Tolnai Népújság, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-17 / 244. szám
3 2008. OKTÓBER 17., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR JEGYZET VENTER MARIANNA Fantomok az utakon A gépkocsi veszélyes üzem. Az általános iskola hatodik osztályában ismerkedtem meg ezzel a fogalommal, s bár kicsit furcsálltám, hogy mi köze az autónak a gyárhoz, hamar megértettem: egyetlen ember felelősségére van bízva egy többmázsás, villámgyors fémszerkezet. Itt nem lehet lazítani, egy pillanatnyi kihagyás súlyos következményekkel járhat, és a nem megfelelően karbantartott jármű kiszámíthatatlanná válhat. Ezért is hitetlenkedik az ember, ha arról hall, hogy azok, akik a fentiekkel a leginkább tisztában vannak, megfeledkeznek arról, hogy felelősséggel tartoznak az úton közlekedők iránt. pénzért már szinte minden kapható, lehet vásárolni érettségi bizonyítványt, állítólag diplomát is, és most kiderült, hogy a jogosítvány is áruvá silányult. Csakhogy amíg egy hamis érettségi bizonyítvány birtokában olyan nagy kárt nem okozhat valaki, a jogosítvány esetében már más a helyzet. a magyar utakon nem egyszerű közlekedni, a gyors, nagy autóknak be kell érniük kevéske autópályával és annál több - nem olyan jó állapotú - kétsávos úttal. A pénzért vett jogosítvány birtokosai pedig valószínűleg sem a közlekedési szabályokkal, sem a gépkocsifenntartás műszaki szabályaival nincsenek tisztában, és vélhetően a vezetést is „hallás után” tanulták. Egyszóval afféle időzített bombák az utakon. lebukott egy jogosítványt árusító hálózat, a rendőrség most méri fel az okozott kárt, bevonják a jogtalanul birtokolt okmányokat, aztán jöhet a felelősségre vonás. A nagy kérdés azonban ott marad: vajon az országban hány ehhez hasonló ügy, hány pénzért vett jogosítvány, és hány időzített bombaként közlekedő járművezető maradt? Pénzért adtak jogosítványt vesztegetés Aki önként jelentkezik, büntetlenséget élvez Dr. Törökné dr. Kaszás Rozália, a főkapitányság bűnügyi igazgatója, Lovass Károly Róbert és dr. Soczó László Három férfit vett őrizetbe a rendőrség, mert pénzért árulták a jogosítványokat. Eddig mintegy ötven esetre derült fény. Ihárosi Ibolya Az ügyben letartóztatottak egyike, az 54 éves szekszárdi férfi a Nemzeti Közlekedési Hatóság Dél-dunántúli Regionális Igazgatóság szekszárdi irodájának munkatársa. A másik egy szekszárdi autósiskola vezetője, a harmadik pedig a munkatársa, egyikük rendészeti dolgozó. Az autósiskolának Bátaszéken is van irodája - hangzott el a tegnapi rendőrségi sajtótájékozatón. Az ügy részleteiről még nem sokat árultak el, mert több megyében folynak a kihallgatások. Dr. Soczó László dandártábornok, megyei főkapitány elmondta, hogy Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém, Baranya, Somogy és természetesen Tolna megyében is folynak az üggyel kapcsolatos kihallgatások. A nehezen kinyomozható korrupciós ügyben a főkapitányság felderítő osztálya a törvényben biztosított titkos információszerzés széles tárházátvetette be. Eddig mintegy ötven esetre derült fény. A Dunántúl különböző területeiről érkezők kaptak jogosítványt 10-től 70 ezer forintig terjedő összegért. Olyanok is, akik másutt 3-4 alkalommal megbuktak. A vesztegetésen túl életveszélyes is, hogy félanalfabéták, a KRESZ-t nem ismerő, esetleg vezetésre alkalmatlan emberek kerültek a közutakra - hangsúlyozta a főkapitány. Hozzátette még, hogy az a vesztegető, aki a hatóság előtt feltárja a történteket, büntetlenséget élvez. Nem reménykedhetnek a jogosítványt vásárlók, hogy nem jut el hozzájuk a rendőrség, mert már a kezükben a „gombolyag” vége. Ha a rendőrség találja meg őket, akkor már nincs büntetlenség. A jogosítványokat a rendőrség természetesen visszavonja. Azt is megvizsgálják, azok tulajdonosai mennyi balestet okoztak, mennyi közlekedési szabálysértést követtek el. Szinte azonos időben bukkant az ügyre a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a rendőrség - mondta Lovass Károly Róbert, a hatóság főigazgatója. Ő is kiemelte mintegy fél éves eredményes együttműködésüket. Folyamatosan elemzik a vizsgáztatások adatait. így tűnt fel, hogy sokan és eredményesen vizsgáznak Szekszárdon. Hozzátette még a főigazgató: az is bebizonyosodott, hogy a többi vizsgabiztos lelkiismeretesen végzi munkáját. A rendőrség indítványozza a gyanúsítottak előzetes letartóztatását. A hivatali vesztegetést a törvény maximálisan 10, a jogosítványt vásárlókat 5 év szabadságvesztéssel fenyegeti. A gyülekezeteket erősítené az esperes jelölt Nem korteskedni, hanem hitvallást tenni jött el a hívekhez szekszárd Nem korteskedni, hanem a hitvallását elmondani érkezett csütörtökön a szekszárdi református gyülekezeti házba Fónagy Miklós esperes és szolgatársai: Magai István és Kiss Csongor. A Dunamelléki Egyházkerület egyik püspökjelöltjeként Fónagy Miklós hangsúlyozta, hogy az egyház építőköve a gyülekezet, ezért erőiket, szeretetüket a gyülekezeteknek kell megmutatniuk, illetve fontos, hogy ezek mindegyikébe eljusson a segítség. Fónagy közösségben gondolkodik, és nem titkolta afelett érzett örömét, hogy a magyarországi református egyház nem hullott darabjaira. Az esperes Krisztus szolgáinak szolgája kívánna lenni. Ez azt jelenti, hogy több törődést, figyelmet szentelne a lelkipásztorok lelki gondozásának, valamint a presbitereknek és a gyülekezeti munkásoknak is. A világi képzés erősítéséről, új gyülekezetek plántálásáról, a fiatalok és az aktív korosztály megszólításáról Fónagy Miklós és Magai István is szólt. Utóbbi a gazdasági élet szereplőinek megszólítását is fontosnak tartja. Kiss Csongor az egyházkerület pénzügyeiért felelne. Mindhárman elmondták, nem ők jelöltették magukat. Ahogy Fónagy Miklós fogalmazott: ha Isten használni akarja, nem szabad nemet mondani. ■ B. K. Fájdalmas lépésekkel jár a védelem kialakítása válság A legsürgetőbb feladat a gyors pénzügyi támadások kivédése, a betétek garantálása volt szekszárd Az élet, pontosabban a pénzügyi válság felülírta az MSZP ifjúsági szakcsoportja csütörtöki ülésének és az azt megelőző sajtótájékoztatójának témáit. Ezt Lendvai Ildikó, a párt országgyűlési frakciójának vezetője mondta. A politikus szerint az alapvető cél, a gazdasági stabilitás elérése változatlan, de mint minden államnak, Magyar- országnak is a védelem jelenleg a kulcsszava. A frakcióvezető beszélt annak a hármas védőgyűrűnek a kialakításáról, melynek kiépítését a kormány és a parlament a napokban elkezdte. Az első és legsürgetőbb feladat a spekuláció, a gyors pénzügyi támadások kivédése volt, azaz hogy a magánszemélyek és vállalkozások teljes garanciát kaptak betéteikre. A második gyűrű kiépítése már fájdalmas lépésekkel jár, hiszen az adótörvény visszavonását és a jövő évi költségvetési tervezet átdolgozását jelenti. Harmadik lépésként várhatóan sokmilliárdos csomag jön létre, mellyel a munkahelyeket, a vállalkozásokat védené az állam. Lendvai Ildikót kiegészítve Mesterházy Attila frakcióvezetőhelyettes hangsúlyozta, a válság g nem magyarországi. Pozitívum-1 ként említette az Európai Köz- g ponti Bank Magyar Nemzeti | Banknak nyújtott ötmilliárd 2 eurós hitelét. ■ Budavári K. Lendvai Ildikó a Mészáros Borházban. A téma a pénzügyi válság volt. A válság és a női kvóta is téma volt Lendvai Ildikó csütörtökön a Nők Szekszárdért Közhasznú Egyesület meghívásának is eleget tett A fő téma itt is a válság volt, ám a szekszárdi hölgyek kíváncsiak voltak arra is, a frakcióvezetőnek mi a véleménye például a női kvóta bevezetéséről Kiderült, Lendvai Ildikó a pártokon belüli kvótát pártolja, majd arra kérte a jelenlévőket, képzeljék el fordítva a nemek arányát az országgyűlésben. A politikus szerint a nők maguk is furcsának tartanák, ha hirtelen kilencven százalékra változna a szebbik nem aránya. WKES3&EMI Megismerkedhetnek a mesterségekkel bölcske Kétnapos program- sorozat kezdődik ma A Művelődés Hete - A Tanulás Ünnepe kapcsán. Elsősorban álláskeresőket, munka- nélkülieket várnak a Duna menti népművészeti értékeket is bemutató rendezvényre. Mint azt Kiss József polgármester elmondta, a résztvevők több mesterséggel, többek között a fazekassággal, virágkötészettel, ékszerkészítéssel is megismerkedhetnek. (hé) A jövőről tanácskoztak a bőrös szakemberek siMONTORNYA A teendők, a megmaradás és a fejlődés kérdéseiről tanácskoztak két napig a Bőr-, Cipő- és Bőrfeldolgozó Ipari Tudományos Egyesület szakemberei a Simontornyára kihelyezett ülésen. Közel negyvenen vitatták meg az iparág helyzetét és a szükséges tennivalókat. Közben ellátogattak az ország egyetlen működő bőrgyárába, az ST Bőrgyár Kft.-hez, ahol Kerezsi János ügyvezető igazgató üzem- és termékbemutatót tartott, (vl) Ritka hüllőket láthat a közönség dombóvár A művelődési házban vasárnapig látható a ritkaságokat is bemutató, elsősorban természetesen az ifjabb korosztály érdeklődésére számot tartó hüllőkiállítás. (ts) Pászti Zalán és a zöld leguán Átveszik a veszélyes háztartási hulladékot szekszárd Akciót szervezett a veszélyes és elektronikai hulladékok begyűjtésére a megyeszékhely polgármesteri hivatala. A savas ólom akkumulátort, festéket, lakkot, ragasztót, hígító maradékot, lejárt gyógyszert és más vegyszert, valamint elektronikai készülékeket a Béla király téren és a Csatári üzletháznál kialakított gyűjtőhelyen lehet leadni október 18-án szombaton 8 és 13 óra között, (ii) Az atomenergiáról a Vállalkozói Szalonban szekszárd Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója lesz a Vállalkozói Szalon következő vendége. Az atomenergia és a globalizáció címmel tart bevezető előadást október 20-án 18 órától a Szász Sörözőben. Az előadást kötetlen beszélgetés követi, (ii) @ további hírek: www.teol.hu I 1 I