Tolnai Népújság, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-13 / 189. szám
SPORT 2008. AUGUSZTUS 13., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG * Lopatka és a két amerikai játékos szeptember közepén érkezik Az edző dicsérete a fontos labdarúgás Nem foglalkozik az osztályzatokkal a paksi játékos Szóban megállapodott egymással a Planet Leasing Dombóvár KC NB I-es férfi kosárlabda és a lengyel Miroslaw Lopatka. Egyelőre azért nincs írásbeli pasz- szus a felek között, mert a lengyel óriást a nyár elején megműtötték, a DKC szakmai stábja érthető okokból nem akar zsákbamacskát venni. A 31 éves, 213 centiméter magas játékos szeptember közepén - két amerikai kosárlabdázóval együtt - érkezik majd Magyarországra, ahol kötelező orvosi vizsgálatokon kell résztvenniük. Lopatka Magyarországon játszott a Körmend csapatában, majd egy éves kecskeméti kitérő után a tavalyi idényt a Szolnoki Olaj KK csapatában kezdte, ahol azonban nem voltak megelégedve a teljesítményével, így szerződést bontottak vele. A DKC augusztus 18-án kezdi meg a felkészülést az új bajnoki évadra, s még aznap délután a klub vezetői sajtótájékoztatón nyilatkoznak a légiós ügyekről. Egy újabb tornával egészült ki a csapat felkészülési programja: október 10. és 12. között az Albacomp tornáján szerepel majd Braniszlav Dzu- nics együttese. ■ B. L. Bejező Balázs augusztus 18-án utazik Pekingbe A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége és a Tolna Megyei Önkormányzat lehetőséget biztosított arra, hogy a megye egy kiemelkedő ifjú sportolója szurkolóként kijuthasson a XXIX. Pekingi Nyári Olimpiai Játékokra. A Tolna Megyei Közgyűlés Ifjúsági és Sportbizottsága pályázat útján májusban a 20 éves Dejcző Balázst, az Atomerőmű Sportegyesület kajak-kenu szakosztályának sportolóját választotta. Dejcző Balázs augusztus 18- án utazik ki 23-án érkezik haza Pekingből. Az olimpián atlétika, vízilabda, öttusa és kajak-kenu versenyeket tekinthet sportolótársaival együtt. Az utazás célja, hogy minden megyéből egy-egy tehetséges fiatal részese lehessen a világ legnagyobb sporteseményének, ezzel is ösztönözve őket a további jó szereplésre. ■ Élt mint hal a vízben a kaposvári meccsen Kiss Tamás, aki amondó, hogy ha elkapják a fonalat, a Honvédőt is íegyőzhetik. Balázs László Egy gól és két gólpassz. Csapata egyik nyerőembere - ha nem a legjobbja - volt Kiss Tamás, a Paksi FC támadószellemű középpályása a gólfesztivált (3-5) hozó Gabona Transz Kaposvár elleni, a Soproni Liga harmadik fordulójában lejátszott bajnoki mérkőzésén. A paksiak tízese Bálót és Tökölit hozta kihagyhatatlan helyzetbe, az asszisztok között pedig a dekoncentráltan futballozó Ribi hibáját kihasználva saját maga is bevette Kovács Zoltán kapuját.- Nagyon készültünk a mérkőzésre, hiszen szerettük volna feledtetni a REAC elleni hazai fiaskót. Jól kezdtünk a somogyi csapat otthonában, nem túlzó a kifejezés, ha azt mondom, hogy az első félidőben bohócot csináltunk a hazaiak hátsó alakzatából. A 4-1-es részeredmény önmagárt beszél, nagyon jól játszottunk. S bár hibáztunk is, a látványos futballunk mellett ezúttal ez is belefért - értékelte a meccset Kiss Tamás. - Élveztük a játékot, nagyon jól használtuk ki a helyzeteinket a fegyelmezetlen kaposvári védők asszisztálá- sa mellett. Fordulás után kicsit visszavettünk - talán a Rákóczi is aktívabb lett -, de Csehi Tamás góljával végleg padlóra küldtük Prukner László csapatát. M KO IHKSI JA KO Kiss Tamás nyerőember volt Kaposváron, és az lehet a Honvéd ellen is A kérdésre, mely szerint mit szól a sportnapilap hetes osztályzathoz, a népszerű „Tejei” a következőket válaszolta.- Nem foglalkozom különösebben az osztályzatokkal. Nem kérem számon az újságíróktól azt sem ha ötöst adnak, és azt sem, ha tízesre értékelik a teljesítményemet. Az a fontos, hogy egy félidő alatt eldöntöttük a találkozót. Gellei Imre a mérkőzés után az egész csapatnak gratulált, ez elég dicséret volt valamennyi játékos számára. Nekem amúgy is az a feladatom, hogy gólpasszokat adjak és gólokat lőjek. Nem ment rosszul a játék, de tudok ennél jobban játszani. Szombaton az Budapest Honvéd látogat Paksra, amely legutóbb a kontrajáték magasiskoláját mutatta be a Diósgyőr elleni kispesti találkozóján (3-1). Tököli vs. Hercegfalvi, vagy akár a két középpályássor (Kiss T., Sipeki, Báló kontra Dobos, Ivan- csics, Diego) nagy ütközeteként is beharangozható az összecsapás, amelyre nem hangol nagy kunszttal a PFC.- Készülünk, de nincs hókuszpókusz. Megnézzük videón az ellenfél legutóbbi bajnokiját. A Kaposvár elleni győzelemből lehet meríteni a következő mérkőzésekre, ha kijön a lépés bárki lehet az ellenfél - latolgatta az esélyeket Kiss Tamás. - Győzni szeretnénk a fővárosi alakulat ellen: lehet hogy nem lesz látványos a játékunk, és nem rendezünk fesztivált, egy 1 -0-ás sikernek is örülnénk. Tízet rúgott Hajóson az NB lll-as Paks labdarúgás Dienes Pál tanítványai könnyed sikerrel léptek a 2. fordulóba A Tolna megyei csapatok közül utolsóként az NB III-as Paksi FC lépett pályára a Magyar Kupa országos főtáblájának első fordulójában. Dienes Pál együttese a Bács-Kiskun megyei második vonalban szereplő Hajós otthonában szerepelt. A kiscsapat csak negyed órán át állta a sarat, aztán beindult a paksi henger, amely tíz gólnál állt meg. A paksiak közül két „régi harcos”, Osztermájer Gábor és Varga László is duplázni tudott. MAGYAR KUPA, 1. FORDULÓ. HAJÓS-PAKSI FC II 1-10 (0-4). Hajós, 70 néző. Vezette: Tóth. Paks: Csoknyai (Gergely)- Horváth, Kern (Agócs), Szabó J., Varga T.- Dobra, Gál, Pákái (Osztermájer), Bohner- Varga L., Pap R. Edző: Dienes Pál. Gól: Pap R. 2, Szabó J. 2, Osztermájer 2, Varga L. 2, Dobra, Bohner. A Tolna megyeiek közül a Szekszárdi UFC (Kovácshida 3-1), és a Decs (Majs 3-0) is továbbjutott, a Tamási FC (Alsóörs 1 -3) azonban kiesett. A Magyar Kupa második fordulójának sorsolását ma, szerdán 11 órakor tartják az MLSZ-ben. A második körbe már bekapcsolódnak az NB Il-es csapatok is, azaz akár a Ferencvárost is kaphatja valamelyik tolnai alakulat. A Soproni Ligában szereplő gárdák csak a harmadik körben lépnek pályára először a sorozatban, ekkor csatlakozik a mezőnyhöz a Paksi FC első számú együttese is. A nemzetközi kupaporondon szereplők (DVSC, Bp. Honvéd, Győr, MTK) kiemeltként csak a negyedik körben kapcsolódnak be a küzdelmekbe. A második forduló meccseit augusztus 20-án rendezik. ■ 15 Györkönyi olvasónk nyert a totó első heti játékán nyertes A nyolc meccsből hét találatot elérő Erdei Tamás, györkönyi olvasónk tippelt a legjobban lapunk totójátékán, így ő választhat a negyedéves Glamour, Autómotor, illetve Lakáskultúra előfizetés közül. A nyertesnek gratulálunk, adategyeztetésért hívja a 74/511-503- as telefonszámot! Elkészült az Extra Liga sorsolásának tervezete ASZTALITENISZ A MOATSZ- ban elkészítették az Extra Liga 2008/2009-es idényének sorsolását. Az első forduló mérkőzéseit szeptember 6-án játsszák. A Fastron AC Tolna az Orosházát fogadja, a Szekszárd AC pedig a Postás otthonában áll asztalhoz. Bajnokok Ligája: óriások is selejtezőt játszanak LABDARÚGÁS Szerdán rendezik a Bajnokok Ligája selejtező 3. fordulójának mérkőzéseit. Érdekesebb meccsek: Ju- ventus-Artmedia Bratislava, Twente-Arsenal, Schalke- AÜetico Madrid, Partizán Beograd-Fenerbahce, FC Barcelona-Wisla Krakow. Kikaptak Tamisék az Eb középdöntő-első meccsén KOSÁRLABDA A magyar U18- as válogatott 78-70-re kikapott Lettországtól a macedóniai B divíziós Európa-baj- nokság középdöntőjének F- csoportjában. A KSC Szekszárd játékosai közül Bálint Réka 13, míg Tamis Dorottya 12 pontig jutott. Ma a belgák ellen a csoport 3. helye a tét. Bálint Réka 14 pontot szerzett @ TOVÁBBI SPORTHÍREK, CIKKEK: WWW.TEOL.HU Ficza Ferike tövig nyomta a gázpedált autósport Az ifjú pilóta öt másodpercet kapott a parádsasvári versenyen Ifj. Bóka László huszonöt felnőtt lövőt előzött meg Ficza Ferenc öt másodperccel maradt le az első helyezettől Párádon Ifjabb Ficza Ferenc 2. lett a parádsasvári gyorsasági autóversenyen. A mindössze 12 éves fiú egy Honda Civic-et irányított a közúti futamon, és végül csupán 5 másodperccel maradt el az első helyezettől. A pályaversenytől idegen futamra csak nehezen tudott felkészülni, hiszen a pályabejárásra nem volt önállóan lehetősége, ebben édesapja segített neki. A fiatal tehetség - mint a legtöbb autóversenyző - gokartozással kezdte, ám Gáspár István szakágvezetőnek feltűnt a gyerek a kiemelkedő tudása. Az ő közbenjárásának köszönhető, hogy a kis Ficza ettől az évtől a felnőttek között versenyezhet, hiszen a gyorsasági kategória versenyengedélye jogosítványhoz kötött. A szabályzat módosítása azonban lehetővé tette, hogy elindulhasson a sorozatban. Legközelebb szeptemberben a Pannónia Ringen, majd októberben a Hungaroringen ül volán mögé. Számár^ ilyenkor már nehézséget jelent az iskolakezdés, de magyar bajnok édesapja azt mondja, össze tudják egyeztetni a kettőt. Fia ugyanúgy jár iskolába, mint a többi korabeli gyerek, és csak közvetlenül a versenyek előtt edz. Nem marad ki sokat. Gokartos eredményei bizonyítják, hogy ilyen kevés felkészüléssel is milyen komoly teljesítményre képes. ■ H. E. Csopak mellett, a Nosztori erdőben rendezték meg a X. Fix pontkupa három dimenziós (McKenzie és Delta célok), vadászjelene- tes (ötven cél, 28 értékelhető lövés) íjász versenyt, amelyen 120 versenyző lépett a lőállásokba. A Szekszárdi Alisca Nyilai íjász Egyesület versenyzői ismét a csúcson végeztek, a sikersorozatot produkáló tizenhat éves ifj. Bóka László a felnőtt férfiak 3D Hunter-kategóriájában 25 felnőtt versenyzőt utasított maga mögé, közöttük az édesapját, id. Bóka Lászlót, aki épphogy lecsúszott a dobogóról. Nagyon jól mutatkozott be a vadászoknak Nagy Lászlóné, aki első versenyén a női számszeríj kategóriájában első lett, s mindössze három ponttal maradt el az erősebbik nem versenyzőitől. Kovács Gábor második helyen zárt, a női vadászreflexes kategóriában Bóka Zsuzsanna ezüstérmet szerzett, Alexandra Ma- nea - szintén három pont különbséggel - a negyedik helyen fejezte be a versenyt. Nagy létszám volt a férfi vadászreflexeseknél: Balogh László, a szekszárdi klub elnöke szintén negyedik helyezést ért el. Ezzel a viadallal egyidőben zajlott Pécsszabolcson a Sza- bolcs-napi íjászverseny sorozat, az alisca nyilais Darabos András a férfi történelmi kategóriában harmadik lett. ■ f I