Tolnai Népújság, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2008-05-04 / 18. szám

2008. MÁJUS 4., VASÁRNAP INTERJÚ 7 pogány íudit A Kossuth-díjas művész a kaposvári sikerévek után nem bízott a folytatásban, de ma már az Örkény Színház oszlopos tagjaként az egyik legsikeresebb magyar színésznő. EGÉSZ ÉLETEMBEN JÓ HELYEN VOLTAM” Pogány Judit, az Örkény Színház tagja március 15-én vette át a Kossuth- díját De a gratulációk jelen­tős részét nem tudta fogad­ni, mert tüdőgyulladást ka­pott. Azóta jól van, és iga­zán nem panaszkodhat ar­ra, hogy nem foglalkoztat­ják eléggé: tizenegy szere­pet játszik öt teátrumban. Bóta Gábor- Mindenki tudja, milyen fonto­sak önnek a háziállatai. Most is, mielőtt bekapcsoltam a mag­nót, róluk kezdett el beszélni. Ők érzékelték, hogy mennyire örül a Kossuth-díjnak?- Inkább azt érzékelték, hogy mennyire beteg voltam. Rögtön a díjátadás után két nappal beláza- sodtam. Amikor nagyon rosszul éreztem magam, békén hagytak, nem zargattak lépten-nyomon. Akkor is szerettek volna mellém feküdni, de ha elküldtem őket, megértették, és elmentek. Más­kor igazán erőszakosak, agresz- szívan és tolakodóan szeretnek.- Mekkora örömet jelentett a Kossuth-díj?- Ez nézőpont kérdése. § Az egyik énem azt érezte, hogy | ebből nem kell akkora ügyet esi- I nálni, néha szinte véleüen, hogy ki kapja. Nem azt gondoltam, hogy most jobb színész lettem, és ezért megkaptam. Hanem hogy így alakult. Most volt egy ember, Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója, aki figyelt rám. Érez­te, hol tartok a pályán. Négy éve a társulatában vagyok. De eddig is fantaszükus szerepeket játszot­tam, például az Elnöknőkben és a Vonó Ignácban. Csak senki nem figyelt oda arra, hogy eze­kért én kaphatnék esetleg „dicsé­retet”. Az örömemet leginkább az Örkény társulata felé tudom meg­mutatni, az utóbbi időszakban ők adtak nekem helyet a szakmá­ban. De másoktól is rengeteg le­velet, üzenetet kaptam. Még nem tudtam ezeket megköszönni, mert éppen ekkor voltam beteg. Kikapcsoltam a mobilt, és az ott­honi telefont melléraktam. Nem tudtam fogadni a gratulációkat, nem tudtam riportokat adni, mert annyira rosszul voltam. Mégis csak egy előadás maradt el miattam, a többit lejátszottam, bár nem teljes értékűen, hanem minőségi rontásokkal, recsegve, rekedten, gyöngén, szédülve. Egész nap azért pihentem, hogy este játszani tudjak.- Többen is kaptak idén díjat az Örkény Színházból.- A társulat negyede, hiszen a tizenhat tagú együttesből négyen lettünk díjazottak. Bíró Kriszta Jászai-díjas, Mácsai érdemes művész, Végvári Tamás pedig kiváló művész lett.- Közösen ezt nem ünnepelték meg?- Dehogynem. Tartot­tunk egy bulit, mindazokat meghívtuk, akik valami­lyen módon kötődnek az Örkény Színházhoz. Raj­tuk kívül még meghív­tam az ősidők óta Kos­Pogány Judit minden színházi műfajban otthon érzi magát, ám a szívéhez legközelebb talán a gyerekdarabok állnak. Régen a Pinokkió volt hatalmas siker, ma A Sötétben Látó Tündér. suth-díjas Molnár Piroskát és Csomós Marit, valamint a friss Kossuth-díjas Szirtes Ágit és a ta­valyi Kossuth-díjas Csákányi Esztert. Az Elnöknők előadásá­ban most ott ülünk mint három Kossuth-díjas ténsasszony. Ez roppant vicces.- A színházi szakmában gyak­ran pejoratívan használják a „Kossuth-díjas színész” kifeje­zést. Arra mondják, aki ül a babérjain, már nem tud meg­újulni, nem fektet elég ener­giát a munkába. Volt, akitől már megkapta a magáét?- Gálffi Laci például soha nem tudja úgy kimutatni a szeretetét, mint mások, ő mindig viccelő­dik. Gúnyos hangsúllyal mondo­gatta nekem, hogy „na, Kossuth- díjas művésznő”. De hát ő már régen Kossuth-díjas, úgyhogy nem lehet túl nagy a szája. az ember szabadúszó, akkor aztán végképp nem várhat- hogy valamelyik jelentős szerep kapcsán ő jusson eszébe egy színházvezetőnek. Én mégis eszébe jutottam Ascher Tamásnak, Léner Péternek és Garas Dezsőnek.- Végül is megmondható, hogy mit jelent önnek ez a díj?- Mindenképpen nagy öröm. Feljönnek bennem a gyerekkori emlékek, amikor a Kossuth-díjas színészre úgy gondoltam, hogy ő öreg, nagy, fontos ember. Ez a csúcs a pályán. Igazi örömöt ak­kor kezdtem érezni, amikor szá­momra borzasztó fontos embe­rek gratuláltak. Szinte senki nem mulasztotta el azt mondani, hogy rég megérdemeltem a dí­jat. Ezt kimondottan hangsúlyoz­ták. Boldog voltam tőle, hogy pél­dául Zsámbéki Gábor, a Katona József Színház igazgatója és Babarczy László, akivel szintén sokat dolgoztam együtt Kapos­várott, gratulált. Ascher Tamás, aki gyakran rendezett Kaposvá­rott, és aki az Elnöknőket is szín­padra állította a Kamrában, hi­hetetlenül melegen gratulált. Sta­bil már a mi munkakapcsola­tunk, de egyébként elég felülete­sen köszöngetünk egymásnak, most viszont nagyon melegen ölelt meg. A saját társulatomban is mindenki igen helyes volt.- Hogy ki mikor kap díjat, ab­ban valóban sok az esetleges­ség, de ön most tényleg jó idő­szakát éli a pályájának. Ami­kor eljött Kaposvárról, szinte a semmibe jött, és még abban sem volt biztos, hogy egyálta­lán a szakmában tud maradni.- Határozott célom volt, hogy majd nem feltűnően, nem hango­san, hanem szép csendesen ki­köpök a pályáról. Ezt gondoltam.- De miért gondolta ezt?- Nézzen körül a kőszínházak­ban. Minden színházigazgató­nak nehéz és komoly gondja, hogy a társulatában lévő öregebb színésznőket kielégítse munká­val. Ilyen korú színésznőt nehéz vendégnek hívni, hiszen egyik direktor sem sértheti meg a tár­sulatában lévő idősödő művész­nőket. Ahogy öregednek, úgy a nőknek sokkal kevesebb szerep jut. Emiatt ritkán adódik valóban jó lehetőség. Bizony voltak olyan színésznők, akik megkövetelték, hogy évadonként kihozzanak rá­juk egy darabot. Ez azt jelenti, hogy egy vezető színésznő elvár­ja, hogy szezononként minimum egy produkcióban ő álljon a kö­zéppontban. Én ezt borzasztóan szerettem volna elkerülni. De ki­lenc évig szabadúszó voltam. Ha az ember szabadúszó, akkor az­tán végképp nem várhatja, hogy valamelyik jelentős szerep kap­csán ő jusson eszébe egy szín­házvezetőnek. Én mégis eszébe jutottam például Ascher Tamás­nak, Léner Péternek és Garas De­zsőnek. Pályakép Pinokkiótól Rosalindáig és a Csók, anyutól a Csinibabáig PÁLYAKÉP: Pogány Judit 1944- ben született Kaposvárott 1965-től 1970-ig a kaposvári Csiky Gergely Színház segéd­színésze, 1970-től 1978-ig és 1980-tól 1995-ig színésze. 1978-tól 1980-ig a Nemzeti Színházhoz köti szerződés, 1995-től szabadúszó, majd az Örkény Színház tagja. FONTOSABB SZÍNHÁZ! SZERE­PEI: Rosalinda (Shakespeare: Ahogy tetszik), York hercegné (Shakespeare: III. Richárd), Anna Petrovna (Csehov: Iva­nov), Marianne (Ödön von Hor­váth: Mesél a bécsi erdő), Sen- Te, Sui-Ta (Brecht: Szecsuáni jó­lélek), Winnie (Beckett: Ó, azok a szép napok), Julika (Molnár: Liliom), Polinka (Osztrovszkij: Jövedelmező állás), Helga (Zorin: Varsói melódia), Charlotte Cor- day (Weiss: Marat halála), Collodi: Pinokkió, Erna (Schwab: Elnöknők), Mák Lajosné (Fejes: Vonó Ignác), Marie (Ionesco: Különóra), Tündér (Bagossy: A Sötétben Látó Tündér), Molnáráé (Vaj­da: Pedig én jó anya voltam). fontosabb FiLMSZEREPEi: Bás­tyasétány 74, Ajándék ez a nap, Szívzűr, Panelkapcsolat, Csók, anyu, Sose halunk meg, Patika, Szamba, Csinibaba.- Rengeteget és minden szín­házi műfajban játszott Kapos­várott, a gyerekdaraboktól az operettig, a musicalig, a vígjá­téktól a tragédiáig. Amikor Pestre került, filmen is, és a József Attila Színházban is in­kább könnyedebb produkciók­ban szerepelt.- Megváltoztak az arányok. De szabadúszóként az első elő­adás, amiben játszottam, a Nép­irtás című kőkemény darab volt. Aztán sajnos egy tragédia hozta a következő szerepemet, amikor Schütz Ila öngyilkos lett, helyette ugrottam be a Ve­rebes István által rendezett Csupa ballábba. Aztán viszont jött az Elnöknők, amely életem egyik legnagyobb ajándéka. Már tizenkét éve megy, és még mindig nagyon jó játszani. Ka­posvárról akkor hívtak filmez­ni, ha egy rendezőnek valóban fontos voltam, és tényleg rám gondolt egy szereppel kapcso­latban. Ha az ember Pesten és szem előtt van, akkor már beke­rül könnyebb munkákba is.- Az Örkény Színházat nevez­hetjük révbe érésnek?- Nem akarom ezt ennyire ha­tározottan megfogalmazni, hi­szen egész életemben jó helyen voltam. Ha tengtem-lengtem vol­na ide-oda, és egyszer csak beke­rülök az Örkény Színházba, ak­kor ez révbe érés lenne. De miu­tán huszonkilenc évet töltöttem az ország egyik legjobb színhá­zában Kaposvárott, és ezt köve­tően fantasztikusan szép szere­peket játszhattam szabadúszó­ként, nem mondanám ezt révbe érésnek. De fantasztikus öröm, hogy egy csodálatos társulatba kerültem, ahol mindenkit tudok szeretni, tudok velük együtt gon­dolkodni, és jó velük játszani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom