Tolnai Népújság, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-19 / 115. szám
6 2008. MÁJUS 19., HÉTFŐ GAZDASÁG Üzleti lehetőségeink Boszniában Budapest Magyar-bosnyák üzleti fórum keretében került sor agrártárgyalásokra az elmúlt héten Budapesten, ahol részt vett Damir Ljubic, Bosznia-Hercegovina mezőgazdasági minisztere. Felhívta a magyar agrártárca-vezető figyelmét azokra a privatizációs és befektetési lehetőségekre, amelyek a balkáni országban adódnak. Csökkenést mutat a foglalkoztatottság KSH Az agráriumban az első negyedévben 83 ezer volt az alkalmazásban állók létszáma, ami 5,6 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi hasonló időszakban. Az ágazat 63 ezer fizikai és 19 ezer szellemi dolgozót foglalkoztatott. A bruttó átlagkereset 123 ezer forint volt, 9,8 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. Távmunkaházak létesíthetők EU-s pénzből ÚJABB TÁVMUNKAHÁZAK létesíthetők európai uniós támogatással, az önkormányzatokból, civil szervezetekből és vállalkozásokból álló vidékfejlesztési közösségek május 22-éig adhatják be pályázataikat az Új Magyar- ország Vidékfejlesztési Program keretében. A távmunkaház több mint 30 százalékos költségcsökkenést jelenthet a hagyományos irodai foglalkoztatáshoz képest. Sertéspestis ellen nem lesz védőoltás BUKAREST Románia 2009. január 1-jétől megszünteti a sertéspestis elleni védőoltást a nagyüzemekben, ugyanis ez a feltétele, hogy az ország az EU-ba is szállíthasson sertéshúst. A vak- cinázást a háztáji gazdaságokban egyelőre szükség szerint fenntartják, ezért csak a nagy hizlaldák szállíthatnak majd. Sokba kerül a késedelem MVH Május 31-éig még fogadják a gazdáktól a területalapú támogatások iránti kifizetési kérelmeket, de aki május 15. után adta vagy adja be, naponta egy százalékot veszít. A Hírsávot a támogatja. Villas color bitumenes lemezekkel Közvetlenül a gyártótól! ■ 12 év vízzárósági garancia, ■ ingyenes szaktanácsadás, ■ megbízható kivitelezői lista a gyártó ajánlásával. Hívja az Ön területi képviselőjét: 06 30 94 26 705 wv ff* www.villascolor.hu Szigetet!",® 'fEllas Egyre kevesebb a jószág árak És állomány A takarmány drága, válságban az állattenyésztés A honi állattenyésztés válságát a legfrissebb adatok is mutatják. A termelői árak viszont tovább nőttek. Bálái F. István A legfrissebb statisztikák ösz- szehasonlításából továbbra is jól kikövetkeztethető a hazai mező- gazdaság állapota. Az agrártermékek termelői ára az első ne- > gyedévben a tavalyi hasonló idő- § szakhoz viszonyítva 36,8 száza- < lékos növekedést mutat, ami ? azonban főleg a növénytermesztésben jött össze (51,3), az élő állatok és állati termékek ára csak 18,8 százalékkal nőtt. A takarmányozás egekbe emelkedett nem fedezi majd a hazai fogyasztást. A tejágazat helyzetét is jól tükrözi, hogy a szarvasmarhán belül a tehénállomány stagnál, köszönhetően a felvásárlási árak némi növekedésének. A juhok száma 46 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, csupán a lóállományunk tekinthető válto- zaüannak. Növekedést egyedül a tyúkféléknél regisztrálhatunk. Magyarország állatállománya 2008. április (ezer db) Szarvasmarha: 695- ebből tehén: 324 Sertés: 3 658- ebből anyakoca: 258 Juh: 1306- ebből anyajuh: 1010 Ló: 58 Tyúkféle: 37 209 FORRÁS: KSH HIRDETÉS Most navidíjmentes pro Da none ■ Széles csatornakínálat, többféle csomagba ■ Videotéka, több mint 700 mozifilmmel, akár a TV-premier előtt, a nap 24 órájában! ■ Megállítható, visszatekerhető élő adás. ■ Műsorfelvétel videomagnó nélkül egy gombnyomással. T ■ -Com■T ■ ■ Online T-Home TV Alap csomag havi 2690 Ft ADSL mellé, vagy havi 3190 Ft T-Com-vonal mellé, egyéves hűségidővel, 24 tévécsatornával. Hívd a 1412-t, vagy látogass el a T-Pontokba! A feltűntetett ajánlat 2008. május 14-től visszavonásig érvényes. T-Com vezetékes telefon-előfizetés mellett, akciós előfizetésekre a Magyar Telekom Nyrt. meghatározott szolgáltatási területén belül, műszaki felméréstől függően, 1 éves hűségnyilatkozattal. Műszaki okok miatt más internet-szolgáltató ADSL-szoigáltatása mellé, illetve Magyar Telekom megh tározót» ADSL-csomagjaitól eltérő csomagok mellé a szolgáltatás nem rendelhető, illetve az előfizetés fennállta alatt ezen ADSL-csomagok igénybevétele nem lehetséges. A próbahónap 30 napig tart. a hüségidöszak a 31. napon kezdődik. Az első 30 napban szerzödésbontási dij fizetésének kötelezettsége nélkül felmondható az előfizetés. További információkat az ingyenesen hívható, C 1412-es telefonszámon, a T-Pontokban, illetve a www.l-hometv.hu oldalon kaphatsz. 'Kölcsönzési dij filmenként 198 Ft és 696 Ft kozott. Mezőgazdasági célokra 2009-ben 57,5 milliárd euró juthat az unióban Az Európai Bizottság Brüsszelben bemutatta 2009-es előzetes költségvetési tervét. A büdzsé összesen 134,4 milliárd euróra rúg, amelyből 57,53-at költenek a mezőgazdaságra, ami hivatalosan a természeti kincsek megőrzését és kezelését jelenti. A pénzből 42,9 milliárdot szánnak piac- szabályozásra és közveüen támogatásokra, 13,4 milliárd eurót pedig vidékfejlesztésre. A piacszabályozó intézkedések a tervek szerint már csak összesen 8 százalékát teszik ki a költségvetésnek. Ezzel szemben a közveüen támogatások 2 milliárd eurós növekedést mutatnak, ami az új tagállamoknak utalt segélyekből, valamint a cukorhoz, a gyümölcsös zöldségfélékhez nyújtott támogatások növekedésébőí ered. ■ Magyar borokat is kóstolt az USA-ban a szakminiszter Ötnapos programot bonyolított le Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az elmúlt héten a tengerentúlon, ahol az ENSZ fenntartható fejlődés szakbizottságában is felszólalt. Kifejtette, hogy szerinte a szegénység és éhínség leküzdésével, a klímaváltozással, valamint a mezőgazdasági termelés fenntarthatóságával kapcsolatos kihívásokat a nemzetközi közösségnek „koherens és integrált” megközelítésben kell kezelnie. Úgy látja, hogy a világ mező- gazdasága képes 6,5 milliárd ember élelmezésére. Több élelmiszert azonban nemcsak új területek bevonásával lehet termelni, hanem azoknak a mezőgazdasági politikáknak az újragondolása révén is, amelyek a termelést és a kereskedelmet korlátozzák. Gráf József látogatást tett Chicagóban, a terménytőzsdén és több mező- gazdasági kutatóközpontban, ismerkedve többek között a második generációs etanollal kapcsolatos eredményekkel. A miniszter részt vett az Európai Királyi Borok Egyesületének promóciós programján is, ahol Bock József mutatott be magyar borokat. ■ A támogatottak zöme csak nagyon kevés pénzt kap A közelmúltban került nyilvánosságra Brüsszelben, hogy az EU-s közvetlen támogatásokra jogosult gazdák 82 százaléka 2006-ban kevesebb pénzt kapott ezen a címen 5 ezer eurónák Százezer eurónál többet csak a gazdálkodók 0,3 százaléka kapott. Ennél is több, 300 euró feletti összeget csak 0,01 százalék vitt el. A kifizetésekre szánt pénz 84,5 százalékát a jogosultaknak csupán 18 százaléka viszi el. Franciaországnak 7,6 milliárd euró jutott 427 ezer gazdálkodó után. A támogatási összegek sorában Németország következett (5,05), majd Spanyolország (4,4), Nagy-Britannia (3,5) Olaszország (3,4) és Görögország 1,6 milliárd euróval. ■ költsége miatt azonban csökken az ország szarvasmarha- és sertésállománya. Sákán Antal, a Sertéstartók Országos Szövetségének elnöke szerint az is előfordulhat, hogy sertéstermelésünk Noha a tartás egyre költségesebb, a lovak száma nem csökkent