Tolnai Népújság, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-01 / 204. szám

BULVÁR TV-MUSOR TOLNAI NÉPÚJSÁG 2008. SZEPTEMBER 1., HÉTFŐ Hatalmas kasszasiker lett az ABBA-musical KÖZEL 320 MILLIÓ DOLLÁROS bevételt hozott az Universal és az alkotók konyhájára a Mamma Mia című musical. Sőt a filmből készült hang­lemez is viharos sikert ara­tott: eddig csak az USA-ban 686 ezer fogyott el belőle. Rekordot döntöttek a Szegeden bulizok REKORDSZÁMÚ LÁTOGATÓVAL zárt vasárnap hajnalban a Szegedi Ifjúsági Napok (SZÍN). A hazai fesztivál­szezon Tisza-parti záró rendezvényén több mint 58 ezren fordultak meg a négy nap alatt. A legerősebb nap a szombat volt, amikor este 11 órakor ki kellett tenni a „megtelt” táblát. Szeptembertől okítják az írás művészetét KÉT SZAKIRÁNYON indít író- iskolát ősztől a Magyar író- szövetség. Az előadásokon a diákok a 20. századi iroda­lomtörténeti, irodalomelmé­leti, kultúratudományi alap­ismeretek mellett az irodal­mi folyóiratokról, valamint a 20. század második felé­nek világirodalmáról is hall­hatnak előadásokat. @ TOVÁBBI HÍREK: www.reggel.hu Kisfia nagyon bízott benne bajnok Biros Péternek néha azért már terhes a nők rajongása Biros Péter lövésre szánta el magát. Ez a pillanat általában nem sok jót ígér az ellenfél kapusának. Három, „zsinórban” szer­zett olimpiai arany után Biros Péter vízilabdázó szerint természetes, hogy a csapattagok megkapták az egyéniben nyerőkével egyenlő jutalmat. Rados Virág- Már gyermekkorában mond­ták, hogy remek labdaérzéke van. Miben nyilvánult ez meg?- Sporttagozatos általános iskolába jártam, ahol jó voltam kézilabdában, kosárlabdában és röplabdában.- Hogyan esett a végleges választása a vízipólóra?- Hét évig versenyszerűen úsz­tam, és beleuntam, hogy csak fal­tól falig haladok. Összekötöttem az úszást és a labdajátékot.- Kemény sport. Sokat hallani a „másik” küzdelemről, amely a víz alatt folyik. Húzzák, le­nyomják, rugdossák egymást.- Itt a cél szentesíti az eszközt. Mások is így csinálják, és ha mi nem tennénk, alulmaradnánk.- A magasság segít ebben a sportban?- A magasság fizikai erővel jár együtt. Nem a kicsik erősek, ha­nem a nagyok. Én a 194 centim­mel most már 100 kiló vagyok- az évek során egyre több izom rakódik az emberre.- Hogyan lett Fácán a beceneve?- Akkor ragadt rám, amikor a régi Újpestben sportoltam. Én mondogattam másokra, de a do­log visszafelé sült el.- Mit szól hozzá, hogy önök is megkapták azt a pénzt, amit az egyéni győztesek?- Kevesen tudnak zsinórban három olimpiát megnyerni. Ez a csapat tizenkét éve a csúcson van. Nehéz elmondani, mennyit dolgoztunk érte. Nem nagyképű­ségből állítom, de szerintem ta­lán az is kevés fejenként, amit az egyéniben nyerők kapnak, külö­nösen, ha elosztjuk tizenkét évre.- Önökért rajonganak a nők. Hogyan kezelik ezt?- Tizenkét éve még remek volt, de mostanra sokunknak családja, gyerekei vannak. Időn­ként terhes a dolog.- Önnek is van két kisfia. A nagyobbik, Samu, négyéves. Büszke önre?- Mielőtt kiutaztunk, körbe- körbe rohangált, és azt kiabálta, megint bajnok lesz az apja. Névjegy BIROS PÉTER vízilabdázó, háromszoros olimpiai bajnok született: Miskolc, 1976. április civil szakmája: szerszámkészítő LAKÓHELYE: Eger POSZTJA A CSAPATBAN: jobbátlÖVŐ FŐBB SIKEREI A VÁLOGATOTTBAN: olimpia: arany - 2000 (Sydney), 2004 (Athén), 2008 (Peking); világbajnokság: arany (2003 Barcelona), ezüst (2005 Mont­real, 2007 Melbourne); Eb: arany (1999 Firenze), ezüst (2006 Belgrád); világkupa: arany (1999 Sydney); világliga: arany (2003, 2004) Magyar vendégek Torinóban, a világ legújabb, izgalmas dizájnfővárosában Torino lett 2008-ban a világ dizájnfővárosa, és ezt a címet a világ egyik legrangosabb ipari formatervezési szervezete, az ICSID (International Council of Societes of Industrial Design) először ítélte oda. Ebből az alka­lomból több kiállítást is szervez­nek az olasz városban, jelentős magyar részvétellel. A Magyar Formatervezési Tanács szerve­zésében hat ország közös instal­lációja, híres tárgyai és animá­ciós filmek várják az érdeklődő­ket a november 6. és 13. között a torinói Artintown galériában látható eseményen. ■ Hazánkból az animációs filmek mellett a múltat és a jövőt tükröző öt tárgy érkezik majd. Az észt, a lett, a lengyel, a lit­ván, a szlovák és a magyar kul­túra lenyomatai lehetőséget ad­nak arra, hogy átfogó képet kap­janak a világ számos országából érkező látogatók a régió forma- tervezésének színvonaláról. Ma­gyarországot az animációs fil­mek mellett öt, a múlt és jelen hangulatát idéző, különleges és izgalmas tárgy is képviseli majd a tárlaton. A kiállítás teljes gra­fikai tervét Szabó Levente ké­szíti. A megbízást egy tenderen nyerte el a 2006-ban végzett fia­tal grafikus. ■ H. V. R. ■EVÍZIÓ-MÜSoái 2008. SZEPTEMBER 1., HÉTFŐ DÉLELŐTT RT L Kllíl 11 1 tvFVHHHHI mTHHHHHI VXÁSAT3 DUNA 'fflHHHHHi ÄLISCA RADIO HH 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli 9.00 Csak csajok 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub 11.35 Mozimatiné Joe és Max © (amerikai film, 2002) 105" 6.00 Magellán © (ism.) 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Jóban Rosszban © 9.25 Stahl konyhája 9.30 Kvízió délelőtt 10.10 Teleshop 11.15 Kvízió 5.45 Hajnali gondolatok 5.50 Nap-kelte 9.00 Max, a zsaru © 10.00 Bűvölet © (olasz sorozat - 54/25.) 55' 11.00 Parlamenti napló 11.45 A sokszínű vallás 12.00 Híradó délben 5.20 Sírjaik hol domborulnak 5.45 Hajnali gondolatok 5.50 Nap-kelte 9.00 Szemmel verés © 9.55 Mindig van segítség 10.10 Rondó 11.05 Sírjaik hol domborulnak 11.30 Átjáró 6.00 Lety, a csúnya lány 7.00 Ally McBeal © 8.00 Vészhelyzet © (amerikai sorozat) 9.00 Gyilkos sorok © 10.05 Dowling atya nyomoz © (amerikai krimisorozat) 11.05 A nagy házalakítás 7.05 Közbeszéd (ism.) 7.35 Kikötő - extra (ism.) 8.30 Négyzetméter (ism.) 9.00 Közös reménységek 9.35 A televízió újjászületése 10.00 Spanyolország 11.00 Család-barát 11.30 Kívánságkosár 91,1 MHz nonstop. Hírek: 6.00,700,8.00, 10.00,12.00,14.00,16.00,18.00,20.00. 6.00-8.00 .Hatra Morgó' - reggeli informá­ciós magazin, lapszemle, évforduló-, szüle­tésnaptár, bűnügyi krónika. 8.00-18.00 Ze­nei műsorok, helyi hírek, állásajánlat prog­ramajánló 18.00-19.00 Kívánságműsor. (szerdán22.00 óráig) 22.00 Nonstopzene. DÉLUTÁN 13.45 Disney-rajzfilm 14.15 06-91-334-455 15.10 Receptklub 15.25 Kungfu © (amerikai akciófilm-sorozat) 16.25 A Grace klinika © (amerikai sorozat) 17.25 Mónika-Akibeszélőshow 12.00 Potyautasok a pácban © (német romantikus vígjáték) 13.50 Az ügyosztály © 14.45 Dokik © (amerikai vígjátéksorozat) 15.30 Zorro © 16.30 Rexfelügyelő©® (osztrák-német krimisorozat) 12.20 A palota ékköve © 13.25 Kincskereső 13.55 Jó kis bagázs © 14.20 Derek, a fenegyerek 14.45 Roma magazin 15.15 Domovina 15.50 Pénz-vidék 16.15 Kárpát expressz 12.15 Záróra 13.00 A tudás nélkül nincs kiút 13.25 Homokzene mesék 13.40 Caterina a városba megy (olasz film, 2003) 102' 15.25 A háromkirályok © 16.40 Múzeumtúra (fr. dok.-film-sor. - 24/1.) 12.05 Pacific Blue © (amerikai sorozat) 13.10 Szívek szállodája © 14.15 Gyilkos sorok © 15.20 Veronica Mars © (amerikai krimisorozat) 16.20 Szex és New York light © 16.55 A nagy házalakítás 14.10 Duna tér 14.25 Halld, Izrael! (ism.) 14.50 Tanuló régié 15.20 Kaleidoszkóp (26/6.) 15.50 Heuréka! Megtaláltam! 16.20 Beszterce ostroma (magyarsorozat-3/1.) 77' 17.40 Mese RADIO ANTRITT VH FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli informá­ciós magazin. 9.00-12.00 Napközben: ze­nésmagazin. 12.00-18.00 OélutániTurmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. N- JOY RADIO Hl FM 98,7 MHz. 6.00 N-Joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Élő kívánságműsor. 20.00Zenegép. 22.00 N-Joy Light. ESTE 18.30 Híradó ® 19.05 Vacsoracsata © Gasztroreality 20.00 Fókusz © 20.40 Barátok közt © ® (magyar sorozat) Utána: Hírek 21.15 A szökés©® (amerikai akciófilm-sorozat) Hatalomátvétel Fsz.: Dominic Purcell 17.30 Cápák © Játékos kvízműsor 18.30 Tények® Hírműsor 19.00 Jóban Rosszban ® (magyar sorozat) 19.40 Aktív © 20.10 Hal a tortán © Vendégváró valóságshow 21.10 NCIS © (amerikai krimisorozat) 16.45 Körzeti híradók 17.10 Egy lépés előre © (spanyol sorozat - 62/1.) 18.00 Tiszta kvíz 18.35 Te szent ég! © (német sorozat -39/33.) 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 A Tv ügyvédje A megoldások show-ja 21.10 Kék fény© 17.10 Drága doktor űr © 18.00 Válaszd a tudást! 18.55 Sophie © 19.20 Esti mese 19.55 Sötét jóslat 20.20 Pillanatok a nagyvilágból 20.30 Híradó este 21.00 Három nő, egy nyári este (francia krimisorozat - 8/3.) 21.50 Két ász és egy király (német sorozat - 6/1.) © 18.00 Smaltville © (amerikai akciófilm-sorozat) (Ajánló a 12. oldalon) 19.00 Szívek szállodája © (amerikai sorozat) 20.00 Szex és New York light © (amerikai sorozat - 58-59.) 21.05 CSI-New Yorki helyszínelők (amerikai krimísorozat) 22.10 Kés/alatt © (amerikai sorozat) 18.00 Híradó. Időjárás 18.30 Külvárosi rendőrök (olasz sorozat - 60.) © 19.25 Kisenciklopédia 19.35 Blokád (orosz dokumentumfilm) FF 20.25 Hihetetlen! (német ism.-terjesztő sor.) 20.45 Sportaréna 21.30 Közbeszéd- hír + háttér FORTUNA RADIOÉH Országos hírek+helyi hírek: 6.00-17.00 órá­ig óránként illetve 12.45-kor. 6.00-9.00 Fortuna Dzsúz. 9.00-13.00 Fortuna Jam - benne 11 órától Kívánságjárat. 13.00- 17.00 Pepperoni. 17.00-20.00 Kívánság- műsor. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zeneT ÉJJEL 22 .10 Született nyomozók (amerikai krimisorozat) © 23.20 Zsákutca © (amerikai-francia thriller) 0.55 Reflektor © 1.10 Bundesliga 2.20 Autómánia 22.10 Gyilkos számok © (amerikai krimisorozat) 23.10 Különleges ügyosztály © (amerikai krimisorozat) 0.10 Tények este 0.45 Egy kis szívesség © (amerikai vígjáték, 1994) 22.10 Hétfő este 22.45 Kultúrház © 23.00 Nyugat-est © Osvát a Radnóti Színházban Fsz.: Kováts Adél 23.55 Hírek. Időjárás 24.00 Sporthírek 22.35 Záróra 23.20 Nap-nyugta 1.55 Bűvölet© (olasz sorozat - 174.) 53' 2.45 Kék fény© 3.40 Két Akadémia - együtt 4.25 Válaszd a tudást! 23.10 Nyomtalanul © (amerikai krimisorozat) Fsz.: Anthony LaPaglia 0.15 CSI - NewYork-i helyszínelők © (ism.) 1.20 Kés/jilatt © (ism.) 2.15 Nyomtalanul ©(ism.) 22.00 El Kazovszklj-trilógia (magyar dokumentumfilm­sorozat- 1-3.) 23.55 Pengető 1.05 Híradó. Időjárás 1.30 Mese 1.40 Közbeszéd - hír + háttér RÉGIÓ RADIO 'Hl A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggeliga Dél-Ounántúton -a régió hírműsora tudósításokkal, közlekedési infor­mációkkal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 között. 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. LJÁNLÓ £ jj síi j KSr i JPPfM s, -'“äi /ú-r 12.30-15.00 Friss Juice - élő showműsor Varga Zoltánnal. 15.00-18.00 Dél-után... - zenés magazin a régió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 KHz. 17.45 Dél-dunántúli Krónika. 18.00-19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.00- 22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00­11.35 Joe és Max amerikai film 12.00 Potyautasok... német romantikus vígjáték 20.10 A tv ügyvédje a megoldások show-ja 13.40 Caterina a városba... olasz film 19.00 Szívek szállodája amerikai sorozat 22.00 El Kazovszklj... magyar dokumentumfilm 10.30,20.00-20.30 horvát műsor, 10.30­12.00. 19.30-20.00 német műsor, 13.00­14.00. 20.30-21.30 szeib műsor. AJÁNLÓ MAGVAK ÄTV Hűi HÁLÓZAT lü BUDAPEST TV IMBBI spőrt'ú'^HHMHHÍHí DISCOVERY Hl 13.05 Soroló. 14.05 Európai híradó. 14.30 Napról napra. 15.05 Péntek8.16.05 Célpont 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. Sport 17.30 Vo­nalban. 18.28 Zöldövezet. 19.00 Híradó. Sport. 19.30 Panaszkönyv. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21.21.35 Lapzárta. 22.05 Pálya. 22.30 Zöldövezet 23.05 BBC-híradó. 6.55 Reggeli jam. 9.10 Pont 710.10 Generá­ciók. 12,05 Laci bácsi konyhája. 13.50Többet ésszei! 16.30 Kőbánya-híradó. 16.55 Híradó. Fórum. 1755 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 A.I ábra. 21.00 Újságíróklub. 22.00 Haszon. 22.55 Késó esti híradó. 23.05 Világkép. 23.20 70tFas klub. 14.00 Virágzó Magyarország. 14.30 Infomá- nia. 15.00 Zodiákus. 1700 Menedzser­magazin. 1730A jegesmedveki rá ly (norvég- svéd-német kalandfilm). 19.30 A liliomlány (am.-mex. sor.). 20.30 Hírháló. 21.00 Szenvedélyes bűnök (am. thriller). 23.00 A liliomlány. 24.00 Véres játék4. 715 Nem va^egyedül. 735Vaníllya jóga. 8.00 Fiikász csajok. 9.45 Babaváró (ism.) 11.50 Kékfény híradó. 12.01 Híradó. 14.05 Köz-Élet Extra. 15.05 Délutáni Híradó. 1745 Gyógyító percek. 18.25 Híradó. 18.45 Mesezug 19.15 Dinó Sporthíradó. 19.30 Esti híradó. 20:30 Ko- vax a torok. 20.45 Kaschmir Gold. 9.30 Atlétika. 11.45 Arany pillanatok. 12.30 Skót labdarúgás. 15.30 Olasz labdarúgás. 1730 Portugál labdarúgás 18.15 Francia lab­darúgás. 19.15 Mai helyzet 19.30 Olasz labda­rúgás. 20.30 Holland labdanjgás, 21.30 Lab­darúgás. 22.00 Spanyol labdarúgás. 23.00 Olasz labdarúgás. 24.00 Portugál labdarúgás 6.00 Rajzfilmek. 17.10 A kis királylány. 17.20 Roary, a versenyautó. 17.35 Játsszunk a Sze- zám utcában! 18.00 Gyerekdalok. 18.05 Yakari. 18.15 Irány Dinóföld! 18.25 Patés Stan. 18.30 Vili és Nosza. 18.50 Bombi-toma. 19.00 Loopdidoo. 19.05 Pat és Stan. 19.10 Horseland Lovasklub. 19.30 Miss Mallard. 13.00 Halálzóna. 14.00 A túlélés törvényei. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Piszkos mun­kák. 17.00Állítólag... 18.00 Egyszeregy ilyetvezetni! 19.00 Amcsi motorok.20.00 Hogyan készült? 21.00 Megrázó történe­tek. 22.00 Csodák a műtőasztalon. 23.00 Újjáépftők. 24.00 Dr. G. foglalkozása. ■ ■n ■ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom