Tolnai Népújság, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-09 / 108. szám

4 ALMANACH 2008 PÁLFA TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. MÁJUS 9., PÉNTEK A pálfai iskolások a madarak és fák napja alkalmából kirándulni mentek. Az iskola ma még a Sárszentlőrinccel kötött társulás gesztora A munka jelenthet kiutat Az alapítványnak köszönhetően tanulnak úszni A település legjobban működő ci­vil szervezete az iskolai alapít­vány, melyet az önkormányzat 1996-ban hozott létre. A Pálfai Ál­talános Iskola Gyermekeinek Oktatásáért-Neveléséért Közala­pítvány azon túl, hogy számos program szervezője, és többféle módon támogatja a tehetséges gyerekeket, az úszásoktatás lehe­tőségét is biztosítja - tájékozta­tott Patkós Gyuláné. A kuratóri­um tagja, aki egyébként pedagó­gus, kéthetente viszi Paksra a gyerekeket, ahol oktatók foglal­koznak velük. Mehetnek az apró kezdők, akiket vízhez szoktat­nak, de a felsősök között nem egy olyan akad, aki már különböző úszásnemekkel ismerkedik. A közalapítvány az utazást finan­szírozza, a szülőknek csak az óra­díjat kell fizetni. Patkós Gyuláné hozzátette, több éve lehetőséget teremtenek a pálfai gyerekeknek arra, hogy rendszeresen járjanak uszodába Paksra. elöregedés Harminc-negyven temetésre tíz-tizenkét születés jut Az Apponyiak építették a pusztai iskolát Fehér Károly beleszületett a gaz­dálkodásba, mindig tartottak ál­latokat. Tanult szakmája is állat- tenyésztő. Amikor elindították feleségével a családi vállalko­zást, sokan kételkedtek, képesek lesznek-e talpon maradni. Az ál­lattartás mellett saját és bérelt földeken kezdtek gazdálkodni. Mára csak ez maradt, a felvásár­lási és takarmányárak miatt az állatállományt felszámolták. Volt idő, amikor 15-17 anyako­ca és 150-160 kismalac mellett 20-25 szarvasmarhát is tartot­tak. Az, hogy most nem üresen konganak az ólak, annak kö­szönhető, hogy saját célra né­hány sertést hizlalnak. A folyton változó feltételekhez nehéz alkalmazkodni, vallja a vállalkozó. Most éppen szóját, kukoricát és árpát termeszte­nek. Szóját azért, mert most az integrált agrártámogatás miatt az a kifizetődő. Annak ellenére, hogy nem könnyű megélhetés a mezőgazdaság, és az élet Felsőrácegresen sem a régi már, Fehér Károly és családja nem fordítana hátat sem egyiknek, sem másiknak. ban van, egyelőre az informá­ciógyűjtésnél tartanak. A si­kerhez azonban az is kell, hogy a mostani túlszabályozott fel­tételrendszeren - amit sokak szerint képtelenség betartani - változtassanak. A másik terv, mely közelebb van a megvalósuláshoz, húsz csökkent munkaképességű­nek adhat munkát. Ebben az önkormányzat partnere a Fő­városi Közműipari Kht. Az üze­met várhatóan még az idén a régi napköziben hozzák létre, itt elsőként egyszerűbb varró­munkát végeznek majd. Mind­ezen túl terve az önkormány­zatnak, hogy életet lehel az al­vó Pálfa Jövőjéért Egyesületbe, segíti már meglévő civil szer­vezeteinek működését. További előrelépést jelenthet, ha az ígé­reteknek megfelelően megépí­tik a szilárd burkolatú utat Simontornya felé. Hogy ezek a lépések meg- hozzák-e a várt sikert, nem tud­ni, de valaminek mindenkép­pen történnie kell ahhoz, hogy a kedvezőtlen folyamatok meg­álljának. Beszédes adat, hogy évente harminc-negyven teme­tést tartanak, de legfeljebb tíz- tizenkét gyerek születik. Az idei számok még elkeserítőb­bek, ebben az évben ugyanis összesen öt kis jövevény érke­zésével számolhatnak. A pálfai birtok tulajdonosa, az Apponyi család építette 120 éve Felsőrácegresen a pusztai isko­lát. Itt tanult egykor Illyés Gyula és Lázár Ervin. Az utolsó tanév az 1974-75-ös volt, bő tíz évvel később itt nyitotta meg kapuját az iskolamúzeum. Az épület vé­gében kápolna áll, az Apponyi család ugyanis a nagyobb tele­püléseken templomépítést támo­gatott, a kisebbeken kápolnát épített. Az épületben Illyés Gyu­la gyermekkorát idéző képek, do­kumentumok, tárgyak láthatóak. Itt tanult Illyés Gyula és Lázár Ervin Szülei hasonló gondolatok mi­att nem követték azok példá­ját, akik városba költöztek. - Jó volna, ha lehetne olyan felté­teleket teremteni, hogy azok, akik itt nőttek fel, itt is marad­janak - vélekedik édesanyja. Éva szerint szomo­rú tény, hogy több­nyire olyanok köl­töznek falura, így Pálfára is, akik másutt a perifériára szorultak. A helyzet akkor javulna, véle­kedik, ha lenne elegendő mun­kahely. A polgármester osztja a véle­ményt, élhető falut teremteni - ami legfőbb célja - csak úgy lehet, ha van az ott élőknek biz­tos megélhetése. Jelenleg ki­lenc százalék körül van a mun­kanélküliség. Hogy ezen javít­sanak, mindenfélével próbál­koztak, eddig nem túl nagy si­kerrel. Bérdi Imre most mégis bizakodónak tűnik. Optimiz­musának egy a szekszárdi Nö­vény Zrt. által felvetett ötlet ad okot. Régi kisparcellás kerté­szeti kultúrák ter­mesztését terve­zik, mert úgy gon­dolják, lesz igény az így termelt bio­vagy bio-közeli élelmiszerekre - mondja Bérdi Imre, aki azt reméli, ez számukra valós le­hetőségeket rejt. Úgy gondolja, valamilyen szövetkezetszerű társulásba kellene tömörülni­ük a termelőknek, de az önkor­mányzat arra is kész, ha kell, hogy egy önkormányzaü tulaj­donú kft.-t hozzon létre. A terv még nagyon kezdeti stádium­■ Kilenc százalék körül van a mun­kanélküliség. Az iskolát mindenáron megtartanák Úgy tűnik, megállítha­tatlanul fogy a népes­ség, elöregszik a falu la­kossága. Azok viszont, akik maradtak, esküsz­nek rá, hogy sehol nem jobb az élet, mint itt. Fehér Klaudia még a főiskolát is levelezőn végezte, csakhogy ne kelljen kollégiumban lak­nia. Munkája mindig városhoz kötötte, miként most is, a fiatal lány mégis hazajár Felsőrác- egresre minden nap. Jövőjét is itt tudja csak elképzelni. Ha va­lamire szüksége van, beül a ko­csijába és elutazik. Bérdi Imre nem adjuk fel, bízunk abban, hogy jön még jobb világ a ma­gyar vidékre - mondta Bérdi Imre. A működés megfele­lő színvonalú biztosítása a polgármester szerint olyan feladat, ami mel­lett most beruházásra szinte nem is gondolhatnak. A LEGFONTOSABBNAK OZ iskola megtartását tartja a falu vezető. Fenntartásához ebben az évben húszmillió forintot kell saját forrásból biztosítaniuk. kz iskola ebben a tanévben még a Sárszentlőrinccel kötött társulás gesztora, de erről a szerepről rövidesen le kell mon­dania. Ezt a tényt már elfogad­ták, de ahhoz, hogy helyben tartsák mind a nyolc osztályt, ameddig lehet, ragaszkodnak. Dalcsokorral készültek a Cinegemadárra ÖTÖDIK ALKALOMMAL VeSZ részt a Pálfai Rozmaring Népdalkor a Bogár István emlékére rendezett Cinege­madár népdaléneklési verse­nyen. Monhaltné Patkós Má­ria, az énekkar alapítója el­mondta, tizenkét tagjuk van, helyi és környékbeli rendez­vényeken szerepelnek. A mostani versenyre perká- tai dalcsokorral készültek. Harcsa is, ponty is akadhat a horogra tizenhat ÉVE alakult Pálfa horgász- és halászegyesülete, melynek ma negyven kis- szerszámos halász és hatvan- hetven horgász tagja van. Berki István elnök elmondta, évente két-három mázsa két- nyaras pontyot telepítenek. Szép eredményekkel is büsz­kélkedhetnek, idén fogtak már 13 kilós nyurgapontyot és 17 kilós szürkeharcsát is. Idősebbekkel bővítené létszámát a polgárőrség meghaladja a harminc főt a Pálfai Polgárőr Egyesület létszáma, a többség aktív, de akadnak, akik nem vállalják, vagy nem teljesítik a szolgá­latot. Szeretnék bővíteni a tagságot, főként idősebbeket, nyugdíjasokat várnak, alak nappali szolgálatot, gyalogos járőrözést vállalnának. A népesség számának alakulása 2006 ■ ■ EV E g L <£> Ly i 00 (Ti || pH ly f 2007 FÉRFI NO FÉRFI NO ■ TTKmflTf ■ Bérdi Imre polgármester és Meggyesi János jegyző munka­időben fogadják az ügyfeleket. A háziorvos hétfőn, szerdán és csütörtökön délelőtt 8 és 12 órá­ig, kedden és pénteken 8-tól 11- ig rendel. Hétfőn délután 14 és 18 óra között a fogyatékosok ott­honában van rendelés, kedden 11 és 12 óra között pedig ter­hestanácsadást tartanak. A fog­orvos kedden és csütörtökön 8- tól 11 óráig rendel. Katolikus mi­se vasárnap 10 órakor, reformá­tus istentisztelet fél 11-kor, evan­gélikus minden második vasár­nap délután fél háromkor van. AZ OLDAL A PALFAI ÖNKOR­MÁNYZAT TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT. AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST VIDA TÜNDE ÍRTA, A FOTÓKAT GOTTVALD KÁROLY KÉSZÍTETTE. Szél ringatja az őszi árpát vállalkozás Nehéz kenyérkereset a mezőgazdasági munka Élettel szeretnék a teleházat megtölteni Nem elégedett az önkormányzat a teleház látogatottságával. Azt szeretnék, ha valós tevékenység folyna, s a lakosság használná az épületet. A rendelkezésre ál­ló számítógépek annak köszön­hetően, hogy folyamatosan pá­lyáznak, korszerűek. Itt bárki használhatja a világhálót, de mivel már sok otthonban van Pálfán is internet, ez már nem elegendő szolgáltatás. Cél az, hogy szak­szerű segítséget is kapjanak a betérők. Horváth Imre nemrégi­ben került a teleház alkalmazá­sába rendszergazdaként, tőle várják, hogy emelje a szolgálta­tás színvonalát, növelje a kihasz­náltságot. - Több dologgal is pró­bálkozunk, számítógép-kezelői tanfolyamot tervezünk, a civil szervezetek számára is szeret­nénk otthont adni - mondja. Azon túl, hogy eMagyarország Pontként működik, a mozgó­könyvtár is itt kapott helyet. A település - pontosabban Felső- rácágres - egykori szülötte különleges ol­vasnivalóval ajándé­kozza meg rendszeresen a tékát. Az Amerikában élő Soós József elküldte az általa szerkesztett magyar nyelvű lap bekötött évfo­lyamait 1975-ig visszamenőleg, s azóta is rendszeresen küldi a havonta megjelenő újságot. ■ Szeretném, ha nem csak egy üres épü­let lenne.

Next

/
Oldalképek
Tartalom