentünk. Különösen az állati, izomeredetű fehérje­források beszerzésével volt problémánk: a húsboltok jó része eleve nem is nyitott ki, az egyéb üzletekben pedig, ahol máskor hegyekben álló áru közül lehetett választa­ni, már-már szó szerint va­dászni kellett a friss húsra.- hát miféle világ ez? - buggyanhatott volna ki az ember száján a fogyasztói büszkeség megkeseredett gyomornedve. - Menjünk vissza az ősember szintjé­re? - jajdulhatott volna fel a XXI. századi polgár hús- bavágni kívánó öntudata. ha úgy vesszük, érthetően. Hiszen már nekünk is volt alkalmunk megszokni, hogy ha van pénz, minden kap­ható, és nem is csak a pult alól. És mi igyekszünk is mindent, minden mennyi­ségben megvenni, tán még a pultot is. A shoppingolás oltárán élvezettel történő ál­dozás közben nem mérle­gelve azt, hogy igazándiból szükségünk van-e nekünk mondjuk egy pultra. pedig okos emberek mondo­gatják mostanában, hogy a gazdasági krach végre jó al­kalmat adhatna arra, hogy belássuk: a kevesebb is elég lenne. Elég lenne például csak a nappaliba plazmaté­vé. Nem biztos, hogy éven­te kellene egzotikus tenger­parton nyaralni. A gyerek meg talán ráérne hatéves szülinapjára megkapni az első mobiltelefonját. És bi­zony, talán a kevesebb hús se lenne olyan nagy baj. legalább három-négy kilót így is simán felszedhet az ember az ünnepek alatt. Az önkormányzatok átmenetileg törvényességi ellenőrzés nélkül maradtak, de feltehetőleg egyáltalán nem szándékoznak visszaélni ezzel Tanácsokat osztogathatnak önkormányzatok Átmenetileg nincs törvényességi ellenőrzés A közigazgatási hivatalok hatósági feladatait január elsejétől az államigazgatá­si hivatalok vették át. Az állampolgárok szempont­jából csak névváltozás történt, az önkormányza­tok törvényességi ellenőr­zése azonban megszűnt. Ihárosi Ibolya Az önkormányzatok törvényes­ségi felügyeletét ellátó közigaz­gatási hivatalok január elsejétől is léteznek ugyan, de működé­sük nem alkotmányos, hiszen ehhez módosítani kellett volna az országgyűlésnek az önkor­mányzati törvényt. Ez azonban a téli ülésszak végéig nem tör­tént meg. A közigazgatási hiva­talok államigazgatási feladatait a január elsejével létrehozott re­gionális államigazgatási hivata­lok átvették. A lakosság ügyin­tézése szempontjából tehát csak névváltozás történt, az önkor­mányzatok azonban átmeneti­leg törvényességi felügyelet nél­kül maradtak. A regionális ál­lamigazgatási hivatalokról szó­ló kormányrendelet ugyanis nem szól az önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséről. Ezért az ezzel kapcsolatos, fo­lyamatban lévő ügyek félbema­radhatnak. Ha a képviselő-tes­tület nem értett egyet a közigaz­gatási hivatal törvényességi ész­revételével, és az abban foglal­taknak nem tett eleget, akkor az utóbbi - önkormány­zati határozat esetén - bírósághoz fordul­hatott. Információ­ink szerint Tolna me­gyében nincs folyamatban lévő per, másutt azonban lehet. Eze­ket várhatóan megszüntetik a bíróságok. Az önkormányzati rendeletek nyilvánosak és ezek esetében magánszemély most is A jegyzők nem örülnek, hi­szen jelenleg nincs olyan köz- igazgatási szervezet, amely szükséges esetben ki tudná kényszeríteni az önkormány­zat törvényes működését, vála­szolta kérdésünkre Bozsotik Róbert, a Jegyzők Országos Szövetségének megyei elnöke. Azt remélik, hogy az ország- gyűlés mielőbb megszünteti az Alkotmánybírósághoz fordul­hat. A helyi önkormányzatok tör­vényességi ellenőrzésére nem könnyű megoldást találni. Ez po­litikai kompromisszumot igény­lő kérdés, ezért a lehetséges verziókról csak „államtitkári szinten” nyilatkozik a tárca. Az Önkormány­zati Minisztérium egyik főosztályvezető helyettese elmondta, az államigazgatási hivatalok részben a közigazgatási hivata­lok jogutódjaként jöttek létre, te­hát ellátják majd mindazokat a hatósági feladatokat, amelyek a regionális közigazgatási hivata­ezt a mulasztásos törvénysér­tésből adódó átmeneti állapo­tot. Jauernik István, az Önkor­mányzati Minisztérium állam­titkára egy korábbi nyilatko­zatában elmondta, ha az el­lenzék ragaszkodik ahhoz, hogy az önkormányzatok tör­vényességi ellenőrzése megyei illetékességgel történjen, ak­kor ők ezt tudomásul veszik. lók hatáskörébe tartoztak. Ez azt jelenti, hogy az állampolgárok ugyanott, ugyanúgy intézhetik ügyeiket, ahol eddig. Európában feltehetőleg egye­dülálló, hogy bár az idevonatko­zó jogszabály szerint lennie kell szervnek, amely ellenőrzi az ön- kormányzatok törvényes műkö­dését, átmenetileg még sincs. Történt ugyanis, hogy az ország- gyűlés egyszerű többséggel vet­te ki az önkormányzati törvény szövegéből a fővárosi és a me­gyei szavakat. így vált lehetővé a regionális hivatalok létrehozása, kormányrendelettel. Az Alkot­mánybíróság azonban 2008. jú­lius végi határidővel megsemmi­sítette a döntést, mert a kéthar­mados önkormányzati törvény­ben szereplő szabályt nem lehet feles törvénnyel felülírni. Köz­ben megkezdődtek a pártközi tárgyalások, de azok július végé­ig nem hoztak eredményt, így újabb kormányrendelet szüle­tett. Ezt az Alkotmánybíróság november 3-án semmisítette meg. Az indoklás szerint egy kétharmados parlamenti többsé­get igénylő törvényt nem lehet kormányrendelettel pótolni, és a kormány nem vonhatja el az Or­szággyűlés hatáskörét. ■ Nem döntöt­tek az ülés­szak végéig. A jegyzők nem örülnek az átmeneti helyzetnek Katolikus temetés több volt tavaly, mint keresztelés Hamar elfogyott a sorszám a laborban rendelőintézet Rengetegen időzítették január első napjaira a vérvételt szekszárd Minden év elején el­készíti a szekszárdi katolikus egyházközség az előző évi sta­tisztikáját. Tavaly 80 alkalom­mal keresztelkedtek. Az első gyónók száma 45 fő volt, az el- sőáldozóké 56, a bérmálkozóké 30 fő. Egyházi esküvői szertar­tást 33 pár kért. Százhúsz egy­házi temetést igényeltek a hoz­zátartozók, míg a betegek ke­netében 53-an részesültek. A katolikus óvodások száma 55 fő, míg a városi óvodások közül 36-an járnak hittanra. A katoli­kus iskolások száma tavaly 150 fő volt, az egyházi fenntartású Kolpingban 650-en, és a városi iskolákból Szekszárdon 310-en tanultak hittant. ■ M. I. szekszárd Megrohamozták a betegek hétfőn a szekszárdi ren­delőintézet laboratóriumát, az itt dolgozók alig győzték a munkát. A hosszú ünnepek után ugyan­is sokan éppen január első mun­kanapjára időzítették a vérvételt. Kétszázötven sorszámot adnak ki ide egy nap, ennél hétfőn fél­százzal több beteget láttak el azért, hogy ne kelljen senkit ha- zaküldeni. A pluszfeladatot a kórház köz­ponti laboratóriumából érkezett munkatársak segítségével tud­ták megoldani. Háromszáz be- 1 tegtől 840 kémcső vért vettek le. | A beküldő orvosok ugyanis több % mint 7400 vizsgálatot kértek. A I helyzet kedden sem volt rózsá­Aki türelmes volt, az elmondta, a tömeg ellenére gyorsan haladt a sor sabb, délelőtt tíz órakor már 11 ezer 300 vizsgálati igény érke­zett. Szekszárdról és a környék­beli településekről érkező 184 betegen kívül Gyönkről 64, Tol­náról 70, Bátaszékről 40 vérmin­tát hoztak a felnőtt háziorvosi körzetekből, ezen felül a pince­helyi kórházból még 60-70 min­tát vártak - mondta dr. Muth La­jos az intézmény vezetője. A főigazgató szerint kisebb lenne a tömeg, ha több háziorvos követné azt a gyakorlatot, amit néhány körzetben egy ideje már alkalmaznak, nevezetesen, hogy nem a beteget küldik a szekszár­di laborba, hanem a levett vér­mintát. Ezzel nemcsak időt, pénzt is spórolnának ■ F. K. É. / n Jelezhetik a veszélyes útkereszteződéseket dombóvár Még január 25-ig jelezhetik a beláthatósági szempontból veszélyes útke­reszteződéseket Dombóvá­ron. A Városüzemeltetési és Településfejlesztési Irodába várják a lakosság észrevéte­leit. A felmérés elvégzéséről a képviselő-testület novem­ber 25-én döntött, (kk) Január 15-ig jelenteni kell a mellékterméket szekszárd A borvidék 15 te­lepülésén 320 pincekönyvvel rendelkező borászat műkö­dik. Ők 500 hektoliternél több nedűt készítenek, így szőlőtörköllyel és borseprő­vel, mint melléktermékkel is rendelkeznek. Kelemen Eri­ka, szekszárdi hegybíró el­mondta, a melléktermékek ellenőrzés melletti kivonása kötelező, és erre január 15-ig van lehetőségük a borászok­nak. Ezt megelőzően a Mező- gazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak (MVH) írásban jelenteni kell a melléktermé- kek megsemmisítést, (mi) Beiktatják Bíró László püspököt BUDAPEST-SZEKSZÁRD XVI. Benedek pápa nemrég kine­vezte Bíró László püspököt Magyarország katonai ordi- náriusává. A beiktatási szer­tartás január 9-én lesz a bu­dapesti Szent István-bazili­kában. A szekszárdi születé­sű püspök korábban a Ma­gyar Katolikus Püspöki Kon­ferencia Családügyi Bizottsá­gának elnöke, a budapesti Központi Papnevelő Intézet rektora és az Egyetemi Temp­lom igazgatója volt. (fké) Bíró László püspök @ TOVÁBBI HÍREK: www.teol.hu Lapunk 2009. január 3-i számá­ban valótlanul állítottuk, hogy a Tolna Megyei Bíróság előtt a Paks környéki méhészeket ért kár megtérítése iránti per 2,5 éve van folyamatban, a perben mindössze két tárgyalást tűzött ki a bíróság, adategyeztetésen kívül nem történt semmi, nem került sor igazságügyi szakértő kirendelésére. A valóság ezzel szemben az, hogy a per 2007. április 27. napján indult, abban a bíróság öt tárgyalási napot tű­zött ki, amelyek közül egyet a pe­res felek közös kérelmére kellett elhalasztani. A perben 2008. no­vember 13. napján igazságügyi szakértőt rendeltek ki, miután a bíróság - a felek bizonyítási indít­ványának helyt adva - a tanú­meghallgatásokat végrehajtotta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom