Tolnai Népújság, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-03 / 2. szám
2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. JANUÁR 3., SZOMBAT SZEKSZÁRD HÍRSÁV Tizenegyen kapnak idén is ösztöndíjat pálfa A tavalyi évvel megegyezően, idén is tizenegy főiskolai vagy egyetemi hallgató kap Bursa Hungarica ösztöndíj támogatást. Bérdi Imre polgármestertől megtudtuk, hogy minden igénylő megfelelt a feltételeknek, így senkit sem kellett elutasítani. A képviselő-testület úgy döntött, hogy havi ötezer forinttal támogatják a fiatalok tanulmányait, (vt) Hétfőtől újra látogatható a Paksi Képtár tárlata PAKS Január ötödikétől ismét látogatható a Paksi Képtár, ahol jelenleg Szege- dy-Maszák Zoltán magányos és társas művek című összeállítása látható. Új tárlat január végén nyílik a képtár emeletén. Ez az intézmény gyűjteményébe kínál betekintést. Többek között Csörgő Attila, El-Has- san Róza, Ficzek Ferenc, Halász Károly, Korpácsi Zoltán, Pinczehelyi Sándor, Várnai Gyula műveit mutatják be január 29-e és március 18-a között, (vt) Szennyvízhálózatra, illetve játszótérre is pályáznak nagydorog A szennyvízhá- lózat megvalósítását célzó pályázat második fordulójára készül a nagydorogi ön- kormányzat. Dobri István polgármester elmondta, bíznak abban, hogy nyernek támogatást a rendőrség épületének felújítására, hiszen nagyon elhanyagolt állapotban van. Játszóteret, parkot is szeretnének létrehozni. (vt) Dobri István polgármester @ további hírek: www.teol.hu Nincs pénzügyi fegyelem válság Az állami mentőcsomagok nem vezetnek piactisztításhoz Hosszan elhúzódó pénzügyi válságot prognosztizált dr. Csaba László közgazdász professzor a szekszárdi vállalkozói szalonban. Kilábalás 2009 harmadik negyedévére várható. Wessely Gábor Nincs általános gazdasági válság. Ágazati válság van, pénzügyi területen. Jellemzője, hogy nem rántja magával a teljes reálgazdaságot. A növekedés megállt, de valós visszaesés nincs. Az USA-ban 6-8 százalék a kimutatott infláció. A folyamatot pontosan átlátni, feltérképezni csak évek múltán tudjuk. De az most is kimondható, hogy nem megoldás, ha az állam kimenti azokat, akik rosszul gazdálkodtak, akik meg racionálisan irányították cégeik pénzügyeit, azoktól elvesz. Mert ez nem vezet piactisztításhoz. ■ Adósságállományunk megháromszorozódott. Ilyen gondolatsorokat vázolt fel dr. Csaba László közgazdász professzor Szekszárdon, a vállalkozói szalonban. Az MTA levelező tagja a nemzetközi és a hazai gazdaság helyzetét elemezte, és beszélt a lehetséges kiútról is. Mint mondta: általános a bizonytalanság. Sok mindent nem tudunk a tőkemozgásról, a fekete- gazdaságról, a vállalkozói szektor részesedéséről, a pénzromlásról. Európában egy sajátságos pénzügyi integráció valósul meg, politikai nélkül. A költség- vetés nemzeti kézben maradt, s ez a legtöbb helyen meg is látszik rajta. A magyar kormány rendkívüli szorgalommal gyártja a papírhalmokat, hat hét alatt három költségvetési tervet készített. Nálunk az állam az újraelosztásba több mint ötven százalékban szól bele, miközben - érdekes módon - ő költ a legtöbbet. A figyelmeztető jelek ellenére sem foglalkoztak a pénzügyi fegyelem helyreállításával, a takarékossággal. Lassuló pályán van a gazdaság. Magyarország külső adósságállománya rövid idő alatt megháromszorozódott, 53 milli- árdról 168 milliárd dollárra Dr. Csaba László közgazdász elemezte a pénzügyi helyzetet emelkedett, miközben a banki tartalékok nem növekedtek. A legtöbb elemző - dr. Csaba László szerint -, úgy az USA-ban mint az EU-ban, 2009 harmadik negyedévére már pozitív mérleget vár. Nálunk az átlagosnál rosszabb a helyzet, hiszen nincsenek beruházások, a foglalkoztatottság mindössze 54 százalékos, nincs átfogó intézményi reform, és a magas közterhek miatt aki csak teheti, nyugdíjba megy. Még mindig él az a téves szemlélet, hogy a ráfordítással azonosítják az eredményt. Valahogy így: ha több gyereket iskolázunk be akkor eredményesebbek vagyunk. Az állam sok mindennel foglalkozik, csak azzal nem, amivel kellene: a pénzügyi fegyelem és a gazdasági növekedés fenntartásával. Erről kellene alapvető fontosságú döntéseket hozni, nem a reneszánsz év megünnepléséről - vélekedett az előadó. De, meglátása szerint, nincs konkrét gazdasági-üzleti stratégia, nincs részletesen kidolgozott terv feladatokkal, felelősökkel és határidőkkel. Arra a kérdésre, hogy igénylik-e, kikérik-e a közgazdászok tanácsait a döntéshozók, dr. Csaba László azt mondta, hogy kollégái sok életképes ötletet tettek le az asztalra az adóval, az oktatással, a versenyképességgel, a nyugdíjakkal kapcsolatban. Ám ezek többségének nyoma sincs a költségvetésben. A döntéshozók részéről egyfajta távolságtartó önelégültséget érzékelnek. De ettől függetlenül teszik a dolgukat: kutatnak és publikálják a véleményüket. A választók meg majd szimpátiájuknak megfelelően voksolnak. Mert - idézte Széchenyi Istvánt - minden országnak olyan a politikai elitje, amilyet megérdemel. A szekszárdi vállalkozói szalon vendégei 2008-ban Február: Március: Április: Május: Szeptember: Október: NovemberNovember: December: Dr. Molnár Károly, a Rektori Konferencia elnöke (PA Zrt.) Dr. Surányi György közép- és kelet-európai igazgató (Intesa Sanpaolo) Dr. Lengyel László elnök (Pénzügykutató Zrt) Jaksity György elnök (Concorde Pénzügyi Zrt.) Gőgös Zoltán államtitkár (FVM) Dr. Rónaky József főigazgató (OAH) Simon Gábor államtitkár (SzMM) Dr. Brebán Valéria főigazgató (DDRMK) Suppan Gergely vezető elemző (Takarékbank Zrt.) Csicsáky Péter vezérigazgató (Takarékbank Zrt.) Dr. Csaba László közgazdász (CEU) FORRÁS: VÁLLALKOZÓI SZALON Közmegelégedésre működik a RÉV szolgálat a megyeszékhelyen Meghosszabbította újabb három évre, 2011 végéig a megyeszékhely közgyűlése a Szent Erzsébet Karitász Alapítványai kötött szerződését. Az alapítvány RÉV Szenvedélybeteg-segítő szolgálata már hosszabb ideje közmegelégedésre végzi az átvállalt szolgáltatást. A változatlan feltételekkel megkötött szerződés szerint a kiemelten közhasznú alapítvány látja el a szenvedélybetegek és hozzátartozók nappali és közösségi ellátását. Az alkohol-, a kábítószer-, valamint a gyógyszer-, vagy éppen a játékszenvedély rabjainak és azok hozzátartozóinak nyújtanak sokféle szolgáltatást és segítséget Kiemelten foglalkoznak azokkal, akiket korábban már fekvőbeteg intézményben kezeltek. Mindemellett széles körben végeznek szakemberek és önkéntesek bevonásával felvilágosító, megelőző munkát, kapcsolatot tartva más karitatív és civil szervezetekkel, iskolákkal, egészégügyi intézményekkel. Az alapítvány vállalt tevékenységét hat főállású és három részmunkaidős alkalmazottal látja el. A vezetőn kívül három szociális munkás, egy adminisztrátor, valamint részmunkaidőben pszichiáter, pszichológus és supervisor dolgozik az alapítványnál. A RÉV tevékenységéről évente szakmai beszámolót készít a közgyűlés számára. ■ S. I. Több mint száz témakörben biztosan döntenek Több mint száz témáról biztosan dönteni fognak a megyeszékhely közgyűlésének tagjai az idén. Ennyi, többnyire hagyományos, vagy éppen kötelező témakör szerepel a legutóbbi közgyűlésen elfogadott munkatervükben. Az elmúlt közel húsz év tapasztalatai azonban azt bizonyítják, hogy az átlagosan tíz helyett ennek a kétszerese, sőt egy-egy alkalommal akár a háromszorosa is a testület elé kerülhet. A tervezettek közt a legjelentősebb nyilván az idei költségvetés elfogadása, majd a zárszámadás lesz. Az intézmények és az érintettek szempontjából pedig fontosak a vezetői pályázatokról szóló döntések is. ■ 1.1. Sokféle programot terveznek jogászegylet Dr. Kovács Zoltánt választották elnöknek A levéltár őrzi itteni munkáját történész A város polgári fejlődését kutatta tíz évig Dr. Kovács Zoltán ezredes, rendőrségi főtanácsos személyében új elnököt választott a Magyar Jogász Egylet Tolna Megyei Szervezete. A közgyűlés megszavazta a tíztagú vezetőséget is. Kovács Zoltán kérdésünkre elmondta, mindannyian ragaszkodnak a már jól bevált programokhoz. Ez után is évente megtartják a jogásznapot, és nem maradhat el a jogászbál sem. Megmarad a kávézó is, bár elképzelhető, hogy némiképp megváltozott formában. A cél azonban változatlan. Neves előadókat hívnak meg, egyrészt a tudomány kiválóságai, másrészt a gyakorlati szakemberek közül. Az első alkalommal az Országos Rendőr-főkapitányság szakembere tartott előadást a közlekedésben bevezetett objektív felelősség eddigi - pozitív - tapasztalatairól. Ezeken a találkozókon olyan friss információhoz juthatnak a jogterületek képviselői, amelyeket semmilyen más módon nem lehet megszerezni - tette hozzá Kovács Zoltán. Fontos cél marad az is, hogy az ügyészek, bírák, rendőrök, közigazgatási szakemberek is tájékozódjanak a folyamatosan változó jogi környezetről. A következő, ezúttal közigazgatási téma, várhatóan februárban kerül sorra. Ugyanakkor terveznek lazább programokat, például horgászversenyt is. ■ I. A. Dr. Kovács Zoltán SZEKSZÁRD - BUDAPEST Több szempontból is szekszárdi vonatkozású eseménynek adott helyet a főváros még decemberben. Az Eötvös Lóránd Tudomány- egyetem tanári klubjában a 65 éves Tóth Zoltán történészt, történeti szociológust köszöntötték barátai, pályatársai és tanítványai. A Miskolci Egyetem Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének professzora az 1970- 1980-as évek nagy részében Szekszárd társadalmát kutatta. Az 1970-es évek első felében a város szociológiai felmérését vezette - amelynek dokumentációját ma a szekszárdi levéltár őrzi -, majd ezt követően a dualizmus kori társadalmat kutatta, a magyar történelemtudományban mérföldkőnek számító módszertani újítással. Tucatnyi tanulmányában a kibontakozó kapitalizmus városunk társadalmára gyakorolt hatását vizsgálta, kitüntetetten kezelve a mobilitás, a polgárosodás folyamatának elemzését, valamint a tárgyi kultúra változásának bemutatását. Mindezek összegzését olvashatjuk az Akadémiai Kiadó gondozásában 1989-ben megjelent könyvében, amelynek címe Szekszárd társadalma a század- fordulón, Történeti rétegződés és társadalmi átrétegződés a polgári átalakulásban. Ugyancsak a nevéhez fűződik a városmonográfia dualizmus kori idő-* szakának megírása is. A szervezők stílszerűen szekszárdi vörösborral köszöntötték az ünnepeltet. Közel száz vendég előtt mutatták be a Tóth Zoltán tiszteletére összeállított vaskos kötetet, amelyben társadalomtörténeti, történeti szociológiai, demográfiai, illetve néprajzi tanulmányok olvashatók. A Parasztok és polgárok, Tanulmányok Tóth Zoltán 65. születésnapjára c. kötetet a Korall adta ki, a megjelenést az OTKA és a Nemzeti Kulturális Alap támogatása mellett a Miskolci Egyetem, valamint Szekszárd önkormányzatának hozzájárulása tette lehetővé. ■ Csekő Ernő