Tolnai Népújság, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság 2008-09-07 / 36. szám
15 2008. SZEPTEMBER 7., VASÁRNAP ■mm Kis magyar siker a velencei filmfesztiválon elismerő oklevelet nyert a velencei filmfesztiválon Karchi Perlmann Vacsora című rövidfilmjével. A Corto Cortissimo elnevezésű, rö- vidfilmversenyben bemutatott amerikai-magyar koprodukció az ítészek elismerő' oklevelét nyerte el. A Magyarországon forgatott film producere P. Koltai Gábor, szereplői Molnár Piroska, Koós Olga és Klementisz László. Woody Allen operát rendezett OPERARENDEZŐKÉNT debütált Woody Allen Los Angelesben. A filmrendező Puccini Gianni Schicchi című egyfelvonásos zeneművét állította az angyalok városában az operaház színpadára. „Nem tudom, mit csinálok, de a hozzá nem értés sohasem tartott vissza attól, hogy lelkesen belevessem magam valamibe” - mondta a művész. Woody Allen újra kísérletezik Együttműködnek a hazai balett-társulatok KÖZÖS PRODUKCIÓT hoz létre három vidéki balett-társulat - a pécsi, a győri és a szegedi - 2010-re, amikor Pécs lesz Európa kulturális fővárosa. Az együttesek Dante Isteni színjátékát viszik színpadra. A társulatok az összefogással kívánják demonstrálni, hogy nemzeti ügynek tekintik a kulturális főváros programjainak sikerét. Magyarországra jön a világhírű fesztivál JÖVŐRE BUDAPESTEN és Pécsett rendezik meg a nemzetközi hírű Operália fesztivált, a Placido Domingo operaénekesi tehetségkutató versenyt. A világhírű tenor legutóbb augusztusban Pécsett lépett a magyar közönség elé. A fesztiválnak idén a kanadai Québec ad otthont. George Clooney újra a Vészhelyzetben? A GREENE ÉS CARTER doktort alakító Anthony Edwards és Noah Wyle már biztosap szerepelni fog a sorozat búcsúévadjában. Mark Greene karakterét 2002-ben írták ki a sorozatból, a színész így csak visszaemlékezésekben fog megjelenni az utolsó évadban. George Clooney-ról még semmi biztosat nem tudni, de biztató, hogy egyszer már visszatért egy epizód erejéig, amikor a sorozatbeli szerelme búcsúzott a Vészhelyzettől. MOZAIK Zséda néha elszökik visszatérés Négy év után újra szólólemezt készít Zsédenyi Adrienn élete az éneklés, de soha annyira nem vágyott még a stúdióba, mint most. Rengeteg érzés fogalmazódott meg benne, amit új lemezén énekelhetett ki magából. Fábos Erika Négy év után újra szólólemezzel jelentkezik Zsédenyi Adrienn. A lemez novemberben jelenik meg, és már az utolsó munkálatok zajlanak egy budapesti hangstúdióban. „Nagyon hosszú idő telt el, amióta az utolsó lemezem megjelent - mondta Zsédenyi Adrienn. - Ami azonban még ennél is fontosabb, hogy rengeteg olyan érzést éltem át ez idő alatt, ami nagyon inspirált. A legfontosabb ezek közül természetesen az, hogy anya lettem. Amióta megszületett a kisfiam, másként figyelem a világot, más dolgok érintenek meg, érzékenyebb lettem. Éppen ezért alig vártam, hogy újra énekelhessek, kiénekelhessem magamból ezt a soksok érzést. Persze nem arról van szó, hogy önéletrajzi ihletésű dalok kerülnek majd az új lemezre, sokkal inkább arról, hogy minden korábbinál nőiesebb és érzelmesebb lesz ez az album.” Zséda kisfia, Nimród alig egy hónap múlva lesz egyéves, ezért az énekesnő mindennapjai még mindig csak róla szólnak. Amióta a kisfiú megszületett, nem vállalt fellépéseket A nyár elején azonban visszatért a színpadra, igaz, csak különleges fellépések vagy jótékonysági rendezvények alkalmával. „Másként dolgozom, mint eddig. A lemez is máshogy készül, mint az eddig megjelent albumok. Azt találtam ki, hogy amikor Nimród délután alszik, édesanyám vagy a férjem vigyáz rá, én pedig elszököm énekelni. Este ugyanez a helyzet, amint álomra hajtja a fejét, már indulok is a stúdióba. Ez úgy tűnik, jól működik. Fontos volt, hogy ne az ő idejéből, hanem a sajátomból vegyek el a lemezkészítés miatt. így nyugodtan és boldogan énekelhetek. Imádok a kisfiámmal lenni, és úgy érzem, megtaláltam a megfelelő arányt: feltöltődöm, amíg dolgozom.” Az új album még nincs kész teljesen, de az már most biztos: minden korábbinál pörgősebb lesz. Az első videoklip már el is készült hozzá. Ez több szempontból is különleges. Egyrészt Geszti Péter írta a dalt, aki korábban nem dolgozott Zséda lemezein. Másrészt a klipben táncolni fog az énekesnő, ami még nem fordult elő. Harmadrészt pedig egy jótékonysági rendezvényen, az Avon mellrák elleni kampányának napján lesz a bemutatója, szeptember 13-án egy óriáskivetítőn lehet majd először látni. Névjegy 1974. DECEMBER 30-ÁN született Pápán. TANULMÁNYOK: Szentes, dráma tagozat, de Budapesten érettségizett. SZABADÚSZÓ SZÍNÉSZ: Arany János Színház, Független Színpad, Krétakör Színház, Új Színház. 199S-BEN szociálpedagógiai szakon szerzett diplomát. 1994-2001: a Cotton Club Singers tagja. 2007 OKTÓBERÉBEN megszületett kisfia, Nimród. ÖNÁLLÓ ALBUMOK: Zséda (2003), Zséda-vue (2004). Imádom a technikai újdonságokat. Mániákusan vadászom minden olyan kütyüre, ami valamilyen szempontból különleges, vagy csak egyszerűen szép. Az új iPhone 3G mindkét kritériumnak megfelel, mégis többet jelent számomra, mint egy zseniális dizájntelefon. A féltve őrzött kincsem, Pokrivtsák Mónika, műsorvezető Az új iPhonéSQjsizMÓIagos magyarországi forgalmazója a T-Mobile. Lapos film három dimenzióban verne gyula klasszikus regényeit előszeretettel dolgozzák fel a filmesek, akár többször is. Az Utazás a Föld középpontja felé már 1999-ben is megjelent a filmvásznon, igaz, akkor kisebb visszhangot kapott. EZÚTTAL AZONBAN nagyobb fokozatra kapcsolt a hollywoodi gépezet, és a sztárok mellett bevetette a háromdimenziós technikát is. Meglepő módon a nagy költség- vetésű produkció rendezését mégis egy kezdő szakemberre, Eric Brevigre bízták akinek ez az első nagy- játékfilmje, eddig csak a Xéna című sorozat néhány részénél ült a direktori székbe. Brevigre igazi hírnevet látványtervezőként szerzett, hiszen eddig két filmjét is, a Pearl Harbort és a Hookot is Oscar-díjra jelölték a legjobb vizuális effektusok kategóriában. Brendan Fraser biztosra ment A LÁTVÁNYBAN most sem fog senki csalódni, hiszen a film - egyben az első háromdimenziós egész estés kalandfilm - készítői a technika minden előnyét kihasználták. Korunk nézője is megértheti azokat, akik a mozi őskorában, látva a vásznon a szembe jövő vonatot, menekülve felálltak, és kirohantak a teremből. Mi azonban maradtunk, így a mozijegy mellé egy üveglencsés szemüveget is kaptunk ajándékba. KÁR, HOGY A FILM Indiana Jones kalandjaira emlékeztet, csak itt a főhős tudós (Brendan Fraser) nem a régészet, hanem a geoiógia megszállottja. De a hasonlóság sajnos tovább folytatódik, például újból átélhetjük Indiana Jones híres csillés kocsis menekülési jelenetét, de legalább ezúttal három dimenzióban, ess.: r.t \ a film szórakoztató, de ez elsősorban az új technikának köszönhető. Ezért ne fukarkodjunk, szánjunk rá egy kicsit több pénzt, és háromdimenziós moziban nézzük meg a filmet, úgy garantáltan maradandó élményt fog nyújtani. ■ Hegedűs V. Rita Utazás a Föld középpontja felé Színes, feliratos amerikai kalandfilm, 92 perc, 2008 RENDEZŐ: Eric Brevigre szereplők: Brendan Fraser, Josh Hutcherson, Anita Briem i l A