Tolnai Népújság, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-08 / 107. szám

2008. MÁJUS 8., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 MEGYEI TŰKOR Egy háborúnak soha nem lehet jó vége közérzet Nem a bőrszín különbözősége, hanem bűncselekmények miatt keletkeztek a konfliktusok Félelem és indulat is van az emberekben Faddon a nemrég történt atrocitások után. Ez is kiderült a la­punknak név nélkül nyilat- kozó helybéliek szavaiból. Steinbach Zsolt- Ilyen a hangulat: nem nyilatko­zom. így reagált egy faddi férfi, amikor afelől érdeklődtünk, mi­lyen a közérzete a helybélieknek a másfél hete történt atrocitások és az ezzel kapcsolatos demonst­ráció után. Mint az ismert, a köz­ségben április utolsó hétvégéjén Molotov-koktélt dobtak egy nem­rég a faluba költözött roma csa­lád házára a Mátyás király utcá­ban. Ezután a sértett család tag­jai több környékbeli lakót is bán­talmaztak, illetve megfenyeget­tek. A nagy riadalmat, egyben felháborodást kiváltó eset után helyi civilek május elsején bé­kés megmozdulást rendeztek az erőszak, a félelemkeltés ellen százötven-kétszáz résztvevővel. Az általunk tegnap délelőtt megkérdezett faddi polgárok megnyilvánulásai alapján a han­gulatra tényleg az volt a jellem­ző, hogy senki nem szívesen vál­lalja nyíltan, névvel a vélemé­nyét - Félnek az emberek, nem­igen mozdulnak ki. A demonst­rációra is alig mert elmenni va­laki azok közül, akik azon a kör­nyéken laknak - adott magyará­zatot az óvatosságra egy szintén névtelenséget kérő helybéli. Egy másik helyen inkább a fel­háborodást említették jellemző hangulati elemként. A név nél­kül nyilatkozó férfi emellett azt emelte ki, hogy a május elsejei, erőszak nélküli megmozdulás azt jelezte: a falu képes össze­A faodón történtek ügyében tovább folytatódnak a rendőr­ségi eljárások. Dr. Buda Ber­nadett, a Szekszárdi Rendőr- kapitányság sajtóreferense la­punknak elmondta: a Molotov-koktél ügyében egy­előre változatlanul ismeretlen fogni, ha kell, az emberek meg tudják magukat védeni. Merthogy a mai magyar tör­vények nem a becsületes, békés embereket védik - legalábbis er­re célzott szinte minden meg­kérdezett. Más megközelítés­ben: úgy érzik, a jogszabályok tettes után nyomoz a rendőr­ség. A Molotov-koktélt követő erőszak ügyében súlyos testi sértés kísérlete és csoportosan elkövetett garázdaság bűntet­te miatt folyik az eljárás a rendőrség által ismert szemé­lyekkel szemben. nem mindenkire vonatkoznak egyformán. Az állam és az állami szervek felelősségét hangsúlyozta Fülöp János polgármester is. Ő többek között arra mutatott rá, hogy a faluban soha nem alakult ki konfliktus az eltérő bőrszín mi­att. Az ellentétek min­dig valamilyen bűn- cselekmény kapcsán éleződtek ki. Egyéb­ként úgy ítéli meg, hogy a másfél héttel ezelőtti ese­mények után immár elfogyott a többség türelme. A faluvezető tart attól, hogy ha a rendőrség nem tudja biztosítani a polgárok nyugalmát a községben, akkor a feszültség fennmarad, és elég lesz egy szikra ahhoz, hogy el­szabaduljanak az eddig féken tartott indulatok. Fülöp János ar­ra is rámutatott: a helyi roma tár­sadalmon is sok múlik. El kell dönteniük, hogy melyik érték­rend mellé állnak. Egy általunk megkérdezett ci­gány férfi azt mondta: mindenki­nek viselkednie kéne, és akkor más lenne a közérzete mindenki­nek. Bolgár Sándor, a helyi roma kisebbségi önkormányzat elnöke pedig egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet: a háborúnak soha nincs jó vége, mindent békésen kell megoldani. Egyébként sze­rinte mindenki erre is törekszik a községben. Van, akit ismer a rendőrség, van, akit még nem ■ Mindenkinek viselkednie kellene. ítélet született a polgármester perében dombóvár Jogerős ítélet szüle­tett a perben, melyet Szabó Lo- ránd, Dombóvár polgármestere indított Naszvadi Balázs önkor­mányzati képviselő ellen. A Tol­na Megyei Bíróság ítélete szerint Naszvadi Balázs, tavaly augusz­tusban egy országos lapban megjelent nyilatkozatával meg­sértette a polgármester jó hír­névhez való jogát. Az ítélet Naszvadi Balázst kötelezte, hogy hirdetmény formájában kárpó­tolja a polgármestert az őt ért sé­relemért.- Tudomásul vettem és elfo­gadtam a bíróság ítéletét - mond­ta Naszvadi Balázs. - A szüksé­ges fizetett hirdetményt már le- közöltettem a napilappal. Nyilat­kozatomban néhány Dombóvári ■ A polgármester és a képviselő hasonló ügy miatt perelte egymást. érintő ügyben fogalmaztam meg saját véleményemet. Nem állt szándékomban a polgármester úr megsértése. A képviselő hang­súlyozta, hogy míg Szabó Loránd négy nyilatkozatot sérelmezett, a Tolna Megyei Bíróság csak egyet talált sértőnek.- Ezzel párhuzamosan zajlott egy másik per is - folytatta a képviselő. - 2006-ban indítot­tam büntetőeljárást nagy nyilvá­nosság előtt elkövetett rágalma­zás vétsége miatt Szabó Loránd polgármester ellen. A város hon­lapján volt egy személyemet rá­galmazó előterjesztés. Az eljárás 2008. február 12-én megszűnt. A vád elejtését én kértem, miután Szabó Loránd maga kezdemé­nyezte az előterjesztés eltávolítá­sát a honlapról. Az ítélettel zárt ügyről a pol­gármester elmondta: szerinte ez olyan, mint amikor egy focicsapat több helyzetet kidolgoz, de abból csak néhány lesz gól. A meccs vé­gén akkor is az győz, aki több­ször talált a hálóba. Ebben az esetben az ítélet egyértelmű.- A rágalmazásos felvetéssel különösebben nem foglalkozom - folytatta Szabó Loránd. - Naszvadi Balázs az általa indí­tott pert nem vitte végig, nyilván érezvén, hogy ki mellett volt az igazság. Ennek felemlegetése nem más, mint az általa elköve­tett jogsértés leplezése. ■ K. K. HIRDETÉS csütörtök GARDENUNE Elektromos fűnyíró 1600 W-os motor, vágási szélesség: 47 cm, vágási magasság: 30 - 75 mm, 5 fokozatban állítható vágási magasság, 65 l-es műanyag fűgyűjtő, az ék alakú kialakításnak gs a köszönhetően a bokrok alá is befér.Jó th-es ;*, vezetékkel, f 000 m2 fűfelületig ajánlott, * olasz gyártmány, súlya: ffo. 28 kg ■ ■* GARDENUNE Fűszegélynyíró 6 499 Ft/db 450 W. 9 500 ford./perc, 180 fokban elfordítható fej, nehezen hozzáférhető helyeken történő fűnyíráshoz, kettős vágóhuzallal, 2 db zsinór-orsóval GARDENUNE Házi Vízmű 19 990 Ft/db esővízzel, kútvízzel való öntözéshez ideális. 1000 w, maximális víztovábbítás: 4600 l/óra, nemesacél szivattyúház GARDENUNE Pótzsinór-orsó szegélyvágóhoz 10 m műanyaghuzal tekercsenként, huzalvas­tagság: 1,4 mm, Gardenline fűszegélynyíróhoz, 3 darab/csomag GARDENUNE Virágtartó fonott vízijácintból fonott vízijádntbol natúr vagy barna színben, cink betéttel, különböző formákban: kerek (60 x 28 cm) vagy szögletes . (60 x 28 x 28 cm) 399,67 Ft/db 4499 Ft/db Tapétavágó- és mérőszalag készlet mérőszalag-szett: nyomógomb segítségével visszahúzható, mágnesesei hurokkal a végén, visszacsúszásgátló filjt tapétavágó-szett: \­csúszásgátló markolat, ^1 szénacéi pengék < 999 Ft/szett I BAUFIX „ Gél alapú \ 'favédő lazúr I faápoló, alapkezelés- I hez, ill. rendszeres I I használathoz, bármi-. ,t«| lyen kemény vagy puha fához, beltéri, ifi. kültéri használatra, r időjárás elleni, ill. UV- védelem, cseppmentes, (pH színárnyalatban Kerti lámpás gyertyához egyenként, ill. 2-es szettben GARDENUNE Kerti ruhaszárító 12 990 Ft/db kiváló minőségű, stabil alumínium ruhaszárító, fokozatmentesen állítható magassága miatt könnyen kezelhető, összecsukható, szárító­kötél hossza: kb. 60 m, földbe állítható, lebetonozható, súly: kb. 3,58 kg 799,80 Ft/I 2 499 Ft/db/SZett Tömbgyertya krém, borostyán vagy őszibarack színben, méret: kb. 8 x 25 cm, 8 x 14 cm vagy 7x22 cm Fa képkeret dekorbetétlappal hangulatos kollázs tengeri' ’ ^ motívumokkal, különböző méretekben Kerti kesztyű, 2 pár 749 Ft/csomag 100% pamut, gumírozás a kézfejen és bordázott tenyérrész 99,50 Ft/pár tájékoztató www.aldi-hungary.hu lyitottunk: Bonyhád, Deák f. u. 10/b • Budakeszi, Szőlőskert u. 2. • Budaörs, Kandó Kálmán u. 2. • Cegléd, Pesti út 93. • Debrecen, ozmán u. 1. Dunaföldvár, Füzes sor 2 - 4. • Gyula, Bicére u, 15/A • Hódmezővásárhely, Kaszap u. 31. • Jászberény, Nagykátai u. 22/c • Mosonmagyaróvár, Királyhidal út 63. Nyíregyháza, Törzs u. 2. • Pécs, Árnyas u. 25. • Piliscsaba, fő út 2. Nyitás 2008.05.08-án:. Budapest, XVI. kér., Bökényföldiútioz • Debrecen, Kishatárút 9. • Karcag, Kisújszállási út 90. • Veszprém, Észak-keleti útgyűrű 6. Szekszárdi tervező teremtett harmóniát MKft Megnyílt Eger új szál­lodája, mely a Hotel Köd- mön nevet viseli. Egy mér­tékadó szaklap szerint „a patinás polgári épületben nemes összhang uralkodik a hagyományos európai ér­tékek és a mai modern, minden igényt kielégítő technika között.” Az emlí­tett belsőépítészeti harmó­niát egy Szekszárdról el­származott szakember, Kaczián Tibor környezet- tervező iparművész terem­tette meg. (száj Változatos programokkal készülnek az utolsó hétre BATA&zék Május utolsó heté­ben minden napra kulturá­lis programokat szerveztek a gyerekeknek a három bátaszéki, valamint az alsó­nyéki oviban. Kissné Müller Zsuzsa óvodavezető elmond­ta, az Orbán-hegyi látogatás mellett lovaskocsis alsónyé­ki kirándulásra is mennek, de vizuális ábrázolástech­nikákkal is megismerked­nek a gyerekek. Az utolsó napra a szülőkkel közös pikniket tervezenk. (kp) Harmath Albert látható a fotón SZEK8ZÁRD Tegnapi lapszá­munkban a DBU bemutató­jához mellékelt fotó aláírá­sa tévesen jelent meg. A felvételen középen Har­math Albert színművész látható, aki Cornwall szere­pét alakítja. A tévedésért elnézést kérünk, (szá) Újabb munkások és gép a falu rendjéért TENGELIC A hónap közepé­től négy közcélú munkás is dolgozik Tengelicen a köz­területek rendbetételén - tudtuk meg Gáncs István polgármestertől. A köz ér­dekében végzett munkájuk során hamarosan egy új gépet is használhatnak a dolgozók. Az önkormány­zat ugyanis kétszázötven­ezer forint pályázati támo­gatást nyert fűkasza vásár­lására. (sk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom