Tolnai Népújság, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-11 / 135. szám

Hifi MOZAIK betöltötte tizennyolcadik életévét, így elvben szabadon rendelkezhetne a Harry Potterrel szerzett 10,5 millió fontjával Szülei tan­folyamra küldték a költekezés veszélyeire figyelmeztetve Mongol puszták dala szólt hunyadi-napok Egyazon iskola, különböző kultúrák találkozása Lófejű hegedűn játszott a fővárosból hívott mongol népzenész a művelődési ház színpadán. A Hőgyészen élő mongolok is ízelítőt adtak kultúrájukból Pöttöm gyermek, hatalmas ésszel JÓ volt régen, amikor hét, nyolc gyerek született egy családban, akkor nem bán­kódtak azon, ha az egyiknek kevesebb ész vagy szorga­lom jutott, mert ott volt a többi, aki kárpótolta. Még talán örültek is neki, hogy nem kellett mindet taníttat­ni, kesergett a minap egyik ismerősöm, aki hiába pró­bálja tanulásra biztatni egyszem csemetéjét, a fiú inkább kerüli az iskolát, mintsem látogatná. így van ez, az embernek nem mindig olyan a gyere­ke, mint szeretné, sőt testvé­rek között is nagy különb­ség lehet. Barátunk mesélte, hogy utazás előtt mindig nagy a veszekedés náluk, rendszeresen több a cso­mag, mint amennyi elfér az autóban, gyerekei egymást túllicitálva minden játéku­kat magukkal akarják vinni. Az ország másik felében élő nagyszülőkhöz indultak. Felhívta 5 éves fia és 8 éves lánya figyelmét, hogy csak egy dolgot pakolhatnak az autóba. Kislánya hosszas töprengés után tizenkét ba­bája közül a legnagyobbat választotta, míg fia egy ha­talmas hátizsákot, amibe az összes játékát belegyömö­szölte. Apja haragos tekinte­tét látva csak annyit mon­dott a pöttöm gyerek: te mondtad, hogy egy dolgot vihetünk, hát én ezt hozom! Szomjú-díjjal ismerték el az önkénteseket szekszárd Hatodik alkalom­mal osztotta ki az általa alapított Szomjú György-díjat a Szekszár­di Civil Szervezetek Közössége és a Mentálhigiénés Műhely. Az idén Illés Tamás és Schäffler Ádám vehette át a civil szféra jeles kitüntetését. Illés Tamás, a Dél-dunántúli Humánerőforrás Kft. projektvezetője szabadide­jében sok önkéntes munkát vé­gez. Többek között titkára a szekszárdi Rotary Klubnak, el­nöke a fogyatékosok megyei sportszövetségének, a vállalko­zói szalon szekszárdi egyesüle­tének és alapító tagja a civil szervezetek közösségének. Schäffler Ádám a megyei moz­gássérültek egyesületének elnö­ke. Idős kora ellenére mai is tö­retlen lendülettel segíti és kép­viseli sorstársai érdekeit rész­ben a mozgásukban korlátozot­tak vagy egyéb fogyatékkal élők számára létesített rehabilitáci­ós cég vezetőjeként, részben ön­kéntes segítőként. A mozgássé­rültek egyesületét 23 éve veze­ti, tiszteletdíj nélkül. ■ V. M. hőgyész Multikulturális progra­mot szerveztek a hőgyészi általá­nos iskolában a Hunyadi-napok alkalmából, mongol, német, ro­ma, székely csoportok tartottak bemutatót a községi művelődési házban saját kultúrkörükből me­rítve. A mongol gyerekek lófejes hegedűt szólaltattak meg, éne­Nemere István, Tolvaly Ferenc, Nagy Bandó András, Nagy Natá­lia és persze Marcus Meadow. A nagy nevek, népszerű írók vonz­zák a látogatókat a VIII. Völgy- ségi Könyvfesztiválra a szerve­zők reményei szerint. A rendezvényt most is a ha­keltek, táncoltak, szavaltak ver­set, mondát. A németül tanuló di­ákok zenés darabot adtak elő, az óvodások népi játékokat mutat­tak be. A romák táncoltak, éne­keltek, verset mondtak, a székely csoport történeti bemutatót tar­tott, mesét mondott. A kulturális műsort követően az iskolába ud­gyományoknak megfelelően az Ünnepi Könyvhét után tartják a bonyhádiak. A péntektől vasárnapig tartó fesztiválon több író-olvasó talál­kozó lesz, de előadások, koncer­tek is színesítik a programot. A fesztiválon több pályázat, ver­varán jurtabemutató, nemezelés, íjazás volt, a sváb szobában ko­sárfonás, kerámiázás, az, iskola folyosóján roma hangszerek: kanna, kanál szólalt meg, szé­kely gyöngysor készült, fát farag­tak. Egymás kultúrájának megis­merése segít az elfogadásban, kö­zelebb hozza egymáshoz a gyere­seny eredménye is kiderül, így a reneszánsz rajzpályázaté, a Babits- és a Kodály Zoltán zenei levelezőversenyé is. A péntek a szakma, azaz a könyvtárosok konferenciájával kezdődik, és ezen a napon nyí­lik a Tolnai Népújság sajtófotó keket - mondta Stefán Márta, az iskola igazgatója. A Hunyadi-na­pok programjai ma az olimpia je­gyében folytatódnak a községi sportpályán, ahol játékos sport- vetélkedő, akadályverseny, súly­lökés, távolugrás, futás és aerobik-, valamint aikido-bemu- tató lesz. ■ F. K. É. kiállítása. A bonyhádi könyvtá­rosok, hogy a legfiatalabbakat is megnyerjék, baba-olvasót és bábelőadást is szerveztek. Az eddigi visszajelzések szerint ezen a hétvégén tizenhat kiadó települ ki a bonyhádi Perczel- kertbe. ■ B. K. HUMOR Csúcson innen Hiába erőlködik a férj az ágyban, nem sikerül csúc ra juttatnia az asszonyt.- Ez azért van, mert nem segítesz! - veszekszik vei a férj. - Nem szólsz, hogy mikor kezd jó lenni.- Szólnék én - feleli a nő de te olyankor mindig kül földön vagy. Vadászzsákmány Tasziló késő este érkezik haza a vadászatról. Az éhi Arisztid türelmetlenül vái ja:- Na, hol van, amit lőttél? A konyhában?- Nem, a kórházban! Hiba A részeg ember megy ház a kocsmából, de megbotlil és hatalmasat esik a járdá Egy járókelő odaszól neki:- Látja, nem kellett volna annyit inni!- Dehogy inni, menni nen kellett volna. Telefonos ébresztés Az idős üzletember beje­lentkezik a hotelbe. A re­cepciós ajánlja neki a reg­geli telefonos ébresztést.- Köszönöm, nincs rá szül ségem - feleli a férfi. - Mi den reggel öt órakor feléb­redek magamtól.- Ez remek, uram! - csilla fel a recepciós szeme. - Megtenné, hogy letelefoná nekem fél hatkor? Gázpisztollyal lőttek bagolyra- véli olvasónk Lövésekre riadtak fel egyik c a bonyhádi Fáy lakótelep Bonyhádi olvasónk jelezte: < férfi tíz óra körül riasztópi tollyal adott le lövéseket. Szei te az illető feltehetően egy bag< családot akart elriasztani. - ß ókák éles, sípoló hangja za\ háttá a férfit, aki így próbé meg csendre inteni a madara- mondta olvasónk, aki mind az ismert közösségi oldalon közzé tette, felhívva a figyelr arra, hogy a baglyok védett r darak, és a fiókák addig ami sem maradnak csendben, an az anyjuk meg nem eteti ől Ha ez este tíz óra magasságát történik, akkor tíz órakor fogn éles hangokat hallatni - írta. K désünkre azt is elmondta, 1 nem látta, biztos abban, he gázfegyver hangját hallotta. Dr. Marcsek Sándor, Bonyh rendőrkapitánya kérdésünl elmondta: önvédelmi célból b ki tarthat otthonában ilyen asztófegyvert. Viszont ha az cán is viselni akarja, fegyvert tási engedély szükséges hoz: Aki otthon tartott gázpisztoh például a baglyok elhallgatta sára használja, szabálysért» követ el, ami ötvenezer fori büntetéssel jár, és a fegyvert elkobozhatja a rendőrség. AT pitány hozzátette: ha bárki be lentést tesz a rendőrségen, vizsgálják az esetet ■ R. HIRDETÉS Ünnep lesz a könyv a Völgységben fesztivál Népszerű, nagy nevek vonzzák a látogatót a Perczel-kertbe

Next

/
Oldalképek
Tartalom