Tolnai Népújság, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-02 / 153. szám
2008. JÚLIUS 2., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TŰKOR 3 Nagy üzlet lett a Nap először volt az ózonlyuk, aztán jött az UV-B index. Ez utóbbi, ha valaki még nem tudná, az ultraibolya sugárzás éppen aktuális értékét jelenti, ^melyet egy 10-es skálán mérnek. Idén nyáron volt már Magyarországon 8,1-es értéke, ami rekordmagasságúnak számít. Legalább is amióta mérik ezt az indexet, merthogy annak csak pár esztendeje. HOGY MONDJUK Száz éve, vagy ezer éve mennyi lehetett, senki sem tudja, de minket azért óva intenek a szaktekintélyek, hogy ki ne tegyük már magunkat neki. A hozzáértők közül a visz- szafogottabbak azt ajánlják, hogy délelőtt 10 és délután 3 között kerüljük a napot. A radikálisabb csoport pedig egyenesen azt ajánlja, hogy soha, de soha ne tegyük ki magunkat közvetlen napsugárzásnak, sőt télen is talpig fényvédő krémben és napszemüvegben járjunk. egy másik szakértő-gárda viszont arról beszél, hogy aki nem napozik, annak meg van előlegezve a csontritkulás és egyéb kórok, mert nem éri elég napfény a szervezetét, és ebből bizony nagy-nagy baja lehet S ha már olyan ostoba, hogy kerül a napot, legalább D-vitamint fogyasszon, de azt sokat. az ember csak kapkodja a fejét, s csak általános műveltsége lévén, nagyon nehezen igazodik el a sok szakértői nyilatkozat dzsungelében. Napozzon vagy ne? Féljen vagy ne? Egzaktnak számít-e vajon az az érték, amit csak néhány éve mérnek, és viszonyítási alapja költői homályba vész? vajon miért van olyan érzésünk néha, mintha nem is a Napról szólna ez az egész, hanem a bizniszről. Arról, hogy el akarnak nekünk adni valamit Vagy napvédő krémet, vagy D-vitamint Attól függően, hogy éppen melyik lobbinak a kampánya hatásosabb. Törvényért kiált a jegyző hivatalvesztés A polgármester szerint még korai a minősítés Az ötvenes évekre emlékeztető koncepciós eljárásnak nevezte dr. Kilián Orsolya az ellene indított fegyelmi eljárást. Horváth István polgár- mester szerint szó sincs erről. Ihárosi Ibolya szekszárd Rossz üzenete van a köztisztviselők számára annak, ha a munkáját a jogszabályok alapján végző jegyzőt fegyelmi úton próbálnak meg eltávolítani hivatalából. Ezzel a gondolattal kezdte sajtótájékoztatóját a köztisztviselők napján dr. Kilián Orsolya jegyző, akit a képviselő-testület mint fegyelmi tanács, a múlt csütörtökön hivatalvesztés fegyelmi büntetéssel sújtott. Éppúgy, mint az előző, szocialista-szabad demokrata vezetésű testület. Akkor a bíróság visszahelyezte hivatalába. Hamis vádakon alapuló, törvénysértő, koncepciós eljárást folytattak ellene - állította tegnap a jegyző. Mint megírtuk, két eljárás indult ellene. A második fegyelmi vége lett a hivatalvesztés, ami egy nem publi- kus állami számvevőszéki munkaanyagban foglaltakon alapul. Ebből emelte ki dr. Kilián Orsolya a belső ellenőrzés témakörét. A belső ellenőrzést a közgyűlés döntése értelmében a kistérségi társulás végzi. Működtetéséért annak elnöke, vagyis Horváth István polgár- mester a felelős. A fegyelmi határozat szerint sem mulaszthaDr. Kilián Orsolya: akkor is legyen felelősség, ha politikusról van szó tott e téren a jegyző. - Ha felmerül egy vétség alapos gyanúja, ne csak akkor legyen fontos a felelősségre vonás, ha egy köz- tisztviselőt kell elmarasztalni, hanem akkor is, ha politikus vétett - fogalmazott. A fegyelmi döntések ellen bírósághoz fordul, erősítette meg dr. Kilián Orsolya. Horváth István polgármester szerint szó sincs koncepciós eljárásról és hamis vádakról. Mindkét fegyelmi határozatban megfogalmazták azokat a hiányosságokat, amelyekre a köz■ A második fegyelmi vége lett a hivatalvesztés, ami egy állami számvevőszéki munkaanyagon alapul. gyűlés fegyelmi döntését alapozta. Mindezt egy munkaügyi perben lehet tisztázni, addig korai a történtek minősítése - mondta a polgármester. A belső ellenőrzés kérdésében a jegyző tájékozatlan. Ha úgy lenne, ahogy ő mondta, akkor valamennyi település belső ellenőrzéséért Szekszárd polgár- mestere lenne a felelős, ami képtelenség - fűzte hozzá. A kistérség az állami normatívákból működteti belső ellenőrzési csoportját, ebből szolgáltat. Ezen túlmenően is rendelhetnek a települések vizsgálatokat saját költségvetésük terhére. Minden településen a hivatal vezetője, vagyis a jegyző dönt arról, hogy mennyi és milyen kérdésekben rendeli meg a belső ellenőrzést - mondta Horváth István. Az MSZP-frakció nehezményezi a Makovecz Stúdió megbízását, a polgármester egyeztetést ígér TEGNAP még egy sajtótájékoztatót tartottak Szekszárdon, a legutóbbi közgyűlés kapcsán. Az MSZP-frakció azt kifogásolta, hogy annak ellenére emelkedett a távhőszolgáltatás ára az utóbbi másfél évben, hogy a városnak tavaly ősz óta nincs érvényes szerződése a hőszolgáltatóval, az Alfa Nova Kft- vel. Tóthi János, Ilosfai Gábor és Schöck Károly mindezt ellentmondásosnak nevezte. Tóthi János szerint drasztikusan, több mint 120 százalékkal nőtt a hődíj, egy gigajoule-ért 2006 októberéig 1436 forintot kellett fizetni, míg 2007 óta ez az ár 3188 forint. - Megyeszékhelyünkön a legdrágább ez a szolgáltatás az országban - mondta Tóthi János. Ilosfai Gábor azt nehezményezte, hogy a város vezetése a belváros rekonstrukció tervezési munkáit nem pályáztatta meg, hanem kiadta a Makovecz Imre nevével fémjelezett tervező irodának, s ezzel kizárta annak lehetőségét, hogy a szekszárdi tervezők is megmérethessék magukat. Horváth István polgármester kérdésünkre elmondta, az önkormányzatfél éve bontotta fel a szerződést az Alfa Novával, azóta szerződés nélkül szolgáltatják a hőt. - Az elmúlt négy hónapban 30 százalékkal emelkedett a gáz ára, ehhez képest a szekszárdi távhő díjának 8 százalékos emelkedése visz- szafogottnak mondható. Országos szinten a középmezőny és a legalacsonyabb díjú városok között vagyunk ebben a tekintetben - mondta. Valótlan, hogy nem kérték a szekszárdi tervezők véleményét a város rekonstrukcióval kapcsolatban - tette hozzá.- A helyi tervezők több alternatívát is beadtak, de azok a Piac tér és a Bezerédj utca rekonstrukciójára vonatkoztak. Valóban megrendeltem egy megvalósíthatósági tanulmányt a Makovecz Stúdiótól, amit később egyeztetünk a szekszárdi tervezők munkáival Az ország egyik legismertebb építészének bevonását támogatni kellene, nem pedig elvetni ezt az ötletet - húzta alá. Nem csak a napfényre, a védelemre is szükség van uv-B sugarak Szoláriummal nem lehet felkészülni a napozásra - mondja a bőrgyógyász Magas vagy extrém mértékű UV-B sugárzás eddig is volt, mint ahogy daganatos bőrelváltozások is. Szerencsére egyre többen jelentkeznek szűrővizsgálatra a bőrgyógyászoknál. A túlzásba vitt napozás, főleg 35 év felett, öregíti, megvastagítja, ráncossá tesz a bőrt, és bőrrák kialakulását idézheti elő. A szolárium gyakori használata sem veszélytelen. Tévhit, hogy nyaralás előtt ilyen módon lehetne felkészülni a napozásra, a bőr védekező mechanizmusának megerősítése érdekében ugyanis a mesterséges napfénynek UV-B sugarakat kellene kibocsá- J tania, amit a napozó csövek nem I tesznek. Ezzel szemben annál több UV-A sugarat bocsátanak ki, ami nem kimondottan előnyös a bőrnek, ugyanis öregíti azt. - Az önbarnító szerek azonban teljesen ártalmatlanok - tájékoztatott dr. Bajor Klára, a megyei kórház bőrgyógyászati osztályának vezetője. Ezek közül érdemes olyat választani, mely fényvédőt is tartalmaz. Dr. Bajor Klára szerint akinek nincs különösebb gondja a bőrével, bárhol vásárolhat fényvédő szert. Azok viszont, akik leégnek és nem bámulnák, a patikában kell beszerezniük a krémet. Ugyanígy gyógyszertárban kell megvenni a csecsemők, a tizenkét éven aluli gyerekek fényvédőjét. A kicsik egyébként nem napozhatnak, ebből következik, hogy akkor is be kell őket kenni, ha az árnyékban pihennek vagy játszanak. - Az új világstandard szerint a legmagasabb faktor számú fényvédők 50-es, 60-asok, a gyerekek és érzékeny bőrűek ezt használják - javasolja a szakember. Dr. Bajor Klára ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy napfényre szüksége van a szervezetünknek. Az a csecsemő például, akit nem ér elég napfény, angolkórt kaphat, csontelváltozások alakulhatnak ki nála. A pszichés szerepe sem elhanyagolható, az északi országokban több a búskomor, depressziós ember. Májusban és a déli órákban egyébként könnyebben leégünk, mint augusztusban vagy késő délután. A leégett bőr később jelentkező károsodásokat is okozhat, csúnya, maradandó szeplőket, anyajegyeket, bőrrákra való hajlam kialakulását idézheti elő, főként azok esetében, akiknek anyajegyes a bőrük. ■ Budavári Kata A kicsik nem napozhatnak: 12 év alatt még az árnyék is veszélyes ■ A gyerekeknek patikában kell megvenni a krémet. HIRSAV Félmilliós támogatás alapítványoknak szekszárd Ötszáznyolcvan millió forintot csoportosított át a megyeszékhely közgyűlése legutóbbi ülésén a sport- ifjúsági és civil szervezetek bizottsági alapjából. A testület a bizottság javaslatát hagyta jóvá. E szerint nyolc pályázó részesül támogatásban. A legkisebb odaítélt összeg 40, a legmagasabb 150 ezer forint volt. (ii) Nyomravezetői díj a város nyugalmáért siMONTORNYA Rövid időn belül több tűzeset volt a városban, másodszor égett le a Kossuth téri kávéház. A tűz- vizsgálat megállapította, hogy ezúttal szándékos gyújtogatás történt, megtalálták az épületbe dobott benzines kannát. A képviselő-testület a lakosság biztonságérzetének növelése, a tettes vagy tettesek felderítése érdekében 100 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel. (vl) Faddon találkoztak a köztisztviselők FADD-DOMBORi Közel száz résztvevővel tartották meg tegnap a Magyar Állam- kincstár, valamint a faddi önkormányzat közös köz- tisztviselők napi rendezvényét Fadd-Domboriban. Mint Herczig Gáborné, Fadd jegyzője elmondta, az 1996- ban ünneppé nyilvánított július elseje nem csak a baráti kapcsolatok ápolására, kialakítására, hanem a szakmai tapasztalatcserére is kiváló alkalom, (hé) Fülöp János, Fadd polgármestere @ TOVÁBBI hírek: www.teol.hu Bolti tolvajokat fogtak el a megyeszékhelyen szekszárd Bolti tolvajokat fogott el a rendőrség a lakosság segítségével hétfőn délután a megyeszékhelyen, tájékoztatott dr. Buda Bernadett. Az Arany János utcai butiksoron több üzletből főként ruhaneműket vittek el fizetés nélkül, mondta a szekszárdi rendőrkapitányság sajtó- referense. A rendőrök az állampolgárok segítségével szinte azonnal elfogtak két férfit és egy nőt, akik Pécstől és környékéről érkeztek Szekszárdra. Az 5-6 fős csoport többi tagját még keresik. A rendőrség várja azon üzlettulajdonosok jelentkezését, akiktől szintén loptak hétfőn délután, de még nem tettek feljelentést ■ 1.1.