Tolnai Népújság, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2008-07-27 / 30. szám
2008. JÚLIUS 27., VASÁRNAP 7 INTERJÚ gerendás péter Megszületett a kilencedik gyereke, de már a tizedikre vágyik. Nem enged az igényes zenéből. Küzd a gyűlölet ellen, de nem lesz bozótharcos. AMIKOR A KÁOSZ JELEKTIA RENDET Gerendás Péternek jó éve van: elkészült új lemeze Bartók országában címmel, és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével is kitüntették. Ám a legnagyobb öröme, hogy megszületett Flóra, a kilencedik gyermeke. Gyükeri MercédeszTakács Zoltán- Éjjeli bagolynak vallja magát, mégis reggel találkozunk.- Most hiába is lennék éjjeli bagoly, ha reggel elkezdődik a gyermekipari kongresszus. De legalább délután van egy mediterrán szieszta, amihez mindig ragaszkodom.- A gyerekek ezt tiszteletben tartják?- Persze, de azért van, hogy az ő kiabálásukra ébredek.- Ebben a főszereplő most a legfiatalabb gyermeke, Flóra. Hogy van ő?- Már több mint egy hónapos, érett korba lépett, és nagyon helyes. Újra és újra születnek gyermekeim, mégsem tudok betelni ezzel az érzéssel. Csodálatos és megunhatatlan.- Mikor és hol tud alkotni?- Ambivalens dolog: igénylem a magányt, de közben nagyon fontos a család közelsége. Lenne olyan hely otthon is, ahová el tudnék bujdokolni, mégis a család közelségét szeretem, még akkor is, ha ez néha nagy hangzavarral jár. Egy idő után már a káosz jelenti a rendet.- Néha a gyerekekkel együtt zenél.- Dani fiam, aki dobol, már régóta az én munkatársam. De Dávid nevű elsőszülött gyermekem is gitározik és énekel. Mirkó is dalol, Hanna pedig fuvolázik.- Terveznek közösen valamit?- Volt már erre példa, az áprilisi születésnapi koncertemen az összes zenélő gyerek fellépett.- Kilenc gyermeke van, Flórával együtt már hatot nevelnek együtt a feleségével. Tervezik még a család bővítését?- Hogy tervezzük-e? Abban a pillanatban, ahogy megszületik egy új gyerek, én már próbálom szegény feleségemet rávenni a következőre. Már a szülőszobában elkezdődik a puhítás, amikor a feleségem azt mondja, most látsz utoljára ilyen nagy hassal. Aztán nem nehéz őt rábeszélni, az azonban vitathatatlan, hogy nekem van könnyebb dolgom. Persze a család eltartása elég komoly kihívást jelent, de úgy érzem, ha valamiért érdemes rengeteget dolgozni, ez az.- Ha sokat dolgozik, akkor kevesebbet lehet együtt a gyerekekkel.- Ez valóban ördögi kör, mégis úgy érzem, a szeretnivaló lények megszületését nem lehet azzal megakadályozni, hogy az ember mindig hivatkozik valamire.- Elég egy gitár ahhoz, hogy eltartsa a családot? f ijpr < t- ~-í . Ha a zenész a minőséghez ragaszkodik, nem sikoltozó tinédzserek veszik körbe, hanem egy hűséges réteg kíséri - vallja Gerendás Péter- Nem csak rajtam múlik, hogy van-e elég munkám. De valamelyest azért kézben tudja tartani az ember a dolgokat azzal, hogy a lehetőségeket megragadja. Nem dőlhetünk hátra a karosszékben, de az ember azért szelektál aszerint, mi fér bele az igényességbe.- Hol lehet meghúzni ezt a határt?- Nehéz, de mondjuk nem nagyon lehetett engem látni reklámokban. Egyszer egy hangszercégnek elvállaltam barátságból, azért nem is kértem pénzt- Hogy lehet manapság egy szál gitárral elérni a fiatalokat, akik egészen más zenéhez szoktak?- Azt mondják az életre, hogy egy hullámvasút Ez a zenében is érvényesül: az embernek jól mehet, amit esetleg rosszabb időszak követhet De ha a minőséghez ragaszkodik, nem sikoltozó tinédzserek veszik körbe, hanem egy hűséges, a művészt szerető réteg kíséri az útján. Döntés kérdése, melyik utat választjuk: a divathullámra felkapaszkodva zajos sikerekre és sok pénzre vágyunk, aztán a divat múltával váltunk, amíg hiteltelenné nem válunk, vagy fejlődve ugyan, és mindig megújulva, de a művészi igényesség keretei között maradva alkotunk.- Annak idején, amikor az LGT-vel turnézott Angliában, a közönsége sokszorosa volt a mostaninak. Érdemes igényesnek lenni, ha ennek az az ára, hogy kevesebben hallgatják?- Egyáltalán nem érzem azt, hogy kisebb lenne a közönségem. Soha nem volt óriási tömeg, de nem voltak kevesen. Természetesen egyik művész sem úgy kezdi a pályafutását, hogy szeretné, ha minél kevesebben mennének el a koncertjére. De ha igazi művész akar lenni az ember, akkor nem foglalkozik a mennyiséggel. A művész nem kufár, a mi feladatunk az alkotás minél magasabb színvonalon.- Kikből áll a közönsége?- Nem tudnám és nem is szeretném őket beskatulyázni. Azt hiszem, hozzám hasonló lelkivi- lágú emberek, akik érzékenyebbek a lírára, a humorra, az igényes dolgokra. Nem azért iszom kávét, hogy ébren maradjak, magát a kávézást, a kávé ízét szeretem, figyelek, hogy finom legyen, és a pillanatot sem sietem el. Mindenben igyekszem ezt követni.- Nemcsak a lírára érzékeny azért, hanem arra is, ami körülöttünk zajlik.- Mindig igyekeztem a magam módján válaszolni a fontos és aktuális kérdésekre.- A közelmúltban konferenciát is szervezett az országunkban tapasztalható indulatok megfékezésére, amely aztán elmaradt. Miért?- Nem szívesen folyók bele politikai dolgokba. Nem is gondoltam, hogy akaratlanul ilyen területre keveredem. Ezt a konferenciát azért akartam mégis összehozni, hogy ezt a pattanásig feszült légkört valahogy megpróbáljam enyhíteni. A találkozónak azonban a puszta ténye is olyan vihart kavart, hogy úgy éreztem, annak nincs értelme, hogy tovább mélyítsem a szakadékot Ez a közhangulat sajnos nem alkalmas a higgadt párbeszédre, ez azonban nem tartható tovább. Nem maradhat úgy, hogy az emberek vicsorogva köpködnek egymásra, meg kell próbálnunk megérteni a másikat Bizonyos társadalmi kérdésekben különbözőképpen gondolkodunk, más közösséghez vagy kisebbséghez tartozunk. Lehet hogy én vagyok az utolsó idealista, de úgy érzem, mindenkinek lehet valami érthető motivációja, eltérő családi traumák állnak a háttérben. Ugyanazok a szimbólumok, egymástól eltérő érzelmeket váltanak ki. De úgy vélem, lehet konszenzust találni, és én a magam módján azért teszek apró lépéseket, hogy valamiféle híd alakuljon ki. Ha ezzel rosszat teszek, inkább visszavonulok, mert ártani nem akarok, de nem vagyok egy bozótharcos 1956. április 13-án született Budapesten. 1979-BEN szerzett diplomát a konzervatórium dzsessz-ének szakán. saját zenekara, a Láma mellett fellépett Zoránnal és az LGT-vel, utóbbi zenekarral részt vett az 1983-as angliai koncertkörúton is. 1988-ban megnyerte a Magyar Televízióban megrendezett magyar dalok versenyét Hóból vagyok című dalával 1992-ben jelent meg 908 címmel első önálló lemeze. 1994-ben Liszt-díjjal tüntették ki. 1999-BEN az év zeneszerzőjeként Huszka Jenődíjat, az év énekeseként Emerton-díjat kapott 2001-ben Radnóti Miklós-díjat kapott. 2004-BEN Budapestért Díjjal is elismerték munkáját. 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült sem, ahhoz túl érzékeny és sérülékeny vagyok.- Önt érték már személyes támadások?- Azt kell mondanom, hogy ez nem jellemző. Talán fél éve' egy hölgy az utcán hozzám vágott egy sértő megjegyzést, pedig nem is ismert, legfeljebb a médiából. Nem értettem, mert nem vagyok politikus, ha nyilatkozom, akkor a gyermekeimről vagy a legújabb lemezemről beszélek. Szörnyű dolog pusztán a léte miatt valaldt gyűlölni, de azért hiszek abban, hogy az igazán gyűlölködők egy szűk réteg, az ország nagyobbik hányada normálisan, békében akar élni. Csak gazdasági válság idején könnyebben előretörnek az indulatok, és könnyebb szítani is a gyűlöletet, amelyben nagyon nagy a média felelőssége is.- És a dalszerzőnek ilyenkor mi a felelőssége? Beszélni a problémáról, vagy inkább elterelni a figyelmet a gondokról?- A művésznek mindig az a feladata, hogy az adott társadalmi problémáról beszéljen, és a világot egy picit megpróbálja megjavítani. De persze nem biztos, hogy sikerül neki.- A mostanában írott dalai is erről szólnak?- Az új lemezem címadó dalában egy másik, engem foglalkoztató problémáról énekelek: az értékrendválságról.- A cím, Bartók országában is erre utal. Ironikusnak tűnik, hiszen zenében is ömlik ránk a szenny.- Bródy János szavaival: miért hagytuk, hogy így legyen? Ha bekapcsoljuk a rádiót, a dalok nagy része külföldi, amit nem is értek, hiszen nálunk is remek zenék vannak. Már azon gondolkoztam, hogy a külföldi számok után talán kevesebb jogdíjat kell fizetni? De mondhatnám, hogy József Attila országa, mert az értékválság jelei más vonalon is érezhetők. Rengeteg csodálatos művész él itt, mégis a valóságshow-k hősei az ismert emberek, akik semmiféle kreatív tevékenységet nem végeznek, miközben tehetséges embereknek nincs munkájuk.- Semmi jele a javulásnak?- Jó, hogy legalább felismertük, valamit tenni kellene. Ennek jele a magyar dal napja a Sziget Fesztivál előtt. Fűszerezi a dolgot, hogy más és más meggyőződésű művészek lépnek fól együtt. Már a megbeszéléseken lát-, szott, hogy máshogy gondolkozunk bizonyos dolgokban, de tudunk beszélgetni, egymásra tudunk mosolyogni. Olyan üzenetet hordoz, hogy ez igenis lehetséges, az országban más fronton is meg kéne próbálni. Szakmailag meg azért van jelentősége, mert megmutatjuk, hogy létezünk, hogy vannak jó magyar dalok, és remélem, ebből hagyomány lesz. A magyar zenébe ugyanis mindenki belefér, aki Magyarországon él, alkot és magyarnak vallja magát. * Ha lekapcsoljuk a rádiót, a dalok nng}' része külföldi, amit nem is érit i tek. mmuföldi számok után talán kevesebb jogdíjat kell fizetni?