Tolnai Népújság, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-17 / 244. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. OKTÓBER 17., PÉNTEK EGYHÁZI TÜKÖR Kevesebben követik Istent felmérés Három lelkipásztor az okokról és a tennivalókról A vallás nyelvezete és gondolkodásmódja mágikus-misztikus, ami a mai ember számára érthetetlen lehet. Archív fotónkon: szentmise Tamásiban. Közös istentiszteleteket tartanak az ünnepen a reformáció hete alkalmából ünnepi istentiszteleteket tartanak Pakson október 29-30-31-én. Az első két alkalom a református templomban 17.30 órai, a harmadik pedig az evangélikus templomban 17 órakor kezdődik. Az evangélikus, a református és a baptista felekezetek lelkészei is szólnak a hívekhez, valamint a gyülekezetek énekkarai is fellépnek, (hé) Nyisztor Ilona énekei Pécsen, a Dómmúzeumban Pécs Jótékony célú hangversenyt ad október 19-én vasárnap, este 19 órakor Pécsett a Dómmúzeumban Nyisztor Ilona, a csángó kultúráért kitüntetett népénekes. A szervezők a belépéskor 1000 Ft-ot kérnek, amit jótékony célra fordítanak, (gy) Pakson ismeretterjesztő előadásokat tartanak paks Tizenhatan vesznek részt a paksi református lelkészség Alpha kurzusán. Mint azt Lenkei István lelkész elmondta, ez már a második alkalom, hogy a tizenegy hetes ismeretterjesztő, hitébresztő sorozatot lebonyolítják. A program résztvevői kedden esténként a keresztény hit alapkérdéseit tárgyaló előadásokat hallgathatnak meg. (hé) Lenkei István lelkész @ TOVÁBBI HÍREK: www.teol.hu Az elmúlt tíz évben csökkent a vallásosság Magyarországon - derül ki egy felmérésből. A témával kapcsolatban három Tolna megyei lelkipásztor véleményét kértük. Steinbach Zsolt Nem vitatják az általunk megkérdezett lelkipásztorok annak a nemzetközi felmérésnek a valóságtartalmát, amely szerint az elmúlt tíz évben csökkent a magukat vallásosnak mondók és a templomba járók aránya Magyarországon. Füller Mihály ten- gelici evangélikus lelkész szerint nem arról van szó, hogy az eddig vallásos emberek váltak ateistábbá, hanem arról, hogy a tíz év alatt olyan korosztály nőtt fel, amely korábban sem volt egyházias. Rámutatott viszont, hogy az elmúlt tíz év alatt a saját körzetében is volt, de lényegében Mózes óta tapasztalható egyfajta hullámzás: van, amikor az emberek nagyon vallásosak, máskor viszont eltávolodnak Istentől. Előbbi általában háborúk, válságok során, utóbbi békeidőben, az életszínvonal emelkedése idején következik be. De ez nem feltétlenül törvényszerű. Keresztes Andor tolnai plébános saját tapasztalatai alapján pozitív és negatív példákat is tud mondani. Szerinte egyébként a XX. század közepétől általános elistentelenedés következett be, a nyugati demokráciákban és a háború után Magyarországon is kialakult materialista szemlélet más irányból és ideológiával, de a keresztény kultúrát támadja. Görgey Etelka pálfai református lelkész többek között arra hívta fel a figyelmet: a nagyon vallásos és templomba járó nemzedék utolsó generációja már igen idős, létszáma fogyatkozik. Felmérés a 18 év feletti magyarországi lakosság körében 1997.2007. Nagyon vallásos __________20% 15% Re ndszeres teniplaiBba|áiá 26,5% 19% Soha nem megy templomba 30% 35% FORRÁS: TOMKA MIKLÓS ÉS PAUL M. ZULEHNER KUTATÁSA A nyugdíjasok derékhadát alkotó 60-70 évesek viszont az államszocializmus idején nőttek fel. A vallásosság csökkenésének egyéb okait kutatva a papok említést tettek a fogyasztói szemlélet erősödéséről és a média hatásáról is. Görgey Etelka szerint az állandó fogyasztás egyfajta lélektani jutalmazási rendszerként is működik az embereknél. Úgy véli, a természettudományos gondolkodás felerősödése is szerepet játszik a vallásosság csökkenésében. Emellett rámutatott: vallásosnak lenni nem „trendi”, ráadásul szerinte a vallásos emberekről torz kép él a társadalomban. Keresztes Andor ezt úgy fogalmazta meg: az örök érvényű, lelki értékeket a mai kor leszólja a modernség, a divat és úgymond a felvilágosult szemlélet jegyében. Füller Mihály aláhúzta: bizonyos, a média által is erőteljesen közvetített jelenségek az erkölcsök rombolásának, a bűnözés növekedésének irányába hatnak. A tévé és a számítógép előtt pedig sokkal több időt tölt manapság még a vallásos ember is, mint az egyház berkeiben. Szerinte ezért is fontos az egyT háznak megtalálnia azokat a technikákat, amelyek révén jobban meg tudja szólítani az embereket. Többek között a mai modern médiában is, természetesen a színvonal megtartásával, az értékrend feladása nélkül. Hasonlóképpen vélekedik Görgey Etelka, aki szerint a vallás alapvető nyelvezete és gondolkodásmódja erősen mágikus-misztikus, ami a mai ember számára érthetetlen, sőt groteszk is lehet. A lelkészek igen fontosnak tartják a példamutatást. Keresztes Andor szerint az egyház csak szentéletű tanúságtevőkkel harcolhat Krisztus ügyéért. - Ha bennünk nem ezt látnák, ugyan miért válnának Isten követőivé? Görgey Etelka ezt úgy fogalmazta meg: az egyházaknak és híveiknek is szembe kell nézniük azzal, hogy mennyire felelnek meg saját tanításuk alapelveinek. Különbusz indul az egyházmegyéből a családünnepre, Gödöllőre Negyven esztendeje adta ki VI. Pál pápa a Humanae Vitae című enciklikáját védve a házastársi szerelmet attól, hogy áruvá, fogyasztási cikké fokozzák le. Huszonöt éves a Családjogi Charta, a Család Pápai Tanácsának dokumentuma, amely összefoglalja a család társadalmi szerepének betöltéséhez szükséges alapvető jogokat. Húszéves II. János Pál pápa Mulieris Dignitatem című apostoli levele a nők méltóságáról és hivatásáról. November 6-án és 7-én 15. alkalommal rendezik meg Máriabesnyőn a családkongresszust. November 8-án pedig Gödöllőn, a Premontrei Gimnázium aulájában egy egésznapos családünnep lesz. A jeles eseményekre házaspárokat várnak. Köszöntőt mond dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom- budapesti érsek. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Bíró László püspök. A családünnepre a pécsi egyházmegyéből november 8-án buszt szerveznek. Jelentkezni lehet a részvételi díj befizetésével Korom Józsefnél 7624 Pécs, Tábor u. 5. Tel.: 06-30/378- 35-69, e-mail: jozsef.korom@eon- hungaria.com ■ Három generáció tett hitvallást a közösségi házban decs A Biblia Éve apropóján egy család tett hitvallást verssel és zenével Őcsényben, a közösségi házban. Az apa és nagyapa, Kiss János verset mondott, és bizonyságot tett Istenbe vetett mélységes hitéről, mely egész életét végigkísérte és mind a mai napig megtartotta. Fia, Decsi Kiss János újságíró, képzőművész vezette a programot és maga is verssel, bizonyságtétellel szolgált. A fiú és unoka, Decsi-Kiss András gitárral nyújtott zenei aláfestést az igényesen és mélyről fakadó lelkiséggel megfogalmazott önvallomásokhoz. Lemle Zoltán bonyhádi református lelkipásztor előadást tartott a Szentírásról. A szép számú érdeklődő gyönyörködhetett a Naszladi Judit vezetette Gárdonyi-kvartett énekében. A bizonyságtételeket Scultéty Erzsébet alkalomhoz illő alkotásai tették még hitelesebbekké. ■ L. Z. ■ Fontos a személyes példa- mutatás. MISEK, ISTENTISZTELETEK KATOLIKUS MISÉK: bátaszéken vasárnap fél 9 és este 18 órakor, bonyhádon szombaton este 6 órakor, vasárnap reggel fél 8, 9 órakor, dombóváron vasárnap 8 órakor, 10 órakor, 11 és 19 órakor, dunaföldváron, a külvárosi templomban: vasárnaponként 7.30- kor és 11 órakor, a belvárosi templomban szombat este 18.30- kor, vasárnap 9 órakor. GERJENBEN 11 órakor, KAJDACSON 9.30-kor, PAKSON a belvárosi templomban: szombaton este 6 órakor, vasárnaponként 9 órakor, 18 órakor. A Szentlélek-templomban szombat este 7 órakor, vasárnap reggel 7.30-kor. Simontornyán hétfőn, szerdán, vasárnap 8.30-kor, szombaton 19 órakor van szentmise, míg kedden 18 órakor bibliaórát tartanak. szekszárdon, a Béla téri belvárosi templomban: szombaton este 18, vasárnaponként háromnegyed 9,11 órakor és 18 órakor, tamásiban szombaton este 18.30-kor, vasárnap pedig délelőtt 9.30-kor van szentmise. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELET: zombán vasárnap 8.30-tól, szekszárdon a hónap első vasárnapján 10 órától kezdődik az istentisztelet, úrvacsorával. A hónap második vasárnapján 9.30-tól német áhítat van. A következő településeken istentisztelet csak a hónap 1. vasárnapján van: 13.30-tól FELSŐNÁNÁN, 14.30-tÓl KÉTYEN, 16 órától DECSEN. A REFORMÁTUS ISTENTISZTELET szekszárdon vasárnaponként 10 órakor, gerjenben, az imaházban 10 órakor, kajdacson 11 órakor kezdődik. Ismét beázott a Makovecz-templom rések Medencék fedésénél alkalmazott módszerrel javítják az üvegtetőt paks Két évvel az előző felújítás után ismét javítani kellett a Szentlélek templom tetejét. A Makovecz Imre tervei alapján épült, 1990-ben átadott római katolikus templom akkor is, most is beázott. Ennek oka az ott alkalmazott háromféle anyag: a fa, a fém és az üveg más és más tágulási jellemzői és az ezek nyomán keletkező rések. Dr. Keresztes Pál plébános elmondta, a püspökség hozzájárulásával kétmillió forintot költöttek 2006-os költségvetésükből a templomra, de úgy tűnik hiába. - Nem hibáztatom a vállalkozót, de nem volt tökéletes a technológia, két hónap múlva megint beázott a tető - mondta. Nagyobb eső után tócsákban állt a víz, de megesett, hogy misézéskor a ke- helybe vagy éppen a miséző pap hajára csörgött, így újra napirendre került a tető felújítása. Megkeresték Makovecz Imrét, hogy kikérjék véleményét a tervezett beavatkozásról. Az ő beleegyezésével alkalmazzák azt a módszert, amelyet az egyházmegye főépítésze, Kóbor Miklós dolgozott ki. A kivitelező Priskin Antal rézműves, aki már az építésnél is jelen volt. Mint mondta, felvetődött, hogy á lemezmunkáknál ő hibázott, de megállapították, hogy nem így történt. A fémkeretekbe tett üveg, miután másként reagál a hőhatásra, megfeszült, megrepedt. Most egy polikarbonátos technológiát alkalmaznak, ami a medencefedéseknél is ismert. Priskin Antal kifejtette, a meglévő tetőre kerül rá párnafákra rögzítve ez az egyébként igen korszerű, kiváló és jól szigetelő anyag. A felhelyezésnél a gyártó előírásait követve járnak el. Szellő- a ző sapkák szolgálnak arra, hogy | ne gyűljön össze a régi és új fe- § dés között a pára. A munkálatokkal, beleértve | az állványbontást is, a jövő héten I végeznek. «Vida T. ■ A tetőjavítás ismét kétmillió forintba kerül. Dr. Keresztes Pál plébános # i « I »