Tolnai Népújság, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-02 / 231. szám

3 2008. OKTÓBER 2., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR JEGYZET WESSELY GÁBOR A derékhad otthon marad A háború után, 1950-ben 9.2 millió volt az ország la­kóinak száma. 1980-ra 10,7 millióra emelkedett, majd elkezdődött a drámai népes­ségfogyás. 2000-re már há­ború nélkül is vesztettünk félmillió embert. Aztán a 10.2 milliós adat tovább csökkent, 2007-ben 10 mil­lió 55 ezer lakos szerepelt a statisztikában. A halálozá­sok száma lényegesen meg­haladja a születésekét. A né­pességfogyás nagyobb, mint amekkorának látszik, ugyanis külső forrásból is táplálkozik az ország, be­vándorlók is érkeznek, évente 15-20 ezren. A derékhad otthon marad. És jönnek, és mennek a ma­gasan kvalifikált szakembe­rek meg a kalandorok, a bű­nözők, akik bárhol, idegen­ben is megélnek. A nyugati Magyar Tudomá­nyos Tanács kezdeményezé­sére kutatás indult a kép­zett magyarok migrációjá­ról. Távozásuk komoly hi­ányt idéz elő a munkaerőpi­acon, ráadásul a szakember­pótlás általában az úgyneve­zett „magyar-magyar agyel­szívással” megy végbe. Va­gyis: a határon túli magyar lakta területekről érkezők pótolják az űrt az egyes hi­ányszakmákban, például az egészségügyben. A KUTATÁS során kiderült: a kivándorlás folyamatos volt a rendszerváltozás és az uni­ós csatlakozás között, de e két esemény évében ugrás­szerűen megnőtt a Magyar- országot elhagyók száma. Az okok között a jobb kereseti lehetőség, a gyorsabb szak­mai fejlődés, valamint a zű­rös belpolitikai helyzet sze­repelt. A legtöbben termé­szettudományos, jogi és gaz­dasági végzettséggel hagyják el hazánkat, és egyharma- duk soha nem kíván vissza­térni. De biztosan visszajön­nének egy olyan országba, ahol nemcsak köztehercipe- lőként számítanak rájuk. A rendelőintézetek várói különösen fertőzésveszélyes helyek, hiszen itt nagyrészt beteg emberek tartózkodnak és várnak együtt órákon át Ez már a gyógyulás kez­dete, gondolhatná a be­teg, ha végre eljut az or­voshoz, a rendelőbe, a kórházba. Pedig a váró, a kórterem a kezelések, a gyógyulás mellett újabb lehetőséget hordoznak más kórok, kórokozók „begyűjtésére”. F. Kováts Éva Nincs olyan egészségügyi beavat­kozás, amely ne járna kockázat­tal. Ahol van betegellátás, ott van fertőzés is. Az orvosi váró, a kór­házi szoba, folyosó mind veszély- források, az ott dolgozó szakem­berek sem tévedhetetlenek.- A kórházban, rendelőben kapható fertőzéseknek alapvető­en két oka van - mondja dr. Almási István infektológus főor­vos. Az egyik, hogy sok ember van összezárva egy helyen, so­kan legyengült immunrendszer­rel, így ha bekerül valaki mond­juk szívritmuszavarral, közben van egy fertőző felsőlégúti meg­betegedése, akkor hamar, sok embert fertőzhet meg. A másik, hogy az orvosi beavatkozások is járhatnak fertőzéssel még a leg­nagyobb elővigyázatosság mellett is. Akik olyan gyógyító eljáráson esnek át például, amivel idegen anyagot juttatnak, ültetnek be a szervezetükbe - protézist, katé­tert, tubust, stb. -, azok az eszkö­zök fertőzésre hajlamosíthatnak. Azt sem szabad figyelmen kí­vül hagyni, hogy a gyógyszerek hatása sem mindig jótékony, sok készítmény károsíthatja az im­munrendszert Ilyenek például a szervátültetés után a szervkilökő­dést megakadályozó szerek, a hosszan szedett szteroidtartalmú gyógyszerek, a rák kezelésére adott kemoterápia, stb. Ráadásul a kórházakban az átlagosnál agresz- szívabb kórokozók is előfordulhat­nak. A kórházi baktériumok azért különösen veszélyesek, mert olyan helyen tenyésznek, ahol sű­rűn fertőtlenítenek és gyakran al­kalmaznak antibakteriális keze­lést, így könnyen fejlődnek ki az antibiotikumoknak is ellenálló tör­zsek, amiket nehéz legyőzni.- Egyre keményebb eszközök­kel, látványosabban gyógyítunk, de a fertőzés kockázata is na­gyobb - mondta dr. Almási István. Az infektológus főor­vos azt sem felejtet­te el megemlíteni, hogy minden kórház küzd a fertő­zések ellen, higiénés szolgálatot működtetnek. Az ő feladatuk a szabályok betartatása, hogy a le­hető legkevesebb fertőzés fordul­jon elő. Másrészt nekik kell felde­ríteni az esetleg elhallgatott fertő­zéseket, és megállapítani a teen­dőket A háziorvos rendelőjében a cseppfertőzéssel, érintéssel ter­jedő járványok, légúti és hasme- néses tüneteket okozó betegsé­gek veszélyeztetnek leginkább. Légúti és más fertőzéseket - nát­ha, influenza, torokgyulladás, bá­rányhimlő - a váróhelyiség leve­gőjébe került víru­sok, baktériumok okozhatnak. Van ott belőlük bőven, főleg a járványok idejében, mivel itt kifejezetten be­teg emberek tartózkodnak és vár­nak együtt órákon át. A zárt, szel- lőzetlen váróban fölszaporodott kórokozók pedig könnyen meg- betegíthetik azokat, akik esetleg egy bokarándulással vagy reu­mával várnak az orvosra. A már fertőzöttek orrváladéka, nyála a betegek kezéről könnyen rákerül­het az ajtókilincsre, széktámlára, korlátra és onnan mások szerve­zetébe. Ezért az influenzajárvány ide­jén a gyengébb immunrendszerű emberek mindenképpen kerül­jék a közösségi helyeket, házior­vosi rendelőket. Ha mindenkép­pen el kell menni az orvoshoz, különösen járvány időszákában, akkor igyekezzenek a lehető leg­rövidebb időt tölteni a váróban, kérjenek előjegyzési időt A röntgensugarak felhalmozódnak a szervezetben Nem veszélytelenek a külön­böző röntgenvizsgálatok sem. Az orvosi vizsgálatkor kapott sugárterhelések összeadód­nak, fölhalmozódnak a szer­vezetben, ami egy bizonyos ha­táron felül komoly egészségi kockázatot jelenthet - hívja fel a figyelmet dr. Sík Erzsébet radiológus főorvos, a szek­szárdi kórház diagnosztikai osztályának vezetője. Ezért a betegek mindig kérdezzék meg a küldő orvost, hogy fel­tétlenül szükséges-e a vizsgá­lat Őrizzék meg röntgenlelete­iket, és vigyék magukkal a kórházba, mutassák be, mivel egy gerincfelvétel például há­rom hónapig is használható. ■ A gyógyszerek hatása sem mindig jótékony. HÍRSÁV Paksi lány halt meg szerdán Pécsett PÉCS Egy húszéves paksi lány szenvedett halálos bal­esetet szerdán hajnalban a 6-os út belvárosi szakaszán. A négyszemélyes kocsiban öt fiatal utazott. A rendőr­ség eddigi megállapításai szerint az autó vezetője nem adott elsőbbséget egy kereszteződésben, ezért ösz- szeütközött egy kamionnal. A sofőr mögött helyet fogla­ló paksi lány azonnal meg­halt, a többiek súlyosan megsérültek, (sv) A Pszichológiai Kultúra Hete a biztonságról szól szekszárd A biztonságkultú­ra jegyében szervezte meg idén a Pszichológiai Kultúra Hete hagyományos program- sorozatát a Mentálhigiénés Műhely. A jövő héten min­den este neves szakemberek tartanak a témához kapcsoló­dó előadásokat a Babits Mi­hály Művelődési Házban, il­letve a Garay gimnáziumban, többek között a gyermekek agresszivitásáról és a média által közvetített erőszakról. A hét zárásaként pénteken pe­dig a megyeszékhely bűn- megelőzési koncepciójáról tartanak fórumot, (hé) Félúton a krumpliszedők a legnagyobb termelőnél tolna-mözs Az esős időjá­rás nehezítette a burgonya betakarítását. A megye leg­nagyobb termelője a Mözsi Mezőgazdasági Szövetkezet. Az elnök, Falusi Ádám tájé­koztatása szerint az 55 hek­táros vetésterület közel 60 százalékán szedték fel ed­dig a kruplit. Végezni ok­tóber közepére fognak. Az átlagtermés 270-280 mázsa hektáronként, (wg) Zsákolják a krumplit Mözsön @ további hírek: www.teol.hu Bezzeg a mi időnkben minden más volt világnap Sok helyszínen köszöntötték, megvendégelték a szépkorúakat A múzeumlátogató ma már látványt és élményt vár Őszülő világ - Szépkorúak hete címmel rendez egyhetes progra­mot a paksi városi művelődési központ az idősek világnapja al­kalmából. Hétfőn és kedden egészség- ügyi vizsgálatokra nyílt lehető­ség, és életmód-tanácsadás vár­ta az érdeklődőket. Tegnap nyílt meg a művelődési házban a régi ruhák, cipők, táskák, ékszerek, szemüvegek és egyéb kiegészí­tők tárlata, ami a Bezzeg a mi időnkben címet kapta. Bencze Ilona önálló műsora után a város önkormányzata megvendégelte az időseket. Ma 17 órakor Kor-határtala- J nul, avagy 50 után kezdődik az élet mottóval rendeznek fóru­mot. A rendezvény háziasszonya Endrei Judit lesz. Nemcsak a szépkorúak lelké­nek ápolására, hanem a test kar­bantartására is koncentráltak a bonyhádi idősek napi rendez­vény szervezői. A művelődési központban kora délutántól egészségügyi szűrővizsgálato­kat (testzsír, vérnyomás, vércu­kor, stb.) végeztek. Potápi Árpád polgármester mintegy százötven nyugdíjast üdvözölhetett ünne­pi beszédében. A délután továb­bi részében a testi és lelki egész­séggel, az időskori életvitellel, il­letve a jogi segítségnyújtással, a bűncselekmények áldozatainak megsegítésével kapcsolatos elő­adások zajlottak. Tolnán dr. Sümegi Zoltán pol­gármester köszöntötte az időse­ket. A Széchenyi iskola torna- csarnokában a Szélkiáltó együt­tes adott műsort Keserédes cím­mel, majd szerény fogadással és kötetlen beszélgetéssel folytató­dott a program. ■ V. T. - S. K. Miképpen az iskola, a múzeum is tart évnyitót. Ez az esemény tegnap zajlott le Szekszárdon, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum könyvtártermében, ahol a ven­déglátó mellett a bonyhádi, dom­bóvári és paksi intézmény is képviseltette magát vezetőivel. Dr. Gaál Attila megyei múzeum­igazgató köszöntőjében arra hív­ta fel a figyelmet: a múzeumok, kellő egyeztetés mellett, sikerrel és hatékonyan egészíthetik ki az iskolai tanmeneteket. Sőt, mi­képp azt példák bizonyítják, élet­kori sajátosságaik figyelembevé­telével már az óvodásokat is be lehet vonni a foglalkozásokba.- A megyében akadnak szép számmal olyan iskolák, melyek él­nek a múzeumok kínálta lehetősé­gekkel - húzta alá dr. Gaál Attila. - Ugyanakkor van ellenpélda is. Jóllehet ma már a múzeumok egyre nagyobb erőfeszítéseket tesznek vonzerejük növelésére. Erről beszélt előadásában dr. Gaál Zsuzsanna. A megyei mú­zeum igazgatóhelyettese az utóbbi évtizedek törekvéseit jel­lemezve a látvány- és élmény­központúság kifejezést használ­ta. Ezt a törekvést példázza a me­gyei múzeumban már 2005-ben megnyílt állandó kiállítás is, mely az interaktivitást állítja a központba. Mindez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne lenne szükség a hagyományos értékek megjelenítésére is. ■ Sz. Á. A paksi művelődési házban régi ruhák, cipők, táskák tárlata nyílt Van, hogy a kórház betegít fertőzések Az orvosi váró, a kórházi szoba veszélyforrás lehet

Next

/
Oldalképek
Tartalom