Tolnai Népújság, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-16 / 139. szám
2008. JÚNIUS 16., HÉTFŐ KOZELET Gyümölcsözőek lehetnének a megbeszélések Sólyom Lászlóval, de a magyar féltől még nem érkezett meghívás - mondta vasárnap Ivan Gasparovlc négy éve hivatalban lévő szlovák államfő egy szlovák televízióban.- JíT** Pénzátjátszás a Fidesz vádja az új kormányz weboldal miatt Újabb felesleges pénzkidob; nevezte Cser-Palkovics An< ma induló kormányszóvi internetes oldalt, amelyn millió forintot költ el a kon „Nagyon-nagyon eltúlzo tartjuk egy honlap elkészíti és egyéves üzemeltetéséért millió forintot” - fogalmazót desz szóvivőhelyettese. Ért lennek nevezte, hogy a kon miért költ el ennyi pénzt e célra, amikor a Minisztere Hivatalnak (MeH) van hon ahol eddig megjelentek és a ben is megjelenhettek vol kormányszóvivői tájékoz anyagai. Mint mondta: a MeH-nek nak fizetett köztisztviselői, ezt a honlapot kezelik, így kellett volna a fejlesztéssel és meltetéssel kapcsolatban 1 cégeknek megbízást adni. i Palkovics emlékeztetett hogy az MTI - amelyet szi közpénzből tartanak fen ugyancsak közzéteszi a korrr szóvivői tájékoztatók anya „Talán nem véletlen a korr mostani lépése, mivel az alv kozók között van a minis elnök korábbi üzlettársa, ak lyáztatás nélkül jut hozzá a i bízáshoz” - hangsúlyozta. ( Palkovics a következő napol írásban kér választ Kiss í kancelláriaminisztertől a ho készítésének részleteiről, a hogy még ki érdekelt a hói készítésben, miért ilyen dr miért jön létre, miért van szükség. Azt mondta, ebbe ügyből is látszik, hogy érd kormányzás ugyan nincs, pénzkidobás van. Daróczi Dávid kormányszó arról beszélt: több mint két é ezelőtt határozták el egy ol internetes oldal létrehozá amely esélyegyenlőséget kín. újságíróknak, vagyis az őrs ban bárhonnan online teszi i mon követhetővé a körmi szóvivői tájékoztatókat. „Fői szempont volt az is, hogy e< nehéz volt hiteles forrásból \ szakeresni, pontosan mi hang el korábban egy-egy ilyen tájéi tatón” - magyarázta Daróczi. Érdektelenség és tragédi a román választásokon Sepsiszentgyörgy és Gyergyó- szentmiklós polgármesteri széke a legnagyobb tétje az erdélyieknek a vasárnapi romániai hely- hatósági választások második fordulójában. Mindkét helyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a közelmúltban alakult Magyar Polgári Párt jelöltjeire szavazhattak. Tegnap azokon a településeken voksoltak, ahol a két héttel ezelőtti első fordulóban egyik polgármesterjelölt sem szerezte meg a szavazatok 50 százalékát plusz egy voksot. A romániai nagyvárosok többségében is vasárnap éjjelre dől el a városvezető személye. A nagy tét ellenére azonl alacsony részvétellel zajlott a lasztások második fordulója, < után két óráig a szavazati jog rendelkezők 23,22 százaléka rult az urnák elé. A magyai lakta megyék - akárcsak két 1 tel ezelőtt - isr sereghajtók volta részvételt tekint A választás kor lyabb rendellen ségek nélkül zajlott. Csak a ke romániai Iasi megye egyik köz gében történt egy haláleset: egyik polgármesterjelöltet kr kus állapotban szállították k házba vasárnap. Az orvos azonban már nem tudtak segi ni az 59 esztendős férfin. ■ Meghalt az egyik polgármesterjelölt. Rendőrökkel csaptak össze francia fiatalok GYÚJTOGATÓ FIATALOK Csaptak össze rendőrökkel az északfranciaországi Vitry-le- Francois nevű kisvárosban vasárnapra virradó éjszaka. A rendbontók hatvan gépkocsit és egy élelmiszer- boltot gyújtottak fel, a zavargásban kilencen megsérültek. Az indulatok az után szabadultak el, hogy 20 éves társukat egy leszámolási akcióban lelőtték. Elutasítják a szerbek Koszovó alkotmányát életbe lépett tegnap az április 9-én elfogadott koszovói alkotmány, de ezt a helyi szerbek törvénytelennek tartják, így bejelentették saját „tartományi” parlamentjük megalakítását. Az alkotmány kereteit Martti Ahtisaari volt ENSZ-megbízott rendezési terve határozza meg, ám ezt nem fogadta el az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Ismét Vona Gábor lett a Jobbik elnöke egyhangúlag újraválasztotta Vona Gábort a lobbik D. Országos Tisztújító Kongresz- szusa a párt elnöki tisztére tegnap. A küldöttek a választás után közleményt fogadtak el, amiben felszóh'tották a parlamenti pártokat, hogy az ír népszavazáson elvetett lisszaboni szerződés bármilyen módosítása esetén annak elfogadásáról hazánkban népszavazást írjanak ki. Vona Gábor, a régi-új elnök Provokatív Olajos-kampány a Rábáért figyelemfelkeltés Képeslapok és fürdőruhák a folyó védelmében nak alkalma volna rá, használna ilyen eszközöket politikai ellenfelei lejáratására”. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője Szabó Zoltán szavaira közleményben reagált. Ebben azt írja: „az MSZP ma ismét megmutatta a kisebbségi kormányzás igazi arcát. Miközben az infláció immár 7 százalékos, a munkanélküliek száma pedig egy év alatt 11 ezerrel nőtt, miközben napokon belül négy újabb nagy gyár zárja be kapuit, és küszöbön az energia- hordozók árának újabb emelése, a kormánypárt semmi mást nem tesz, csak tovább hazudozik és ócsárolja az ellenzéket” - áll a dokumentumban. ■ Fidesz: nyilvánvaló bűncselekmények történtek, amiket alig tudnak elleplezni. Amúgy a Fidesz elnöke a televíziós műsorban arról beszélt: az ország a jelenlegi állapotában egyszerűen nem viseli el, hogy nagyon sok állami nagyberuházás kétszer annyiba kerül nálunk, mint külföldön. Orbán Viktor szerint az MSZP élethalál- kérdésnek tekinti a politikai küzdelmet, és ebben szerepe van a bűncselekménygyanús ügyeknek is. Úgy fogalmazott: nyilvánvaló bűncselekmények történtek, amelyeket iszonyatos erőfeszítésekkel tudnak a kormányzó erők leplezni. „A K&H- ügytől kezdve hosszú listát adhatnék arról - van is ilyen listánk, hogy megnyugtassam Lendvai Ildikót -, milyen beruházásoknál, milyen döntéseknél, milyen gazdasági akcióknál nyilvánvaló: korrupció, visszaélés történt”. A Fidesz elnöke emlékeztetett: 2006-ban a kormányzat gazdasági adatokat titkolt el, a baloldali értelmiség Föladta kritikai attitűdjét. Szerinte ez vezetett az előző választáson aratott sikerhez. „A kormányzás kudarcot vallott, ezt mutatja az emberek gazdasági helyzete” - szögezte le Orbán Viktor. Figyelemfelhívó környezetpolitikai kampány indult tegnap a Rába szennyezésének megállításáért. Olajos Péter, a Magyar Demokrata Fórum néppárti európai parlamenti képviselője a szentgotthárdi Rába-parton tartott sajtótájékoztatóján elmondta: az Európai Parlamentben kedden sorra kerülő szavazáson a másfél éve készülő „Lex Rába” törvény elfogadására akarják ösztönözni a képviselőket. Ennek köszönhetően ugyanis véget vethetnek a Rába 7 éve tartó habzásának. Ennek érdekében elindítottak egy képeslapkampányt is, amellyel Olajos szerint nyomást gyakorolhatnak a döntéshozókra, köztük az Európai Tanácsra, amelynek az Európai Parlament által várhatóan elfogadott törvényt szeptember körül még szentesítenie kell. A néppárti képviselő elmondta: első olvasatban az Európai Parlament nagy arányban elfogadta a törvénytervezetet, az Európai Tanács szakminiszterei azonban nem támogatták azt. Hozzátette: Ausztria vétójára nem számít, reményei szerint a két ország ennek a jogszabálynak a legnagyobb támogatója lesz. A különleges hét végi akción egy meghökkentő divatbemutatót is megrendeztek, ahol egy _ kifejezetten a Rábára tervezett, | extrém fürdőruha-kollekciót 1 mutattak be. Olajos Péter a különleges fürdőruha-bemutatón is segédkezett Az MSZP szerint Orbán Viktor bűnrészes, ha tud korrupcióról, mégsem tesz feljelentést. A Fidesz újabb szocialista hazugságról beszél. Vég Márton Arra szólította fel tegnap az MSZP Orbán Viktort, hogy tegyen feljelentést a rendőrségen, ha tudja, mely beruházásoknál történt visszaélés. „Orbán Viktor szakmája szerint jogász, pontosan tudja, hogy ha tudomása van egy bűncselekményről és nem tesz feljelentést, akkor maga is bűnrészessé válik” - mondta Szabó Zoltán. A szocialista po■ MSZP: Tegye meg a feljelentést a Fidesz elnöke, ha tudomása van bűncselekményekről. Orbán Viktornak listája van a korrupciós ügyekről. Ám egyelőre titkos. Csak egy Fidesz-kormány segíthet? litikus emlékeztetett: a Fidesz elnöke egy televíziós interjúban korábban arról beszélt, hogy hosszú listájuk van arról, milyen beruházásoknál és döntéseknél történt nyilvánvalóan korrupció vagy visszaélés. Szabó arra is megkérte az ellenzéki pártelnököt, hogy azoknak a Fidesz által vezetett önkormányzatoknak a | listáját is hozza nyilvánosságra, 1 amelyektől „a Fideszhez köthető ! cégekhez” szivárog az önkor- J mányzat pénze. A politikus sze- I rint az elmúlt időszakban számos gyanús ügyre derült fény többek között Tatabányán, Debrecenben, Nagykanizsán, Hódmezővásárhelyen. Orbán Viktor még pénteken a HírTV-nek adott interjúban többek között arról beszélt, hogy jó néhány éve annak tudatában él és beszél, hogy „nagy valószínűséggel" lehallgatják a titkosszolgálatok. Ezzel összefüggésben Szabó kifejtette: a Fidesz elnöke folyamatosan törvénytelenséggel vádolja a kormányt, ezért érvel elveszítik komolyságukat, „legfeljebb egyetlen dolgot igazolhatnak, azt, hogy ha Orbán Viktor„ÚJ VILÁGGAZDASÁGI korszak kezdődött, a nyersanyagok ára tovább fog emelkedni, amire az ország nincs felkészülve. Azért szükséges az előre hozott választás, hogy Magyarországnak egy hatékony, döntésre képes kormánya legyen” -jelentette ki tegnap Orbán Viktor egy rádióműsorban. A Fidesz elnöke szerint 1990 óta nem fordult elő, hogy a stabilitást nagyra értékelő szavazók elsöprő többsége előre hozott választást akar. Orbán Viktor a Vasárnapi Újságnak adott interjúban kijelentette: nem lehet ugyan tudni, hogy az SZDSZ támogatni fogja-e kívülről a kormányt vagy változtatni akar, de van jelentősége annak, ami a szabad demokratáknál történt. Megnéznék az Orbán-listát korrupció Az MSZP kíváncsi lett a Fidesz-elnök dossziéjára