Tolnai Népújság, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-16 / 243. szám

2008. október 16. 8 GAZDASÁG Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban vétjük Szekszardon. a Liszt F, tér 3. szám alatt vagy a 74/511-539^» telefonszamon Kate MOSS szakított. A botrányos szupermodell újabb férfiszívet tört össze. Most Pete Doherty utáni eddigi párjával, a Kills Jj gitárosával szakított. Pedig nagy szerelem volt ez is, gyereket, családot terveztek. De Kate nem bírta feladni bulizást belső 1$ kényszerét, többször ment el este táncolni, mint ahogyan azt Jamie Hince szerette volna. d Csapj le egyből kettőre! Két új előli, lén két Samsung J700 mobilt adunk 0 Ft-ért, hogy még könnyebben számodra. Ráadásul 0 Ft-os percdíjjal beszélhettek egymással! Százhetven állampolgártól 226 cetlin érkezett vélemény a Sza­bad tér, szabad vélemény prog­ram kapcsán az állampolgá­ri részvétel hetén - összegezte Dér Miklósné a Civil Kerékasz­tal elnöke. Pozitívumnak mondták, hogy összhang mu­tatkozik a városfejlesztési célok között. Ezek és a látványos ren­dezvények egyszerre szolgálják a helyiek aktivizálását és a tu­risták idevonzását. Ugyancsak egyetértenek a szekszárdiak a történelmi, népművészeti érté­kek megőrzésével, és színvona­lasnak látják a közművelődési intézmények munkáját. Kifogá­solták az új helyi közlekedési rendszert, a magas fűtési költ­ségeket, a szemétszállítási díja­kat. Szeretnék, ha nyitva lenne hét-végén a művelődési ház. Aggódnak a Prométheusz park alá tervezett parkoló miatt, és CIVILEK Fejlődő, tiszta, olcsó és békés várost szeretnének a szekszár­diak a cédulák tanúsága szerint. boszszankodnak, hogy a meg­lévőt még mindig nem lehet használni. Keveslik a kerékpár­utat és az akadálymentesítést. Kifogás alá esik az utak és jár­dák, a köztisztaság és a köz­rend állapota. A fentiek megvál­toztatásán kívül azt szeretnék a szekszárdiak ha tovább erősöd­ne az emberek közéleti aktivitá­sa. A politikai árkok betemeté­PIACI ARAK www.ntssannyStrai.hu 6 NYITRA1 ^ 7100 Szekszárd, Pásztor u. 8. Telefon: 74/528-190 Részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben. Az ajánlat a készlet erejéig érvényes. Kombinált üzemanyag fogyasztás: 4,7-6,8 1/100 km, CO-kibocsátás: 125-163 g/km. SHIFT the way you move Összegűjtötték a város lakóinak észrevételeit Az őn SEAT-márkakereskedője: Alisca Autócentrum Kft. 7100 Szekszárd, Bátaszéki út 132. Telefon: 06-74/528-270 • Mobil: 06-20/286-20-20 Szerviz: 06-74/528-275 • Web: www.aliscaauto.hu NISSAN QASHQAI CROSSOVER AUTÓ MICRA légkondicionálóval 2 499 OOO Ft-ért *CD-s rádió MP3 lejátszó csatlakozóval •Központizár és elektromos ablakemelők •ABS, vezető- és utasoldali légzsák Mindent beleadtunk! iBHT Alaposan megpakoltuk extrákkal, de arra ügyeltünk, hogy maradjon helye Önnek is. Az egyedi meg­jelenésű, tágas és sportos Altea XL-ben mindent megtalál, amire csak szüksége lehet. SEAT modellek fantasztikus áron, ajándék extrákkal! SEAT Altea 1.6 Reference r&t8-6e©-£t 4 218 600 Ft SEAT Cordoba 1.4 PDTDI Premium reST-eSÖ-Ét 3 387 000 Ft SEAT Altea XL 1.6 Reference 4^56-696-». 4 358 000 Ft Az ajánlat 2008. október 31-ig vagy a késztet erejéig érvényes. A képen látható autó iliusztráció és extra felszereltséget tartalmaz. A SEAT személyautók motorizáltságtói függő országúti átlagfogyasztása: 5,2-5,31/100 km/ vegyes fogyasztás: 6,4-6,5 1/100 km, C02-kibocsátás: 152 g/km (EU4). QASHQAI már 4 399 OOO Ft-tól NOTE légkondicionálóval 2 999 OOO Ft-ért •CD-s rádió MP3 lejátszó csatlakozóval •ABS, vezető- és utasoldali légzsák •Csúsztatható hátsó ülések •Központizár és elektromos ablakemelők A részletekről és a tesztvezetésről érdeklődjön márkakereskedésünkben! se, a társadalmi harmónia meg­teremtése is lakossági igény. Új munkahelyeket is az önkor­mányzattól várnak. Az észrevé­teleket megküldik a képviselők­nek. A teljes anyag olvasható a www.tmciszok.hu címen. Talán az országban egyet­lenként már másodszor közö­sen szervezik a civilek a pol­gármesteri hivatallal az állam- polgári részvétel hetét. Erős a kapcsolat az önkormányzat és a civil szervezetek között, de még tovább szeretnék erősíte­ni, mondta dr. Haag Éva alpol­gármester. Erre is alkalmat adott a rendezvény. Természe­tes, hogy figyelembe veszik, beépítik a programokba az észrevételeket. A témakörök PAKS SZEKSZÁRD PAKS SZEKSZÁRD BURGONYA 60 80 KARFIOL 250 250 : UBORKA 350 320 VÖRÖSHAGYMA 100 150 KARALÁBÉ 120 120 ; FŐZŐTÖK 60 160 FOKHAGYMA 600 600 < RETEK ■-•MO *6» ~i“*9OTŐTÖK~ 150 itw~ ZÖLDHAGYMA 100 130 GOMBA 600 500 : CÉKLA 150 200 FEHÉRRÉPA 300 350 SZÁRAZBAB 800 700 : TOJÁS 25 28 SÁRGARÉPA 150 150 FEJTETT BAB 300- | DIÓ 1200 1200 ZELLER 150 150 PARADICSOM 380 300 : MÁK 1500 1500 FEJES SALÁTA 150 120 TV PAPRIKA 350 300 : ALMA 150 150 FEJES KÁPOSZTA 80 80 ZÖLDPAPRIKA 30 50 : KÖRTE 350 350 KELKÁPOSZTA 200 200 LECSÓPAPRIKA 200 160 : ŐSZIBARACK 400 450 PAKS SZEKSZÁRD egy része folyamatosan szere­pel a bizottságok és a közgyű­lés napirendjén. Más problé­mák megoldása pedig csak hosszabb távon, lépésenként képzelhető el. Előkészület alatt van a Civil Kerékasztallal kö­tendő új megállapodás, ame­lyet várhatóan még az idén alá­írnak - tette hozzá az alpolgár­mester. Többen voltak aktívak, mint tavaly 2007 2008 Nekem az tetszik 39 49 Nekem az nem tetszik 55 87 Azt szeretném 61 ______ 90 Öss zesen: 155 226 FORRÁS: TN-GYŰJTÉS Qf Ha8g ÉV3 2 db Samsung J700 0 Ft-ért, egymás között 0 Ft -os percdíjjal, * fél évig, havi 100 óra erejéig _ 2 új előfizetés egyidejű vásárlása esetén, 2 éves hűségnyilatkozattal fC' * ' Könnyen megoszthatod azzal, aki a legfontosabb! Mobile Együtt. Veled A tarif^ajánlat 2008. október 1 jótól november 30-áig érvényes, lakossói nem vehető igénybe. A kedvezmény videohivásokra nem vonatkozik. A* 6 hónap letette Után a díjcsomagotok szerinti peredig»! hívhatjátok ftgyöjást. A KészOtetekció 2U.Ü8. októberiétől«Sszavottásig vagy a -Azakdék további, teljes körű és részletes iettétel^v.r^Pontokban, üzleteinkbe^ és uf^gplgáiatunkon érhetők el: 1430, Q6-l/2§fí-92' Mobilöttfjon Premium-, Mix-, iWiW- és^pbilinternet-dijcsomagokkal lap az a&íivófás na$át$:^mít belföldön. A havi 100 óra, illetve a ;iói8.Q8- október^&Őpisszavonásig vagy a készlet erejéig' érvényes, jolgálatunkon érhetők el: 1430. Q6-1/20É-9210. . a M ‘ iwiissl T-Pont:- Szekszárd, Arany János u. 31. Aranyház Üzletház Tel.: 74/415-900, Mobil: 30/900-9025, Fax: 74/319-846 RÖVIDEN • Kérésre akár házhoz is viszik az ebédet Falugondnokot ke­res a diósberényi önkormány­zat, miután a korábbi alkalma­zott felmondott. A kisközség­ben falugondnoki szolgálat mű­ködik néhány éve. Ennek kere­tében mikrobusszal hozzák-vi- szik a szárazéi gyerekeket a diósberényi óvodába. De ugyanígy kérésre házhoz szállít­ják az idős embereknek az ebédet, a gyógyszert is. • Szakmai napot tartottak Bátán a tojásdíszítők Szak­mai napot tartott a bátai táj­házban a Népművészeti Egye­sületek Szövetsége tojásdíszrtő szakági bizottsága. A többek között Budapestről, Szegedről érkezett szakembereknek dr. Lehel Péterné tartott elő­adást Tojásdíszítés és a hozzá fűződő hagyományok Bátán címmel, majd a műhelymunka során a gyakorlatban is meg­mutatta az érdeklődőknek, mi­ként készül a bátai hímestojás. • Hazakerülnek dombóvárról a festő alkotásai Helyi festő képei fogják díszíteni a naki ön- kormányzat dísztennének fala­it. A naki születésű Baráth Já­nos hagyatéka jelenleg Dombó­váron, az Apáczai Csere János Gimnáziumban és a kórházban találhatóak. Rácz Róbert pol­gármester arról számolt be, hogy a dombóvári szakközépis­kola három képet ad át a naki önkormányzatnak. A műalko­tások a festőművészről elneve­zett díszterembe kerülnek. • Megválasztották az év borait a falunapon Megválasztották az év-borait a bölcskei faiuna- pon. A vörösök közül Molnár Attila cabernet sauvignonját ta­lálta a legjobbnak a zsűri. A fe­hérek versenyében Látos Péter vegyes fehérje bizonyult a leg­jobbnak, a rozék közül Tomolik Jánosé érdemelte ki a Bölcske Bora 2008 címet. • Közös koncertet adott a két neves kórus A Pécsi Mecsek Kórus és a dombóvári Kapos Kórus közös koncertet adott a zene világnapján. A zene ün­nepe alakalmából Pécsett, a Csontváry Múzeumban csen­dültek fel a két kórus előadásá­ban olyan remekművek, mint a Francia reneszánsz szvit vagy Csajkovszkij Mi Atyánk című darabja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom