Tolnai Népújság, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-16 / 13. szám

2009. JANUÁR 16., PÉNTEK 7 KÖZÉLET&GAZDASÁG Gáz: segítünk a szlovákoknak magabiztosság Feloldották a korlátozást, pedig nem jön Ukrajna felől a földgáz Kijevben az orosz gázpolitika ellen tüntettek, Vlagyimir Putyint is kifigurázva. Az orosz kormányfő azonban tagadta, hogy Moszkva szabna árat a gáznak. Az enyhébb idő miatt ke­vesebb gázt használ az ország fűtésre, ezért felol­dották az I. fokozatú kor­látozást is. Sőt, a Mól kész Szlovákiának 1,5 millió köbmétert rendel­kezésére bocsátani, ha ar­ra Pozsony igényt tart. Vég Márton „Noha feloldottuk tegnap délelőtt az I-es kategóriába tartozó ipari fogyasztókra vonatkozó gázkor­látozást, Magyarország a gázvita elhúzódására számít, a helyzetre azonban felkészült Az erőműve­ket és kazánokat most vissza le­het állítani olajról gáztüzelésre” - magyarázta Molnár Csaba energiaügyi miniszter. Beszá­molt arról is, hogy a Mól kész 1-1,5 millió köbméter gázt jut­tatni Szlovákiának, ha azt igény­lik és fogadni tudják. Zsuga Já­nos, a Földgázszállító Zrt. vezér- igazgatója pedig elmondta, hogy a fogyasztást és a várható időjá­rást figyelembe véve a következő három-négy napban biztosan nem kell korlátozásra számítani. Szerdán Magyarország gázfo­gyasztása mindössze 58 millió köbméter volt, köszönhetően az enyhébb időjárásnak. A csütörtö­ki fogyasztást pedig 54-56 millió köbméterre becsülték a szakem­berek, a felhasználható források mértéke 66 milbó köbméter, amely föld alatti gáztárolókból, hazai termelésből, és nyugati irá­nyú importból fedezhető. „Mű­szaki hiba azonban bármikor elő­fordulhat annak ellenére, hogy felkészültünk egy esetleges hiba elhárítására. A közép-kelet-euró- pai térségben Magyarország az egyetlen, ahol nincs gázkorláto­zás” - hangsúlyozta Zsuga. Rá­adásul a helyzet megengedi, hogy Szerbiának és Bosznia-Her­cegovinának továbbra is szállít­sunk földgázt az eddigi mennyi­ségben, míg Horvátország Auszt­rián keresztül jut Magyarország­ról a fűtőanyaghoz. „A GÁZ ÁRA ÓHATATLANUL csök­kenni fog az év folyamán ” - kö­zölte Vlagyimir Putyin, határo­zottan cáfolva azokat a nyuga­ti véleményeket, hogy Oroszor­szág diktálja a gázárakat Az orosz kormányfő arról beszélt, hogy csodálkozva nézi a külföl­di tévéadásokat, amelyekben gyakran elhangzik, hogy drága a gáz, és az adott országok „Kisegíti a válsághelyzetbe ke­rült szlovák villamosenergia­rendszert a Magyar Villamos Művek, amennyiben a Slo- venské Electame (SE) igényt tart rá” - állapodott meg Mártha Im­re, az MVM vezérigazgatója a szlovák villamos művek vezetői­vel. A szlovák villamosenergia­rendszer hétfőn került válságba, amikor tűz miatt leállt a nyit- ranováki hőerőmű két blokkja. Mártha tájékoztatása szerint az SE vezetői az ajánlatot mérlegel­ve azt kérték, hogy Magyaror­szág üzemzavari kisegítést biz­tosítson, ha szükséges. Ez rövid idejű, maximum 24 órás szállítá­sokat jelenthet. „Ha az Európát sújtó gázellátá­si nehézségek pillanatnyilag kénytelenek ilyen drágán vásá­rolni a nyersanyagot Oroszor­szágtól Az orosz miniszterel­nök leszögezte, hogy a gáz nem azért drága, mert Oroszország tói veszik. „Kevesen tudják, hogy a tőlünk ezer köbméteren­ként 300400 dollárért vásárolt gázt az európai országokon be­lül sokkal drágábban értékesí­tik” - mondta Putyin. meg is oldódnának, a bizonyta­lanság fenyegetése éppúgy fenn­marad, mint a három évvel ez­előtti hasonló krízis után” - mondta Sólyom László köztársa­sági elnök. Az államfő örömét fe­jezte ki, hogy Magyarország, no­ha maga is súlyosan veszélyez­tetve volt, segített három, még rosszabb helyzetben lévő balká­ni államnak. A Gazprom orosz vállalat köz­leménye szerint Ukrajna már harmadik napja akadályozza az Európába irányuló orosz gázszál­lításokat. „Megküldtük a szüksé­ges papírokat az ukrán félnek, amely szerint csütörtökön az uk­rajnai vezetékeken át összesen 99,2 millió köbméter gázt aka­runk szállítani Moldovába, Szlo­vákiába és a Balkánra, az ukrán fél azonban újra megtagadta a gáz továbbítását az általa javasolt műszaki megállapodás hiányára hivatkozva” - fogalmazott a Gazprom. A cég hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben sem­miféle nélkülözhető papír hiánya nem szolgálhat ürügyül a tranzit megtagadásához. Az ukrán Naf- togaz arról értesítette a Gazpro- mot, hogy technikailag lehetsé­ges, sőt mindig is az volt a gáztranzit elindítása. Ehhez azonban nincs meg az ukrán po­litikai vezetés engedélye. Lesz gázcsúcs, de nem biztos, hogy Moszkvában AZ OROSZ ÉS AZ UKRÁN KOR­MÁNY képviselői szombaton Moszkvában megvitatják az orosz gázszállítással kapcsola­tos kérdéseket - erről állapo­dott meg szerda éjfélkor telefon­beszélgetésben Vlagyimir Putyin orosz és Julija Tyimosenko ukrán miniszterel­nök. A két miniszterelnök meg vitatta a gázkérdéssel kapcsola­tos problémák rendezésének el­veit, valamint az orosz gáz tranzitjának feltételeit az Euró­pai Unióba. Molnár Csaba a gázcsúccsal kapcsolatban azt mondta, hogy Magyarország részt vesz rajta, ha az olyan ér­demi-tartalmi kérdéseket tár­gyal, amelyek megoldást hoz­hatnak. A képviselet szintjéről így még nem is döntött a Gyurcsány-kormány. JULIJA tyimosenko emellett táv­iratot küldött az orosz kormány­főnek, amelyben szavatolta, hogy Ukrajna maradéktalanul továbbítja az EU-nak azt a gázt, amelyet Oroszország pumpál az .ukrán tranzitvezeték-rendszer- be. A Gazeta című orosz lap sze­rint ugyanakkor Kijev egyha­mar nem köt kompromisszu­mot, mivel a különös ukrán ma­gatartás mögött nem annyira a vezetékrendszer működése, mint inkább Washington hatá­sa áll. „az európai unió kész csatla­kozni a hét végén tartandó orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz, amely a gázválság megoldását célozza. Legfőbb ideje, hogy megtartsák a magas szintű orosz-ukrán találkozót” -’kö­zölte csütörtökön Brüsszelben az Európai Bizottság szóvivője. Johannes Laitenberger hozzá­tett: az EU részéről Andris Piebalgs energiaügyi biztos, va­lamint Martin Rimán, a soros elnökséget ellátó Csehország il­letékes szakminisztere fog csat­lakozni a Moszkvában tartandó megbeszélésekhez. Viktor Juscsenko ukrán elnök viszont leszögezte: a gázfelhasználók csúcsértekezletének megrende­zése kiváló gondolat, de nem lenne jó a tanácskozást Moszk­vában tartani, lévén Oroszor­szág érdekelt fél a viszályban. Ő Brüsszelt vagy Prágát tartaná ideális helyszínnek HÍRSÁV Ferihegy: feljelentették a szakszervezeteket BÜNTETŐ FEUELENTÉSt TESZ a sztrájkot hirdetett két feri­hegyi szakszervezet ellen a földi kiszolgálás feladatait végző Airport Security (AS) Kft., nagyobb nyilvánosság * előtt elkövetett rágalmazás és becsületsértés miatt. Az AS azt sérelmezi, hogy az érdekvédők azt állítot­ták, hogy a munkaügyi fel­ügyelet többször is több millió forint értékben sza­bott ki rájuk bírságot. Kopits György lehet a Költségvetési Tanács élén SÓLYOM LÁSZLÓ államfő Ko­pits Györgyöt jelöli a Költ­ségvetési Tanács elnöké­nek. A testület tagjelöltjei: Török Ádám és Oblath Gá­bor. Kopits György és Oblath Gábor a monetáris tanács, Török Ádám az MTA tagja. A takarékos ál­lami gazdálkodásról szóló, tavaly novemberben elfoga­dott törvény hozta létre a költségvetési tervezést el­lenőrző háromtagú Költség- vetési Tanácsot. Nem lesz Kapolyi cégéé a Vértesi Erőmű nem veszi meg a Vértesi Erőművet Kapolyi László szocialista országgyűlési képviselő cége - jelentette ki Oroszlány polgármestere a Vértesi Erőmű legutóbbi közgyűlésén elhangzottak­ra hivatkozva. Rajnai Gábor elmondta: az MVM és Kapolyi László cége decem­ber 23-án megállapodást írt alá, amelyben kölcsönös megegyezéssel felbontják a Vértesi Erőmű megvételére irányuló tárgyalásokat. Az MVM a megállapodás té­nyét sem cáfolni, sem meg­erősíteni nem kívánta. Mégsem vesz erőművet? Putyin olcsón adná a gázt Pánikhelyzet az autóipar válsága miatt találkozó Tizenöt éves mélypontra került Európában az új autó-eladás Nem a gyárak a felelősek a szmogriadóért Rendkívüli találkozóra Brüsz- szelbe hívta az Európai Unió tag­országainak ipari ügyekben ille­tékes minisztereit az Európai Bi­zottság az autóipart sújtó nem­zetközi válság miatt. Günter Verheugen ipari biztos bejelen­tése szerint a talál­kozót ma tartják. A találkozó célja, hogy megvizs­gálják az ágazat helyzetét, vala­mint megvitassák a már beveze­tett vagy tervezett nemzeti intéz­kedéseket és az uniós koordiná­ció lehetőségeit. Európában ugyanis 2008-ban 7,8 százalékkal esett vissza az új autók eladása a hitelválság és a vásárlási kedv hanyatlása miatt. Ezzel az értékesítés tizen­öt éves mélypontra került - de­rült ki az ACEA autóipari szak­mai szövetség tegnap közzétett adataiból. A nyugat-európai piac 8 százalékkal, az új EU-tagoké csak 1 százalékkal zsugo­rodott tavaly. Az ACEA adatai szerint tavaly a térségünkben 14712158 új autót helyeztek forgalomba. • A legnagyobb visszaesés a PSA Peugeot Citroen csoportnál következett be, 9,1 százalék, a Renault-modellek értékesítése 6,9 százalékkal, a Fiatoké 5,5 százalékkal a Volkswageneké 4,4 százalékkal, a BMW-é 3,5, a Daimleré 6 százalékkal. ■ ■ Rendkívüli csúcsot hívott össze Brüsszel. AUTQMOT'V Egy franciaországi Peugeot-gyárnál Nicolas Sarkozy ellen tüntettek A zöldtárca szerint nem az olaj­tüzelésre váltó gyárak felelősek a szmogriadóért - a szilárd tü­zelőanyagra, például szénre vagy fára átálló családi házak ugyanis lényegesen jobban szennyezték a levegőt - mond­ta Bibók Zsuzsanna, a Környe­zetvédelmi és Vízügyi Minisz­térium (KvVM) főosztályvezető­helyettese. Rétvári Bence, KDNP-s politi­kus az üggyel kapcsolatban ki­fejtette: nemcsak jogilag, morá­lisan is elfogadhatatlan, hogy Demszky Gábor főpolgármester nevetség tárgyává tette a jogkö­vető embereket azzal, hogy tesztidőszaknak nevezte a leg­utóbb elrendelt szmogriadót. „A KDNP szerint a kormány és a főváros egyaránt felelős azért, hogy a szmogriadó kapcsán elő­készítetlenül léptették életbe a korlátozó intézkedéseket” - tet­te hozzá. Fülöp Sándor, a jövő nemze­dékek országgyűlési biztosa sze­rint alkotmányos visszásságot okozott, hogy a szmogriadó el­rendelését követően a hatóságok nem léptek fel a szabálysértő gépjárművezetőkkel szemben. Ezért az ombudsman hivatalból vizsgálatot indított és megállapí­totta, a jelenleg hatályos jog több módon is lehetővé teszi a szmogriadóban elrendelt forga­lomkorlátozás megsértésének szankcionálását. ■ B. V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom