Tolnai Népújság, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-02 / 281. szám
2 TAMÁSI ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. DECEMBER 2., KEDD HÍRSÁV A nyugdíjas már tizennyolc évesen elment véradásra, s száztízszer adott A simontornyai Tar Istvánné is azok között volt, akiket a múlt hét végén a helyi önkormányzat vendégházában Csőszné Kacz Edit polgármester köszöntött, mint véradókat. A 64 éves, nyugdíjas asszony a csapat rekordere: nem kevesebbszer, mint 110 alkalommal adott vért. Első alkalommal 18 éves korában Budapesten, a cipőgyárban, ahol dolgozott. Kilenc éve költözött Simontornyára: itt is azonnal bekerült azon véradók körébe, akikre bármikor lehetett számítani.- Úgy vagyok vele, hogy inkább én adjak, mint nekem adjanak - vélekedett Tar Istvánné. - Miért ne tenném, hiszen egyáltalán nem fáj. Meg aztán, amíg én adhatok, addig biztos lehetek benne, hogy nincs különösebb egészségügyi gondom. Legutóbb idén februárban volt donor, és elmegy a legközelebbi véradásra is. ■ Sz. Á. Tesztelik a szél járását, aztán kezdik az építést tamási Az előzetes szerződések tervezetét pénteken adta át az érintett földterületek tulajdonosainak és bérlőinek Hans Gollan-Müller. Az üzletember szélfarmot építtet és működtet majd Tamási határában. Hat éven belül szeretne létesíteni 10- 15 széltornyot. Tornyonként ezer négyzetméter földet bérelne, 25 évre. Tárgyalópartnere, Szántó Zoltán, a helyi innovációs központ vezetője elmondta: bonyolítja a helyzetet, hogy némelyik földdarabnak több tulajdonosa is van. Először csak egy terület bérleti szerződését kell megkötni, ahol egy mérőtorony épül. Egy éven keresztül tesztelik ott a széljárást. Van Magyarországról szélcsatorna-térkép, de a helyi viszonyokról pontosabb adatokat akar nyerni a befektető. Aztán kezdődhet a kivitelezés. A széltorony száz méter magas, a lapátátmérő 45 méter lesz. Fontos feladat Szántó Zoltán szerint a kvótaszerzés is, vagyis az, hogy a megtermelt áramnak biztos átvevője, fix piaca legyen. ■ W. G. Falubusszal érkezik a kifli segítség Nagyon hiányzik a bolt a száz lakosú településnek TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdésekkel, problémáikkal keressék Tamási ügynökségvezetőjét: Stangliczky József 70/223-47-22 _________________ Lö sch Ferenc 20/969-20-15 Kocsma már rég nincs, egy hónapja az egyetlen bolt is bezárt Alsópélen. A tejet'és a kenyeret a falugondnoki kisbusszal, többnyire jókora kerülővel tudják kivinni az Udvarihoz tartozó pusztára. Steinbach Zsolt- Ezzel a lehetőséggel mintegy harmincán élnek - mondta Magyar Erzsébet, aki közhasznú munkásként veszi fel az igényeket, bonyolítja le a vásárlásokat helyben. Aki nem tud eljönni az áruért, annak a két helybéli házigondozó, Papp Gézáné és Varjúné Kiss Szidónia viszi ki házhoz az élelmiszert. Kéthetente egyszer Kölesdről húst, Nagydorogról gyógyszert is hoz a falugondoki autó, az előzetes igények alapján. Ezeken az utakon egyéb cikkeket is beszereznek azoknak, akik önállóan nem tudják megoldani a bevásárlást. Sokan vannak ilyenek Alsópélen. A településen zömében idősek élnek. Ahogy a házigondozók összeszámolták, mindössze öt olyan család van, ahol gyerekek is nevelkednek. A pusztán valaha iskola is működött, 2000-ben még volt óvoda, igaz, akkor már csak két gyerek járt oda. A dalmandi gazdaság valaha sok embernek adott munkát helyben. Annak idején nagy élet volt a településen, az ifjúsági építőtáborba százával érkeztek a középiskolások, vendégmunkások. Mostanában a munkahelyek- előrehaladott tárgyalásokat folytatunk egy vállalkozóval új bolt nyitásáról - mondta érdeklődésünkre Peszt Attila polgármester. A régi üzlet- helyiség magántulajdonban van. Az egykori ifjúsági tábor az egyetlen önkormányzati épület Alsópélen, ezért ott terszáma is megcsappant, a tömeg- közlekedési lehetőségek is szűkek. Autóval se arra indul el az ember, amerre akar. A kívülálló számára érdekes, hogy bár Alsópél Udvarihoz tartozik, a központi településhez egy hét kilométeres földút vezet. Sár- szentiőrinc, vagy Nagydorog bármikor elérhető személykocsival, vezik kialakítani a boltot. Ehhez összesen mintegy 2-2,5 millió forintra lenne szükség. Az önkormányzatnak viszont nincs pénze. A polgármester szerint csak külső, lokálpatrióta segítséggel sikerülhet a boltnyitás, akár már februárban. esetleg kerékpárral, de az Udvari felé történő közlekedés az időjárás szeszélyeitől függ. Mostanában éppen járhatatlan a földút, a falugondoki kisbusz harmincöt kilométeres kerülővel tud csak eljutni Alsópélre, és vissza. Ez amellett, hogy sok időbe telik, sok plusz pénzébe kerül az anyagiakban egyébként is szűkölködő udvari önkormányzatnak. Nem beszélve arról, hogy azért ez a mostani kényszermegoldás messze nem a legjobb módja az alapvető áruk beszerzésének. Igaz, beszéltünk olyan helybélivel is, Csákó Dénessel, aki már évek óta Nagydorogon és Pakson intézi a bevásárlást, kispolszki- jával. De a legtöbben, mint két nyugdíjas hölgy, Hermann Ferencné és Vass Mihályné is, úgy vélekednek: mégiscsak kellene egy bolt Alsópélre. Külső segítség kellene a boltnyitáshoz Meggyújtották az első adventi gyertyát siMONTORNYA A szeretetet és a megbékélés fontosságát hangsúlyozták a város adventi ünnepségén. A nagyméretű koszorút megáldotta Lőrinczi Károly református lelkész, majd Csőszné Kacz Edit polgármesterrel közösen meggyújtották az első gyertyát, (vl) Az önkormányzat segíti az egyetemi hallgatókat ozora Hat egyetemi hallgatónak szavazott meg havonta 3000 forint ösztöndíjat a képviselő-testület. Ez azt jelenti, hogy a Bursa Hungarica pályázaton mindenki megfelelt a követelményeknek. A település a kiírás óta minden évben segíti a felsőfokú tanulmányokat folytató ozorai fiatalokat. (vl) Gyógyító meséket mondott a terapeuta dombóvár A mese azért fontos, mert csodákra képes, állítja Boldizsár Ildikó. A meseterapeuta tegnap Egyszer volt... gyógyító mese címmel tartott foglalkozást a dombóvári városi könyvtárban. A többnyire diákokból és pedagógusokból álló hallgatóságnak elmondta, hogy eddigi legfiatalabb páciense egy koraszülött csecsemő volt, az ő egészségügyi állapotán szülei meséi sokat segítettek. (kk) Boldizsár Ildikó meseterapeuta Három kakaó, 20 liter tej, 36 kiló kenyér, 39 zsemle, 17 kifli. Ezt rendelték péntekre az alsópéliek Udvariból. Az aznapi ellátmány a vártnál valamivel később érkezett, mert a falugondnoknak reggel előbb logopédushoz kellett vinni és onnan elhozni az udvari óvodásokat, csak azután tu-, dott elindulni Alsópélre. Nagyjából egy hónapja ilyen feszített a munkarendje Winecker Józsefné falugondnoknak. Akkor zárt be ugyanis az Udvarihoz tartozó száz lelkes település, Alsópél egyetlen boltja. Egy nem helybéli, felszámolás alatt álló vállalkozás által üzemeltetett üzletben egyébként a helyiek szerint az utóbbi időben már csak kenyeret lehetett kapni. A végső rolóhúzás óta a tejet és a kenyeret hetente háromszor a falugondnoki busz viszi ki a pusztára, az egykori ifjúsági tábor főépületébe. I Kéthetente húst és gyógyszert is lehet rendelni a falugondnoknál. Aki nem tud elmenni a tejért, kenyérért, annak Papp Gézáné (balról) és Varjúné Kiss Szidónia viszi házhoz Földprogram: segíts magadon, és az állam is megsegít rászorulók A megyében nyolc kistelepülés nyert pályázati támogatást, közülük hét a tamási kistérséghez tartozik tamási térsége Egyre többen látnak fantáziát, vagy legalább kipróbálandó lehetőséget a szociális fóldprogramban. A napokban Tolna megyéből nyolc település nyert el pályázati támogatást a szociális minisztériumtól erre a célra, közülük hét a tamási kistérséghez tartozik. A belecskai önkormányzat úgymond a legöregebb traktoros ebben a műfajban. Hosszú évek óta, országos összehasonlításban is példaszerű szociális fóldprog- ramot visznek a faluban, sok rászorulónak biztosítva ezáltal rendszeres munkát, megélhetést. Dr. lakab Róbert polgármester elmondta: ezúttal is, pályáztak, és több mint hárommillió forintot nyertek. A támogatásból és a tíz százalékos önrészből többek között fűszerpaprika vetőmagot, permetezőszert, üzemanyagot, fóliát fognak vásárolni. Udvariban 2006-ban kezdték a programot, fő profiljuk a paprika vetőmag termelése. Peszt Attila polgármester elmondta, hogy a támogatást vetőmag, kemikália vásárlására és egy csepegtető öntözőrendszer kialakítására fordítják. Szakadáton is hasonló öntöző- rendszert építenek ki a programban érintett szőlő- és gyümölcs- ültetvényeken - tudtuk meg Laszk Gábor polgármestertől. Varsádon idén indult újra a földprogram. Jövőre már tizenöt rászoruló családot látnak el vetőburgonyával, zöldborsó vetőmaggal, dughagymával - mondta Andrási Zoltánné polgármester. A résztvevő családok kéziszerszámokat és növényvédő szert is kapnak, illetve a talajelőkészítést is ingyen elvégzi az önkormányzat a családok által gondozott területeken. . Kalaznó új csatlakozó. László János polgármester elmondta: a faluban jövőre kiskertekben zöldséget termelhetnek a rászorulók, akik a vetőmagot és a vegyszereket ingyen kapják. A község épít egy nagy fóliasátrat, továbbá kukoricát is termesztenek majd, amelyet önköltségi áron vásárolhatnak meg a szegéDr. Jakab Róbert nyebb családok. Az önkormányzat emellett a korábban elnyert támogatásból vásárolt kisgépekkel segít a családoknak. Szárazd és Regöly ugyancsak újonnan csatlakozik a szociális földprogramhoz. Budai Mária, Szárazd polgármestere elmondta, hogy náluk kiscsibéket és tápot helyeznek ki mintegy húsz rászoruló családhoz, akik saját célra nevelhetik fel a baromfit. Porga Ferenc, Regöly első embere azt mondta, hogy az első próbaévben zsákos csiperkegombát helyeznek ki mintegy hatvan családhoz. Emellett fóliasátorban paprika- és paradicsompalántát fognak nevelni, amit kiosztanak a rászorulók között. ■ Szociális földprogramra elnyert támogatás (miiiíó Ft) 12 3 REGÖLY: MHBBMEOtiTS : SZÁRAZD: MBK&X VARSÁD: PK3L39 FORRÁS: SZOCIÁLIS MINISZTÉRIUM » i A j