Tolnai Népújság, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-03 / 103. szám
6 GAZDASÁG mammmmmmmmmmMmamEmimmmmmmmmm 2008. MÁJUS 3., SZOMBAT HIRSAV Búcsút inthetünk a papír kétszázasnak A papír kétszázas kivonását tervezi a forgalomból a Magyar Nemzeti Bank. A bankók helyett újra érméket vernének (a kilencvenes évek első felében egyszer már használtunk fém kétszázast). Döntés nyárra várható. A csere egy évig is eltarthat. A papír kétszázasok ellen szól, hogy a nagy igénybevétel miatt túl gyorsan kell őket cserélni. A tíz éve bevezetett bankjegyből ötvenmillió van forgalomban. Százmillió felett a széles sávot használók száma TÖBB MINT SZÁZMILLIÓAN élnek a széles sávú internetezés lehetőségével az Európai Unióban - derül ki a bizottság legfrissebb jelentéséből. Ez húsz százalékkal több, mint az Egyesült Államokban és Kanadában együttesen. Az uniós fejlődés ütemét jelzi, hogy ma már a közösség iskolái 96 százalékának van széles sávú hozzáférése. Tény az is, hogy negyvenmillió uniós polgárnak még mindig nincsen semmilyen internetes kapcsolata. Amerikát is lehagyta az ELI Elsőként Kárpátalját „vegyszermentesítik" megtisztítják az elfekvő gyomirtókészletektől Kárpátalját - jelentette be az ukrán parlament környezetvédelmi bizottsága. A magyarok által is lakott megye lesz az első, ahol megkezdődik az átfogó vegyszermentesítés. Az indokolás szerint azért, mert Ukrajna legnyugatibb, négy állammal is határos megyéje az ország arca. A vegyszermentesítést egy német cég végzi. A becslések szerint 303 tonna veszélyes anyag maradt Kárpátalja területén. A sztrádamatricák miatt botrány Szlovéniában az útépítési támogatások visszatartásával fenyegette meg az Európai Bizottság Szlovéniát arra az esetre, ha az újonnan bevezetett sztrádamatrica-rendszer hátrányos helyzetbe hozza az átutazó turistákat. Délnyugati szomszédunk éves és féléves vignettákat tervez forgalomba hozni, előbbiek 55 euróba (14 ezer forint), utóbbiak 35 euróba (kilencezer forint) kerülnének. A bizottság viszont azt kéri Szlovéniától, hogy vezessen be tíznapos matricákat is. ■*JH támogatja Négyszáz forintra nő a benzinár olajárrobbanás A magyar autósok nem hajlandók átállni a tömegközlekedésre Fogyasztáscsökkentő trükkök: van, ami működik ■ adalékok: sok termék van a piacon, a felhasználók megosztottak, egy részüknek bevált, mások nem tapasztaltak hatást. ELŐNY: olcsó, HÁTRÁNY: károsíthatja a motort, m chiptuning: a vezérlöelektro- nikát bütykölik meg, módosítják a jármű működési paramétereit. előny: veszélytelen, hátrány: drága. ■ HELYETTESÍTÉS: étolaj, egyéb növényi olaj helyettesíti a dízelt, általában keverve, előny: olcsó, hátrány: kellemetlen szaga van, károsíthatja a motort. m MEGFONTOLT VEZETÉS: kevés gyorsítás, kevés fékezés, lassúbb tempó. ELŐNY: garantált siker, hátrány: hosszabb menetidő. Benzin-és gázolajárak (Ft/liter, 2008. május 2-án) Város Benzin (95-ös) Gázolaj Legolcsóbb Legdrágább Legolcsóbb Legdrágább Békéscsaba 299,90 301,90 310,90 316,90 Budapest 289,00 305,90 305,90 321,90 Eger 297,90 303,90 314,90 318,90 Kaposvár 293,90 301,90 306,90 314,90 Kecskemét 291,80 302,90 306,80 316,90 Pécs 296,00 306,90 307,00 316,90 Salgótarján 296,90 305,90 309,90 316,90 Szekszárd 299,90 305,90 314,90 321,90 Szolnok 288,00 299,90 304,00 310,90 Tatabánya 289,90 295,90 306,90 313,90 FORRÁS: WWW.HOLTANKOLIAK.HU A McDonald's saját sütőolajával tankolna a gyorséttermeiben felhasznált sütőolajával fedezné az éttermi kiszolgálást végző kamionok teljes üzemanyag-ellátását a McDonalds’s, ha jogszabályi változásokkal erre lehetőségük lenne - közölte Bárczi István, a gyorsétteremlánc magyarországi környezet- védelmi vezetője. MINT bárczi elmondta: a 95 magyarországi gyorsétteremben évente hatszáz tonna sütőolaj keletkezik, ebből már most is biodízel készül. Egyelőre azonban - a hazai jogszabályok miatt - ezt csak az ausztriai McDonald’s kamionjaiba tankolják, illetve ötszázalékos mértékig a magyarországi benzinkutaknál vásárolható gázolajba keverik. Ilyen keverék alkalmazását teszik ugyanis csak lehetővé a hazai szabványok - mutatott rá a szakember. Majd hozzátette: ha a gyorsétterem itthon egy az egyben felhasználhatná üzemanyagként az elhasználódott sütőolaját, akkor azt a beszállító cégük kilenc kamionjába tankolhatnák. Ez évi ezerötszáz tonna szén-di- oxid-megspórolást tenne lehetővé - hangsúlyozta a környezetvédelmi vezető. r Újabb összezördülés a Mol-OMV-ügyben ÉLES KRITIKÁVAL illette ö Mól vezetőségét az olajcég egyik nagyrészvényese. A Templeton nevű befektetési alap vezetője azt állítja, felesleges adminisztrációs előírásokkal akadályozták őket szavazati joguk gyakorlásában a Mól április 23-i közgyűlésén. A közgyűlésen az olajcég beszámolója szerint a részvényesek mintegy tíz százaléka nem szavazott, köztük a Templeton. A befektetési alap a Mól felvásárlását tervező osztrák társaság, az OMV szövetségesének számít, szerintük ezért akadályozták őket. A Mól szerint viszont az idén is minden úgy zajlott a közgyűlésen, mint tavaly, a Templeton és társai épp ezért tudhatták volna, milyen adminisztrációs feltételeknek kell megfelelniük. A 95-ös benzin árának összetétele (303 Ft/liter) Áfa: 50,5 Ft ------------! Jövedéki adó: 103,5 Ft Ke reskedelmi árrés: ____I 40 Ft Készletezési díj: 4 Ft FORRÁS: EIROPRESS-GYCJTÉS EUROPRESS-GRAFIKA A háromszáz forintos benzin- és gázolajár után rövidesen hozzá kell szoknunk a négyszáz forintos szintekhez - állítják az elemzők. Molnár Sándor A következő három évben 120- 130 forinttal is drágulhat az üzemanyag ára a hazai kutaknál, és ezzel a különféle oktánszámú benzinek, valamint a gázolaj literenkénti kiskereskedelmi ára bőven négyszáz forint főié emelkedhet - állítják a lapunk által megkérdezett piaci elemzők. Az ok egyszerű: a benzin és a gázolaj világpiaci ára a kőolaj drámai drágulásának következtében csúcsról csúcsra jár, és a folyamat megfordulására vagy érzékelhető lassulására belátható időn belül nincs kilátás, ami újabb és újabb emelésre kényszeríti majd a hazai piaci szereplőket. Várható a dollár újbóli erősödése is, ami szintén felhajtó hatással lesz a hazai árakra. A helyzet súlyát jelzi a kanadai CIBC elemzőcég legfrissebb előrejelzése, amely szerint 2012-re a jelenleginek a kétszeresére emelkedhet a kőolaj világpiaci ára. A drágulásban a kereslet erőteljes növekedése (ami kilencven százalékban a világ benzin- és dízelolaj-fogyasztása növekedésének a következménye) mellett szerepet játszik a nagy kitermelő országok vonakodása az olajfelhozatal növelésére, valamint a kiterjedt piaci spekuláció is. A folyamat ellen az államok legfeljebb úgy tehetnének, hogy csökkentik az üzemanyag adótartalmát, de erre nem csupán a nehéz költségvetési helyzetben lévő Magyarországon nincs kilátás - vélik az elemzők. Pedig az üzemanyag kiskereskedelmi árában az adótartalom a fejlett országokban általában igen magas, hazánkban például ötven százalék körül van. Abban sem lehet reménykedni, hogy majd az autósok kevesebbet használják járművüket - mondja Hegedűs Miklós, a OKI Energiakutató ügyvezető igazgatója. A szakember szerint lehet akármilyen drága a benzin, a magyar autós nem válik meg járművétől. Szakszóval élve: a benzin iránti kereslet rugalmatlan, a fogyasztás nem csökken az ár emelkedése ellenére sem. Hegedűs Miklós szerint azért, mert a szegényebb családok már régen lemondtak az autóról, a jómódú- aknak viszont a mostani árszint többszöröse kellene ahhoz, hogy akár csak elgondolkodjanak járművük leállításán. Méregdrágává váltak a fogyasztási kölcsönök kamatemelkedés Az átlagos forintalapú hitel után több mint 25 százalékot kell fizetni évente Drámai ütemben drágulnak a fogyasztási hitelek - derül ki a Magyar Nemzeti Bank frissen ismertetett elemzéséből. Az adatok szerint márciusban több mint két százalékponttal nőttek az átlagos kamatok. Míg februárban a forint alapon felvett fogyasztási kölcsönök átlagos kamatlába még évi 18,18 százalék volt (a kamat mellett az összes költséget is tartalmazó teljes hiteldíjmutató, azaz a THM pedig 25,38 százalékot tett ki), addig márciusban ez az érték már 20,87 százalékra (THM: 27,60 százalék) rúgott. A különbség jelentősnek mondható, egy kétmillió forintos köl■ A svájci frankos lakáscélú hitelek nem drágultak. csönnél például évi ötvenezer forintot jelent. Valamicskét emeltek ugyan a pénzintézetek a banki forintbetétek kamatain is, ennek mértéke azonban elhanyagolható volt a hiteldrágítás üteméhez képest. A látra szóló betétekre márciusban átlagosan 2,70 százalékot fizettek a bankok, az éven belüli lejáratra lekötött betétekre 6,75, a két éven belüliekre 7,56, az ennél hosszabb lejáratúakra pedig 4,25 százalékot. Ami a devizaalapú fogyasztási kölcsönöket illeti, mind az eurós, mind a svájci frankos hitelek drágultak. Előbbiek teljes Hiteltípusok átlagos kamatlába (százalék) 32 ■ Fogyasztási hitel - Hitelköltség-mutató Lakáscélú hitel - Hitelköltség-mutató FORRÁS: MNB - EUROPRESS-GRAFIKA hiteldíjmutatója 12,20-ról 12,80 százalékra emelkedett, utóbbiaké pedig 9,96-ról 9,98 százalékra nőtt. A fogyasztási hiteleknél tapasztalt ütemnél kisebb mértékben, de érezhetően drágultak a forint- és az euróalapú lakáscélú kölcsönök. A forintalapú hitelek THM-je 12,19-ról 12,50 százalékra, az eurósoké pedig 6,93- ról 7,47 százalékra emelkedett. Jó hír az adósoknak, hogy a svájci frankban jegyzett kölcsönök nem drágultak, az átlagos kamatláb 4,72 százalék, az átlagos teljes hiteldíjmutató pedig 6,72 százalék volt márciusban a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint. ■ M. S.