Tolnai Népújság, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-05 / 80. szám
2008. ÁPRILIS 5., SZOMBAT GAZDASÁG 7 Visszaköveteli az eltűnt komolyzenei csatornát zenerajongó Olvasónk méltatlankodik: amikor megvásárolta a televíziós szolgáltatótól a mostani csomagot, benne volt a komolyzenei csatorna. Ezt most megszüntették. A SZOLGÁLTATÓNAK joga van megváltoztatni a csatornakiosztást - mondta Magdus Ágnes, a Nemzeti Fogyasztó- védelmi Hatóság Középmagyarországi Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének osztályvezetője. Csupán a csatornák száma köti őt: ha egy bizonyos csomagban mondjuk 26-ról szól a szerződés, nem sugározhatnak kevesebbet. A CSATORNAKIOSZTÁS változásai mögött általában a szolgáltatónak az adott csatornával kötött szerződése áll. Ez vagy lejárt, és valamelyik fél nem akarja megújítani, esetleg kódolt lett az adás, amiért külön kellene fizetni, mint például egyes filmcsatornákért. előfordulhat, hogy a szolgáltató saját ügyfelei körében rendez közvélemény-kutatást: mely csatornák adását nézik szívesen, és melyeket nem, továbbá milyenre tartanának igényt. Megeshet tehát, hogy a többség dönt: nekik nem kell az adott csatorna műsora. Márpedig egy kizárólag komolyzenei programot valószínűleg csak egy szűk réteg igényel - mint a magas kultúrát általában. De a tiltakozók, akik továbbra is szeremének ilyen csatornát, érdeklődhetnek a szolgáltatónál, hogy mi van a háttérben. (Jelzésértékű, hogy ezt a csatornát ném csak a levélben említett szolgáltató vette ki a csomagból.) AZ ILYEN PROBLÉMÁK ValÓ- színűleg akkor rendeződnek majd véglegesen, ha technikailag lehetséges lesz, hogy minden előfizető maga állítsa össze saját csomagját. kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu Adóterhek a környező országokban ■ Társasági adó (százalék) .(■ Szja (százalék) □Áfa (százalék) ^egykulcsos adórendszer ')*■*)két adónem egykulcsos Lengyelország ■ 19 ■ 19-40 □ 22 Csehország ■ 21 ■ 15 □ 19 Szlovákia* ■ 19 119 019 Magyarország ■ 16 ■ 18-36 □ 20 Románia** ■ 16 116 □ 19 Olaszország ■ 31,4124-43 □ 20 Bosznia* ■ 10 110 □ 10 Szerbia ■ 10 ■ 10-14 □ 18 ^-rpRRÁS: EUROPRESWSYtJTÉS - EU^OPRfSS-GRAFIKA Németország ■ 30-33 1 15-45 □ 19 Szlovénia Horvátország ■ 16 ■ 18-36 □ 20 Ausztria ■ 35 ■ 21-50 □ 20 Ukrajna ■ 25115 □ 20 Egykulcsos, a csodaszer adóötlet Az MDF fehérítene és egy vezércsellel kikerülné a kormányt A pártokat megosztja Dávid Ibolya ötlete az egykulcsos adóról. Több szakértő támogatná, mert az hozzájárulhat a gazdaság kifehérítéséhez. Feltéve, ha jól megy a szekér. Farkas Károly - Kun Tamás Megosztja a parlamenü pártokat Dávid Ibolya csütörtöki felvetése az egykulcsos, 18 százalékos személyi jövedelemadó (szja) jövő évi bevezetéséről. Az MDF elnöke szerint a SZDSZ ellenzékbe vonulásával megnyílt az esély ennek a bevezetésére. Dávid Ibolya négypárti egyeztetést kezdeményezett - kihagyná a szocialistákat. Ha megegyeznének, a kormány feje fölött módosíthatnák az adótörvényeket. Az SZDSZ szerint azonban a tárgyalásokból nem szabad kihagyni az MSZP-t. Üdvözölték a kezdeményezést, de emellett a többi adónem és a tb-járulékok rendszerét is áttekintenék. A szocialisták azonnal hajlandók lennének tárgyalni az egykulcsos adóról: Nyakó István, az MSZP szóvivője elmondta: „készek megfontolni a javaslatot”. „Kibújik a szög a zsákból - fogalmaz az MDF. - Kiderül, mit várhatnak a választók a korábbi vállalásaik alól kibúvókat kereső pártoktól. Mit várhatnak az SZDSZ-től, mit várhatnak az évek óta az adócsökkentés mellett hangosan érvelő Fidesztől." A liberálisok egyenes válasz helyett azonnal igyekeztek válófélben lévő koalíciós partnerük mögé visszabújni, amikor ötpárti részvétel esetére ígérték csak meg jelenlétüket a négypárti egyeztetésen - áll a párt közleményében. Pedig a gyengélkedő gazdaságnak jót tenne az egyszerűbb adórendszer. „Az egykulcsos adónak számtalan előnye és hátránya van, ám attól függ, kire nézve - mondta lapunknak Zara László, a Magyar Adótanácsadók Egyesületének elnöke. - Az előnye, hogy rendkívül egyszerű. Ha csak a legalacsonyabb rétegnek lenne benne kedvezmény, akkor egyszerűbbé válik az egész adóbevallás. A hátránya abban rejlik, hogy a magyarok jövedelmi helyzete szerint a bevezetése a kis jövedelműeket terhelné jobban, a magas jövedelműeknek pedig kedvezne.” Zara László szerint sok függ attól, hogy hány százalékos a kulcs. „Ha egykulcsos rendszerben gondolkodunk, akkor célszerű viszonylag alacsonyan meghúzni a vonalat, hogy érvényesüljön valamelyest a gazdaság- .fehérítő hatás. Ez 20 százalék körüli szintet jelent. Nem érdemes többet követelni, mert minél magasabb az adó, annál inkább a jelenlegi helyzet emlékei élnének az emberekben.” Vagyis eltitkolnák a jövedelmük egy részét. Az adó fehérítő hatása a szakértő szerint rendkívül fontos. Hiszen ha nem tudják szélesíteni az adófizetők körét, akkor az első időszakban vélhetően jelentősen kisebb lesz az adóbevétel. Gombkötő Bálint, a KPMG tanácsadó cég adómenedzsere állítja: túladóztatott a magyar gazdaság. „Az egykulcsos adó bevezetése szakmailag időszerű lenne, azonban politikailag nem valószínű, hogy kivitelezhető. Ilyen lépést érdemesebb olyankor megtenni, amikor kiegyensúlyozott a gazdaság, mert köny- nyedebben elmossa a potenciális ellenállást.” Nem ért egyet azzal az állítással, hogy az első időkben bevételkieséssel járna egy húsz százalék körüli egykulcsos adó. Példának azt hozta fel, hogy amikor csökkent a társasági adó, akkor mégis nőttek a bevételek. „Mivel a fekete- és a szürke- gazdaságról nincsenek pontos adataink, így azt nem lehet előre megmondani, mennyi emberi tudna bevonni az adózók körébe egy ilyen változtatás.” A családi adózástól a jövedelemarányosig a Fidesz az egykulcsos adó helyett inkább a családbarát adózást támogatná. A családoknak nyújtandó adó- kedvezmény visszaállítása a párt nemrégiben kiadott Erős Magyarország programjában is szerepel, bár annak pontos mértékét nem határozták meg. A KDNP a jövedelemarányos közteherviselés híve. Vagyis akinek több a jövedelme, az fizessen több adót - mondta az ellenzéki párt szóvivője. Halász Zsuzsa hozzátette: ha az MDF elnöke módosítani szeretné az adózás rendjét, akkor azt a KDNP ennek irányában tudná támogatni. A vasút jár, a pesti közlekedés leállhat EREDMÉNYTELENÜL végződött a MÁV és a VDSZSZ tegnapi újabb munkaügyi alkuja is. Bárány Balázs Pétertől, a VDSZSZ alelnökétől megtudtuk: hétfőn folytatják az egyeztető tárgyalásokat. A BKV-nál viszont egyre valószínűbb a hétfői sztrájk a fővárosi járatritkítások és a létszámleépítés miatt, hétfőn hajnaltól 13 óráig. Vasárnap azért lesz még egy egyeztetés. A Magyar Rádió hárommilliárdos hitele A MAGYAR RÁDIÓ idén 5,9 milliárd forint költségvetési támogatásban részesül. Az Rt. közbeszerzési eljárást hirdetett 3,2 milliárd forint hitel felvételére. A szükséges biztosítéki fedezetként Bródy Sándor utcai ingatlanukat adnák. A szerződés megkötéséhez a kuratórium elnöksége, a jelzálogbejegyzéshez pedig a PM engedélye szükséges. Jót tesz az olcsóbb pirula a vérnyomásnak áprilistól 463 gyógyszer ára csökkent, átlagosan 5 százalékkal - jelentette be Horváth Ágnes budapesti sajtótájékoztatóján. Többek között vérnyomás- és koleszterincsökkentők, urológiai készítmények, pszichiátriai szerek, antibiotikumok ára lett alacsonyabb - mondta az egészségügyi miniszter. Idén további kézzelfogható gyógyszerárcsökkenés várható. Horváth: ez is a reform sikere! Akkor is fizethet az állam, ha nyer? postabank-per A felperes a könyvvizsgálóra, az meg a pénzintézetre mutogat Újraindult az a kártérítési per a Fővárosi Bíróságon, amelyet a magyar állam és társai (ÁPV Rt., posta, MVM, MfB stb.) hét éve indítottak a Postabank könyv- vizsgálói ellen. A Fővárosi ítélőtábla új eljárásra utasította a bíróságot, és jogerősen elutasította az állami kárigényt. A könyvvizsgálók a Deloitte & Touche, az Arthur Andersen, a Prudentia. Az ő mérlegeik alapján történt az 1997-esés 1998-as tőkeemelés, majd a bank konszolidációja: mindez együttesen mintegy 170 milliárd forintjába került az államnak. A felperesek szerint a bank éves beszámolói szabályosak és valósághűek voltak. Az első bírósági határozat 2005. május 31-én született meg. Az Arthur Andersen és a Prudentia esetében elutasították a keresetet. Ám a bekövetkezett kárért a Deloitte és az állam ötven-ötven százalékos felelősségét megállapították. A perértékben nem született döntés. Az indoklás szerint az államnak tudnia kellett volna a Postabank vesztesé- g£ geiről. Az elsőrendű alperes meg késve adott tájékoztatást. A per hét éve üzleti > \ titok címén a nyíl- JhEt* vánosság kizárá- g Jm. g*» sával folyik. Az ’-£*£ akkori kormány- jjBPB' jÜ ülések jegyző- B könyvei szerint HBHHI Princz Gábor, a bank volt elnöke. Sokat tudhat, de nem beszél. az állam tisztában volt a Postabank helyzetével. így ennek tudatában vásárolt részvényeket, és adott a működéshez 150 milliárdos Ezért nem felelős a könyvvizsgáló, áhította a Deloitte akkori vezetője, Simor András (ma jegybankelnök). Jelezte: ha mégis ellenük ítélnek, akkor a nekik adatokat szolgáltató Postabankon fogják azt számon kérni. Az állam még a bank eladáskor garanciát vállalt bizonyos kötelezettségek jótállására. így ha a Deloitte- nak fizetnie kell, később azt az , államon behajtja. ■ Z. H. Lapzártakor jött a hír, a pert elhalasztották októberre. Nem megoldás az iskolai agresszióra a kiközösítés „Már a terhesség idején fel kell készülnie a kismamának arra, hogyan nevelje tudatosan és következetesen gyermekét” - fogalmazott lapunk kérdésére Herczog Mária szociológus az iskolai agresszióról tartott tegnapi szűk körű sajtóháttérbeszélgetésen. A szakember szerint már 2-4 évesen megmutatkoznak azok a magatartásbeli zavarok, amelyek megmutatják: a gyermekre nagyobb figyelmet kell fordítani személyiségének egészséges fejlődése érdekében. A beszélgetést a Szociális és Munkaügyi Intézet (SZMI) és a minisztérium szakemberei hívták életre a nagy felháborodást kiváltó iskolai botrányok miatt. „Mindenki tisztában van azzal, hogy a gyermekek nem egyik pillanatról a másikra válnak erőszakossá. Egy folyamat egyik állomása ez a helyzet. A megoldásért több szakma, ágazat tapasztalatainak hasznosítására és együttműködésre van szükség - hangoztatta Simonyi Ágnes, az SZMI főigazgatója. - Kezdeményezésünkkel szeretnénk a társadalom figyelmét felhívni: nem az a megoldás, ha az erőszakot elkövető diákot eltanácsolják az iskolából. Segíteni kell a tanulót a helyes viselkedés elsajátításában.” ■ V. H. IA problémás gyerekeknek segíteni kell.