Tolnai Népújság, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-22 / 118. szám
BULVÁR- TV-MŰSOR TOLNAI NÉPÚJSÁG'- 2008. MÁJUS 22., CSÜTÖRTÖK Elhunyt mindenki Kutyuja raksányi gellért A nemzet színészét 83 éves korában érte a halál Művészetével, emberségével színészgenerációknak mutatott példát Százmillió a könnyűzene támogatására SZÁZMILLIÓ FORINT ÉRTÉKBEN írt ki pályázatot a könnyűzenei vidéki klubkoncertek és klubok infrastrukturális támogatására. A koncertek támogatására kiírt pályázaton hetvenmillió forintot, infrastrukturális fejlesztésre harmincat osztanak szét A pályázatra június 23-ig lehet jelentkezni ( www.pankkk.hu ). Tűz volt a berlini filharmónia épületében tűz ütött ki a berlini filharmónia épületében. Az épületben éppen koncertet tartottak, de mindenkit sikerült kimenekíteni, és az értékes hangszerek sem szenvedtek kárt. Éppen hegesztési munkát végeztek az épületben. Újra kiadják a teljes Örkény-életművet ÚJRA MEG LEHET VÁSÁROLNI Örkény István életműsorozatát. Az első kötet az ünnepi könyvhéten jelenik meg. A sorozatot 11 kötetesre tervezik, az első az egyperces novellákból áll össze. Az utolsó rész 2012-ben, Örkény István születésének 100. évfordulóján kerül a könyvesboltokba. @ további hírek; www.reogel.hu Életének 83. évében elhunyt Raksányi Gellért Kossuth-díjas színész, kiváló művész, a nemzet színésze. Fábos Erika Raksányi Gellért több mint negyven évig volt a Nemzeti Színház tagja. Az ország egyik legismertebb karakterszínészeként főként epizódszerepeket alakított. Több mint ötven filmben is szerepelt: Rákóczi hadnagya, Körhinta, Édes Anna, Magyarok, Rózsa Sándor tévésorozat. Az egész ország ismerte a becenevét: ő volt a Kutya, a Kutyu. Háromévesen egy vadászaton kutyák hívták fel a hajtők figyelmét az eltévedt kis Gellértre, innen a ragadványnév, amelyet a Szomszédok című teleregénybe is beleírtak. „Amióta a Szomszédok elkezdődött, minden karácsony előtt szervezünk egy bulit a szereplőknek, és ez azóta is így van, hogy már nem fut a televízióban a sorozat - mondta lapunknak Horváth Ádám rendező. - Tavaly karácsonykor is találkoztunk, és bár ott volt Raksányi Gellért is, már akkor tudtuk, hogy nagy beteg. Halálhíre ennek ellenére is lesújtott. Raksányi Gellért színészi értékét az jelentette, hogy a legkisebb szerepből is színekben gazdag figurát tudott csinálni. Ez tette őt az ország legjobb epizódszereplőjévé.” Törőcsik Mari, a nemzet színésze a pályája kezdete óta ismerte Raksányi Gellértet. „Akkor, amikor a Nemzetibe bekerültem, egy óriási társulatba léptem be - emlékezett Törőcsik Mari. - Az elmúlt években szinte mindenki elment már közülük, és ezzel a fiatalságom és az életem egy jelentős része is elment velük. Számomra ezért különösen megrázó Gellért halála. Sajnálom őt, mert szerettem.” A kulturális tárca saját halottjának tekinti Raksányi Gellértet. Közleményben felidézik egyik nyilatkozatát: ,Jó lenne átadni a bennünket követő nemzedéknek egy olyan stafétabotot, amely nem szöges, meg lehet fogni, és tovább lehet vele szolgálni a közönséget.” Művészetével, emberségével példát adott sokaknak. Névjegy 1925. július 19-én született Szigetváron. 1947-től a Nemzett Színház tagja volt, 1989 óta a társulat örökös tagjaként. 2000-től a Magyar Színházban játszott. Több mint őrien filmben szerepelt. Évekig a Szomszédok című teleregény egyik állandó szereplője volt. 1966-BAN Jászai Mari-díjjal jutalmazták. Kossuth-díj, 1992, a nemzet színésze - az első tíz művész között - 2000. Mundruczó-siker: magyar Deltába torkollott a cannes-i fesztivál „A görög tragédiák legszebb tradícióit idézi fel a Delta” - írja a Daily Mail kritikusa Mundruczó Kornél filmjéről a cannes-i premier másnapján. A fesztivál legnagyobb terme háromnegyedéig telt meg a vetítésre, kétezer néző tapsolt az utolsó képsorok után. A rendező mellett ott volt Petrányi Viktória, Gáspár Sándor, Monori Lili, Lajkó Félix és Tóth Orsi színész is. A vetítés utáni fogadáson Lajkó Félix adott koncertet. ■ Dél-Korea, Svájc és Hollandia is megvette a forgalmazási jogokat. A magyar film iránti érdeklődést elősegítette, hogy Mundruczó olyan alkotókkal osztotta meg a reflektorfényt a keddi napon, mint Emir Kusturica vagy Clint Eastwood. A legtöbb kritikus elégedett a filmmel. Csupán az Entertainment Weekly szakíróját frusztrálta a tengerentúli szemnek szokatlanul lassú történetvezetés, és van, aki a „kelet-európai szomorúságot” nem érti. Eddig öt területre vették meg a forgalmazási jogot. Görögországban, Hollandiában, a Benelux államokban, Svájcban és Dél-Koreában vetítik majd a Deltát, és újabb vásárlásokra lehet számítani. ■ K. T. rpui» fnrr’TTn MTTCsnii x jsiAjJci v íiíiu-ivi u aun. 8. MÁJUS 22., CSÜTÖRTÖK RTL KLUB o w 'H Q 13 C/3 H "9 'H 'O 5.30 WSTeleshop 6.00 Reggeli 9.00 Csak csajok 10.05 Top Shop 11.10 Receptklub 11.30 Mindent a szerelemért (francia film, 2001) 88' © Fsz.: Micky Sébastian 13.25 Disney-rajzfilm 13.50 06-91-334-455 15.10 Receptklub 15.25 Döglött akták® (amerikai krimisorozat) 16.25 Vacsoracsata © 17.25 MónikaA kibeszeloshow © ® 18.30 Híradód) Esti kiadás 19.05 A széf Vetélkedő 20.00 Fókusz © Közszolgálati magazin 20.20 Barátok közt©® 21.00 A királynő -Miss World és Miss Universe Hungary 2008 Szépségverseny - Gálaest 6.25 Tények reggel 7.05 Mokka 8.00 Koffeinmentes mokka 9.10 Jóban Rosszban d) 9.35 Stahl konyhája 9.40 Kvízió délelőtt 10.20 Teleshop 11.40 Kvízió 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Quinn doktornő © 9.45 Tv-taxi (ism.) 10.00 A palota ékköve © 11.05 Elisa di Rivombrosa (olasz sorozat - 26/19.) © 5.50 Nap-kelte 9.00 Kamerun expedíció 9.25 Musica historica 9.45 Arcpoétika 10.10 Srpski ekran 10.40 Unser Bildschirm 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.15 Ally McBeál © 7.15 8 perc a konyhában 7.25 Vészhelyzet © 8.30 Kölykök 9.00 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat, ism.) 10.00 Gyilkos sorok (ism.) © 11.05 San Francisco utcáin 6.00 Világunk - reggel 7.25 Élő egyház (ism.) 7.55 Lizzie McGuire 8.20 A sziget nővére © 9.10 Munkácsy Károly-portré 10.00 Bűvölet© 11.00 Család-barát 11.30 Kívánságkosár ALISCA RÁDIÓI 12.50 PootieTang© (amreikai vígjáték, 2001) 14.25 Drága testek © (amerikai krimisorozat) 15.25 „Szentek" kórháza ® ® (ausztrál krimisorozat) 16.25 Sentinel - Az őrszem © (amerikai akciófilm-sorozat) 17.25 Monk - Flúgos nyomozó 18.30 Tények® 19.00 Jóban Rosszban @ 19.40 Aktív © 20.10 Hal a tortán © Vendégváró valóságshow 21.10 Egy gyilkos agya © (amerikai-holiand-angol thriller, 2004) 101' @ Fsz.: Val Kilmer, Christian Slater, L L Cool J. 12.15 Tv-taxi (ián.) 12.15 12.30 Rondó 13.00 13.30 Bűvölet© 13.30 14.25 Igenis, miniszter úr! © 14.00 (angol vígjátéksor. - 21/8.) | 14.30 15.00 Fogadóóra 14.50 15.35 Família Kft. © 15.35 16.35 Ablak 16.00 Záróra Segítünk! Connect with English Marokkói vázlatok lllemberke (7/2.) Olaj, olaj, olaj! © Az egyiptológia úttörői Tanulás 40 felett 0/2.) 12.05 Baywatch © (amerikai sorozat) 13.10 Szívek szállodája © (amerikai sorozat, ism.) 14.15 Halálbiztos diagnózis© 15.15 Gyilkos sorok 16.20 Jó barátok © 16.50 Két pasi - meg egy kicsi 17.00 Tv-taxi 17.15 Körzeti hírek 17.35 Közlekedő © 17.50 Max, a zsaru © 18.45 Az örökös 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Az Eurovíziós dalverseny Az első elődöntő döntőbe jutott dalai 16.30 Balettábécé Henriettel 16.40 Membrán 17.00 Válaszd a tudást! 18.10 Magyarok az emberevők földjén 18.40 Üvegvilágom 19.05 Kultúrház © 19.25 Esti mese 19.35 Egy lépés előre © 20.30 Híradó este. Sport 21.00 Segítség, felnőttem! © 17.25 Kölykök® Gyerektalkshow felnőtteknek 18.00 Miért éppen Alaszka? (amerikai sorozat) © 19.00 Szívek szállodája © 20.00 Jó barátok © (amerikai vígjátéksorozat) 20.30 Két pasi - meg egy kicsi (amerikai vígjátéksorozat) 21.05 CSI - Miami helyszínelők © (am. krimisor. - 114., 87.) 14.15 Minden tanulás 14.45 Szlovénia színei (magyar ism.-terjesztő film) 15.05 High-Tech &5.) 15.40 Az állatok világa 16.15 Világunk 17.15 Mese 17.45 Hírek. Időjárás 18.00 Bűvölet © (olasz sorozat-84-85.) 19.00 Irány Thaiföld (ismeretterjesztő sor. - 2.) 19.30 Az eljövendő élet © (olasz sorozat - 4/3.) 89' 21.00 Híróra 22.05 Kikötő 22.30 Cseresznyefák és meggyfaligetek királynője (német sorozat - 3/2.) 90' 23.25 Házon kívül 23.55 Titkok városa © (am. misztikus thrillersor.) 0.55 Reflektor© 1.15 Infománia © 1.45 A félelem kórháza ® (amerikai misztikus sorozat) 11.30 Mindent a... francia film 12.00 Hírek. 13.05 Lapzárta. 13.30 Paletta. 14.05 Civil kaszinó. 15.05 Vetítő. 16.05 Soroló. 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. 17.30 Vonalban. 18.30 Európai híradó. 19.00 Híradó. 19.30 Negyedik. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21.21.35 Lapzárta. 22.05 Európai híradó, 22.30 Garázs. 23.05 BBC-híradó. 23.15 Tangó 23.25 Csillagközi romboló (amerikai sci-fi sor. - 11.) © 0.25 Tények este 1.00 Játék életre-halálra (am. akcióvígjáték) © 2.35 Aktív (ismétlés) © 20.55 Eurovíziós dalverseny 2008 Második elődöntő 23.10 Csütörtök este 23.40 Hírek. Időjárás 23.50 Sporthírek 23.55 Tv-taxi 0.15 Magánbeszélgetések 19.40 Aktív hírmagazin 14.25 Igenis, miniszter úr! angol vígjátéksorozat 22.40 Egymillió fontos hangjegy 22.55 Záróra 23.45 Nap-nyugta 2.15 Bűvölet© (olasz sorozat - 52/21.) 53' 3.10 Cyrano de Bergerac (am. film, 1950) FF 108' 23.05 Nyomtalanul © (amerikai krimisorozat) 0.05 Holtsáv® (amerikai sci-fi sorozat) 1.05 Start (ismétlés) 1.35 CSI - Miami helyszínelők (ismétlés) © 24.00 Pengető 1.05 Híróra (ism.) 2.00 Váltó 2.10 Kikötő (ism.) 2.35 Mese 2.45 Kikötő - extra (ism.) 3.45 Nótacsokor MAGYAR ATV 12.05 Laci bácsi konyhája. 13.50 Többet ésszel! 16.30 Állás. 17.00 Te vagy az életem. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 Friderikusz most. 21.15 Dominó. 22.10 KL Auschwitz - A tábor és foglyai (6.). 22.40 Vonalkód. 22.55 Világkép. 23.05 700-as klub. HALOZAT 15.00 Pénzhalász. 17.00 Biztonsági zóna. 17.30 Mentőhelikopter. 18.30 A liliomlány. 19.30 Házibuli Attilával és vendégeivel. 20.30 Hírháló. 20.55 Ízelítő - Kukkantson be hoz- zánkö percre! 21.00 Amikor leszáll az éj(am. film). 23.00 A liliomlány. 24.00 Hírháló. 0.30 Esélyháló. 1.00 Brill 20-magazin. 18.10 Magyarok az... ismeretterjesztő sorozat 23.05 Nyomtalanul amerikai krimisorozat 22.30 Cseresznyefák., német sorozat BUDAPEST TV WM 8.00 Fészekhagyó. 9.45 HölgySzaton (ism.). 12.05 Telejósda. 14.05 Fűben-fában orvosság van. 15.40 Magyarország nagyító alatt 16.45 Amit tudni akarsz... 18.05 Telejósda. 19.15 DINÓ sporthíradó. 19.30 Híradó. 20.00 Pacsirtaszó. 21.00 Telejósda. 22.45 Sporthíradó (ism.). 23.00 Jótett helyébe. 10.15 Arany pillanatok. 10.30 Szepesivel... 11.30 Francia labdarúgás. 14.00 Labdarúgás. Ligakupa. 16.30 Olasz labdarúgás. 17.00 Kosárlabda, NBA. 19.00 Navigátor. 19.30 Zuhanyhíradó. 20.30 Mai helyzet. 20.45 Suzuki-kupa, Clio-kupa, Tavaszi Kupa. 21.15 Ökölvívás. 23.15 Poker After Dark. MMIMAX 91,1 MHz nonstop. Hírek: 6.00,7.00,8.00, 10.00,12.00,14.00,16.00,18.00,20.00. 6.00- 8.00 .Hatra Morgó' - reggeli információs magazin, lapszemle, évforduló-, születésnaptár, bűnügyi krónika. 8.00- 18.00 Zenei műsorok, helyi hírek, állásajánlat, programajánló. 18.00-19.00 Kívánságműsor, (szerdán 22.00 óráig) 22.00- Nonstop zene. RADIO ANTRITT1' FM 98,7 MHz. 6.00 N-Joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Élő kívánságműsor. 20.00 Zenegép. 22.00 N-Joy Light. N-JOY RADlÖ™nHH| FM 105,í MHz."6.ÓÓ-9.0Ó Reggeli infor-' mációs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 DélutániTur- mix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. FOHTTJNAEÁm* Országos hírek+helyi hírek: 6.00-17.00 óráig óránként, illetve 12.45-kor. 6.00-9.00 Fortuna Dzsúz. 9.00-13.00 Fortuna Jam - benne 11 órától Kívánságjárat. 13.00- 17.00 Pepperoni. 17.00-20.00 Kívánság- műsor. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. RÉGIÓ RAd1o-'M 6.00 Rajzfilmek. 17.00 Gyerekdalok. 17.05 Koala Brothers. 17.15Thomas,agözmozdony. 17.25 Yakari. 17.40 Irány Dinófötd! 17.50 toopdidoo. 17.55 Maya és Miguel. 18.20 Pat és Stan. 1825 Eperke és barátai. 18.45 Mini News. 18.55 Symfollies. 19.00 Jane és a sárkány. 1920 Pat és Stan; Moby Dick. A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggeliga DéFDunántúlon - a régió hírműsora tudósításokkal, közlekedési információkkal sporttal magazinórával 8.00 és9.00 között 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.3015.00 Friss Juice - élő showműsor Varga Zoltánnal 15.00-18.00 Dél-után... - zenés magazin a régió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 KHz. 17.45 Dél-dunántúli Krónika. 18.0019.00 Esi Krónika, Háttér. 19.00-22.00 Estidében! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00-10.30, 20.00-20.30 horvát műsor, 10.30-12.00, 19.30- 20.00 német műsor, 13.00-14.00, 20.30- 21.30 szerb műsor. TOLNÄTÄJ 6.30,7.00,7.30 Híradó. 17.50 Polgári körök elődás: Dr. Mikola István - Reform-deform. 19.00 Híradó. 19.30 Kultúrszoba. 20.00 Híradó. 20.30 Sport magazin. 21.00 Híradó. 21.30 Kép-Más: Tisza Kata író. 22.00 Mozaik Dombóvári magazin. 22.30 f Kép-Más: Tóth Kriszta költő. 23.00 Híradó. I 4 « «