Tolnai Népújság, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-02 / 205. szám

2008. SZEPTEMBER 2., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 politika Ma már olyan mondatok hangzanak el a politikával nem foglalkozó, sokszor idős hölgyek szájából, hogy az ember esze megáll. Még az is hallható volt politikusnak bizony aligha nevezhető szájból, hogy fel kell oszlatni a rendőrséget. MEGÉRETT A HELYZET A VÁIASZKÁSRA INTER J Ú Boross Péter: Reméltem, hogy sikerül az országot összetartó erőket újjávarázsolni Régen megérett a helyzet az előrehozott választá­sokra - mondta lapunk­nak Boross Péter volt mi­niszterelnök. Véleménye szerint aggasztóbb a la­kosság szellemi és mentá­lis állapota, mint a gazda­ság helyzete. Ihárosi Ibolya Boross Péter volt miniszterelnök 80. születésnapja után két nappal a Magyar Demokrata Fórum me­gyei választmányának meghívá­sára járt Szekszárdon. A sajtótájé­koztató után adott interjút lapunk­nak.- Büszke vagyok arra, hogy a kerek születésnap alkalmából kaptam levelet a miniszterelnök­től, aki pártelnök is, a házelnöktől, a Fidesz elnökétől és a KDNP frak­ció elnökétől is. Nem mindig ró­zsás a viszonyunk, de jóleső ér­zéssel töltött el, amit ezekből a le­velekből kiolvastam: lehetne a je­lenlegihez képest más a viszony a politikusok közt. Annak az igazo­lását látom, hogy normális embe­rek közt, bármüyen távol is állja­nak egymástól politikailag, lehet­séges a párbeszéd.- És miért vált mégis lehetet­lenné?- 1990 után abban a hitben rin­gattam magam, hogy minden pártban kialakul majd egy olyan politikus nemezedék, amelyik tudja, hogy első a haza, első a nemzet. Olyan nemzedék, amely­nek a tagjai képesek szót váltam egymással, ha nem a politikáról, akkor akármi másról. Sajnos en­nek éppen az ellenkezője vált va­lóra. Az ütközések ezen fokán a normális szóértés feltételei sem teremtődnek meg. Tőlem nagyon távol áll a baloldal eszmeisége, más a felfogásom ügyekről, de ha valamely komoly érdekből „had­ba kell menni”, természetesnek tartanám, hogy egy kézfogásos ta­lálkozáson meg lehessen állapod­ni. Aggaszt a ma aktív politikus­nemzedékek történelmi ismere­teinek a hiánya is. Ezért nincs bennünk veszélyérzet, pedig ná­lunk már minden egyszer meg­történt, ami a széthúzásból, az egyetértés hiányából következett. Éppen az első világháború előtt volt a maihoz hasonló szellemi­ség az országban. Nagyon jól tud­juk, hogy mi lett a vége.- Ön, ha kérdezik, mindenről elmondja a véleményét...- Természetes, hogy ilyen kö­rülmények közt rendszeresen hangot adok elégedetlenségem­nek. Egy politikusnak bizonyos értelemben úriembernek kell len­ni. Aki erre nem képes, annak más pályát kellene választania. Még csak nem is az a baj, hogy a politikai osztály olyan, amilyen, hanem az, hogy felhergelték az ország lakosságát Ma már olyan mondatok hangzanak el a politi­kával nem foglalkozó, sokszor idős hölgyek szájából, hogy az ember esze megáll. Szerintem Egyetlen olyan MSZP-s képviselővel sem talál­koztam, aki ne helye­selné a Belügyminiszté­rium visszaállítását. ennyit az egész politika nem ér.- Vonatkozik a véleménye mindkét politikai oldalra?- A kormányzatot például azért lehet elmarasztalni, amilyen mó­don nekiestek ez egészségügy­nek, elsősorban a szabad demok­raták doktriner hajlamai miatt, ér­zéketlenségükkel százezernyi el­lendrukkert teremtve önmaguk körül. A kormányzatnak rengeteg hasonló hibája van. Az ellenzék­nek meg nagyon kell vigyázni, hogy amikor mindent kifogásol, akkor ezzel ígéreteket tesz. Fia azt mondják, hogy 250 milliárdot el­vettek a kórházaktól akkor ezt úgy értik az egészségügyi dolgo­zók, ha ők kerülnek kormányra, akkor visszaadják. Nem tudják visszaadni. Ha keveslik a pénzt a felsőoktatásra akkor ebből azt a következtetést vonja le a közvéle­mény, hogy több jut oda és végül mindenhova, pedig nem jut több. Józan ésszel nem lehet másra szá­mítani, mint hogy az elkövetke­zendő évek is szigorú költségveté­si politikát igényelnek. Nagyon erős most az adócsökkentési láz. El is hangzottak a miniszterelnö­ki ígéretek ezzel kapcsolatban, egyébként nagyon helyesen. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy az adócsökkentés csak a ki­adások csökkentésével oldható Névjegy dr. BOROSS PÉTER Nagyba­jomban született 1928. au­gusztus 27-én. Elemi isko­láját Újfalván, Nagybajom­ban és Kadarkúton végezte. Kaposvárott érettségizett 1947-ben, a Somisch Pál Gimnáziumban. A budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Jogtudo­mányi Karán 1951-ben szerzett diplomát. az 195&-OS forradalom ide­jén a forradalmi bizottság és az értelmiségi forradalmi tanács tagja volt. Internál­ták, és 1959 végéig rendőri felügyelet alatt tartották. VOLT SEGÉDMUNKÁS, képügy- nök, csapos, 1959-1964-ig vendéglátóipari üzletvezető. 1965-ben a Délpesti Ven­déglátó Vállalat áruforgal­mi igazgatóhelyettesévé, majd 1971-ben igazgatójá­vá nevezték ki. innen ment nyugállomány­ba 1989februárjában. 1990. július 23-tól tárca nélküli titokminiszter, ké­sőbb belügyminiszter. Antall József halála után miniszterelnök. meg. Nem várhat minden szektor többletjuttatást a költségvetésből.- Ma már a tojásdobálás is a szólásszabadság körébe kezd tartozni. Ha most belügymi­niszter lenne, mit tenne?- Nem igaz, hogy a gyülekezé­si törvényt kell megváltoztatni! Ha valaki olyan könnyelmű és meg­fontolatlan, hogy a legnagyobb ha­gyományú, 1867-ben megalakított Belügyminisztériumot ilyen fele­más módon kettévágja, akkor nincs kormánytag, aki mindezért felelős lenne és felelősségre von­ható. A rendőrön nincs mit szá­mon kérni, neki világosan meg kell mondani, hogy adott helyzet­ben mi a teendője. Az igazságügyi és a belügyminiszter más-más ha­bitust igényel. Más a szerepük is. Antall József kormányában a mi­niszterelnök helyettesítésével a belügyminiszter jelentőségét megerősítették. Amikor a tünte­tők elkezdtek tanyázni a Parla­ment előtt, felkerestem minden erre hivatottat, hogy akár köz­egészségügyi indokkal is, de ezt fel kell számölni. Addig húzták- halasztották, míg a felbátorodás állapotába kerültek a tüntetők, és ez azóta csak eszkalálódik. Rop­pant rövidlátó mentalitásnak tar­tom a rendőrség szüntelen táma­dását Még az is elhangzott, poli­tikusnak alig nevezhető szájból, hogy fel kell oszlatni a testületet. Az Alkotmányban világosan ben­ne van, hogy a rendőrség felada­ta a rend fenntartása. A többi szár­mazékos szabály. És a rendet úgy kell fenntartani, ahogy lehet. Ha egy országban felbomlik a rend, akkor jön az a folyamat, amit a politikatörténet weimarosodás- nak nevez mostanában, amikor az utca, a hőzöngés veszi át az uralmat Egyetlen olyan MSZP-s képviselővel sem találkoztam, aki ne helyeselné a Belügyminisztéri­um visszaállítását, mégsem te­szik. Szerintem politikus politi­kussal vitatkozzon, ne rendőrrel. Parlamenti bizottság se hívjon be rendőri vezetőket.- Ön szerint most mi szolgálná az ország érdekeit, ha marad a kormány, ha szakértői alakul, vagy az előrehozott választás?- Régen megérett a helyzet az előrehozott választásokra. A köz­állapotok már bénítólag hatnak az emberi szándékokra. Óriási ér­téke lett a hatalomnak az önkor­mányzatokban is. Mintha élet-ha­lál harcról lenne szó. Ez nyugtala­nító és lehangoló. Negyvenöt után szétszabdalták a magyar társada­lom évszázadokon át épített szö- vetrendszerét Aztán jött a szocia­lizmus a maga üres lelkiségével. Azt reméltem, hogy 1990 után si­kerül az országot összetartó erő­ket újjávarázsolni. Nem sikerült, mert a mostani gerinckorú nemezedék történelmi ismeretei nem terjednek odáig, hogy meg­találják az újjáépítés szellemi és mentális pontjait. Aggasztóbbnak tartom a társadalom szellemi és mentális állapotát, mint a gazda­ság bajait, hiszen az utóbbiakat pár év alatt rendbe lehet hozni. Siklós termálfürdő A legkor­szerűbb megoldások alkalma­zásával egy 21. századi fürdő­komplexumot építenek Sikló­son fedett és nyitott gyermek-, élmény- és termálvizes me­dencékkel, török fürdővel, wellness részleggel. A 2,4 mil­liárdos beruházás, amit az ön- kormányzat kötvénykibocsá­tással finanszíroz, szeptem­berben kezdődik. A fürdő mel­letti malom épületéből 44 szo­bás, négycsillagos szállót ala­kítanak ki, a beruházás 2010. május elejére elkészül. Pécs múzeum Regionális zsidó múzeumot szeretne létrehozni Pécsett az Izraelita Hitközség 2010-re, tudtuk meg Schön­berger András főrabbitól. A lé­tesítményt a Fürdő utcai épület alagsorában alakítanák ki, ahol az egykori iskola konyhája és étkezője volt A múzeum a ré­gió zsidóságának múltját mu­tatná be, s kialakítanának egy kutatóközpontot is. A fővároson kívül egyébként csak Hódmező­vásárhelyen működik holo- kausztmúzeum. Mindehhez pénzre volna szükségük. Kaposvár gumigyár India nagy­követével, Ranjit Rae-vel és Rét­falvi Györggyel, az ITD Hunga­ry Zrt vezérigazgatójával tár­gyalt Budapesten Szita Károly kaposvári polgármester az indi­ai Apollo gumigyár letelepítése érdekében. A polgármester a keleti ipari park még szabad te­rületét és a taszári reptér 450 hektárját jelölte meg alkalmas helyként a gumigyárnak. Barcs rapsicok Nem elég a magyar rapsic, sok horvát orvhorgász is „boldogítja” a Dráva halállományának őreit. A folyó túloldalán gyakorlati­lag nincs ellenőrzés; a horvát horgászok jóformán annyi bo­tot lógatnak be, amennyit csak akarnak, az orvhorgá­szok pedig bármit megtehet­nek következmények nélkül. Gyakran a magyar oldalon is megtalálhatóak a hálóik. Somogy polgárőrök Jövőre több pénz üti a polgárőrök markát, jelentették be Budapesten. So­mogybán 30-35 egyesület tragi­kus anyagi körülmények között működik. Némelyik csapat any- nyira legatyásodott, hogy a zseblámpaelem megvásárlása is komoly problémát jelent Pécs filharmonikusok Idén még „inflációkövető” áremelés sem lesz a Pannon Filharmo­nikusoknál - jelentette be Horváth Zsolt, a zenekar igaz­gatója. Az együttes az új sze­zonra 320 millió forintos ön- kormányzati finanszírozásra számít, emellett minisztériumi és szponzori segítségből még egyszer ekkora összeggel kal­kulálnak. Bár kiemelten a nyugalom jegyében zajlik az új évad a Pannon Filharmoni­kusoknál, azért lesznek újdon­ságok az EKF vallási kultúrára hangolt felvezető évében, melyhez az együttes is hozzá­igazította a műsortematikáját. Balatonszemes PÓKER kör Szemesen találkoztak a hétvégén az amerikai mintájú Póker Kör motoros erőpróba résztvevői. A tó körül öt találkozási ponton kártyákat gyűjthettek. A legjobb motorosnak nem akármilyen fődíj jutott: orlandói nyaralás volt a jutalma. HÍREK A RÉGIÓBÓL

Next

/
Oldalképek
Tartalom