Tolnai Népújság, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2008-07-06 / 27. szám
2008. JULIUS 6., VASÁRNAP 3 TOLNÁBAN, KÖZÉLRŐL Teher alatt oroszlán PISTA SZOMSZÉD - aki anyagi okokból kénytelen két munkahelyen napi 14 órát dolgozni - a figyelmesen hallgató utcabelieknek levezette, hogy ő több járulékot, adót, meg miegymást fizet az államnak, mint némely igencsak gazdag ember. Valaki hitetlenkedni kezdett, de hamar meg lett győzve. Az igazán ügyes vállalkozó minimálbért keres, alig fizet adót, a többi járulékból is csak minimálisát. Az alkalmazottai szintén minimálbért kapnak, legfeljebb zsebbe egy kis kiegészítést. A cége már 15 éve veszteséges - senkinek sem tűnik fel, vajon miért működik akkor - nem fizet az az államnak egy piculát sem. Pista szomszéd nincs egyedül. Hiszen hogyan is lehetne másként megtölteni a feneketlen államkasszát, mint úgy, hogy újabb terhet, újabb sarcot vetnek ki arra, akinek papíron van a pénze, aki alkalmazott, nem tud leírni, elszámolni, eltagadni semmit. Na és persze az alkalmazója sem jár jobban, mert hol ennyivel, hol annyival növekszik a teher, amit egy-egy dolgozó után fizetni keü. aztán A jónép megfizeti az összes energia- és benzináremelés költségeit a gyártónak, forgalmazónak, mert naná, hogy őrá terhelik. Megfizeti majd a termékdíjat is, meg a luxusadót is, ha valaki újra forszírozni kezdi, hogy a kanapé luxuscikk. csak esy baj van, a kispénzűek, meg a járulék sújtotta alkalmazottak egyszer csak úgy járnak, mint Mátyás király oroszlánja. Az uralkodó a török császártól kapta a szép jószágot, és kijelölt egy embert az etetésére. Ahogy múlt az idő, az oroszlángondozó egyre kövérebb lett, az oroszlán meg egyre fogyott, a végére kilehelte a lelkét. A jó étvágyú etető ember egyre nem gondolt: onnantól kezdve az ő hasa is üres maradt. Indulásra kész a társaskör aratóbrigádja. Néhány órára visszatért a múlt: az aratás minden hagyományát felelevenítették az aratópálinkátől a kötélterítésen át az esti bálig Rendet vágtak a búzatáblában aratónap „Talán a számítógép mellett ebben is találnak érdekeset a fiatalok” Pálinka, früstök, aztán kasza és sarló. A szekszárdi katolikus társaskör megmutatta, hogyan arattak régen. Venter Marianna- Megszegem a kenyeret, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Fogyasszanak egészséggel ezen a szép napon! Sárvári Já- nos köszöntötte emígyen aratótársait a szekszárdi határban, a búzatábla előtt, a reggelizésre kiszemelt fás-füves területen. A földre terített abroszokon kiadós reggelit kínáltak: töpörtyűt, kolbászt, szalámit, szalonnát és kevert túrót. Hiszen közismert, hogy az aratás nem könnyű munka, kell hozzá az energia. Falatozik is mindenki jó étvágy- gyal, leoldozzák a kötényhez erősített pléhbögrét, a jó falatokra jólesik egy hideg kisírÖccs. A kívülállónak meg keli állapítania, hogy még nem veszett ki az asztalt-széket nélkülöző étkezés rituáléja. Egy kézben szépen megfér kenyér, kolbász, uborka, másik kézben a kisbicska, amellyel szép akkurátusán szelik a falatokat. Hosszú László és párja, Gyugel Ibolya elismerő pillantásokat kap a többiektől. Ok modernizálták a szántóföldi falatozást, László mini méretű vágódeszkát készített, amely megfér egy kézben, és kényelmesen rá lehet pakolni.- jövőre esztergálj rá pohártartót is - nevet Hődör István. Aztán elmondja, annak idején innen, Nyámádpusztáról járt be az iskolába, Szekszárdra minden nap. ló tizenkét kilométernyi séta volt ez két részletben, s bizony, igencsak korgott már a gyomra, mire hazakerült. A Szekszárd-újvárosi Római Katolikus Társaskör tavaly rendezte meg első ízben, hagyományteremtő szándékkal az aratónapot. A siker nem maradt el, így természetesen az idén is kivonult a társaskör aratóbrigádja az Aranyfürt szövetkezet táblájához, hogy megmutassa azoknak, akik kíváncsiak rá, hogyan takarították be a termést évszázadokig. Szombaton kora reggel a Szent István Ház udvarán volt a gyülekező, a várakozásteli hangulatot tovább fokozta a jó Szívvel kínált pogácsa és a finoman lehűtött aratópálinka. A közösségi házból busz vitte ki a csapatot a szántóföldre, a főszereplők, a kaszák külön kisteherautón utaztak. A társaság tagjai hagyományos öltözékben indultak munkába: a férfiakon kékfestő kötény, szalmakalap, az asszonyokon kötény, kendő, tutyi. A kaszákat már péntek este kifenték, és gondosan rögzítették a nyelére a csúzlira emlékeztető faágat is. Bíró Bálint világosítja fel a kíváncsiakat, mire is való ez a félköríves faág: - Visszafogja a búzát, hogy ne dőljön jobbra. Különben a marokszedőknek sok gondja lenne. A jobbára a hetvenes éveiket taposó gyakorlott aratók mellett akadnak azért fiatalabbak is, akik a tehetséges kezdők táborát gyarapítják. Mivel kézi aratás a megyében az 50-es évek végétől egyáltalán nem volt, ez a korosztály még látni sem nagyon látott kaszás embert munka közben. De megtanulni sohasem késő.- Az a legszebb, hogy átadjuk ezt a hagyományt a fiataloknak - mondja Patai József. - Talán a diszkó meg a számítógép mellett ebben is találnak érdekességet, megszívlelni valót. A reggelinek vége, kezdődik az aratás. A csapat felsorakozik a tábla szélén, az első csapat Szekszárdot a társaskör aratói képviselik az országos versenyen Újváros mezőgazdasági jellegű terület volt, és sokan vannak a társaskörben, akik még így arattak. Innen jött az aratónap ötlete - mondja Gyurkovics János, a társaskör világi elnöke. Azt is elárulja, hogy már ki is választották, kik képviselik Szekszárdot a sióagárdi országos aratóversenyen: Ferger János, Nádasdi József és Darabos Fábián. Természetesen a párjukkal együtt, aki a marokszedőjük lesz. Az aratónap természetesen nem ért véget magával a munkával. Horváth Jánosáé Edit önkormányzati képviselő, a rendezvény főszervezője elmondta, hogy a csapatot a Szent Ist- ván-Házban bográcsos kakaspörkölt és rétes várta aratás után. Délután hálaadó mise volt az újvárosi templomban, a napot pedig aratóbál zárta. munkához lát Az első kaszavágást Ferger János ejü meg. Felesége mögötte halad, sarló segítségével gyűjti össze, és teszi a kötélre, amelyet Farkas Jánosné terített le. Farkas János halad mögöttük, és köti kévébe a kalászt. Mikor már az első csapat megtett néhány métert, beáll a második, és így tovább, mindig gondosan annyi előnyt adva az előtte járónak, hogy biztonságosan lehessen lendíteni az éles szerszámot. Jól látszik, hogy gyakorlott aratók kezében van a kasza. Nincs egy felesleges mozdulat, egy elakadás, egy megtorpanás, helyette megfontolt ritmusban halad a munka. Halkan suhog a kasza, s a búza szépen, fegyelmezetten dől balra. Nem mindennapi látvány ez főként azoknak, akik eddig ilyesmit csak képen vagy a tévében láttak. A valóságban sokkal szebb. S pontosan lehet érezni, milyen kemény, embert próbáló dolog volt az aratás annak idején. Hőségben, tűző napon, megállás nélkül, sorból sorba, napokon keresztül.- Tizennégy éves voltam, amikor először arattam - mondja Németh János. - Valamelyik lánytestvérem volt a marokszedő. Nehéz munka volt, de szép, és az még a mai napig is. T V Í1V7 IT T ti üt If I £i tu 1 HIRDETÉS TARR Kft. - Az Ön szolgálatában! 1 Tel.: 40/416-000 vagy 1223 § www.tarr.hu info@tarr.hu < Blues és rock tölti be a hétvégén Paksot fesztivál Az ütős rész már megvolt, ma a gasztronómiáé a főszerep Ma már nem csak atomerőműve, hanem bluesfesztiválja miatt is emlegetik határon innen és túl Paksot. Az elmúlt évek alatt számos legendás csapat koptatta már az ESZI csarnok színpadát, melyen idén a dobverőkkel boszorkányosán bánó Carl Palmer is fellépett, és mások mellett a British Blues Quintet szögezte színpad elé a nagyérdeműt. Nemes Nagy Péter, a Magyar Blues Társaság elnöke szerint a korábbinál sokszínűbb idén a program. A bluestól a funkyn és jazz-rockon át a rock and rollig terjed a repertoár. A ráhangolódás hagyományosan a Gastroblues klubban kezdődött, az ESZI csarnokban pénteken este szólaltak meg az első A László Attila Band a Szentlélek-templomban adott koncertet akkordok. Szombaton tartották a templomi koncertet, ahol a fesztivál szereplőinek többsége rövid koncertet adott. A Szentlélek- templomban összegyűltek hallhatták többek közt a British Blues Quintet, lan Siegal, a László Attila Band műsorát, illetve a paksi születésű, ma Budapesten élő Tóth Viktor produkcióját. A szaxofonos a magyar jazz új generációjának egyik legtehetségesebb képviselője. A zenei program ütősebb része már a fesztiválozók mögött van, az ínyencségek zöme azonban ma jön a Gastroblues Fesztiválon. A ESZI udvarán délelőttől koncertek, fesztiválfoci és főzőverseny lesz. ■ V. T.