Tolnai Népújság, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-30 / 254. szám

i 2008. OKTÓBER 30., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG KÖRKÉP 1 ' j I HÜ I ijiPPiillfa« dK x IHM i I 5 Ismét díjaznak egy kiemelkedő munkát végző szakembert Később zárják a kapukat hétvége Este nyolcig, tízig is nyitva tartanak a temetők Amiben csak lehet, önellátásra törekedik a város vezetése Ismét életre hívják a „Kistérség Szociális Fejlesztéséért” díjat a dombóvári kistérségben. Az elis­merést 2005-ben alapította a Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás azzal a céllal, hogy a szociális területen kiváló eredményeket elért munkatársa­kat elismerésben részesítse. 2007-ben nem részesült senki a díjban, mert a közigazgatási hivatal az alapításáról szóló ha­tározatot megsemmisítette. Az idei Szociális Munka Napja al­kalmából ismételten lehetőség nyílik arra, hogy valaki megkap­hassa az elismerést. A díjat ezút­tal az „Életet az Éveknek Alapít­vány” hozza létre és osztja ki. Az alapítvány a díjat a Szociális Munka Napján rendezett ünnep­ségen és konferencián, novem­ber 15-én adományozza majd egy olyan szakembernek, aki magas színvonalú munkájával hozzájárult a kistérség fejlődé­séhez, a kistérség intézményei­nek jobb minőségű és hatéko­nyabb működtetéséhez. A díja­zott kiválasztása a napokban zaj­lik. A társulási tanács, valamint a települések polgármesterei is tehetnek javaslatot. ■ K. K. Vonattal járt be sok szép távoli tájat HŐGYÉSZ Tea a könyvtárban cím­mel újra indult a hőgyészi Virág lános Könyvtárban az elmúlt években nagy sikert aratott is­meretterjesztő előadássorozat. Az idei első alkalom a héten, ked­den volt. Orbán lános építész- mérnök „Vonatozás Svájcban” címmel tartott vetítéssel egybe­kötött élménybeszámolót. A dom­bóvári Orbán lános évtizedekig a Magyar Államvasutaknál dolgo­zott. Szeret utazni, a távoli, isme­retlen tájak felfedezéséhez vas­utasként természetesen a vona­tot választotta. Előfordult, hogy egész csoportot szervezett maga köré ismerős családokból, bará­tokból, és egy teljes hálókocsiva­gont megtöltve vonatozták végig Olaszországot, le egész Szicíliáig úgy, hogy az olasz vasutas kollé­gák csatolták őket különféle sze­relvényekhez. Kalandjai egy ré­szét osztotta meg a hőgyészi könyvtárban megjelent hallgató­sággal. ■ F. K. É. HAJDAN Október 30-án 685 éve, 1323- ban XXII. lános pápa Avignonból megengedte lános cseh szárma­zású szekszárdi szerzetesnek, hogy a konstanzi Altendorfban szolgáljon. 180 éve, 1828-ban született Samassa lózsef bíbor- nok-érsek, földvári címzetes apát. 100 éve, 1908-ban az alis­pán elhatározta: mindenszen­tekkor és a halottak napján a te­metőkben 200 gyűjtőládát he­lyeznek el a tüdőbetegek meg­segítésére. 95 éve, 1913-ban saj­tónk Szekszárd 775 000 koronás adósságáról írta: „szinte hallani véljük már, amint megütik váro­sunk feje fölött a dobot”. 60 éve, 1948-ban elhunyt Wigand Edit szobrászművész: Szekszárdon Liszt-domborműve és Babits-fej- szobra őrzi emlékét. A temetők tovább tarta­nak nyitva a hétvégén. Az üzemeltetők egész évben rendet tartanak a sírkertekben, de most a szokásosnál is jobban figyelnek arra, hogy tisz­taság legyen. Budavári Kata Mindenszentek és halottak nap­ján a szokásosnál tovább tarta­nak nyitva a temetők. Kivétel ez alól például Bonyhádon az evan­gélikus temető, melyet amúgy sem zárnak. A katolikus temetőt viszont igen, így itt reggel nyolc és este kilenc óra között látogat­hatják meg szeretteik sírját a lá­togatók ezen a hétvégén. Pakson gyalog bármikor be le­het jutni a sírkertbe, a rendkívüli nyitva tartás csupán az autókra vonatkozik. Kocsival reggel nyolc és délután három óra között lehet behajtani. Szekszárdon már csak a koszorúárusok miatt sem lenne egyszerű autóval bejutni a kapu­kon. Az újvárosi temető előtti par­koló felújítását azonban elkezdte a város, így itt a tavalyinál egy­szerűbb és biztonságosabb lesz a közlekedés. A szekszárdi temetők péntekig reggel hat és este nyolc között, hétvégén, illetve azt köve­tően egészen november 6-ig este tíz óráig lesznek nyitva. November 6. után reggel hét és este hét óra között látogathatók a sírok. Nyakas Gábor temetőgond­nok elmondta, a temetőt egész év­ben rendben tartják, ám ilyentájt Az emlékezés ideje ez a hétvége több a munka. Elsősorban a leve­lek gereblyézése ad sok feladatot, halottak napja után pedig az el­száradt virágokat, koszorúkat szedik össze. Dombóváron az ön- kormányzat irtatott ki egy erdő­részt, illetve keddtől csütörtökig minden szemetet elszállítanak. Bognár Lászlóné, a temetőt üze­meltető Bognár Temetkezés ügy­vezetője azt a tájékoztatást adta, a temető kapuját ezen a hétvégén reggel nyolckor nyitják és este nyolc órakor zárják. Bátaszéken, akárcsak Szek­szárdon, a Panteon Kft. üzemel­teti a temetőt. A füvet lenyírták, és a gondozatlan sírokat is rendbe tették. Püspöki Károlyné temetőgondnok elmondta, a nyitva tartást az esti sötétedés­hez igazítják. Hétköznapokon este hat óráig, most pénteken, szombaton és vasárnap este nyolc óráig biztosan nyitva lesz a bátaszéki sírkert. HIRDETÉS mofjofí 2 799 Ft/garnitúra készlet vagy elektromos basszusgitár készlet 29 990 Ft/készlet erősítő nélkül. ALDI tájékoztató moam Női mellény* jjjönböző kötésmintákkal "‘"ÜLJ» 4799 Ft/db Női csizmán« méret: 36-44 Női vagy férfi komfort biopapucs* méret: 37-45 Elektromos gitár vagy basszusgitár készlet* plpktrnmn«; ni tár Basszusgitár készlet 2 499 Ft/db motion Női öv* divatos, széles övék 2 499 Ft/db motion Női bodyblúz* pamut- elasztán anyag, méret: 36-44 3799 Ft/db C.GIANT Szintetizátor* professzionális M-10 C Giant digitális szintetizátor 61 billentyűvel, 157 hang, 100 stílus. 100 dal, 32 polifónia stb. cmtsm: Energia­takarékos izzó* 7,9,11 vagy 15 W Női frottír pizsama* méret: 36 - 50 1499 Ft/garnrtura Hősugárzó infra fűtőelemmel* ideális télikertek és teraszok gyors felfűtéséhez 7999 999 Ft/db TU \ CASALUX Mennyezeti lámpa* különböző modellek 5999 Ft/db 4 999 Ft/db CASALUX Rizspapír állólámpa* különböző modellek, izzóval együtt (2 x 40 w E14) tO TOVÁBBI AJÁNLATAINKAT megtalálja az ALDI üzleteiben! Energiatakarékos Izzó, gömb alakú* 89^.‘j(?trab Reflektorizzó, 4 darab* 49cwvctb'*S Gyermek pizsama* 100 % pamut, méret: 104-164 Energiatakarékos izzó, duopack* Női pamut harisnyanadrág* 799 Ft/csomag 399,50 Ft/db 699 Ft/darab 699 Ft/db Halogénizzók, 2 darab/3 darab* 499 Ft/csomag 269,50/166,33 Ft/db wwwjldi-hungary.hu Ajka, Fő út 31. • Balatoniéit«, Rákóczi Ferenc út 295. • aonyhád, Deák Ferenc u. 10/B • Budakeszi, Szőlőskert u. 2. • Budaörs, Kandó Kálmán u. 2. • Budapest, XVI. k*r„ Bökényföldi út 102. Cegléd, Pesti út 93. • Debrecen, Kishatár út 9. • Debrecen, Ozmán u. 1. • DunaftRdvár, Füzes sor 2-4. • Gárdony, Szabadság út 21. • Gyula, Bicére u. 15/A • Hajdúböszörmény, Külsö-Szoboszlót út 2/B • Halásztelek, Korbuly u. 1. • Hódmezővásárhely, Kaszap u. 31, • Jászberény, Nagykáta! u. 22/C • Karcag, Kisújszállási út 90. • Kazincbarcika, Hadak útja 9. Keszthely, Tündérlak út 2. • Mosonmagyaróvár, klrálybldal út S3. • Nyáregyháza, káliói út • Nyíregyháza, Törzs u. 2. • Pécs, Árnyas u. 25. • Piliscsaba, Fő út 2. • Siktós, Harkányi út 59. Siótok, Attila u. 74 • Székesfehérvár, Szent Flórián kft. U • Szombathely, Szent Gellért u. 49. • Törökbálint, süssen u. 1. • Veszprém, Domyal Béla u. 5. • Veszprém, Észak-keleti út gyűrű 6. tamási lövőre már a szélerőmű­vek telepítésével kapcsolatos előkészületeket is megkezdik. De van egy sokkal korábbi dá­tum: november 5-én írják alá an­nak a részvénytársaságnak az alapító dokumentumát, amely egy geotermikus erőmű létesíté­sét és működtetését végzi majd. Mindez a város képviselő-tes­tületének tegnapi ülésén hang­zott el. Ribányi lózsef polgármes­ter elnökölt. lói előkészített hatá­rozati javaslatokról, viszonylag kevés vita árán döntöttek a tele­pülés vezetői. Amiben csak lehet, a komfortérzet növelésére és az önellátásra törekszenek Tamási­ban. Hamarosan beadnak egy pályázatot a szennyvízcsatorna- hálózat bővítésére. Ha megkap­ják a támogatást, az egész belte­rület csatornázott lesz. A közmunkások maguk fog­ják előállítani - fólia alatt - a közterületekre kerülő virágokat. A közterületek szépek és térfi­gyelő kamerákkal védettek lesz­nek. Az ezzel kapcsolatos kiegé­szítő információkkal dr. Pásztor Attila, a helyi rendőrség osztály- vezetője szolgált. Hat fix és egy mobil kamerát működtetnek de­cember 15-től. így a randalíro­zók felismerhetők és büntethe­tők lesznek. ■ W. G. Üj közmunkákra lesz lehetőség a kistérségben DOMBÓVÁR Téli közmunkaprog­ramra pályázik a dombóvári kis­térség. A pályázatot a Szociális és Munkaügyi Minisztérium hir­dette, mivel a téli hónapokban rosszabbak az elhelyezkedési esélyek, szűkülnek az alkalmi munka lehetőségei, és megnöve­kednek a kiadások, így nehezebb a megélhetés a munkanélküliek és családjaik számára. A prog­ramban 40 százalékban szociális segélyezettek vesznek részt. Fel­adataik között lesz például a há­zi segítségnyújtás, a csapadék­víz-, és belvízelvezető csatorna- hálózatának kialakítása, helyre- állítása, karbantartása, valamint a hulladék összegyűjtése, elszál­lítása. A pályázatot november vé­gén nyújtják be. ■ A lakók építették a maguk járdáját több utcában dombóvár Befejeződött az idei járdafelújító program. Összesen hárommillió forintos keret állt rendelkezésre járdák építésére. A lakók társadalmi munkában végezték a felújítást. A Dózsa György utcában két, valamint a Gyöngyvirág körúton, az Árpád utcában és a szőlőhegyi Gárdo­nyi utcában egy-egy szakaszon építettek járdát a megpályázott összegből. A program lebonyolí­tásával a Város- és Lakásgazdál­kodási Kht. dolgozóit bízták meg. Ők a felszedett betonlapo­kat elszállították, és helyette kő­zúzalékot és kavicsot juttat­tak a járdaépítés helyszíneire. A járdaépítési programot már négy éve működteti az önkor­mányzat. ■ K. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom