Tolnai Népújság, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-22 / 94. szám

5 2008. ÁPRILIS 22., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG KÖRKÉP Elszaporodtak a ragadozók, versenyt írtak ki a ritkításukért Közel hozza a világ csodáit katedra A gejzírek földjére készülnek a bonyhádi világutazók Navigációs rendszerrel fedezhetik fel a város értékeit szekszárd Kétnapos, vagyis éjsza­kás harcsafogó versenyt rendezett sötétvölgyi taván a Közalkalmazot­ti Horgász Egyesület Csapó Jenő, az egyesület elnöke elmondta, mi­vel meglehetősen elszaporodtak a nagybajszúak a tóban, és már a fe- hérhal-állományt is ritkítják, jónak látták, hogy így csökkentsék a har­csák számát A versenyt megelőző héten Mészáros Csaba egy 58 kilo­grammos példányt ej tett el a tóban, ami jó előjelnek számított Az már kevésbé, hogy telihold és csillagos ég fogadta a versenyzőket - a har­csa ugyanis nem rajong a fényért Pénteken 32, míg szombaton 24 horgász áztatta a zsinórokat, kétharmaduk vendégként vett részt a megmérettetésen. Érkez­tek Bajáról, Mohácsról, Pécsről és Hajósról is. A legnépszerűbb módszer a felszíni úszós, úgy­nevezett stupekes, élőhalas készség volt, de akadt, aki piócá­val, lótetűvel próbálkozott. Va­sárnap az összesítést követően Lapos Csaba kakasdi horgász örülhetett, két hala összesen 10 850 grammot nyomott. Második lett Jakab József 6850 grammal, míg Pataki Rezső 1600 grammal lett a harmadik, jutalmul serle­get kaptak. A résztvevők több fél kiló körüli példányt is fogtak, ami jó szaporulatra utal. Csapó Jenő hozzátette, pénteken és szombaton éjszaka napijegy megváltása mellett az érvényes állami jeggyel rendelkezők hor­gászhatnak - csak harcsára - Sötétvölgyben. ■ K. P. Támogatással kirándulnak a decsi diákok Több kategóriában is sikerrel pá­lyázott a decsi iskola a Tolna Me­gyei Közoktatás-fejlesztési Köz- alapítvány kiírásaira. A Tolna megye irodalmi és történelmi emlékhelyei programban két ki­rándulást szerveztek a decsiek. A felső tagozatos diákok Sár- szentlőrinc, Űzd, Simontornya, Ozora, Szekszárd és Bonyhád tör­ténelmi, néprajzi, helytörténeti, irodalmi nevezetességeit nézték meg. Hatvan 3-8. osztályos diák pedig pécsi és szekszárdi szín­házi előadásokra utaznak ápri­lisban és májusban. ■ B. K. Tankönyvet ír, utazik, egyetemi óraadó és kvíz­mester. Gruber László, a bonyhádi Petőfi Sándor gimnázium földrajz-törté­nelem szakos tanárának gesztusain látszik, hogy otthon van az iskolában. Bozó Zsuzsanna- Valóban így van? Sajátjának érzi az iskolát, szeret tanítani?- A látszat nem csal. A tam'tás fontos része az életemnek. Én vá­lasztottam a pályát. Dolgozhat­nék máshol, de itt szeretek len­ni. Kizárólag addig szeretnék ta­nítani, amíg örömmel tölt el min­den nap. Ha egyszer tehernek érzem, abbahagyom. Nem sza­bad úgy emberekkel foglalkoz­ni, hogy azt nyűgnek érezzem. A gyerek a jövő reménysége, érzé­keny lélek. Az én felelősségem, hogy a világra nyitott, érdeklődő, az életet szerető emberekké for­máljam őket.- Manapság sokfelől hallani, hogy nem lehet fegyelmezni a gyerekeket, nincs eszköz a tanár kezében. Mi a vélemé­nye erről?- Szerintem ha partnernek te­kintjük a diákokat, ők is hason­lóan viszonyulnak hozzánk. Az óráimon helye van a véle­ménynek, a humornak, a kötet­len beszélgetésnek, de vannak szabályok. A legfontosabb, hogy tanulni kell, ezért vagyunk itt. Ha ez megvan, külön fegyelme­zésre nincs szükség.- Gimnáziumban tanít, a Sze­gedi Tudományegyetemen óra­adó tanár. Nem okoz problé­mát, hogy délelőtt 12 éves gye­rekeknek tanítja a földrajz alapjait, délután pedig egyete­mi előadásokat tart?- Számomra ez nagy kihívás. Hetedik osztályban kezdődik a földrajzoktatás. Feladatom, hogy megszerettessem ezt a csodála­tos tantárgyat. A középiskolások már mélyebben érdeklődnek, az egyetemen pedig a szakma leg­mélyebb titkaival foglalkozunk. Hogy ne okozzak csalódást, nap­rakésznek kell lennem. Folyama­tosan tanulok magam is.- Nemrég tankönyv írására kérték fel. Minden nép, min­den ország felfede­zése igazi kaland. Minden ember színész, én a tanár szerepét igyekszem a lehető legjobban eljátszani - tartja Gruber László- Hetedik osztályos tanköny­vet írunk. A Nemzeti Tankönyv- kiadó megújítja könyvkészletét. Olyan tankönyvet szeretnénk, amiből örömmel tanulnak a diá­kok. Legyen szakmailag magas színvonalon, de kövesse a 12-13 évesek gondolkodásmódját. Még tartanak a tárgyalások, remélem, hamarosan aláírjuk a szerződést- Már jelent meg könyve Ausztrália, Óceánia és az Antarktisz természeti földraj­záról.- A Szegedi Tudományegye­tem, majd a pécsi Dialóg Campus Kiadó adta ki. Több egyetemen ebből tanítják a föld­rajz szakos hallgatókat. A köny­vet 1999-ben Szádeczky- Kardoss Elemér-díjjal ismerték el. 2005 novemberében jórészt erre kaptam a Pedagógiai Kuta­tói Pályadíjat az MTA-tól.- Óceánia, Antarktisz. Érde­kes, kalandos utak ígéretei... Járt ezeken a helyeken?- Sajnos még nem. Talán egy­szer. Utazni viszont nagyon sze­retek. Minden nép, minden or­szág felfedezése igazi kaland. Spanyolországba, az Amerikai Egyesült Államokba, Japánba már eljutottam. Népszerűsítem is az utakat. Létrejött a Világuta­zó Klub. Az előadásokat nem ki­zárólag én tartom, ismert világ­utazókat hívok. A gimnázium­ban évente hirdetünk utat. Jár­tunk Tunéziában, Törökország­ban, Korzikán, Olaszországban. A következő év terve Izland.- Kockázat, kihívás. Egyenes út kvízjátékokhoz?- A kvízjátékhoz másfajta tu­dás kell, mint amiből tanárként profitálok. Az eredmény a pilla­natnyi lélekjelenléten múlik. Az iskolai Kvíz Klub ötletével diák­jaim kerestek meg. 2004-ban rendeztük az első Kvízelítőt. Az ország minden részéből érkez­nek csapatok. Híres kvízjátéko­sokat hívunk játékvezetőnek.- Intenzív életet él. Hogyan bírja a család?- Munkámat örömmel vég­zem, az örömöt hazaviszem a családomnak is. Gyermekeimre, Bálintra és Mírára vagyok a leg­büszkébb az életemben. Mun­kám értelme, hogy átadhatom nekik a tapasztalataimat. dombóvár Sétával egybekötött játékra hívja a városba látogató­kat és a helybelieket Dombóvár. A játék az északi gyaloglás és a navigációs rendszerrel történő geoládagyűjtés ötvözete lesz. Aki kíváncsi Dombóvárra, a város internetes oldaláról hamarosan három útvonalat tölthet le. Az ott megadott koordináták 9 pontot érintenek. Megkeresésüket navi­gációs rendszer segíti. Mind­egyik ponton egy falba vagy talaj­ba süllyesztett tégla bújik meg. A téglán egy dombornyomású mo­zaik található. A 9 pont kilenc mozaikját átsatírozva egy kép rajzolódik ki. Ha a kirándulók az ábrát bemutatják a Tourinform irodában, ajándékot vehetnek át. A programhoz északisétabotot és navigációs rendszert is lehet majd bérelni. A három útvonal Dombóvár három arcát mutatja be. Az egyik a képzőművészeti alkotásokat, a másik a híres dom­bóvári személyiségeket, a har­madik pedig az uniós fejlesztése­ket érintve járja be az utcákat.- A nordic walkingban még rengeteg kiaknázatlan lehetőség rejlik - mondta Szabó Loránd pol­gármester. - Sokszor még a hely­béliek sem tudnak mindent saját lakóhelyükről. A játék segít felfe­dezni Dombóvári, megismerteti a navigációs rendszer használa­tát, és még többen kipróbálhat­ják a botsportot. ■ K. K. Bétán találkoztak az egyesület megyei vezetői Az idei tervekről is szó esett a hétvégén Bátán, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövet­sége megyei vezetőinek találko­zóján. A szervezet a Reneszánsz falusi ízek programjával csatla­kozott a reneszánsz évhez. Huszárné Lukács Rozália, a me­gyei egyesület elnöke elmondta, nálunk két helyen lesz Uyen ren­dezvény. Júüus 19-én Bátán Ha­lat, vadat s mi jó falat, október 4- én pedig Keszőhidegkúton Re­neszánsz vadászat címmel tar­tanak gasztronómiai programot. A vezetők megnézték Báta neve­zetességeit, és nem mellesleg Bélák Sándor veterán Ikarus 55- ösével is furikáztak. ■ K. B. TARCA Új bekezdés M a reggel kicsit már jobban érzem magam, jót tesz ez a töménytelen napfény. Ha bele­gondolok, hogy egy-két hónapja még fehér volt az udvar, most pedig már 15-20 fokok röpködnek... Öröm érezni a napfényt a szemhéjamon. Mint­ha fel akarná olvasztani a még jeges gondolataimat. Mosolyt varázsol az arcomra ez a gon­doskodó simogatás. T angyos a szél is, nem csíp Íj úgy, mint két hete - érezni, hogy meleget hoz végre. Be sem kell csuknom a szemem ahhoz, hogy lássam, ahogy átjárja az erdőket, mezőket, lágy csókjával felébreszti a vadakat. Gyöngéden rügyet, virágot fakaszt a pihent faágakból, mosolyra készteti az MISCHL ERIK aranyesőt, ibolyával díszíti az új erőtől duzzadó füvet, életre kelti a csörgedező vizeket A levegő mintha egyre csak telne virágil­lattal és a fenyőkből áradó fris­sességgel. A madarak sem buj­kálnak: a cinegék csicsergéssel, a rigók fittyszóval köszöntik a tavaszt Még a nemes és arisz­tokratikus küllemű vadgalamb is jó kedvre derűt raccsolva ugyan, de búgni kezd. Előbújik egy méhecske is, érzi talán, hogy már nem sokáig pihenhet, hisz hasára süt a nap! Tudja o, hogy kell a friss méz, az emberek már éheznek a friss édes cseppekre, de még lustálkodik egy kicsit Ébredjen hát bátran, fecskéktől mégnem kell tartani, nyárig za­vartalanul dolgozhat! természet új erőre kapott, megállíthatatlanul éled új­já, mint ahogy az ember is. Egyre több kedvünk van kimoz­dulni otthonról, hogy minél többet észlelhessünk a világ szépüléséből. Ha tehetnénk, részt vennénk az újjászületés­ben, de nem lehet. A természet­ről Isten gondoskodik. Gondoz­za az Ő kertjét. És úgy, ahogy gondoskodik arról, hogy élvez­zük természetét, úgy nekünk is hasonlóképp kell cseleked­nünk a saját természetünkkel, hogy más is élvezhesse a ben­nünk élő tavaszt. Újabb tüzes történetek flórián-nap Jubilál a bátaszéki tűzoltó egyesület bátaszék Csőglei István megír­ta 12. tűzoltós könyvét. A me­gyei tűzoltó szövetség tisztelet­beli elnöke ezúttal a bátaszéki önkéntesek történetét dolgozta fel. A kötet a nyomdában van, s várhatóan Flórián-napra megje­lenik. Akkor, május 4-én nagy ünnepség lesz Bátaszéken. Az alapítás 125. évfordulójára em­lékeznek a lánglovagok. Az ese­ményen a város polgármestere, Bognár Jenő is megjelenik, és tűzoltó delegációk érkeznek a partnertelepülésekről, a szlová­kiai Nagysallóról, a németorszá­gi Besigheimből, a romániai Gyergyóditróból és a franciaor­szági Ayból. A templomban ün­nepi misét tartanak, majd az Csőglei István relikviái között 1857-ben állított Szent Flórián- szobornál az új tűzoltók fogada­lomtételére kerül sor. Bemutat­ják a Tüzek és tűzoltók Bátaszé­ken című könyvet, és elhelye­zik az új zászlószegeket. A ha­gyományoknak megfelelően ez­úttal az egyesület támogatói díszszegeket ütnek a csapat- zászló rúdjába. ■ W. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom