Tolnai Népújság, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-12 / 264. szám
2008. NOVEMBER 12., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG BULVÁR - TV-MŰSOR Kétórányi zenés időutazással jön az ABBA egyik fele Bár az ABBA várhatóan már sohasem áll össze, az együttes felét láthatjuk élőben fellépni február 11-én a Papp László Budapest Sportarénában. A nagy sikerű Mamma Mia! című mozifilm után ugyanis világ körüli turnéra indult a legnagyobb ABBA-show. A hatkamionnyi produkcióval és 50 fős személyzettel utazó cirkusz a Hallenstadion Zürich, a müncheni Olympiahalle, a berlini 02 aréna, a Wembley aréna és a Royal Albert Hall után Pesten is fellép. A zenekar tagjai közül ketten is színpadra állnak: Ulf Andersson és Janne Schaffer. ■ Az ABBA mind a mai napig kétmillió lemezt ad el évente. Az ABBA a mai napig kétmillió lemezt ad el évente - ez a show pedig ezeket a slágereket gyűjti csokorba egy kétórás, extravagáns musicalben. Az ABBA The Show követi az ABBA történetét a zenekar Eurovíziós Dal- fesztiválon való szereplésétől kezdve. A produkció Indiától Spanyolországon keresztül egészen Amerikáig hihetetlen sikereket ért el. A csúcspont a telt házas Hollywood Bowl-i előadás volt. A zenés időutazáson a mai napig több mint egymülió néző vett részt. ■ Pici nappal alszik egy picit színész Csonka András új albumán lelkes diákként ropja a táncot Sokan azt hiszik, jól tud táncolni, ám Csonka András cáfolja ezt. Mint mondta, igazából csak nemrég sajátította el a legnépszerűbb táncok alaplépéseit. Dián Tamás- Igaz, hogy tánctanár is lett?- Na, azért ez enyhe túlzás. Inkább engem tanítottak. Amikor ugyanis 2006-ban megnyertük a Szombat esti láz című vetélkedőt, partnerem, Keled Andrea felvetette, milyen jó lenne minél több embert bevezetni a társastánc világába. Kitaláltuk, hogy készítünk egy műsoros DVD-t, amely megtanítja a nézőket négy roppant népszerű tánc, az angol keringő, a csacsacsa, a rock and roll és a salsa alapjaira. Az albumon Andrea az oktató, én pedig a lelkes diák vagyok.- A győzelmük után hihető, hogy ön nem tud táncolni?- Igen, mert ez az igazság. A versenyben ugyanis én nem táncokat tanultam, hanem koreográfiát. Ez az adott zenére, egy bizonyos partnerrel előadva roppant látványos produkció, de még nem jelend azt, hogy magát a táncot is ismerem. Az album forgatása alatt ugyanúgy meg kellett tanulnom az alaplépéseket, mint ahogy azt majd a nézők teszik. Még jó, hogy önbizalomnövelésként a Szombat esti lázban bemutatod táncaink is felkerültek a lemezre.- A színházban most mi újság?- Hajdú Steve-vel és Balázso- vits Editiel már próbáljuk az Imádok férjhez menni című darabot, amelynek november 28-án, a játékszínben lesz a bemutatója. Ezt először a 60-as években mutadák be Darvas Iván, Bodrogi Gyula és Váradi Hédi főszereplésével. S mivel azóta csak egy felújítása volt, már régóta esedékesnek tűnt, hogy ismét színpadra állítsa valaki. Nagyon aranyos, szeretnivaló a történet, Nádas György és Szenes Iván dalainak pedig ma is fantasztikus hangulatuk van. Ezenkívül játszom még az Operettszín„Keleti Andival csak ajánlani tudom a tánc örömeit” házban a Szépség és a szörnyeteg és az Abigél című musicalben és a Csókos asszonyban. Ja, és a Budaörsi Játékszínben is od vagyok a Mennyből a hulla című krimikomédiában.- No és emellett az RTL reggeli műsorában is látható. Hogyan bírja ezt a tempót?- Napközben 20-30 perceket szundítok, és autogén tréninggel próbálok kikapcsolódni, ellazulni. De ez cseppet sem furcsa számomra, sőt. Az én életem éppen így teljes. Külön-külön talán nem is tudnám élvezni ezeket a feladatokat. Névjegy SZÜLETETT: 1965. január 16-án TANULMÁNYAI: Színház- és Filmművészeti Főiskola (1990) pályája: 1991-ben tűnt fel a Família Kft. című sorozatban. A 2000. év Operett-találkozójának legjobb táncos komi- kusi díját nyerte el. Szabadúszó színész, jelenleg az RTL Klub Reggeli című műsorának vezetője Törőcsik Mari már sétál, de még kezelik sokat javult az egy hónapja még életveszélyben lévő Törőcsik Mari állapota - közölte a Nemzeti Színház vezetősége, valamint a Kútvölgyi kórház intenzív osztályának igazgatója. A színésznő már sétál, a közérzete jó, ám továbbra is intenzív ellátást és megfigyelést igényel. Bárkinek elérhető lesz Európa digitális könyvtára NOVEMBER 20-TŐL látogatható Európa digitális könyvtára. A europeana.eu internetes címen olyan többnyelvű portál lesz, amely számos európai ország nemzeti gyűjteményeinek féltve őrzött kincseit tartalmazza digitalizált formában. Nem szentségtörés: dzsesszest az Operaházban ELŐSZÖR JÁTSZANAK dzsesszt az Operaházban: december 1-jén, az AIDS elleni küzdelem világnapján a műfaj neves magyar és külföldi előadói adnak koncertet. A Jazz az Operában” összehozza a különböző zenészeket, az ötlet a tavaly elhunyt világhírű dzsesszzenésztől, Joe Zawinultól származik. @ TOVÁBBI HÍREK: www.keggel.hu itvr-hét AJÁNLÁSÁVAL 2008. NOVEMBER 12., SZERDA £ >0 w 'H Q BTL KLUB 5.30 WSTeleshop 6.00 Reggeli 9.00 Csak csajok 10.05 Top Shop 11.15 Nyerő 8 Telefonos játék 11.25 Sztár, ami nincs © (amerikai film, 2004) 75' TV 2 ................................. 6. 00 Ingatlanbróker (isti.) 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Marsupilami 9.30 Jóban Rosszban © 10.00 Stahl konyhája 10.10 Kvízió délelőtt 10.45 Teleshop 5.20 Hajnali gondolatok 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Te szent ég! © 9.50 Az én hazám 10.10 Vezérlő fény © 11.30 Nyári álmok © (fr. kalandfilmsor. - 26/9.) 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Nyelvoktatás 9.50 Nekem ne lenne hazám? 10.10 Roma magazin 10.35 Domovina 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.55 Jake és adagi© 7.55 3 fitt perc 8.00 Vészhelyzet © 9.00 Nash Bridges © 10.05 Szívek szállodája © (amerikai sorozat, ism.) 11.05 A nagy házalakítás (otthonteremtő show, ism.) 6.00 Reggel a Dunán 8.05 Carlo és vendégei 8.35 Modern iskola (isn.) 9.05 Arcélek 9.20 Kisenciklopédia 9.35 Bűvölet© 10.30 Család-barát 11.30 Kívánságkosár 13.15 Disney-rajzfilm 13.45 06-91-33-55-33 15.10 Receptklub 15.25 A fejvadász © (amerikai akciófilm-sorozat) 16.25 Celeb vagyok... © 17.25 Mónika- A kibeszélőshow © 12.10 Kvízió 13.10 Columbo © (amerikai krimi, 1998)86' 14.50 Zorro © 15.50 Josh! Bharat© 16.55 Szellemekkel suttogó © (amerikai misztikus sorozat) 17.55 Aktív © 18.30 Híradó® Esti kiadás 19.05 Celeb vagyok, ments ki innen! © Kalandjáték 20.15 Fókusz© 20.55 Barátok közt © ® (magyar sorozat) Közben: Hírek 21.30 Gothika © (am. misztikus thriller, 2003) 18.30 Tények @ 19.05 Jóban Rosszban © (magyar sorozat) @ 19.40 Hal a tortán © Vendégváró valósagshow 20.40 A sztárok a fejükre estek Afrikai kalandshow Műsorvezető: Liptai Claudia és Kovács Áron 21.40 Doktor House © (amerikai sorozat) 12.20 A palota ékköve © 13.30 Hrvatska krónika 13.55 Ecranul nostru 14.30 Kárpát expressz 14.55 Kormányváró 15.30 Jó kis bagázs © 15.55 Derek, a fenegyerek 16.20 Önök kérték! 12.15 Záróra 13.00 Sorstársak 13.25 „...hol élsz Te?” 13.50 Rajnán innen, Dunántúl 14.25 Négyszázezer nap 14.50 Mindenki iskolája (L) 15.45 A zsánerűimtől a legendáig 16.20 Európa kék szalagja 17.15 Körzeti híradók 17.40 Egy lépés előre © (spanyol sorozat - 62/49.) 18.35 McLeod lányai © (ausztrál kalandfilmsor.) 19.30 Híradó este 20.10 Tiszta kabaré! © Színházi esték a 100 éves magyar kabaré jegyében 21.10 Különös történetek Kepes András műsora © 16.45 Gastroblues (16/7.) 17.15 Drága doktor úr© (olasz vígjátéksor. - 52/31.) 18.05 Válaszd a tudást! 19.00 Esti mese 19.30 Vadvilág 20.30 Híradó este 20.50 Sporthírek. Időjárás 20.55 Mafalda 21.00 Rettegésben ® (amerikai krimi, 2001) 92' 12.05 Monk - Flúgos nyomozó 13.10 Halálbiztos diagnózis © 14.15 Gyilkos sorok © 15.20 Szívek szállodája © (amerikai sorozat) 16.25 Jó barátok © (amerikai vígjátéksor., ism.) 16.55 A nagy házalakítás © 14.10 Duna tér 14.30 „Mint a többi ember” 14.55 Az állatok világa 15.25 Négyszemközt 15.55 Egy hazában élünk 16.25 Váratlan utazás 17.15 Mese 17.25 Duna tér 18.00 Smallville© (amerikai sorozat) Fsz.: Tom Welling, John Schneider, Annette OToole 19.00 Monk - Flúgos nyomozó (amerikai krimisorozat) 20.05 Jó barátok© (amerikai vígjátéksorozat) 20.30 így tévéztek ti© 21.05 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisorozat) © 17.35 Kikötő 18.00 Híróra 18.25 Térkép 19.00 Bűvölet © (olasz sorozat - 229-230.) 20.00 Poiice-magazin © 20.25 A világörökség kincsei 20.45 Kikötő - extra 21.45 Híróra 22.30 Vakvilágban © (magyar film, 1986) 86' 23.45 Az egység© (amerikai akciófilm-sorozat) 0.45 Reflektor© 1.00 Figyelők © (amerikai krimisorozat) 1.55 Sejtjeink © (magyar dokumentumsor.) 22.40 Született feleségek (amerikai vígiátéksorozat) © 23.40 Eureka © (amerikai sci-fi sorozat) 0.40 Tények este 1.10 így készült a Jack and Roll című magyar film ® 22.10 Szerda este 22.45 Kultúrház © 23.00 Lapozó © 23.30 Hírek. Időjárás 23.45 Keresztül Kanadán 0.10 Revue déja vu © (magyar revüfilm, 2000) 53 22.35 Retrock 22.50 Záróra 23.35 Nap-nyugta 2.10 Bűvölet© 3.00 „... hol élsz Te?” 3.25 A halhatatlan kedves 4.25 Válaszd a tudást! 22.05 Holdfény © (amerikai sorozat) 23.05 Nyomtalanul © (amerikai krimisorozat) 0.05 CSI - A helyszínelők (am. krimisorozat, ism.) 1.05 Holdfény (isn.) © 24.00 Kortárs magyar dzsessz az A38-on 0.25 Kikötő (isn.) 0.40 Petőfi Költőn 1.00 Híradó. Sport 1.35 Mese 1.40 Közbeszéd (isn.) * I® A 11.25 Sztár, ami nincs amerikai film 19.40 Hal a tortán vendégváró vaióságshow 21.10 Különös történetek Kepes András műsora 13.50 Rajnán innen... magyar ism. sorozat 20.05 Jó barátok amerikai vígjátéksorozat 19.00 Bűvölet olasz sorozat AUSCA RADTÖI 91,1 MHz nonstop. Hírek: 6.00,7.00,8.00, 10.00,12.00,14.00,16.00,18.00,20.00. 6.00-8.00 „Hatra Morgó” - reggeli információs magazin, lapszemle, évforduló-, születésnaptár, bűnügyi krónika. 8.00-18.00 Zenei műsorok, helyi hírek, állásajánlat, programajánló. 18.00-19.00 Kívánságműsor, (szerdán 22.00 óráig) 22.00- Nonstop zene. iftSfo'ANlSTT1 FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenésmagazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. FM 98,7 MHz. 6.00 N-Joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Élő kívánságműsor. 20.00Zenegép. 22.00 N-Joy Light. F0BTIJMÄ BAD3Ú Országos hírek+helyi hírek: 6.00-17.00 óráig óránként, illetve 12.45-kor. 6.00-9.00 Fortuna Dzsúz. 9.00-13.00 Fortuna Jam - benne 11 órától Kívánságjárat. 13.00- 17.00 Pepperoni. 17.00-20.00 Kívánság- műsor. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. REGIG BABIG A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 kHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggeliga Dél-Dunántúlon - a régió hírműsora tudósításokkal, közlekedési információkkal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 között. 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.30- 15.00 Friss Juice - élő showműsor Varga Zoltánnal. 15.00-18.00 Dél után... - zenés magazin a régió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 kHz. 17.45 Dél-dunántúli Krónika. 18.00-19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.00- 22.00 Estidöben! FM 101,7 MHz. 22.30- tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 kHz-en: 9.00- 10.30,20.00-20.30 horvát műsor, 10.30- 12.00,19.30-20.00 német műsor, 13.00- 14.00,20.30-21.30 szerb műsor. MAGYAR ATY HALÖZÄT 12.00 Déli híradó. 13.05 Hírvilág. 13.30 Paletta. 14.05 Különkiadás. 16.05 BBC Reporters. 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. 17.30 Vonalban. 18.28 Soroló. 19.00 Híradó. Sport. 19.30 Iskolapélda. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21. 21.35 Lapzárta. 22.05 Garázs. 22.30 Gyógy- Hír. 23.05 BBC-világhíradó. 23.30 Iskolapélda 6.55 Reggeli jam. 9.10 Egyenes beszéd. 9.45 A. Z. ábra. 10.35 Kulturális iránytű. 12.05 Laci bácsi konyhája. 13.50Többet ésszel! 16.25 Generációk. 16.55 Híradó. 17.05 Fórum. 17.55 Híradó. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 A. L ábra. 21.00 A nő háromszor. 22.00 Változások. 22.55 Késő esti híradó 14.00 Kor Kontroli-percek. 14.30 Bencze- show. 15.00 Zodiákus. 17.00 Nóvum - A jövő záloga. 17.30 Grand prix. 18.00 Nyitott egyetem. 18.30 Újvilági portrék. 19.30 Lisa csak egy van. 20.30 Hírháló. 21.00 Szenvedélyes bűnök (amerikai thriller). 23.00 Lisa csak egy van.24.00Afeltámadthabtt(amerikaithriller). BUDAPEST T¥ lp 8.00 VilágTérkép. 9.00 Közvetlen ajánlat 9.45 Zsaruk - zsaru szemmel. 10.45 Közvetlen ajánlat 12.00 Híradó. 12.05Tele-jósda. 13.05 Közvetlen ajánlat 14.05 Szóvivőkórája. 15.05 Délutáni híradó. 15.40 Tele-jósda. 16.40 Közvetlen ajánlat 17.45 Mondd a jövőm. 18.45 Mesezug. 19.30 Esti híradó. 20.05 Különös. MINIMAK DISCOVERY 8.45 Olasz labdarúgás. 10.45 GT-magazin. 12.00 Angol labdarúgás. 15.00 Arany pillanatok. 15.15 Amerikai futball. 17.45 Női kosárlabda. MKB Sopron-Gambrinus Brno. 20.00 Arany pillanatok. 20.15 Mai helyzet 20.30 Angol labdarúgás. Tottenham-Liverpool. 23.00 Labdarúgás. REAC-FTC. 1.30 Arany pillanatok 6.00 Rajzfilmek. Benne: 10.05 Fifi virágoskertje. 16.40 Noddy kalandjai. 16.55 Jane és a sárkány. 17.15 Nouky, Paco és Lola. 17.25 Rejtélyek a Tesz-veszvárosban. 17.50 Benjámin maci. 18.20 Miss Mallard. 18.50 Minimax-toma. 18.55 Világjáró Grover. 19.00 Animalia. 19.30 Duda és Pocsolya. 19.40 Miss BG. 12.00 Mérnöki műtárgyak. 13.00 A jövő fegyverei. 14.00 Halálos fogás. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Piszkos munkák. 17.00 Állítólag... 18.00 A Ludolf család. 19.00 Amcsi motorok. 20.00 Hogyan készült? 21.00 A túlélés törvényei. 22.00 Piszkos munkák. 23.00 Halálzóna. 24.00 A kriminalisztika. i 4