Tolnai Népújság, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-01 / 280. szám

2008. DECEMBER 1., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG 15 GYERMEKVILÁG Még a műanyag pénz lehetősége is felvetődött Tudtad, hogy az USA kormánya egykor fontolóra vette, hogy mű­anyagból, azaz bakelitből nyomat egycentes érméket? A bakelit tar­tós, olcsó és korlátlan mennyiség­ben előállítható volt, míg a fém ak­kortájt megfogyatkozott Igaz, vé­gül nem készült műanyag pénz, de Leo Hendrik Baekelandnak kö­szönhetően számos más terméket gyártottak ebből az anyagból. A belga születésű, New Yorkban dol­gozó tudós találta fel ugyanis 1909-ben az első valódi műanya­got, amelyet róla neveztek el bake­litnek. Fenol és formaldehid ele­gyével kísérletezett, miközben motorok és vezetékek számára akart megfelelő borítást találni. Rájött, hogy e két anyag keveréke, egyéb hozzáadott anyagokkal együtt többnyire rendkívül erős és tűzálló végterméket ad. Az egyetlen problémája az volt, hogy készítés közben kis buborékok képződtek benne, és tették elfo­gadhatatlanná a minőségét Ezt a gondot magas nyomás alatti előál­lítással hidalta át, ami lehetővé tette a nagyipari gyártás megindí­tását 1930-ban. ■ É. H. Görények védték a magtárakat a rágcsálóktól Tudtad, hogy már az ókorban is görényeket vetettek be az elsza­porodott rágcsálók ellen? Augus­tus császár, a Római Birodalom feje is görényeket küldött a Baleár- szigetekre az elszaporodott nyúl- populáció ellen. A középkorban vadászatra használták őket Száj­kosárral felszerelve engedték be a vadászgörényt az üregi nyúl jára­taiba, ahonnan a jószágok riadtan menekültek, és beleszaladtak a vadászok kifeszített hálójába. A Vadnyugaton magtárak védelmé­re vetették be őket, hiszen a rág­csálók természetes ellenségei. Ha­zánkban a malmok környékén ugyanilyen feladatokat láttak el a vad példányok, innen származik a molnárgörény elnevezés is. Ma már nagy népszerűségnek örven­dő házikedvencek ezek a rendkí­vül okos és barátságos jószágok. Ilyen formában az 1970-es évek­ben lettek népszerűek, dr. Wendy Winstead country-zenész, állator­vos révén, aki hírességeknek adott el vadászgörényeket, és tele­vízióban is saját kedvenceivel mu­tatkozott. ■ H. É. Tízéves kor tájékán megváltozik a gyerekek olvasási szokása: a képek mellett fontossá válik a könyv tartalma (képünk illusztráció) A varázslókat választják olvasás A magyar írók műveit is szívesen kölcsönzik a gyerekek Harry Potter új fejezetet nyitott az ifjúsági iroda­lomban, a fiatalok az eh­hez hasonló témájú könyveket keresik. Kurz Patrik A gyermekkönyvhét rendez­vénysorozata az egész ország­ban változatos programokkal próbálja az olvasáskultúrát nép­szerűsíteni a legkisebbek köré­ben. A szekszárdi Gyermek- könyvtárban járva a mai fiatal­ság olvasási szokásairól érdek­lődtünk.- Jobban kedvelik az újabb írók műveit a gyerekek, elsősor­ban ezeknek nőtt meg a népsze­rűsége az elmúlt években - mondta Nemes Rita, a szekszár­di Gyermekkönyvtár dolgozója. Kollégája, Vadóc Eszter hozzá­tette, a képi anyagokkal gazda­gon illusztrált könyvek kereset­tebbek a kisebbek közt. Általában tízéves kortól vesz­ti szerepét a látvány, és inkább a téma kerül az érdeklődés kö­zéppontjába, ekkortól már a sű­rű betűhalmazzal is megbirkóz­nak a gyerekek. Az olvasási szo­kások változásában nagy szere­pe van annak, hogy megváltoz­tak a kötelező olvasmányok, és a pedagógusok inkább a mai if­júság ízlésvilágához közelebb álló könyveket adják fel a tanít­ványoknak. Az igazi sikersztorit a Harry Potter-regénysorozat tudhatja magáénak. E könyvek hatására az olyan gyerekek is elkezdtek olvasni, akik azelőtt nem, vagy csak nagyon ritkán. Az okok mi­értjét Nemes Rita úgy fogalmaz­ta meg, hogy a folyamatosan pörgő események lekötik a fi­gyelmüket, és ez tovább fokozza az érdeklődést. Vadóc Eszter még a sajátos környezetet is megemlíti, amelyben a történet játszódik. - A varázslatos világ a gyerekek fantáziáját is meg­mozgatja, ezért is kedvelt lett a kisebbek körében - fűzte hozzá a könyvtáros. Azóta több hason­ló témájú könyv megjelent, a va­rázslók, boszorkányok világa nem veszít a népszerűségéből. A magyarok közül Bö­szörményi Gyula Gergő-könyvei ked­veltek, a fantasy- regényeiről is is­mert író az ifjúsághoz szóló mű­vekkel is sikert aratott. Az egykor oly felkapott indi­ánregények már nem kereset­tek, de még van néhány gyerek, aki elolvassa Sólyomszem törté­A szülői példa fontos a gye­rek számára. Programok a gyermekkönyvhét jegyében BONYHÁD SOLYMÁR IMRE VÁ­ROSI KÖNYVTÁR Ma délelőtt: a Vörösmarty ál­talános iskola játékos irodal­mi vetélkedője. Holnap 13.35: Előadás meg­zenésített versekből. DOMBÓVÁR, VÁROSI KÖNYVTÁR Ma 14.30: Boldizsár Ildikó író, meseterapeuta foglalkozása. PAKS, VÁROSI KÖNYVTÁR Ma 9 óra: Regélő mesemon­dó verseny általános iskolá­soknak, ahova érkeznek Paks testvérvárosaiból is. Holnap 14.30: Nógrádi Gá­bor író előadása. TOLNA Ma és holnap 14.45-től mese­délután. SZEKSZÁRD, GYERMEKKÖNYV­TÁR Ma 15 óra: Üzenek lovat - Páljy Margit színművész elő­adása. Holnap 10 óra: Segítség, em­ber! - találkozás Nógrádi Gá­bor íróval. neteit. A kötelező irodalomban szereplő műveket viszont ma­guktól nem választják. A tapasz­talatok azt mutatják, hogy az is­meretterjesztő anyagokat ugyan még keresik, de sok mindent megtalálnak már az interneten, így ezt az egyszerűbb utat választják az if­jak. A lányok az álla­tos regények közül kölcsönöznek, míg a fiúk inkább a kalandosabb mű­vek iránt érdeklődnek. Serdülő­korban pedig jóval több lány jár könyvtárba, mint fiú. Ekkor már olyan könyveket is elvisznek, amelyben megjelennek a kor­osztályt leginkább foglalkoztató kérdések, mint a barátság, sze­relem. A magyar szerzők művei közül Wass Álbert mesekönyve népszerű, de többek között Bartos Erika, Nógrádi Gábor, Marék Veronika szerzeményei­re is van kereslet. A könyvtárosok szerint az ol­vasóvá nevelés leginkább a szü­lőkön múlik. Aki sok mesét hall, akit elvisznek a könyvtárba a szülei, azok jó eséllyel választ­ják a könyvet szórakozásul. A későbbiek során a pedagógu­sokra is hárul fez a feladat, ezért Szekszárdon is azt szeretnék, ha minél több tanító elhozná az osztályát a bibliotékába. A farkas és a rózsa Hogy került oda, senki sem tud­ta, de egyszercsak ott volt a tisz­táson. Egy gyönyörű fehér rózsa. A farkas vette észre először. „Müyen szép!” - gondolta. - „Milyen kecses!” Aztán lassan a többi állat is felfedezte.- Milyen egyszerű! - mondta a páva. - Semmi szín, semmi különlegesség!- Közönséges! - rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű.- Hát hogy néz ez ki? „Mind ilyenek vagytok.” - gon­dolta a farkas a fák közül - „Nem veszitek észre magatok kö­rül a szépet és a jót” A társaság­hoz hamarosan csatlakozott a vaddisznó, a róka és a medve is.- Ez meg micsoda? - fanyalgott a róka - Semmi keresnivalója nincs itt.- Csúnya! - röfögte a vaddisznó- És ráadásul útban van. A rózsa bánatosan lehajtotta fe­jét. Szirmai közül egy vízcsep­pecske hullott a földre. „Hát nem látjátok, hogy fáj neki?” - gondol­ta a farkas. „Miért kell bántam?”- Nem szeretem a virágot - dör- mögte a medve. - Tépjük ki! Azzal lehajolt, hogy leszakítsa a rózsát, de egy tövis megszúrta az ujját.- Nézzétek! - bömbölte, és ma­gasba tartotta a mancsát. - Meg­szúrt!- Szóval, még veszélyes is! - je­gyezte meg a róka. - Ki kell irta­ni! A vaddisznó felhorkant, ráve­tette magát a virágra, és kímélet­lenül a fóldbetaposta. A többiek megtapsolták. A farkas üvölteni tudott volna te­hetetlen dühében. „Elpusztítot­ták, csak azért, mert más volt mint ők!” Megvárta, amíg az utolsó állat is távozik a tisztás­ról, aztán odament az összetört, meggyalázott virághoz, és gyen­géden felemelte a földről. Otthon, az odúja előtt egy kis gödröt kapart a rózsának, és be­lefektette.- Isten veled, kis virág! Nem ér­demelték meg, hogy nekik nyíl­jál. Miközben betemette a sírt, úgy érezte, lelkének egy darabja is ottmaradt a földben, a rózsa mellett. Másnap reggel, amikor kilépett szerény hajlékából, nem akart hinni a szemének. A fehér rózsa ott pompázott az odúja előtt, szirmain apró gyémántokként csillogtak a harmatcseppek. A farkas csak állt némán, a virá­got nézve. Hirtelen furcsa melegséget érzett a szemében: életében először sírni kezdett. A sötétség bűvölete - Fairy Oak 2. Fairy Oak Zöldla- pályvölgy ősi, elva­rázsolt falu, amely Tölgyről kapta a ne­vét, az óriás bűvös fáról, mely köré épült. Fairy Oakban a Fény és a Sötétség Mágusai szoros szö­vetségre léptek, és harmonikusan élnek együtt a Nembűvölők- kel. De úgy tűnik, most a bé­keidőnek vége szakad, mert az ősi ellenség visszatért, hogy bosszút álljon. A védelem a Mágusok feladata, akik már a régmúltban is sikeresen el­űzték őt, de az ellenség befér­kőzik közéjük, és az ősi szö­vetség meginogni lát­szik. A remény Vanília és Pervinka, a fiatal ikerlányok kezében van, akik a szövetség élő szimbólumai. így folytatódik ezernyi kaland közepette Fe­li, a fénytündér törté­nete, akire az a rette­netesen nehéz fel­adat hárul, hogy megvédelmezze Fairy Oak ikerboszorkáit. Elisabetta Gnone: A sötétség bűvölete - Fairy Oak 2., Könyvmolyképző Kiadó Kft., 2008, 340 oldal. ■ Forrás: www.libri.hu MotoGP 08 A motoros szimulátorok ra­jongói már kipróbálhatják a MotoGP sorozat legújabb, 08-as verzióját Újítás, hogy itt már mindhárom géposztály versenyző- és csapatfelhozata­la megtalálható a játékban. Emellett egy új játékmódot is tartogat a program, a Career eddig nem szerepelt a kínálat­ban. Ebben a módban egy ma­ga által kreált versenyzővel, kezdőként, a 125-ös kategória három legkisebb csapatának valamelyikéhez csatlakozhat be a játékos, később folyama­tosan építgetve a karrierjét. Emellett a kezdőktől a haladó­kig mindenki megtalálja a maga vezetési modelljét, hi­szen míg az árkád fokozaton a gyakorlatlan motorosok is jól boldogulnak az irányítással, a haladón már a gyakorlottab­bak sem unatkoznak, az élet­hű szimuláció pedig már őket is megizzaszthatja. Minden­nek köszönhetően a széria legújabb darabja a korábbiak ismerőinek, és a MotoGP-vel most ismerkedőknek is kelle­mes órákat szerezhet. ■Érdemes egy kicsit megdolgoz­tatnod az agytekervényeidet, hiszen könyvet nyerhetsz a Tolnai Népújság fejtörőjével. Ehhez csak meg kell keresned a választ az alábbi kérdéseink­re, majd beküldeni a Tolnai Népújság címére. 1. KINEK A NEVÉHEZ KAPCSOLÓ­DIK A BAKELIT FELTALÁLÁSA? 2. MIRE HASZNÁLTÁK A GÖRÉNYE­KET A VADNYUGATON? Cím: Tolnai Népújság Szerkesz­tősége, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A borítékra írjátok rá: Fejtörő. Beküldési határidő: december 5.

Next

/
Oldalképek
Tartalom