Tolnai Népújság, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-04 / 233. szám
4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. OKTÓBER 4., SZOMBAT ALMANACH 2008 - TOLNA IDŐPONTOK A népesség száma 2005 2006 2007 Az ellenérzések dacára megépül az egészségház Sok vitát váltott ki az egészségház megépítése. A város- vezetés Meszes többségének szándéka szerint 2009-ben megvalósul a beruházás. A Deák Ferenc utcai épületben hat-hét orvosi rendelőt és egy patikát alakítanak ki. Eddig három orvos jelezte, hogy átköltözne. Többen ragaszkodnak jelenlegi, megszokott helyükhöz, és a gyógyszerészek se nézik jó szemmel a konkurenciát, ami - lévén kicsi a város -, félő, hogy elleheteüeníti őket. A polgármesteri hivatalban kedden 8-12-ig és 13-16 óráig, pénteken pedig 8-12 óráig van ügyfélfogadás. Dr. Sümegi Zoltán polgár- mester minden kedden 8.3011.30- ig és 14-16 óráig tart félfogadást. Ezerné dr. Huber Éva jegyző keddenként 8-11-ig és 15-16 óráig áll az ügyfelek rendelkezésére. Tóth László falugazdászt szerdán 8-16-ig és csütörtökön 810.30- ig kereshetik fel az ügyfelek. A német kisebbségi önkormányzat elnöke, Hoós Ernő munkaidőben bármikor elérhető. A cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, Karászi Károly kedden és pénteken 8-12-ig, illetve 14-15 óráig tart fogadóidőt. Keresztes Andor katolikus plébános vasárnapi nagymisét Mözsön 8 órai, Tolnán 10 órai kezdettel mutat be. A reformátusok vasárnapi istentisztelete Sipos Judith Éva lelkipásztor vezetésével Mözsön 9-kor, Tolnán fél 11-kor kezdődik. AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST WESSELY GÁBOR ÍRTA. A FOTÓKAT GOTT- VALD KÁROLY KÉSZÍTETTE. AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A TOLNAI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA. Tavasszal érvényes népszavazást tartottak Mözs különválásáról. Az erről szóló döntést a köztársasági elnök hozza meg, az önkormányzati miniszter előterjesztése alapján. De Gyenesei István a települések összeépülése miatt - nem támogatta a különválást. A mözsiek bírósági felülvizsgálatot kértek. Itt tart most az ügy. Tolna város marad Mözs nélkül is, csak kevesebb képviselővel működik majd az önkormányzat; kislistás választások lesznek. Tolna város marad Mözs elválása után is Nívós programnak tapsolhatott a közönség. Vállalkozók, iparosok asztala a városi bálon. Elöl Pentz Gábor ipartestületi elnök és felesége. A szobrok térre vágynak fejlesztések A városközpont és a Duna-part is megújulás előtt áll A meszelés alatt díszítő festés nyomait találták A barokk kápolna 1743-ban épült a Kálvária-domb tetejére. A hozzá vezető stációk képei az 1950-es években készültek Zsolnay-kerámiából. A kápolna külső felújíttatását tavaly elvégeztette a pécsi püspökség. A belső restaurálás egyelőre nincs napirenden. Szondázó kutatást végeztek a szakemberek. Megállapították, hogy figurális freskók nincsenek a mostani egyszínű meszelés alatt, de találtak különböző motívumokat, díszítő festés nyomait. Kívülről felújították a kápolnát A település legnagyobb foglalkoztatója a Fastron Hungária Kft. A cég egy külföldön élő magyar üzletember, Fáskerty Gábor tulajdona. Az ügyvezető igazgató, Mayer Károly tájékoztatása szerint egyre bővül a termelés. Az idei évet az építkezések és a gépvásárlások jellemzik. A dolgozói létszám megközelíti a hatszáz főt. A távolabb lakókat céges buszok hozzák-viszik. Építenek egy 1000 négyzetméter alapterületű raktárát. Ugyanabban az épületben étkező és oktatóterem is lesz. Mellette egy 350 négyzetméteres üzemcsarnok készül. Mindezt körülbelül 200 mü- lió forintból valósítják meg, önerőből. Présgépre, élhajlítóra, lézerkiaz 1,8 milliárd forintos kötvény- kibocsátással úgy tűnik, kikerült az adósságspirálból. Minden korábbi hitelüket kiegyenlítették, s a most felvett pénz nagy része bankban kamatozik. Az önkormányzat két cégének sorsa is megoldódik lassan. A Kommunális Kft. átalakul Thelena Városi SzolgáltatóKft- vé, s elsősorban városszépítést, fűnyírást, utcaseprést, hóeltakarítást végez. A szemétszállítást 10 évre koncesszióba adták. A viharos és hosszan elnyúló vízmű ügynek is látszik már a vége. Kezdetben 12 önkormányzat szövetkezett a közös működtetésre, most hat önkormányzat és két magáncég a tulajdonos. Tolna tulajdonrésze 41 százalék. Koncesszióba szeretnék adni az üzemeltetést 35 évre. A pályázati csomagot öten vitték el. November végéig adhatják be ajánlataikat. A város legalább 400 millió forint koncesz- sziós díjra számít A dolog árnyoldala, hogy a vízdíj mintegy 20 százalékkal emelkedni fog. A nehézségek ellenére erősödött a tolnaiakban az összetartozás érzése. Erről tanúskodnak a sikeres közösségi rendezvények. A legutóbbin, Tolna Város Bálján adták át a 2007-es év vállalkozója díjat. Az elismerésben a hatszáz embert foglalkoztató Fastron Hungária Kft. tulajdonosa, Fáskerty Gábor részesült. vágóra, CNC-vezérlésű megmunkáló központra és más gépekre 240 milliót fordítanak 30 százalékos pályázati támogatással. Új és egyre nagyobb méretű termékeket készítenek - reptéri csomag- vizsgálók illetve nyomdagépek elemeit -, ezért van szükség a korszerű gépekre és a raktárkapacitás-bővítésre. Mayer Károly az új, modern technikát ismerteti Kikerült az adósságspirálból a város. Tolna most már a fejlesztésekre koncentrál. Rendezni kívánják a vízmű helyzetét is, a szomszédos településekkel összefogva. Wessely Gábor A nagyszabású, 630 milliós városközpont-rehabilitációs projektről egy hónapon belül döntés születik. Ha nyer az önkormányzat pályázata, akkor megszépül a Hősök tere, az Árpád utca és a Szent István tér. A Du- na-parttal kapcsolatban is vanDr. Sümegi Zoltán polgármester nak fejlesztési elképzelések, és kisebb szépítészeti beavatkozások a Kápolna környékén is lesznek. Tervezik a Bezerédj Pál Szabadidőközpont melletti volt legénységi épület rendbetételét is. Odaköltözne a könyvtár, s kialakítanának egy konferenciaközpontot meg egy mozit. Erre további 3-400 millió kellene, csak egyelőre nincs ilyen típusú pályázati kiírás. Oda, a volt laktanyába költöztetnék ki a Hősök teréről az óvodát, aminek a helyén üzletház létesülne. Parkolókat a piacon építenének, egy modern, burkolt vásárteret pedig az áfész udvarán hoznának létre. A buszpályaudvar nem méltó egy európai városhoz. A Szent István téren egy hangulatos parkot szeretnének inkább kialakítani a település vezetői, s az autóbusz-végállomást valahova a temető és a gimnázium környékére tennék. így a sírokat gondozó idős embereknek és a diákoknak se kellene sokat gyalogolniuk. A helyszínről egyelőre, az első ezzel kapcsolatos lakossági fórum után, még nincs döntés. Az átalakítások miatt több köztéri szobrot elmozdítanak mostani helyéről. Főleg azokat, amelyek nem érvényesülnek, nincs körülöttük tér, épületek, villanyoszlopok, buszmegállók közelsége rontja az összképet. A Nepomuki-szobor visszakerül a polgármesteri hivatal közelébe, Szent Sebestyén szobrát pedig a gimnázium udvarába helyezik. Az elképzelések megvalósításához pénz kell. Tolna, Tolna tulajdon- része a vízműben 41 százalék. Értékóvó megújulásra van szükség a 21. században A város múltjának megismertetése és jelenének formálása a polgármester egyik legfőbb törekvése. Dr. Sümegi Zoltán támogatja a helytörténeti kutatásokat, az ilyen témájú kiadványok megjelentetését és a település egyedi jegyeinek kialakítását, helyreállítását. A HoltDuna-ágra visszakerül a bárka és a hajdani fürdőhöz mása. A gyári kút és az artézi kút felújítása is küszöbön áll. Ugyanakkor azt hangsúlyozza a polgár- mester, hogy a fejekben, a gondolkodásmódban is szükség van a váltásra. Értékféltő, 21. századi városi polgárokká kell válniuk az itt élőknek. Építkezések, gépvásárlások nagyfoglalkoztató A dolgozói létszám közel hatszáz fő Ötven nagycsalád tagja a 11 éves egyesületnek a. Október 2-án nézték meg Mözsi- Szabó István festőművész kiállítását, október 11-én pedig sportnapot tartanak a nagycsaládosok. Lesznek sorversenyek és élménybeszámolók az olimpián járt szurkolóktól. Zajlik az élet, a Baksainé Kenessei Éva által vezetett, 11 éves civil szervezet háza táján. Ötven család csatlakozott az egyesülethez, mindannyian három vagy annál több gyermeket nevelnek. Éves programjaik sorát a jelmezes farsangi bál nyitja, és a télapó ünnepség, illetve a karácsonyi játszónap zárja. Májusban mindig szerveznek egy családi pikniket, nyáron háromnapos kirándulásra mennek. Az idén Sopron környékét barangolták be. November 4-én Berecz András mesemondó lesz a Nagycsaládosok Tolnai Egyesületének vendége. A nyitott programra kívülállókat is várnak. A tolnai szervezet tagja a Nagycsaládosok Országos Egyesületének. Képviselőik részt vesznek az országos fórumokon és demonstrációkon. lövő év márciusában egy regionális konferencia szervezői lesznek a tolnaiak. Civil szervezeti vezetők továbbképzése, közösségépítő tréningek és adománygyűjtési technikák szerepelnek majd a napirenden. ■ A nyáron Sopron környékén jártak. A szennyvíztelep bűzös, szükséges a korszerűsítés Két verziót dolgoztak ki a szennyvíztelepre vonatkozóan. Ezt írta elő a pályázati felhívás. Az egyik dokumentáció a jelenlegi telep felújítását, a másik egy új építését tartalmazza. Az egyik 1,6 milliárdos, a másik 1,8 milliárdos projekt, 15 százalékos önerővel. Lépni mindenképpen kell, mert a technika, a létesítmény elavult, bűz terjeng körülötte. Á modern szennyvíztelepeknek már szán- tóföldlllatuk van. Uniós környezetvédelmi pályázatra adta be a város fejlesztési elképzelését. Az első rostán átjutott a tolnaiak pályázata, a második forduló eredménye előreláthatólag 2009 közepére válik ismertté. Ha nyernek, 2010-re elkészülhet a beruházás. Tolna, Fadd, Bogyiszló és Fácánkert mindenképpen beszállna a szennyvíztelep működtetésébe. Az előzetes igényfelmérés szerint Duna- szentgyörgyöt és Gerjent is érdekelné ez a lehetőség.