Tolnai Népújság, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-24 / 249. szám

2 2008. október 24. PROGRAMOK Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk Szekszárcíon. a Liszt F. tér 3. szám alatt vagy a 74/511-539-88 telefonszámon Liz Hurley egy mellrák ellenes mozgatom eseményén vett részt New Yorkban, a Bloomingdale meghí­vott díszvendégeként. A jótékony megmozdulás azonban rosszul sikerült, mert szatén ruhája elektro- mossággal töltődött fel, és így bugyit villantott. Igaz, több ezer jelenlévő rajongója nagyon örült enne^^^~" Pénzért vettek meg a jogosítványukat Három férfit vett őrizetbe a rendőrség, mert pénzért árulták a jogosítványokat. Eddig mintegy ötven eset­re derült fény. Az ügyben letartóztatottak egyi­ke, az 54 éves szekszárdi férfi a Nemzeti Közlekedési Hatóság Dél-dunántúli Regionális Igaz­gatóság szekszárdi irodájának munkatársa. A másik egy szek­szárdi autósiskola vezetője, a harmadik pedig a munkatársa, egyikük rendészeti dolgozó. Az autósiskolának Bátaszéken is van irodája - hangzott el a rend­őrségi sajtótájékozatón. Dr. Soczó László dandártá­bornok, megyei főkapitány el­mondta, hogy Komárom-Esz- tergom, Fejér, Veszprém, Bara­nya, Somogy és természetesen Tolna megyében is folynak az üggyel kapcsolatos kihallgatá­sok. Eddig mintegy ötven esetre derült fény. A Dunántúl külön­böző területeiről érkezők kap­tak jogosítványt 10-től 70 ezer forintig terjedő összegért. Olya­nok is, akik másutt 3-4 alkalom­mal megbuktak. A vesztegetésen túl életveszé­lyes is, hogy félanalfabéták, a KRESZ-t nem ismerő, esetleg vezetésre alkalmatlan emberek kerültek a közutakra - hangsú­lyozta a főkapitány. Hozzátette még, hogy az a vesztegető, aki a hatóság előtt feltárja a történte­ket, büntetlenséget élvez. Nem reménykedhetnek a jogosít­ványt vásárlók, hogy nem jut el hozzájuk a rendőrség, mert már a kezükben a „gombolyag” vége. Ha a rendőrség találja meg őket, akkor már nincs bün­tetlenség. A jogosítványokat a rendőrség visszavonja. TE OLdalad, TE OLvasod. 7 TE0L.hu- friss hírek- teol-lány I A TOLNA MEGYEI ONLINE- bulifotók- online interjúk TŐLÜNK MINDENT- képgalériák MEGTUDHAT! r---------------------------------------------------------------------------------­-------------------------------------------------------------------------------— ——----------------------i j A Mözsi Mezőgazdasági Szövetkezet őszi burgonyaértékesítési j akcióját alacsonyabb áron folytatja. Árukiadás a szövetkezet majorjában, Mözsön, a Szent István utca végén a mázsaháznál, hétfőtől-péntekig 7-17 óráig. Érdeklődni: a 74/540-003-as telefonon. A piros és sárga héjú burgonya ára egységesen: 15 kg-os zsákban 600 Ft/zsák, 30 kg-os zsákban 1000 Ft/zsák Hagyma is kapható: j 15 kg-os zsákban 1000 Ft/zsák A viszonteladókat is várjuk, velük az ár megegyezés szerint. Biztonsagunk erdekeben gallyazás Az ingatlan tulajdonosának kötelező a feladat Súlyos áramütést okozhat a gondozatlan növényzet, ha villa­mos hálózattal érintkezik. A bal­esetek és üzemzavarok megelő­zése érdekében szükséges az elektromos vezetékek közelé­ben élő fák, bokrok rendszeres gallyazása. Ez a telektulajdono­sok feladata, ha elmulasztják, akkor súlyos balesetek okozójá­vá válhatnak. Milyen veszélye­ket rejt, ha a gondozatlan nö­vényzet érintkezik a villamos vezetékkel? - kérdeztük az E.ON Dél-dunántúli Áramszol­gáltató ZRt. szakemberétől.- Egyrészről műszaki problé­mákat okoz, melyeket a fo­gyasztó üzemzavarként, áram- kimaradásként érzékel. De mindezen túlmenően, az ilyen növényzetet közvetlenül érintő személy súlyos, akár halálos kimenetelű áramütéses balese­tet is szenvedhet.- Kik a leginkább veszé­lyeztetettek ebből a szem­pontból?- A veszélyforrásokról tájéko­zatlanok, elsősorban a gyere­kek.- Hogy előzhetjük meg az ilyen jellegű baleseteket?- A villamos vezetékek köze­lében a növényzetet rendszere­sen el kell távolítani. Ezt a célt szolgálja a gallyazás időszakon­kénti elvégzése. E mellett új nö­vényzet telepítésekor is be kell tartani bizonyos szabályokat.- Milyen szabályokra gon­dol?- Tilos a vezeték biztonsági övezetében olyan fát telepíteni, mely megnőve, a későbbiekben a vezetéket veszélyezteti. A ve­zeték biztonsági övezete mi­niszteri rendelet szerint szabá­lyozott.- Visszatérve a gallyazásra, mit ért ezalatt a kifejezés alatt?- A gallyazás a szabadveze­ték-hálózatok mentén lévő fák, illetve egyéb növényzet azon részeinek eltávolítását jelenti, melyek elérik a szabadvezeték biztonsági övezetének határát.- Kinek a feladata a gallya­zási tevékenység végrehaj­tása?- Miniszteri rendelet rögzíti, hogy az ingatlan tulajdonosa (kezelője) köteles ezt a feladatot rendszeresen elvégezni. Termé­szetesen a gallyazást végző biz­tonságának érdekében, a tevé­kenység megkezdése előtt fe­szültségmentesítés céljából minden esetben értesíteni kell az áramszolgáltató területileg il­letékes szervezeti egységét. Ilyen esetben a Szolgáltató fel­vállalja a feszültségmentesítés térítésmentes végrehajtását.- Milyen következmények­kel jár, ha a tulajdonos el­mulasztja a rendeletileg elő­írt kötelezettségét?- Az elsődleges probléma, hogy közvetett módon nagyon súlyos baleset előidézőjévé vá­lik. A kötelezettségét elmulasz­tó személy a saját maga bizton­ságán túl, a közvetlen és távo­labbi környezetében élőket is fokozott veszélyforrásnak teszi ki.- Mi a megoldás ilyen ese­tekben, a gallyazást el kell végezni ebben az esetben is, nem?- Az áramszolgáltató a balese­tek megelőzése érdekében, vég­ső esetben végrehajtja a nö­vényzet eltávolítását és gallya­zását. Ilyen esetben a gallyazás költségét a Szolgáltató kiszám­lázza a tulajdonos felé. Ezen túl­menően, a munkálatok elvég­zésekor a Szolgáltató csak a biz­tonsági övezet nagyságát tudja figyelembe venni, a kertészeti, növényvédelmi és esztétikai ér­dekekre nem lehet tekintettel.- Mi történik a levágott fa­anyaggal?- A levágott faanyag a tulaj­donos (kezelő) tulajdonát ké­pezi, ami a Szolgáltató által végzett gallyazás esetében ter­mészetesen a helyszínen ma­rad. Ilyen esetekben, ha a tulaj­donos nem tart igényt a levá­gott faanyagra, akkor külön ké­résre a Szolgáltató a tulajdonos költségén elszállíttatja azt.- Búcsúzóul egy utolsó gondolat a témával kapcso­latban?- A hálózatainkat előre ter­vezett módon rendszeresen bejárjuk, ellenőrizzük. A nö­vényzet növekedésének mér­tékét az időjárás nagymérték­ben befolyásolja, amit folya­matosan nyomon követni nem tudunk. Ahhoz, hogy a balesetmentes hálózat üze­meltetés biztosított legyen, feltétlenül szükség van a tu­lajdonosok együttműködésé­re, a teljes fogyasztói kör tá­mogatására. Megköszönöm szakértőnk közreműködését. A minket körülvevő környezet a nö­vényzettel komfortérzetünk befolyásoló tényezője. Ennek óhatatlanul részévé váltak a villamos vezetékek is. Te­gyünk meg mindent a bal­esetmentes üzemeltetésü­kért. ▲ PROGRAMOK PÉNTEKTŐL PÉNTEKIG Szekszárd j MOZI j Panoráma nagyterem, október 24-29.: A spanom csaja (ameri­kai vígjáték) 17.30. Szex telefon- hívásra (amerikai film) 20. Ok­tóber 30., 31.: Immigrants - Jós­ka menni Amerika (magyar víjáték) 16.30.18. Para (magyar vígjáték) 20. Art terem, október 24-29.: Mázli (magyar vígjáték) 17.19. Október 30., 31.: Zuhanás (indiai film) 17.19. ELŐADÁS Wosinsky Mór Megyei Múzeum, október 24.: Halottkultusz a ró­maiaknál és ennek ábrázolásai, halottkultusz megjelenése a népművészetben. Dr. Gáspár Do­rottya régész-művészettörténész előadása 14. Wosinsky Mór Me­gyei Múzeum, október 29.: mú­zeumi esték. Balázs Kovács Sán­dor: Paraszti pajzánságok a Sár­közben 15. KONCERT Művészetek Háza, október 28.: jótékonysági hangverseny a Szent Erzsébet Caritas szerve­zésében 19. Dunaföldvár MOZI Október 24.: A másik Boleyn lány (amerikai dráma) 19. Októ­ber 25.: Streetdance (amerikai zenés film) 19. Október 31.: St. Trinian's - Nem apácazárda (an­gol vígjáték) 19. Paks MOZI Október 30.: Lizi&Yeti - Egy ki­rályi sztori (német animációs film) 17. SZÍNHÁZ Művelődési központ, október 28.: a Latinovits-bérlet 1. előadá­sa. Hubay Miklós-Ránki György- Vas István: Egy szerelem három éjszakája - zenés tragédia. A Bu­dapesti Kamaraszínház és a Gyulai Várszínház közös pro­dukciója 19. KIÁLLÍTÁS Művelődési központ, október 31.: Rembrandt bibliai tárgyú rézkarcai. Megnyitja: Prancz Zoltán 18. Harangszentelés Sárszenüőrinc evangélikus templom, október 26.: Oláh Dé­nes fafaragó kiállításának meg­nyitója 10. Istentisztelet 10.30. A harang megáldása, beemelése 11.30. Irodalmi összeállítás a ha­rangról 13. KÖNYVAJÁNLÓ: CHRISTOPHER CICCONE íme a nővérem, Madonna A popikon öccsének tollából született írás kibeszélős, családi és magántitkokat hoz nyilvá­nosságra. Megismerhetjük be­lőle azokat az évtizedeket, ame­lyeket a Föld leghíresebb nője mellett töltött. Miközben fel­nőtt Madonna mellett, és ké­sőbb felnőttként dolgozott vele, egyre jobban megértette. Meg­értette a nővért, a sztárt, azt a nőt, aki fél évszázada botrán- koztatja meg és szórakoztatja a nagyérdeműt. Christopher Ciccone: íme a nővérem, Ma­donna, Ringier, 2008, 350 oldal. rmmizm., «CATíQj AJANL0: MOZI A spanom csaja Alexis (Kate Hudson) okos, gyönyörű, szexi és önfejű, minden férfi álma. így Dustiné (Justin Biggs) is, aki öt hét ran- dizgatás után annyira begőzöl a szerelemtől, hogy a lány ijed­tében gyorsan lapátra is teszi. Nincs mit tenni, az elkesere­dett fiú szakemberhez fordul, aki történetesen Tank (Dane Cook), a legjobb haverja. A bármelyik lányt könnyedén megkapó és megbántó Tank ugyanis különös szakmát vá­lasztott: frissen kirúgott férfiak ex-barátnőit viszi randizni. Méghozzá életük legrosszabb- jára. Minden erejével azon van, hogy pokollá tegye a randevút, olyannyira, hogy a lány vissza­sírja régi pasiját, és hanyatt- homlok meneküljön egykori kedvese karjaiba. Alexis azon­ban más tészta, Tank eddigi legnagyobb kihívása. A lány az első ugyanis, akiről leperegnek a trükkök és tudja, hogyan rea­gáljon a szerelmi blöffre. A do­log nem alakul túl jól, vagyis inkább túl jól alakul, és Tank egyre kevésbé szakmai szem­mel tekint az ügyre, inkább va­lami furcsa bizsergést érez. A spanom csaja, színes, feliratos, amerikai vígjáték, rendező: Howard Deutch, szereplők: Jason Biggs, Dane Cook, Szek­szárd. \ Sokan vettek pénzért jogosítványt. 10-től 70 ezer forintig terjedő összegért (képünkjllusztráció)

Next

/
Oldalképek
Tartalom