Tolnai Népújság, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-20 / 246. szám
2008. OKTÓBER 20., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TÜKÖR IHÁROSI IBOLYA A felnőttek is tanulhatnak helyeselendő a paksi iskola kísérlete, hogy azok a gyerekek, akik megsértik az írott, vagy íratlan szabályokat, esélyt kapnak arra, hogy jóvá tegyék a hibájukat. Mire felnőnek, talán másként gondolkodnak, mint a mai felnőttek. KEGYETLEN ugyanis a köz- megítélés, ha már valakiről kiderült, hogy hibázott. Mindenkit börtönben szeretnének látni például, aki összeütközésbe került a törvénynyel. Akkor is, ha nem szándékos, vagy kis bűncselekményt követett el. Vagyis a megtorló és nem pedig a jóvátevő, a megsértett jogrendet és igazságosságot helyrebillentő igazságszolgáltatás hívei. Pedig gyakran az áldozatnak is fontosabb lenne, ha a tettes megtérítené a kárát. Ha nincs pénze, akkor például munkával. nem biztos, hogy hatásosabb három havi börtön, mint az ennek megfelelő közérdekű munka. Lehet, hogy az oktalanul és ittasan verekedőket inkább idősek otthonába, gyerekotthonba kellene küldeni dolgozni, nem pedig fogházba. Ha más feladat nem akad, akkor beszélgessenek az idősekkel, meséljenek a gyerekeknek. Mindkét fél épülne belőle. A közlekedési balesetet okozó is inkább elgondolkodna azon, mit hibázott, ha például a baleseti sebészeten kellene dolgoznia egy ideig. Közben ezek az emberek nem szakadnának el a családtól, és nem kellene őket közpénzen eltartani. Véradásra hívja olvasóit a Tolnai Népújság Véradásra hívja olvasóit, a média szereplőit és azokat, akik még soha nem adtak vért a Tolnai Népújság a Magyar Vörös- kereszt Tolna megyei szervezetével, és a szekszárdi véradó állomással közösen. Október 20- án, azaz ma a szekszárdi Véradó Állomáson, a Béri Balogh Ádám utca 5-7. szám alatt várunk minden 18. életévét betöltött, magát egészségesnek tartó donort. Személyi igazolvány, jogosítvány vagy útlevél valamint a TÁJ kártya szükséges. Mi ott leszünk, jöjjenek el Önök is! ■ Hargitai É. Dr. Kiss Mihály az ideggyógyászat osztályvezető főorvosa dr. Muth Lajostól vehette át a díjat a szombat esti ünnepségen Huszonhármán kaptak díjat ünnepség Névadójuk előtt tisztelegtek a kórház Balassa-napján Egésznapos program- sorozattal tisztelgett névadója, Balassa János emléke előtt szombaton a megyei kórház. Idén huszonhármán részesültek a Balassa-díj elismerésben. Hargitai Éva Névadója, a Sárszentlőrincen született, nemzetközi hírű sebész professzor, Balassa János emléke előtt egésznapos programokkal tisztelgett szombaton a megyei kórház. Az ünnepség tudományos üléssel, a 35 év alatti munkatársak körében kiírt pályázat pályamunkáinak ismertetésével kezdődött. Délután pedig a televízió ártó-védő társadalmi és egészségügyi hatásairól, valamint a mammográfiás emlőszűrés 40 évéről hallgathattak meg előadásokat a résztvevők. Ugyanakkor az osztályok javaslata szerint legkiválóbb dolgozók idén is átvehették a Balassa-díjat. Ez alkalommal huszonhármán részesültek az elismerésben: dr. Báli Ildikó osztályvezető főorvos a fertőző osztályról, Bors Rozália kertész, Doszpod Krisztina vezetőasz- szisztens-helyettes a radiológiai osztályról, dr. Ezer Attila adjunktus a gégészeti osztályról, dr. Faludi Péter főorvos a szülészeti osztályról, Ferenc Erzsébet aneszteziológiai szakasz- szisztens, Gáspár Judit, vegyész, dr. Gimes Tünde röntgenszakorvos, Györgye Lajosné, a bér- és munkaügyi osztály vezetője, Horváth Józsefné diétáskonyha-vezető, Kákonyi Ferencné szakasszisztens a radiológiai osztályról, dr. Kiss Mihály, az ideggyógyászat osztályvezető főorvosa, Kovács Zoltán gépkocsivezető, dr. Kovács Zoltán, a gégészeti osztály megbízott osztályvezető főorvosa, dr. Könyves Károly, az urológiai osztály főorvosa, Lorenczné Török Mária, a palánki szocioterápiás és rehabilitációs osztály szakasszisztense, dr. Mátai Irén, a II. sz. belgyógyászati osztály főorvosa, dr. Schmidt Katalin, a krónikus tüdőgyógyászat megbízott osztályvezető főorvosa, dr. Schneider Ildikó, az ideggyógyászati osztály adjunktusa, dr. Schultz Károly, a gyermekosztály nyugalmazott osztályvezető főorvosa, dr. Szé- kelyi Katalin, a labordiagnosztika osztályvezető főorvosa, dr. Tóth Antal, az onkológia, haematológia osztályvezető főorvosa, dr. Vörös Veronika, az ideggyógyászati osztály adjunktusa. ■ Az osztályok javasolták a díjazottakat. Madártárlatból tanulhattak a látogatók természet Utánpótlást is remélnek a fiatalok köréből a tenyésztők Igazi madárritkaságokat csodálhatott meg az, aki a hétvégén Bonyhádon a művelődési házban járt Ugyanis a Madárbarát kör felelevenített egy négy éve megszakadt hagyományt, és díszmadár kiállítást szervezett huszonöt, főként a Dél-Dunántúi településeit képviselő tenyésztő meghívásával. Mint azt Tamás Zsolt főszervező elmondta, a céljuk elsősorban az volt, hogy a fiatalabb korosztályok figyelmét felhívják rá, más elfoglaltság is létezik a számítógép és a televízió mellett. Hozzátette, szeretnék, ha megtanulnák, hogy a természetet szeretni és óvni kell, ugyanakkor remélik, hogy sikerül utánpótlásra is szert tenÖ 1 Tamás Zsolt főszervező elmondta, jövőre Is lesz madárkiállítás ni, azaz néhány ifjúnak kedvet csinálni ehhez a szép, ám teljes embert igénylő hobbihoz. A színes madártárlat egyedülálló ritkaságokat is felvonultatott. Egy baranyai tenyésztő például olyan hibridekkel gazdagította a kiállítást, amelyeket kanárik és nagymadarak keresztezésével tenyésztett ki. Ezek a példányok mind énekhangjukban, mind felépítésükben egyedülállóak. De többek között indiai, venezuelai, valamint ausztrál díszmadarakat, papagájokat és pintyeket is láthatott az, aki megfordult a tárlaton. Szerencsére ők nagyon sokan voltak, így jövőre is lesz kiállítás. Játszóteret építettek, ajándékot is hoztak OZORA EU-szabványos játszótérrel gyarapodott a falu. Nyolc eszköz - többek között mászóka, csúszda, mérleghinta, valamint homokozó - került egy távközlési cég jóvoltából a kézilabdapálya melletti területre. Schranz Istvánná polgármester elmondta: megérte kitölteni az adatlapot, ami feltétele volt az ajándék elnyerésének. A Budaörsről érkezett harminchat vendég meglepetést is hozott: 300 ezer forint értékben adtak át játékokat az óvodának, (szá) Veterán angol motor volt a látványosság ATTALA A vasárnapi attalai búcsú egyik látványossága az az 1912-es gyártmányú angol oldalkocsis motorkerékpár, amelyet erre a napra a Közlekedési Múzeum adott kölcsön. A legendás járművet sokan megnézték, a motor és egykori attalai orvos tulajdonosa számos élet mentésében és világra hozásában volt részes. Az akciót a dombóvári helytörténeti múzeum szervezte, (hé) A legendás Arielle motorkerékpár Egy férfi életét vesztette a lángok között ÉRTÉNY Egy családi házban kigyulladt tűzhöz riasztották tegnap kora délután a Tamási önkéntes tűzoltókat Érténybe - tájékoztatta lapunkat a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. A lángokat sikerült megfékezniük, de a fürdőszobában kigyulladt tűzben egy férfi életét vesztette. Az eset körülményeit még vizsgálják a szakemberek, (hé) Dolgozik a kovács, kardot köthet két költő bonyhád Egy magyar költő és egy külföldi műfordító veheti át minden évben, Bálint napján, a Balassi-kardot. Elkészítésére most kapta meg a felkérést Fazekas József bonyhádi fegyverkovács. A Makovecz Imre által elnökölt Balassi Kuratórium kitüntetettjei között a hazai szerzőkön kívül van már portugál, cseh, lengyel, finn és török irodalmár is. (wg) HIRDETÉS Tudja Ön, ...hogy az elmúlt négy évben több, mint 50000 m2 korszerű oktató- és kutatóhellyel gazdagodtak a magyar egyetemek és főiskolák? I }