Tolnai Népújság, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2008-07-13 / 28. szám
2008. JÚLIUS 13., VASARNAP MEGYEI SPORT Felvirágoztatná a bonyhádi focit labdarúgás Dr. Beréti Zsolt lett az NB III-as völgységi egyesület új elnöke Dr. Beréti Zsolt nagy fába vágta a fejszét de hisz benne, hogy segítségével sikeressé válik a Bonyhád VLC Beréti Zsoltot mindenki úgy ismeri, mint a Tolna Megyei Iparkamara titkárát. A jövőben sportvezetőként is bemutatkozik, a 31 éves fiatalember lett ugyanis az NB III Dráva- csoportjában szereplő Bonyhád Völgység LC elnöke. Nem kisebb célt tűzött ki önmaga elé, mint felvirágoztatni, mind szakmailag, mind gazdaságilag sikeressé tenni a völgységi egyesületet. Hunyadi István- Mi motivál egy munkájában sikeres fiatalembert, hogy sportvezetőként megméresse magát?- Régóta, mondhatni gyerekkorom óta szeretem a focit és valahol mindig is a pálya körül mozogtam - mondta Beréti Zsolt. - Érdekelt, hogy miként lehet kis egységekből csapatot összehozni, mert ez jelenti azt a pluszt, ami a játékosokban, edzőkben, vezetőkben benne van. A feladat nem egyszerű, hiszen tizenegy vagy annál is több ember közösségként, egységes csapatként kell, hogy funkcionáljon. A csapatot pedig úgy kell működtetni, hogy mindenki jól érezze magát. Tudom, « óriási a kihívás, mert Bonyhá-1 dón az NB III-as együttes nem 1 kis feladatot rak az önkormány-1 zat valamint a vállalkozók váltó-1 ra, de hiszem, hogy az összefo- 1 gás gyümölcsözni fog.- Eddigi kapcsolata a sporttal?- A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium diákjaként sokat sportoltam, s ennek szeretetét Ónodi Szabolcs testnevelő plántálta belém. Atlétikai szertorna edzésekre jártam. Érdekes, hogy versenyszerűen nem futballoztam, csupán hobbi szinten. Viszonylag fiatalon, tizenhét évesen labdarúgó játékvezetői vizsgát tettem az előbb említett Ónodi igazgató úr rábeszélésére és segítségével. Ezután vezettem különböző meccseket, de utólag belegondolva ritka rosszul. Talán hiányzott a tapasztalat, a rutin. Tizenhárom évvel ezelőtt szülőfalumban, Cikón a falutévének kommentáltam a helyi csapat mérkőzéseitkét esztendeig. Akkor az jó kis fizetés- kiegészítésnek számított az egyetem mellett, ugyanakkor élveztem, mert harmonikusan alakult a kapcsolat a falutévé, a játékosok és a nézők között. A téli teremtornákra csapatokat szerveztem és indítottam, futsal- csapatot csináltunk.- Milyen elképzelésekkel vág bele a munkába a BVLC-nél?- Az első és legfontosabb, hogy olyan gárda jöjjön össze, amely hazai pályán és idegenben is képes jó teljesítményre, s hosszú távon ott tud lenni az osztály hat legjobb csapata között. Kiss János edző személyében megvan a kellő garancia a minőségi munkára, a minőségi futballra. Persze nem lenne baj az sem, ha dobogón fejeznénk be a bajnokságot. A második a stabil gazdasági háttér megteremtése. Bízom benne, hogy az önkormányzat továbbra is mellettünk áll és a támogatóink köre is bővülni fog. A harmadik pedig az utánpótlás-nevelés. Nagy hangsúlyt fektetünk rá, figyeljük a városi és környékbeli gyerekeket Célunk, hogy a lehető legjobb körülmények között kezdjék el az ismerkedést a focival, a labdával. Utánpótlás viszonylatában a bonyhádiak helyzete a legideálisabb. Szeretnénk, hogy edzőinknek rálátása legyen minden gyerekre, de ehhez szükség van a testnevelők munkájára, a megfelelő kontaktusra, szükséges továbbá megismertetni a szülőkkel a lehetőségeket. Tervünk a legtehetségesebb gyerekek Bony- hádra csábítása, de ezzel nem ellentéteket kívánunk szítani a kis településekkel! Komolyak az elvárások a vezetők, támogaNévjegy dr. beréti zsolt Születési idő: 1977. 02. 28. Iskolai végzettsége: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, MBA (Master of Business Administration). Kedvenc külföldi játékosa: Sebastian Schweinsteiger. Kedvenc magyar játékosa: nincs. Kedvenc külföldi csapata: AC Milan. Kedvenc magyar csapata: Ferencváros. tók részéről is, ezért próbáljuk megtalálni az optimális összhangot úgy, hogy a versenykiírásnak is eleget tegyünk.- Az egyesületek igazolásokkal frissítik, erősítik keretüket, miként a BVLC is. A bonyhádi drukkerek azonban minél több saját nevelésű fiút látnának szívesen a csapatban...- Fontos, hogy minél több bonyhádi illetve környékbeli fiatalt építsünk be a felnőtt csapatba, de azt is tudomásul kell venni, hogy az NB III nem erről szól! A helyiekre mindenképpen számítunk, ám egyes posztokra muszáj igazolni, mivel házon belül nem biztos, hogy megoldható egy-egy szerepkör betölése. Évekig jó futsalcsapat játszott együtt, a városhoz kötődő focistákkal, akik a hazai közönségnek meg akarták mutatni, hogy mit tudnak, mire képesek.- Beréti Zsoltról köztudott, hogy nem híve a középszerűségnek. Hosszabb távra milyen terveget szövöget az elnöki székben?- Három éven belül olyan stabil anyagi hátteret kell megteremtenünk, amely biztosítja, hogy az NB 10-ban a legjobbak legyünk, és ne okozzon fejfájást, ha netán megnyerjük azt. Fő szempontnak tekintjük tehát az eredményességet, a közönség kiszolgálását és a sportbarátok visszacsábítását a lelátóra és a pálya szélére. A Budaörs ellen is a hajrában lőtte a gólokat a Tolnán pályára lépő Paks A tatai edzőtáborból hazatérve újabb felkészülési mérkőzést vívott a Kecskemét elleni bajnoki nyitányra készülő Paksi FC labdarúgócsapata. Gellei Imre együttese ezúttal Tolnán lépett pályára, mégpedig az NB Il-es Budaörs ellen, s ahogy a felkészülés során többször is, ezúttal is a második félidőben döntötte el a találkozót. Gellei edző játékosai küzdenitudását emelte ki, utalva arra, hogy ismét a hajrában győzött a PFC. FELKÉSZÜLÉSI LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉS. PAKSI FC-BUDAÖRS 3-1 (l-l). Tolna 100 néző. V: Nyakas. Paksi FC, I. félidő: Kovács A.- Kriston, Pandur, Salamon, Csehi- Sipeki, Heffler, Böde D., Báló- Kiss T., Tököli. D. félidő: Csoknyai- Vári, Böde D., Pandur, Hanák- Pap R., Mészáros I., Tamási, Szabó J.- Búzás, Márkus. Vezetőedző: Gellei Imre. Budaörs: Babócsy (Megyeri 40.)- Végh, Kollár, Bálint (Novák 40.), Mihályi- Lalusz, Varga D. (Papp G. 45.), Bencze (Sipos 40.), Nagy R (Németh 45.)- Farkas Á., Farkas J. (Skita 40.). Vezetőedző: Lucsánszky Tamás. Gól: Báló, Márkus, Vári, illetve Farkas J. ■ Húsz pálya várja a röpfabdázókat a bonyhádi tornán A hagyományoknak megfelelően idén is lesz röplabdás találkozó Bonyhádon. Július 25. és 27. között 13. alkalommal bonyolítja le az országos rendezvényt a helyi Röplabda Baráti Sport Club. Az eseményre a szervezők július 16-ig minden indulni szándékozó csapattól írásos jelentkezést várnak, amelyen jelezniük kell, hogy melyik formációban indulnak. A három nap alatt-18 füves és 2 strandröplabda pálya várja a versenyzőket. A nevezéseket a következő címre kell elküldeni: Istenes László főszervező, 7150 Bonyhád, Gagarin u. 26. Tel.: 06 70/363-2703, fax: 74/500-280. Az érdeklődni az alábbi e-mail címeken is lehet: timea.galam- bos@eon-hungaria.com illetve istenes.timea@gmail.com . ■ Davide Torosantucci nyerte a Gemenci Nagydíj összetettjét kerékpársport A szekszárdi Madaras Zoltán két másodperccel lemaradva az olasztól a második helyen végzett Gasper Sváb, a SAVA bringása nyerte az Alisca Bau 34. Gemenci Nagydíj zárószakaszát, az Aldor Kupáért megrendezett 163 kilométeres mezőnyversenyt. Összetettben Davide Torosantucci győzött Madaras Zoltán előtt. Totális olasz fölény. így lehetne jellemezni az Alisba Bau 34. Gemenci Nagydíjat. A nemzetközi kerékpárosversenyen taroltak a tálján bringások. A proló- got és az első szakaszt is olasz versenyző nyerte, s összetettben is az övék lett a fődíj. Davide Torosantucci, a magyar Katay Cycling Team 28 éves bringása a prológ megnyerésével már csütörtök este nagyot lépett az ösz- szetett elsőség felé, sok szakértő már akkor úgy vélte, az övé lehet az első hely. Ehhez nem kellett mást tennie, mint figyelni az éllovasokra s arra, hogy egyik szakaszon se maradjon le a rá veszélyt jelentő kerekesektől. Az olasz nem is maradt le, az első országúti szakaszon, a Kaposvár és Szekszárd között megrendezett 171 kilométeres viadalon a mezőnnyel együtt ért célba, a tegnapi, Szekszárdról induló és Szekszárdra érkező szakaszon pedig második lett. Az első napihoz hasonlóan három sprint és három hegyi hajrával megspékelt szakaszon a szlovén SAVA bringása, Gasper Sváb bírta a legjobban a rekkenő hőséget, így ő nyert, de a célban Torosantucci volt a legboldogabb. Madaras Gasper Sváb (elöl) szakaszt nyert, Torosantucci összetettben lett első Zoltán, a szekszárdiak újdonsült országos bajnoka csak kicsit volt szomorú, hiszen nagyon kevés választotta el az összetett győzelemtől - a Fausto Coppi Gazzera színeiben tekerő Arató Dávid révén legutóbb 2002-ben nyert szekszárdi kerekes. ALISCA BAU 34. GEMENCI NAGYDÍJ. II. SZAKASZ, AZ ALDOR KUPÁÉRT (SZEKSZÁRD-SZEKSZÁRD), 163 km. 1. Gasper Sváb (SAVA) 4:06,02 óra, 2. Davide Torosantucci (Katay Cycling Team) azonos idővel, 3. Madaras Zoltán (P- Nívó Betonexpressz Corratec 2000 SE) a. i., 4. Ben Greenwood (Rapha Condor Recychng.co.uk) a. i., 5. Luka Grubics (Puris Kamen) a. i., 6. Adam Homolka (Bikesport Kärnten) a. i. AZ ALISCA BAU 34. GEMENCI NAGYDÍJ ÖSSZETETT VÉGEREDMÉNYE: 1. Davide Torosantucci (Katay Cycling Team) 8:09,39 óra, 2. Madaras Zoltán (P-Nívó Betonexpressz Corratec 2000 SE) 8:09,41, 3. Gasper Sváb (SAVA) 8:09,43, 4. Ben Greenwood (Rapha Condor Recycling.co.uk) 8:09,48, 5. Luka Grubics (Puris Kamen) 8:09,56, 6. Adam Homolka (Bikesport Karnten) 8:09,58 A CSAPATVERSENYBEN: 1. PNívó Betonexpressz Corratec 2000 SE 24:30,40 óra, 2. Katay Cycling Team 24:30,46, 3. Arbö Bikesport Karnten 24:31,23, 4. Dukla Trencin 24:31,52,5. SAVA 24:32,30, 6. Continental Team Miiram 24:32,57. ■ í i v *