Tolnai Népújság, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-01 / 204. szám

MOZAIK Gála a Babitsbail A megyenap rendezvényeihez kapcsolódóan hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a Tolna Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége német nemzetiségi gálaműsorát a Babits művelődési házban vasárnap délután. A műsorban a megyében működő nemzetiségi együttesek léptek fel, a szekszárdi Mondschein kórus, a nagymányoki Glück Auf egyesület tánccsoportja, a bátaszéki Hexen duó, a cikói Schrenk-Rónai duó, a bonyhádi hagyományőrző együttes kórusa, a szekszárdi tűzoltó-fúvószenekar és a mórágyi tánccsoport (képünkön). A szövetség szervezésében idén másodszor láthatott és hallhatott a közönség német nemzetiségi gálaműsort. HOROSZKÓP Rózsaszín fagyi A koldulásból származó be­vétel többnyire a kocsmában köt ki. Vagy maga a kolduló vagy a koldultató - a placc- gazda, a koldusmenedzser- viszi oda. Olykor előfordul az is, hogy élelmiszerbolt­ban vagy önkiszolgáló étte­remben váltják termékre a lájmolt lóvét. De amit a napokban láttam, aligha­nem egyedi eset. a Tíz perce még vak férfi gondosan megtisztította kol­duskalapját a hajszálaktól, a fejébe húzta, aztán beállt a sorba fagyiért. íme a bizony­ság, hogy jóléti társadalom­ban élünk. A PULTOS hölgy megkérdezte tőle: egygombócost vagy két- gombócost kér. Nagyobb vá­sárlóerőre nem számított. Miután tisztázták a mennyi­séget, a milyenség eldöntése következett. A tapasztalt el­adó azonnal ráérzett, hogy a kuncsaft nem igazodik el a betűk világában. Mondhat­ni: rá volt írva, hogy nem tud olvasni. És ehhez semmi köze az alkalomszerű látás- sérültségnek. A FAGYLALTÁRUS nem hagyta magára az exkoldust a vá­lasztás nehéz pillanatában. Nem sorolta ugyan fel a vá­lasztékot - tutti-fruttit, sztracsatella, mangó, áfo- nyás joghurt -, mert azzal nem jutottak volna közelebb a döntéshozatalhoz, inkább bedobott egy mentőkérdést:- A rózsaszínből jó lesz? «wwvmm a dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -32 cm, Paks 118 cm, Dombori 154 cm, Árvízkapu 724 cm. A Sió Palánknál 145 cm. szűz (Vili. 24—IX. 23.). Az első nap az iskolában még boldog és gond­talan. Emlékezzen majd erre a napra és később se hagyja el magát, hiszen ez még csak a kezdet. mérleg (1X.24-X.23.). Egy fejlesztési projekt körültekintő átgondolást és alapos tervezést igényel. A nemes jellemű Mérleg szülött elsősorban a közösség hasznát keresi. skorpió PC 24—XI. 22.). Egy furcsa szerelmi légyott vár Önre, per­sze ha nem ügyetienkedi el. Némi óvatosság, körültekintés nem árt. nyilas (XI.23-XII.21.). Úgy érzi, a ba­rátai kicsit nyersek Önnel mos­bátaszék Kiállítást rendeznek az ősszel a bátaszéki gondozási központ munkatársai azokból a tárgyakból, melyeket a gyerekek nyári foglalkozásaikon készítet­tek. A záróprogramot az idősek klubjában tartották, így a tizen­tanában. Ha egy nyárvégi bulit akar szervezni, sértődés helyett változtasson a modorán. bak (XII. 22-1.20.). Sok új emberrel ismerkedik meg a mai napon, akik biztatják, hogy hozza ki magából a lehető legtöbbet A bátorítás lelki épülését szolgálja. vízöntő (1.21-11.20.). Ön szabad­szellemű, levegő jegyű, és sza­badságra van szüksége, hogy gondolatait, tevékenységét szin­ten tudja tartani. Az Uránusz hirtelen fellángolásra ösztönzi. halak (II. 21-111.20.). A vízjegyű ha­lakat a Neptunusz uralja, és ke­öt gyerek a nyugdíjasokkal együtt üveget és kavicsot festett, képeket készített, palacsintá­zott és táncolt a meghívott bátai zenészek muzsikájára. Borosné Simon Zsuzsanna, a központ vezetője elmondta, ezen a nyá­délyállapota igen hullámzó. Kis­sé távolságtartó, de nagyon tud szeretni is. Felhődén a viszonya a társaival. kos (lll.21-IV.20.). Egyéniségét most mindenki rendkívül vonzónak találja. Sokkal kreatívabb a szo­kottnál, amit a Mars irányít Ked­vese nehezen érd az Ön nyugta­lanságát. bika (IV.21-V.20.). A föld típusú Bi­ka-jegyet a Vénusz uralja. Ön, most azt tervezi, hogy elköltö­zik jelenlegi otthonából, amit már kinőtt Az a fontos, hogy végiggondolja, mire vágyik iga­ron több kirándulást is szervez­tek, legutóbb negyvenhárom gyerek járt a pécsi állatkertben. Októbertől újra indul a játékos készségfejlesztő csoport prog­ramja is, illetve a bátaiak is meghívták a bátaszéki gyereke­zán és milyenek a lehetőségei. ikrek (V. 21—VI. 21.). A szerencsés konstelláció pozitívan befolyá­solja érzelmi életét. Szembenéz azokkal az érzésekkel, amelyek az utóbbi időben felgyülemlet­tek Önben. Rendbe teheti szerel­mi kapcsolatát. rák (VI. 22—VII. 22.). Nincs semmi rossz abban, ha egy párkapcso­laton belül önállóan végzi a dol­gait. A gyakorlatban ez a függet­lenség csak elmélyítheti a kap­csolatukat. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Egy kívá­natos és szexis csábító megpró­bálja elbűvölni és elszakítani hű­séges párjától. Ne cselekedjen el­hamarkodottan. két péntekenként tartott tánc­oktatásukra. A remények sze­rint jövő nyáron ismét lesz nyá­ri napközi, mely az idei évhez hasonlóan minden héten külön­féle programokat kínál a gyere­keknek. ■ B. K. ■ HUMOR Móricka és a nővére Móricka küesi a nővérét, amint az éppen egy fiatal­emberrel szerelmeskedik az ágyában. A fiatalember ad egy százast Mórická­nak:- Aztán, nem láttál semmit, rendben van, öcsi?- Oké - mondja Móricka, és visszaad egy ötvenest.- Hát ezt miért adod vissza?- Maga se fizessen többet, mint a többiek. Iskolában A szőke nő egy iskolában, mint pszichológus kap ál­lást. Rögtön az első napon meglát egy fiút, aki nem futkározik a többiekkel, csak áll magában. Oda­megy hozzá és megkérdezi:- Jól érzed magad?-Jól.- Akkor miért nem futká- rozol a többi fiúval?- Mert én vagyok a kapus... Pincér Turista házaspár betér egy vidéki kisvendéglőbe.- Mit gondolsz, milyen le­het itt a csiga? - kérdezi a feleség. Erre a szomszéd asztalról átszól valaki:- Pincérnek van öltözve, asszonyom! Tűz van- Tessék, tűzoltóság!- Jöjjenek gyorsan, ég a há­zam!- És hogyan jutunk ki Ön­höz?- Hát nincs már meg az a nagy, piros autójuk? Megnyugvás- A tanító bácsi ma érdek­lődött a családunk iránt - meséli Zolika az apukájá­nak. - Azt kérdezte, van-e sok testvérem. Mondtam, hogy nincs. Én vagyok az egyetlen gyereketek.- És erre mit szólt a tanító?- Azt, hogy hála az égnek. Kiállítást rendeznek a nyári munkákból foglalkozások Októbertől újra indul a játékos készségfejlesztő program HIRDETÉS KÖZKÍVÁNATRA: SSOOB-IJAN ISMÉT ELINDULT A Önnek csak annyit kell tennie, hogy beküldi legkedvesebb re­ceptjeit, melyekből a legjobbak naponta megjelennek a Tolnai Népújság hasábjain. A megye elismert konyhafőnöke­iből álló zsűri kiválasztja a három legjobbat, melyek beküldőire fantasztikus nyeremények vár­nak! Mi több, az Önök által beküldött recepteket a megye legjobb mesterszakácsai készítik el, és a kiválasztott recepteket január 15-től november 1-jéig mindennap közöljük a Tolnai Népújságban. Küldjön egy em akár élözetes költségek nélkül!* jL #ft& RÉGI vagy BIZTOSÍTÁSOS HITELÉT, VÁLTSA KI KEDVEZŐBB HITELLEL, V. J&. AKÁR A MEGLÉVŐ HITEL VÁGÓ ISTVÁN I KÉTSZERESÉT IS FELVEHETI I ajánlásavali | BAR lista megoldható* Növekvő és újratölthető hitelkeret! Kockázatos Akár az ingatlan értékének 100 %-ig! életbiztosítás Jövedelemigazolás nélkül is! befektetés nélkül1 GYORS hitelek, akár 5 nap alatt 1-5 millió ft-ig Akár értékbecslési és közjegyzői díj nélkül Például: 10 évre 15 évre 20 évre 25 évre 1.000.000 9.560 7.230 6.060 5.360 3.000.000 28.690 21.680 18.200 16.150 5.000.000 47.830 36.140 30.330 26.890 THM: 5,59% 5,36% 5,25% 5,19% LOTTÓSZÁMOK ÖTÖS LOTTÓ: 'W&W A JOKERSZÁM: 707753 HATOS LOTTÓ: NYERI5MENYKK ötös lottó: Nem volt telita­lálattá szelvény, a négyesek­re 1 931 025 forintot, a hár­masokra 17 850, a kettesek­re 1085 forintot fizetnek. joker telitalálat volt, nyere­ménye 19 852 605 forint. hatos lottó: Itt sem volt te­litalálat. Az ötösök 499 580 forintot, a négyesek 6880 forintot, a hármasok 1260 forintot érnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom