Tolnai Népújság, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-11 / 289. szám
4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. DECEMBER 11., CSÜTÖRTÖK KÖRKÉP Jótékonykodó Mazsolák gyűjtik a neveket, címeket a helyi plébánián Adakozásból pompáznak a közterek díszkivilágítás Képviselői keretből, pályázati pénzekből szépítenek megyeszerte szekszárd A szekszárdi katolikus plébánia egyik ifjúsági közössége, a Mazsolák „Egy csomag szeretet” címmel karácsonyi jótékonysági akciót hirdetett. Minden segíteni szándékozó felnőtt egy kisgyermek keresztnevét és életkorát kapja meg, így személyre szabottan tudja összeállítani az ajándékot. Még várják az önkéntes segítőket. Az ajándékok leadhatók ezen a héten hivatali időben a plébánián, vagy a következő hétvégén a szentmisék után a Béla téri templom főbejáratánál. ■ M. I. Hamarosan lesz térerő a bátaszéki alagutakban is bátaszék Az alagutakban nem működnek a mobiltelefonok. Az Mó-os autópálya építői olyan mikrohullámú hírközlési kábelt szerelnek most fel ezekben a létesítményekben, amelyek segítik a kommunikációt a fejtésen dolgozók és a külvilág között. Rakita András, a kivitelező konzorcium külső kapcsolatokért felelős főmérnöke azt is elmondta, hogy a későbbiekben tárgyalnak a nagy mobilszolgáltatókkal. Hiszen, ahogy a mostani építők, úgy a majdani közlekedők sem akarnak összeköttetés nélkül maradni a Bátaszék melletti dombok gyomrában. Mindenkit megnyugtat: lesz térerő az autópálya négy alagútjában. ■ W. G. Az alagútban kábelt vezetnek A városok idén kevesebbet fordítanak karácsonyi díszkivilágításra, mint tavaly. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a fények is haloványabbak. Budavári-Vida A gazdasági válság eüenére a korábbiaknál fényűzőbb Paks ünnepi köntöse. Legalább tíz éve minden karácsonyra feldíszítik a várost. Idén azonban az eddigieknél is jobban pompázik a település. Ez nem jelenti, hogy többet is költöttek volna, hiszen az új díszeket egy pályázati lehetőséget kihasználva még tavasszal megvásárolták. Az önkormányzat a DC Dunakom Kft.-t bízta meg a kihelyezéssel, a karbantartással és a lebontással. Kudorné Szanyi Katalin, a társaság munkatársa elmondta, nem a város költségvetéséből, hanem három képviselő elhatárolt keretéből szerezték be a kelléke■ Pakson új díszeket vásároltak, Szekszárdon és Bátaszéken marad a régi. két. Valamivel több mint ötszázezer forintot fordítottak erre a célra. így most hét úttest fölé feszíthető és 97 villanyoszlopokra szerelhető dísz van. Idén először ékesítették az Újtemplom utcát, több jutott az Építők útjára és a szokásos helyekre - így a főutcára, Táncsics Mihály utcába és Dunakömlődre is - kikerültek a karácsonyi díszek. Az, hogy a költségek nem nőnek az Kudorné Szanyi Katalin szerint annak is köszönhető, hogy a munkában résztvevő vállalkozók a tíz éve megállapított összegért vállalják a munkát, illetve a Paksi Kertbarát Egyesület tagjai társadalmi munkában segédkeznek. A városháza előtt álló mindenki karácsonyfáját és az újdonságnak számító hatalmas adventi koszorút ők segítettek felékesíteni. A DC Dunakom Kft. illetékese hozzátette, ily módon az ünnepi pompa legfeljebb a korábbinál .g magasabb villanyszámlában je- | lentkezik majd. g Azt, hogy a villanyszámla 3 mennyi lesz, nem lehet tudni. Adorjáni Márta, a bátaszéki műszaki iroda vezetője elmondta, a Pakson már tavasszal megvásárolták az új lámpafüzéreket. Az ünnepi fényárhoz szükséges pénzt pályázati úton teremtették elő közvilágítás díja tartalmazza majd az ünnepiét, a kettőt nem lehet különválasztani. Bátaszéken egyébként új fényekre nem áldoztak pénzt idén. A javíAlsónyéket először ékesítik égősorokkal az ünnepi fények nemcsak Tolna megye vámsaiban gyűltük ki, sok kistelepülésen is füzérek jelzik az adventét. Alsónyéken a művelődési ház udvarán és a Mező téren is áll egy-egy feldíszített karácsonyfa, illetve most először négy-öt lombhullató fám fehér izzósorok kerülnek. Dózsa-Pál Tibor polgármester elmondta, ötvenezer és százezer forint közötti összeget fordít a település a díszítésre, de szívesen fogadják a település lakónak felajánlásait. tás, az egyes égők cseréje, a díszek és égősorok felhelyzése így is négy-ötszázezer forintjába kerül a városnak. - Tavaly nagyot léptünk előre ezen a téren. KépKigyúltak a karácsonyi fények Simontornyán TÖBB MINT MÁSFÉL KILOMÉTER hosszan világítanak már a lámpaoszlopokon elhelyezett fényfüzérek. A hétvégén a Schmidt János vezette villanyszerelők: Tauz László, Kiár Tamás, Fung István, Rohn Tibor társadalmi munkában megjavították, üzembe helyezték a világítótesteket. Bajcsi Géza, a város díszpolgára, aki korábban a többi égősort adományozta, ezúttal 20 darab újat vásárolt, így a kertváros egy része is hangulatosabbá vált. viselők, vállalkozók és az állampolgárok adományaiból másfél- millió forint gyűlt össze. Ebből a pénzből készült el a karácsonyi, ünnepi hangulatot árasztó díszFaddra is ünnepi hangulat költözött helyi vállalkozók támogatásával mostanra elkészült a település központjának díszkivilágítása. A falu immár adventi fényárban fürdik. Eközben elkezdődtek Faddon is az ünnepi előkészületek. Egymást érik a színes programok. December 5-én Mikulás műsort, 6-án bábszínházi előadást tartottak a művelődési házban. December 14-én karácsonyi koncertet rendeznek a helyi katolikus templomban, a Kecskés Együttes közreműködésével. kivilágítás. Idén viszont a játszótér bővítésére kértünk adományokat - tájékoztatott az irodavezető. A városlakók vízkeresztig biztosan gyönyörködhetnek a fényekben, hogy utána mi lesz, a település vezetése dönti el. Fetzer Róbert, a Szekszárdi Turisztikai Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, a megyeszékhelyen ugyanaz a helyzet, mint Bátaszéken, vagyis maradtak a tavalyi díszek. Az Arany János utcától a Béla király térig, illetve a Széchenyi utca környékén a fákon, a díszkútra helyezett stilizált adventi koszorún illetve a város karácsonyfáján világítanak égők. A javítás, pótlás, fel-és leszerelés úgy hatszázezer forintba kerül. Fetzer Róbert tájékoztatása szerint az adventi vásárból származó bevételt szeretné a város a díszkivilágítás bővítésére, illetve a vásár helyszínének szépítésére fordítani a későbbiekben. Tíz terméke nyert elismerést, brillírozott a harci főzde hundeszt Champion Díjat kapott a Brill Pálinkaház két itala, a besztercei szilva és a fekete ribizli hungarikum A harci Brill Pálinkaház újabb tíz terméke kapott elismerést, közülük kettő Champion díjas lett. Az italokat a HunDeszten értékelte a szakmai zsűri. Hét arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szerzett a harci Brill Pálinkaház a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács közös Pálinkaversenyén. A Besztercei szilvapálinka 2007 és a Feketeri- bizli-pálinka 2006 Champion díjat érdemeltek. Kis túlzással ezek jelenleg az ország legjobbjai, hiszen a zsűri az aranyérmesek között tovább válogat, kiemelve például a legjobb szilvát. Nagyné Krizl Edittől, a pálinkaház ügyvezetőjétől megtudtuk, soha ennyien még nem neveztek a megmérettetésre. Ösz- szesen harmincöt kereskedelmi főzde 312 mintáját és huszonhat egyéni főzető 64 mintáját értékelte a szakmai zsűri. Összesen 308 minta: 268 pálinka és 40 párlat bizonyult érmesnek. Ha az éremtáblázatot nézzük, úgy, mint az olimpián, az abszolút sorrendben a Brill Pálinkaház az ötödik lett. Ha az aranyérmes italokat a nevezett minták számához viszonyítjuk, akkor 70 százalékot teljesített a Tolna megyei manu- „ faktúra. f- A harci Brill manufaktúra | 2000 óta fejlesztgeti nemes-pária- 1 tait - mondta Nagyné Krizl Edit | - Termékeinket öt éve versenyez- £ tétjük. A HunDeszten, az ausztriai Destillatan, illetve más hazai és nemzetközi megmérettetéseken elért eredményeinkkel együtt 81 érmünk van. Most a Cserszegi fűszeres törkölypálinka 2007, a Besztercei szilvapálinka 2007, a Feketeribizli-pálinka 2006, a Birsalmapálinka 2007, a Birskörtepálinka 2007, a Pack- hams Triumph körtepálinka 2007 és a Kajszibarack-pálinka 2006 aranyozódott be. Ezüstöt a Kiffer körtepálinka 2007 és a Föl- dieper-pálinka 2007, bronzérmet Piros vilmoskörte-pálinka 2007 kapott - fűzte hozzá az ügyvezető. A Feketeribizli-pálinka 2006- ra és a Besztercei szilvapálinka 2007-re különösen büszkék, hiszen utóbbi a hazánkban legnépszerűbb kategóriában nyerte el a Champion Díjat. Terjed a minőségi pálinka fogyasztása. Egyre több étteremben kóstolhatok meg a legnemesebb italok. A harci manufaktúra is fontosnak tartja, hogy a legnívósabb borszaküzletekben és vendéglátóegységekben legyen jelen termékeivel. ▲ Ha beküldi a megfejtést, Brill-pálinkát kóstolhat A harci pálinkabolt munkanapokon reggel 7.30-tól 16 óráig várja az érdeklődőket Egyéb időpontban Krizl Edit hívható a 30/9691 352-es számon. Olvasóink közül öten kétszemélyes pálinkakóstolóm szóló meghívót kapnak, ha válaszolnak a következő kérdésre: A Brill Pálinkaház melyik két italával nyert Champion Díjat a HunDeszt Pálinkaversenyen? A megoldásokat december 31-ig várjuk a szerkesztőségbe (7100, Szekszárd, Liszt F. tér 3 ), a borítékra írják rá: Brill Pálinkaház. A nyertesek nevét január elején közöljük Nagy Attila pálinkamester és felesége, Nagyné Krizl Edit koccintanak l