Tolnai Népújság, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság 2008-11-02 / 44. szám
9 2008. NOVEMBER 2., VASÁRNAP XI. ÉVFOLYAM. 44. SZÁM A brazilt szeretik, ám a brit esélyesebb forma-1 Ma este eldől: Lewis Hamilton vagy Felipe Mássá nyeri-e a világbajnokságot Lewis Hamilton ünnepelni készül Este nyolc előtt néhány perccel Sao Paulóban véget ér a 2008-as világ- bajnokság. Lewis Hamilton hét ponttal vezet Felipe Mássá előtt. Dénes Tamás Ha a britet koronázzák meg, ő lesz a Forma-1 valaha volt legfiatalabb világbajnoka, egyben az első brit 1996 óta. Ha elbukik - ahogy elbukott tavaly is -, Felipe Massának olyan adatik meg, ami a száguldó cirkusz első idényének vége, 1950 óta soha senkinek: hazai közönsége előtt nyerheti meg a világ- bajnoki címet. „Teljesen világos, hogy a hétpontos előny birtokában Lewisnak óriási esélye van a világbajnoki címre” - mondja David Coulthard, a mezőny másik brit versenyzője, aki számára a mai a 246., s egyben az utolsó futam lesz. Azon kevesek közé tartozik, aki nem hangsúlyozza, hogy sokkal jobban örülne Mássá elsőségének, ám azt ő sem rejti véka alá, hogy szerinte a brazil érdemelné meg inkább a címet. „Szerintem Felipe a legtöbbet fejlődött pilótája az idei szezonnak. Eddig is tudtuk róla, hogy gyors, de immár bebizonyította, hogy világklasszis. Pazarul manőverezett nehéz szituációkban is, gondoljunk csak a Magyar Nagydíjra” - tette hozzá. Avb-pontverseny A konstruktőrök 1. Hamilton McLaren-M. 94 pont 1. Ferrari 156 pont 2. Mássá Ferrari 87 pont 2. McLaren-Mercedes 145 pont 3. Kubica BMW Sauber 75 pont 3. BMW Sauber 135 pont 4. Räikkönen Ferrari 69 pont 4. Renault 72 pont 5. Heidfeld BMW Sauber 60 pont 5. Toyota 52 pont 6. Alonso Renault 53 pont 6. Tora Rosso-Ferrari 34 pont ra (Isztambul mellett) a Sao Pauló-i a leginkább kedvező pálya: tavalyelőtt nyert, tavaly második lett a brazil közönség előtt, maga elé engedve csapattársát, a világbajnoki címet nyerő Kimi Räikkönent Ezért (is) hangoztatja a finn, hogy ma, magyar idő szerint hat órától, minden erejével segíti majd Massát. A Ferrari és a McLaren pilótája között dől el a titulus - ez a két csapat adta eddig a legtöbb világbajnokot. Az olasz Scuderia tizenötöt, a McLaren tizenegyet. Az utóbbi években fordult a kocka: a McLaren versenyzője legutóbb 1999-ben lett világbajnok (Mika Häkkinen), azóta ferraris hatszor nyert. Ötször Michael Schumacher, legutóbb pedig Kimi Räikkönen. Felipe Mássá megnyerte j. |gf a szombati ” edzést Felvették az osztrák ritmust jégkorong Az Álba Volán idén a liga meglepetéscsapata Uj gyógyír a negyven év felettiek ízületi gondjaira Ötször egymás után lettek magyar bajnokok, majd tavaly tavasszal kérvényezték felvételüket az EBEL-be, a nyugati szomszéd jégkorongligájába. A pont- vadászaton hét osztrák, valamint két szlovén alakulat mellett szerepel az Álba Volán. Őszszel remekül.- Amikor tavaly szeptemberben kikorcsolyáztunk a jégre Innsbruckban, bár ott ültem a lelátón, s láttam a játékosaimat, mégis alig hittem, hogy ez bekövetkezett. Előzőleg nem sok osztrák mérkőzést láttam, tehát viszonyítási alapom nem igazán volt, hová is csöppentünk. Azt tudtuk, hogy a magyar bajnokságnál erősebb lesz, de azt nem gondoltam, hogy nagyságrendekkel gyorsabb a játék, több az ütközés, a kanadai sztárokkal megtűzdelt ellenfelek a játék minden elemében fólénk nőnek - mondja idősb Ocskay Gábor, a fehérváriak szakosztály-igazgatója. Nyáron tizenhárom játékos távozott, az igazgató szerint az újak remekül illeszkedtek be, a két nemrégiben elküldött finn próbajátékos kivételével a légióPalkovics Krisztián okkal örül sok ezúttal hozzák magukat, miként az újonnan szerződtetett magyar hokisokra sem lehet panasz. Külön kiemeli Szuper Leventét, aki parádézik a kapuban. A válogatott másik hálóőre, az EBEL tavalyi középső szakaszában már többször bizonyító Hetényi Zoltán is remekelt. A kapuban tehát nincs gond, mint ahogy a védelemben és a A csapat erősebb, mint az anyagi bázis ocskay nem titkolja, hogy bár a csapat erős, az anyagi bázis nem igazán. A költségvetésük 350 millió forint, jelenleg mintegy hetvenmillió lóg a levegőben. Attól nem fél, hogy a szezont nem tudják befejezni, de igazán akkor aludna nyugodtan, ha garanciái lennének a hiányzó 200-250 ezer euróra. jöttek ugyan új támogatók nem is kevesen, de Álba Volán melletti névadó szponzort a sikerek ellenére sem sikerült még találniuk. „Minden hónapot túl kell élnünk. ígéreteink vannak cégektől, de sajnos teljesítetlen, lejárt tartozásaink is. Amit ígérünk, ha csúszással is, de mindig betartjuk. ” csatársorban sem. A szezon egy- harmada ment el, a fehérváriak a mezőny első felében tanyáznak, s reményeik szerint ez így lesz a folytatásban is.- Remekül kezdtünk, az első négy meccsünket 3:2-re nyertük, később szenvedtünk ugyan vereségeket, de a gárda azóta is masszív. A célunk a rájátszásba kerülés, tehát a nyolc között szeretnénk zárni az alapszakaszt. Ez azt jelenti, hogy két gárdát kell megelőznünk, erre minden esélyünk megvan. Az utóbbi meccseken voltak hiányzóink, kulcsembereink, fontos légiósaink dőltek ki a sorból, de mindig akadt valaki, aki a hátára vette a csapatot. Amerikai edzőnk, a korábban NHL-es gárdáknál is bizonyító Ted Sátor remekül bánik a játékosokkal, s jó döntéseket hoz a mérkőzések legfontosabb pillanataiban. Kiélezett a bajnokság, bárki megverhet bárkit, mi a bajnokesélyes Jesenice kivételével mindenkit legyőztünk legalább egyszer, ellene kétszer végeztünk döntetlenre, csak a büntetőpárbajban maradtunk alul. ■ D.T. Az állás 1. Jesenice 18 72-59 25 2. Vienna 18 70-57 25 3. RB Salzburg 18 66-50 23 4. Klagenfurt 18 73-54 22 5. Villach 18 62-47 22 6. Alba Volán 18 47-50 21 7. Linz 18 50-52 19 8. Graz 18 38-60 14 9. Innsbruck 18 42-65 13 10. Ljubljana 18 41-67 13 (KÖVETKEZŐ FORDULÓ: NOV. 11.) Hazánkban egy-másfél millió ember életét keserítik meg különféle izom- és ízületi panaszok. A 40 év feletti lakosság mintegy 32 százaléka küszködik ilyen problémákkal. Az ízületi nehézségek jellegzetes tünete az ízületek mozgásképességének csökkenése, fájdalom, gyulladás, kopás. Egy új magyar találmány jelentős enyhülést ígér a betegségben érintetteknek. Vajda Zsolt kutatási vezető elmondta: hatéves fejlesztés eredményeképp sikerült előállítani egy összetett hatású, koncentrált, de természetes hatóanyagot. Ezzel sikeresen kezelhetők az izom- és ízületi fájdalmak és a gyulladások is. A hatóanyag már az első használat után eredményes. A fájdalmakat erősen csökkenti vagy teljesen meg is szüntetheti. Különféle ízületi sérüléseknél a gyógyulási időt 45-55 százalékkal is lerövidítheti. A speciális találmány összetétele révén kifejezetten a negyven év feletti korosztály mozgásszervi problémáinak megoldásában segít A terméket ön most ingyen kipróbálhatja! Ehhez egy megcímzett, felbélyegzett válaszborítékot kell küldenie az alábbi postacímre: ▲ NATUR ARKÁNUM KFT. 7406 KAPOSVÁR, PF. 28 http://WWW.IZULET40FELETT.HU/VR www.hff.hu Á (06 1) 413 6452 i ■ < Miért várna jövő őszig a továbbtanulással? Jelentkezzen februárban induló, levelező képzéseinkre!-,j> Gazdálkodási és menedzsment alapszak (6+t félévi Logisztika, Környezetmenedzsment, EU-s gazdasági kapcsolatok szakirányokkal Turizmus-vendéglátás alapszak (6+1 félév) TDM (Turizmus Desztináció Menedzsment), Egészségturizmus, Kongresszus- és rendezvény- szervezés szakirányokkal Jelentkezési határidő: 2008. november 15. Arch nyerte a Red Bull sorozatát műrepülés A kvalifikációban aratott diadalával eldőlt, hogy a szezonzáró perth-i futam eredményétől függetlenül az osztrák Hannes Arch nyerte meg a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülős világbajnoki sorozatot. A 2005 óta zajló versengés első európai győztese a leggyorsabb selejtezősként már nem végezhet a nyolcadik helynél hátrább a vasárnapi viadalon, aza; nndenkép- pen szerez egy pontot, így már nem lehet utolérni az összetettben. A 12 fős mezőny magyar tagja, Besenyei Péter az ötödik helyről várja az idényzáró futamot. Hasim Rahman vár Vlagyimir Klicskóra ökölvívás A sérült Alek- szandr Povetkin helyett Hasim Rahman lesz Vlagyimir Klicskónak, a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) nehézsúlyú ukrán világbajnokának az ellenfele a december 13-i címvédő mérkőzésen. Berlusconi garanciát adottavb-rendezésre KOSÁRLABDA Silvio Berius- coni olasz miniszterelnök személyesen vállalt garanciát a 2014-es férfi kosárlabda-világbajnokság színvonalas megrendezésére. A kormányfő római hivatalában fogadta a FIBA delegációját, amely végigjárja az öt jelentkező ország helyszíneit. * t 1 I t Az Interlagosban akkreditált sajtó szerint Mássá tűnik nyugod- tabbnak, Hamilton idegesen viselkedett. Mindazonáltal a brit szerint neki nincs vesztenivalója, csak a ve- télytársának, hiszen Felipe versenyez hazai pályán (legalább hetvenezer brazil előtt), s tőle várják a honfitársai, hogy Ayrton Senna örökébe lépve ló év után ismét brazil legyen a világbajnok. Nem erősíti Mássá reményeit, hogy 59 szezon alatt mindössze kilencszer nem az a pilóta nyerte a világbajnoki címet, aki az utolsó futam előtt vezetett. Ugyanakkor Mássá számá■ Hamilton lesz a világbajnok, kivéve, ha ... Mássá nyeri a futamot, s ő ötödiknél hátrább végez. ... Mássá második lesz, s ő hetediknél hátrább végez.