Tolnai Népújság, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-05 / 130. szám
2008. JUNIUS 5., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG AUTO-MOTOR - HIRDETÉS 11 Ismét Szálkán találkoznak a trabantosok A hétvégén ismét autósok szállják meg Szálkát, ugyanis a település immár második alkalommal lesz a Szekszárdi Trabant-Wartburg Találkozó színhelye. A szervező Trabant Team Szekszárd tagjai már péntektől egészen vasárnapig tartó programsorozattal várják a járgányok tulajdonosait, valamint az érdeklődőket. A szombat délelőtt a legeké lesz: eldől, hogy melyik a legszebb Trabant és Wartburg, valamint az eredetiséget is díjazzák majd. A legszebb kipufogó-, és hifihang sem marad elismerés nélkül, sőt a hátrányból előny is lehet, hiszen a leg- szakadtabb autó is kap vigaszdíjat. Délután két órakor pedig indulnak, hogy Szek- szárdon is felvonultassák négykerekű csodáikat. Vasárnap a résztvevők egyéb képességeire derülhet majd fény: délelőtt többek között a trabisok átnyergelhetnek vízibiciklire, hogy így mérjék össze tudásukat, lesz hal- és pörköltfőző verseny is, majd szabad programmal zárják a találkozót. ■ H. É. HIRDETÉS HÉ*«*"1 DUNA AUTÓSISKOLA Intenzív tanfolyamot indít moped, motorkerékpár, személygépkocsi kategóriában június 16-ától 8 órakor, a paksi városi Művelődési Központban. Érdeklődni lehet: 20/9430-355 OKÉV:03-0811-04 41101$ »t 74044* Korrekt ár, korrekt oktatás Szekszárdon, Bony- hádon, Nagy- mányokon, Dombóváron és Tamásiban is nyári, járművezetői tanfolyamokkal várja jövendőbeli tanulóit a TIR-Suli Bt. Számukra korrekt áron korrekt oktatást, az ismeretek alapos elsajátítását, minderre eddigi jó vizsgaeredményeik jelentik a garanciát. TIR-Suli Bt. Szekszárd, Mátyás király u. 46. Tel.: 74/410-608, mobil: 20/935- 7388. Honlap: www.tirsuli.hu ▲ Rutin nélkül nyomják a gázt b ALESETM eg előzés Felelősségtudat is kell a jogosítványhoz A nyáron ismét sok fiatal szerzi meg a jogosítványát. Számukra nagyon fontos, hogy a lehető legszilárdabb tudás mellett felelősségérzetre is szert tegyenek. Hargitai Éva Szomorú tény, hogy a fiatalok halálozási mutatói között helyet foglalnak el a közúti balesetek. Jellemző, hogy a korosztály tagjai előszeretettel hanyagolják például a sokszor életmentő biztonsági övét. Az úgynevezett diszkóbalesetek előtt a friss, vagy 1-2 éves jogosítvánnyal rendelkezők indulnak szórakozni a barátaikkal. Jellemző, hogy szórakozóhelyről szórakozóhelyre vándorolnak, a sofőrnek kikiáltott fiatal pedig vagy fogyaszt alkoholt vagy nem. A probléma az, hogy ugyan megkapják a jogosítványt a fiatalok, de ezzel nem mindig jár együtt a kellő felelősségérzet. A gyakorlattal töltött idő pedig kevés arra, hogy kiismerjék a veszélyforrásokat, rutint szerezzenek. Közben pedig a média vagy kortársaik révén olyan Balesetek 2008. 1. negyedévben Személyi sérüleses Magyarország: 3831 Tolna megye: 88 Halálos Magyarország: 173 Tolna megye: 7 FORRÁS: KSH magatartásformákat állítanak maguk elé mintául, amelyek fe- lelőüen vezetésre sarkallja őket. Többségük az első egy-két esztendőben viszonylag biztonságosan közeledik, a harmadik, negyedik évben, amikor azt hiszik, már mindent tudnak, csak éppen a kellő rutinnal nem rendelkeznek, már jócskán megnő körükben a balesetek száma. Aztán a 8. esztendőben ismét helyre áll a rend. A szülő pedig csak annyit tehet, hogy elmagyarázza a volán mellett ülő felelősségét, és maga is példát mutat. TEMPO AUTÓSISKOM 7100 Szekszárd, Kossuth L u. 13. * Tel.: 74/311*814 OKÉV aysz.: 63-0071-62 • Akkraáítácios szám: AL-144S |g dj egy él I TANDÍJKEDVEZMÉNY g‘ szgk. kategóriából f 10 OOO Ft! § Számítógépes vizsga- felkészítés, gyakorlás! T? -----------------------------------g Tanfolyam indul: | június 11-én, és | 18-án 16 órától s SZEKSZÁRD, KOSSUTH L. U. 13. I TELEFON: 06-74/311*814 ivvviv. tempo-autosiskola.hu Uj fiók várja a takarékszövetkezet ügyfeleit Györkönyben útba esik A Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet bízik benne: sok helybeli választja majd őket Jákli János, a takarékszövetkezet ügyvezetője és Braun Zoltán polgármester a fiók szerdai avatásán. Érdemes Györkönybe jönni - mondta a polgármester Györkönyben nyitotta tizenkilencedik fiókját a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet. A pénzintézet új kirendeltségén ugyanazokat a szolgáltatásokat vehetik igénybe az ügyfelek helyben, amit a nagyobb, városi fiókokban. A szövetkezet kínálata vetekszik bármelyik kereskedelmi bankéval. Munkatársunktól GYÖRKÖNY Egy bankfiók megnyitása - fogalmazott a polgármester az átadó ünnepségen - fontos üzeneteket hordoz. Braun Zoltán aláhúzta, azt jelzi, hogy nem csak az ott élők hisznek abban, hogy településüknek van jövője. Egy pénzintézet komoly, nyereségorientált vállalkozás, ahol nagyon jól értenek a befektetésekhez, s ha úgy döntöttek, Györkönyben érdemes fiókot nyitni, akkor bíznak a jövőjében hosszú távon is - tette hozzá. Jákli János ügyvezető arról beszélt, hogy a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet volt az első az ország takarékszövetkezetei közül. 1956 októberében nyitotta meg kapuit. Ma Tolna megye második legnagyobbja ebben a kategóriában. A megye északi részében működtet kirendeltséget, de érdekeltségi területe Fejér megyére is átterjed. Szekszárdtól Dunaújvárosig tizennyolc településen tizenkilenc fiókot üzemeltetnek. - Sok ügyfelünk van Gyönktől Tengeücen át Szekszár- dig - emelte ki az ügyvezető. A helybeli intézmények, szervezetek vezetői és képviselői jelenlétében Braun Zoltán polgármester és Jákli János vágta át a nemzeti színű szalagot a vadonatúj épület bejáratánál. A Györköny központjában átadott fiók új létesítmény, egy park kellős közepén épült meg. A helyválasztást .nem fogadta örömmel a falu közössége, hiszen ifjúsági park volt, néhány éve telepített fiatal fákkal. A kedélyek lecsillapodtak, hiszen a beruházás során szinte kivétel nélkül minden fa a helyén maradt, az útban lévőket földlabdástól áttelepítették a korábbi parkosítást végző civil szervezettel egyeztetve. A bank - mint Jákli János rámutatott - erejéhez mérten kész támogatni a helyi civil szervezeteket, mint ahogyan azt másutt is teszi. Az önkormányzattal a fióknyitás során korrekt munkakapcsolatot alakítottak ki, az ügyvezető bízik abban, hogy rövidesen partnereik között tudhatják majd az ön- kormányzatot. Ugyancsak reméli, hogy a helybeliek közül sokan döntenek hasonlóan, s választják a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezetet. Az új bankfiókban két ügyintéző várja az ügyfeleket a másutt is megszokott ügyfélfogadási időben. Minden többi fiókban elérhető szolgáltatást helyben tudnak nyújtani. Egy bonyolultabb hitelügyintézés esetén sem kell utazni, ilyenkor központi ügyintézőnk helybe jön - tette hozzá Jákli János. ▲ Közvetlen, ügyfélbarát az ügyintézés A dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet versenyképes lakossági és vállalkozói szolgáltatások terén bármely kereskedelmi bankkal - húzta a alá az ügyvezető-igazgató. Mint rámutatott, kisebb apparátusuknak köszönhetően kedvezőbb az árképzés. Jákli János kifejtette, van e-bank szolgáltatásuk, azaz interneten is intézhetik ügyleteiket partnereik. - Viszont ha pénz kell, elkerülhetetlen a személyes ügyintézés, amit most már a györkönyiek helyben végezhetnek. Beszélt klasszikus betétszámláikról, hitelkínálatukról, amely rövid és hosszú távú konstrukciókat tartalmaz. Kiemelte kínálatukból a babakötvényt és lakossági folyószámlát. A teljes körű banki szolgáltatások mellett közvetlen, ügyfélbarát ügyintézést ígért a takarékszövetkezet ügyvezetője. 1. » « »